Pesti Napló, 1903. július (54. évfolyam, 177-207. szám)
1903-07-01 / 177. szám
2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, 1903. julius 1. 177. szám, róla szónokolhatni. Azok, akik ki akarják fejezni egy nemzet elkeseredését, kétségbeesését. Ma azt láttuk, hogy még a házszabályok interpretálásához sem ért. Csak türelem, urak, ez a kormányférfi fog még házszabályt és törvényt is interpretálni. Talán csak úgy, hogy új értelmet ad nekik, de talán úgy is, hogy az értelmükkel semmit sem törődik. Kár az ítélettel olyan hamar elkészülni, kár azt hinni róla, hogy az alakja is szánalmas, amiért a parlamenti viselkedése ma az volt. Majdcsak ezután fog elválni, hogy kinek kell szánakozni, kin kell szánakozni. Nem érzik-e a pillanatnyi fölvétel elkészítői, hogy az a kép, amelyet az új miniszterelnökről készítettek, rossz ?. Mert csak a megjelenése külső formáit ábrázolja. Csak azt a gyöngeségét, amely nem tud lesújtani a reája támadókra. Vájjon igazán gyöngeség-e ez, vagy pedig az erő tudatán táplálkozó nembánomság ? Lám az ügyefogyottság köpönyegébe burkoltan ez a tehetetlen szónok olyanokat mondott, amiket kerek frazeológiás államférfi ebben a házban nem mert volna elmondani. Elmondta, hogy fölforgatja a híres Széliféle formulát, amely már-már szentségévé lett azoknak, akik a Széli-féle kiegyezési taktikát csodásan nagyszerűnek és egyedül üdvözítőnek vallják. Gróf Khuen-Héderváry törvényjavaslatot akar beterjeszteni, amely a kormánynak megengedi, hogy a külállamokkal a kereskedelmi szerződések dolgában az autonóm vámtarifa megalkotása előtt tárgyalásba fogjon. A kötő-, a föltételes- és az óhajtó módnak milyen intenzív kihasználásával jelentette be a miniszterelnök ezt a szándékát! Különben is csupa «fognék» és «volna» az ő dikciója. Csupa csavarmenetes mondat, amelyben nemcsak az alany és az állítmány, hanem az értelem is eltéved. Talán nem is olyan rossz szónok gróf Khuen-Héderváry, amilyennek látszik! Ilyen csavarmenetes mondat fúródott bele a Széll-féle formulába. Amelyet garanciális törvénynek vallunk s amelyben bízva váltották föl az 1903-iki dátumot az 1907-ikivel. Mennyi diadalérzet és mennyi magyarázás fűződik ehhez a törvényhez! Mekkora megnyugvást hitettek el a nemzettel azok, akik ezzel a törvénynyel büszkélkednek ! És most a monarchia tekintélyére, nimbuszára hivatkozva föl akarják rúgni ezt a nagyszerű garanciát. Már tudniillik gróf Khuen-Héderváry és a megbízói, valamint a benne tegnap óta hűségesen megbízók. Az egész miniszterelnöki beszéden végigkísért a monarchia tekintélye. Minden ezért a tekintélyért történik. Nem az ország becsülete, hanem a monarchia point d’honneur-je irányítja az új politikát. Ezért a bálványért buktattak és emeltek, engedtek és alkudoztak a hatalom kezelői. Ennek a bálványnak kultusza magyarázza meg a múlt napok rejtvényeit, talányait. Már most tudjuk, hogy miért is engedtek «egyelőre» a katonai követelésekből. Mert megkapják érte cserébe a híres formula felét. Széll Kálmán nem fojthatta meg a maga édes csemetéjét, neki tehát nem adhatták meg az engedményt, a katonai követeléseknek egyelőre való felfüggesztését. De megadták Khuen-Hédervárynak, aki nyugodtan megfojtja a formulát, a nevezetes garanciát. Csak türelem, urak, fog ez az új kormányzó még más garanciákat is megfojtani! A monarchia,a hármas szövetség ... ezek a magyar országos politika irányítói és kerékkötői. Nagy dolog az a hármas szövetség, de máris nagyobb minden alaptörvényünknél, országos szükségünknél, nemzeti lehetőségünknél. Még az 1867. XII. t.-cikknél is erősebb, talán még a szankció pragmatikánál is hatalmasabb. Gróf Khuen-Héderváry nem is az ország miniszterelnöke, hanem a monarchia megbízottja, és a hármasszövetség képviselője. Valamennyien hívei vagyunk a hármasszövetségnek, mert Európa békéjének garanciáját látjuk benne, de már az ellen tiltakozunk, hogy e szövetség állítólagos kívánalmai szentebbek legyenek nekünk, mint az ország, mint a nemzet életkövetelményei. A monarchiának a hármas szövetségben való szerepe kedvéért történt mindaz, ami az utóbbi hetekben ebben az országban nekirontott parlamentarizmusnak, józan észnek, alkotmányosságnak. Nem is Bécs intézi az ügyeinket, hanem Bécsnek a berlini megszólástól való félelme. Ez a félelem szólittatta ide Bécscsel Zágrábból Khuen-Héderváryt, hogy a horvát statárium kezelését abbahagyva fogjon a magyar pacifikáláshoz. Ennek a félelemnek köszönheti a függetlenségi párt, hogy a vezére megköszönhette gróf Khuen-Hédervárynak azt, hogy vele is tárgyalt a kibontakozás dolgában. Miért is ne tárgyalt volna vele, amikor ennek a tárgyalásnak sikerétől függ, hogy a pacifikáló kormányzó intra dominium jusson?, Az indemnitás és a költségvetés birtokába. A többit majd csak elintézi a monarchia tekintélyének és szükségességeinek kirendelt gondozója a maga politikai lelkiismeretével. El is fogja vele intézni, hacsak a függetlenségi pártnak most utólag nem jön meg a jobbik része. És e párt most nagy forrongás közepette keresi azt a jogát, hogy ennek az utólagos megokosodásnak következményeit levonja. Azok, akik a párt nevében gróf Khuen-Héderváryval megegyeztek, hogy a szerencsétlen ex-lexállapotnak véget lehessen vetni, megdöbbenve látták, hogy a pártjuk az indulat lázától megrázkódva fölháborodott a miniszterelnöki beszédnek azor az «egyelőre» szaván, amikor pedig ennek a szónak nyomába az a magyarázat következett, amely teljesen megfelel a párt és miniszterelnök megegyezésének? Úgy vélekednek, hogy azt az «egyelőre» szót csakis az ügyefogyott mondat-konstrukció küldte a magyarázat elé, s hogy a függetlenségi pártnak nem szabad ebbe az ügyetlenségbe belekapaszkodnia, csakhogy szabaduljon a maga ügyefogyottsága nyomasztó terhétől. Véleményükkel magukra maradtak. A pártban is, a függetlenségi közvéleményben is. Roszút áll rajtuk a politika mestersége, amely arra bírta őket, hogy hideg politikai aritmetikát végezzenek, amikor nagy indulatok, izgalmas aggodalmak, lángra lobbant reménykedések zaklatják a nemzet lelkét. Kossuth Ferenc a papiroson kombinált és kombinációja közben megfeledkezett azokról a lelkületi erőkről, amelyek a nemzetet ebbe a válságba sodorták. Politikai művészetben remekelt és belebotlott a hétköznapokba. Csodálatos jelenség volt a mai ülésen a miniszterelnök megostromoltatása azok részéről, akikről azt hitte, hogy belesegítették a várba. És csodálatos lett volna, ha a miniszterelnök ezen az ostromon el nem thetséges, pedig bizonyos, hogy te a pokolba kerülsz majd, én meg a mennyországba? Az egyik: Ami különbség kettőnk között van, az csak olyan, mint az egyik birka és a másik birka között. A juhász észreveszi, de azért a nem juhásznak van igaza: valamennyi birka és ha levágják, birkahús lesz belőlük. A másik: Elég volt, ha innen elmegyek, megfürdök és meggyónok. Bűnn csak hallgatni is ezeket a beszédeket. Ember, hát nem érzed-e, hogy ember vagy? Hogy más az legelni és kérődzni, születni és megdögleni, és más dolgozni, eszmélni, érezni, tudni, hasznára válni a többinek, alkotni valamit, szolgálni a fajt, előbbre vinni, tökéletesíteni intézményeinket és örök dicsőségét hirdetni annak, aki mindent teremtett és tudni Róla, aki teremtett minket; nem úgy, mint a barom, amely eszik és nem tud semmit. Az egyik: Ha inkvizitor volnék, máglyára vinnélek atheizmus miatt. Hogy a barom nem tud semmit? Úgy teszel, mintha barom lettél volna. A barom tudja, hogy a füvet az ő számára teremtette Isten, az embert az ő számára rendelte, hogy legyen, aki kaszáljon, szénát gyűjtsön, istállót tartson, elűzze a farkast, almot csináljon a kölyköknek. Ha ezt tévedésnek mondod, akkor hitvány, bornirt istentagadó vagy, mert Isten előtt egyformák vagyunk mi teremtések mind, s egyikünk sem tud többet, mint a másik. A másik: De ember, csak van különbség, melyet te is láthatsz. Minden állat fölött ur egy másik, valamennyi fölött pedig ur az ember. A birka az enyém, élete is az enyém. Tenyésztem, táplálom a magam céljaira. Én pedigönmagamnak vagyok az ura, senkinek sem eszköze; ha élek, akkor a magam életét élem s nem szolgálok semmi más teremtésnek sem vagyonat. Az egyik: Bizonyosan tudod ezt? Akkor részeg vagy. Senkinek sem szolgálok eszközül! Ugyanaz az elhittség, amely a marhának megédesíti életét a mészárszék javára. Nekieresztik szegényt, eszik, iszik, hízik és megesküdnek rá, hogy a maga életét éli, pedig csak marhahúst gyárt. Mennél jobban esik az élet, annál több marhahúst csinál. A boldogságával arányban érlelődik a vesztére. És te, te , ember? Eszel, hogy dolgozhass, dolgozol, hogy ehess, persze magadért. Nem veszed észre, hogy ha suszter vagy, cipőt csinálsz és táplálkozásod, iparkodásod ugyanaz, mint a marháé, csakhogy míg amaz a húsa kedvéért él, te arra való vagy, hogy ennyi meg ennyi cipőnek adj életet. Nem a munka az eszköz életünk föntartására, hanem mi vagyunk eszközök a produktumaink létrehozására. Ez a létért való küzdelem igazi értelme és ez Istennek a legfőbb mulatsága, amikor látja, hogy annyi nevetséges, kis pökhendi milyen büszke arra, hogy nem is tudja, minek él és mire való. Prozit! A másik: Szervusz! Ez már a nyolcadik! Milyen vadakat beszélsz! Ezt nem tűrhetem tovább. Letérdepelek Isten előtt és imádom. Köszönöm, hogy embernek teremtettél, a te képed mására, halhatatlan lélekkel, hogy úrrá tettél a természet fölött, hogy megadod nekem... Az egyik: ... mindennapi kenyeremet és a tiz parancsolatot, miket híven betartok. — Igyál, öregem, a nyolcadik pohárnál már mindegy, én sem tudom már, hogy mit beszélek, az ötödiknél — istenucscse, még józan voltam!