Pesti Napló, 1905. március (56. évfolyam, 60-90. szám)
1905-03-01 / 60. szám
Gravamina, Budapest, február 28. A magyar nemzettel és alkotmányával ismét, bujósdit játszanak. Jogcím és ok nélkül megalázzák, amint háromszázötven esztendő óta megszokták. Ismét valóra vált Deák Ferenc bölcs ítélete, melyet 1866. február 22-iki nagy beszédében mondott: «Három század óta küzdöttek a magyar nemzettel Ausztriának államférfiai.» És mintha csak sírjából kelne a haza bölcsének szelleme, úgy hangzik felénk ugyanakkor mondott intő szava: «de anyjától, a hazától mindig újabb erőt kapott a nemzet, s meg nem tört elszántsága, és kész volt az újabb küzdelemre.» Immár negyedik hete, hogy Magyarországnak nincs alkotmányos, felelős kormánya. Az országnak ügyeit már egy hónap óta az a minisztérium vezeti és kezeli, mely a koronás királyt alkotmányellenes választások elrendelésére bírta rá, és azokon elbukott. Amelynek az alkotmányosságból éltető ere elszakadt, melynek nincs parlamenti többsége, melynek kormányzati rendszerét a nemzet ítélete elkárhoztatta. És ugyanaz a kormány, mely a többség mindenhatóságának elvéből merítette a bátorságot nemcsak a kisebbségnek eltiprására, de maguknak a magyar alkotmányos szervezet alapzatainak megrendítésére: ugyanaz még akkor is él és hat, amikor ravatalra terítette a nemzetnek Verdiktje. A magyar politikai életből mintha végképpen kivonult volna nemcsak a politikai erkölcsnek törvénye, de még a szeméremérzetnek utolsó paránya is. Ha valójában alkotmányos állam volnánk, akkor gróf Tisza István kormánya már csak elmúlt történeti tény lehetne. Mert amely kormány a választásokon elbukott, amelynek politikai felelősségét ilyképpen maga a választó nemzet, megállapította, és bizalomvesztésre ítélte, az a kormány a parlamentáris elvek szerint egy percig sem viheti tovább az ország ügyeit. Mert hiszen politikailag máris marasztaltatván, további politikai felelőssége megszűnt csakúgy, amint a fejvesztésre ítélt és jusztifikált egyént másodszor kivégezni nem lehet. Ezekből nyilvánvaló, hogy Magyarországon ez idő szerint az alkotmányos uralkodás és kormányzat elve fel van függesztve; bár alkotmányos köpenyben, de tényképpen abszolutizmus uralkodik. Az 1848: III. törvénycikk értelmében ő felsége a végrehajtó hatalmat felelősséggel tartozó minisztérium által gyakorolja, amely politikai és jogi felelősségével fedi a király szent és sérthetetlenségének elvét. Amint a tényleges kormány politikai felelősségrevonhatásának még lehetősége is megszűnt, mert az a kormány politikailag már kivégeztetett, akkor valójában megszűnt, a király felelőtlenségének elve is hatályosulni, és a király nevében gyakorolt kormányzati tények magának a királynak tényei. Minthogy pedig a felség személyének szent és sérthetetlensége folytán az ő feleletrevonása ki van zárva: az a tényleges helyzet áll elő, hogy a választások lezajlása óta történt kormányzati ténykedésekért senki sem felelős, hogy a magyar király maga uralkodik és maga kormányoz. Mi ez, ha nem tiszta, hamisítatlan abszolutizmus? És bárha a tényleges kormány politikai felelősségének teljes tudatában és érzetében van, bárha semmi kétsége sem lehet az irányban, hogy a maga felelőtlenségénél fogva a bár végre nem hajtható, de tényleges felelősség súlya a király nevében teljesített minden kormányzati tényért a korona viselőjét terheli , mégis a kormányzati hatalomból folyó beneficiumok kibukásának napjától kezdve oly szertelen mértékben, szinte szemérmetlenül osztogatja, aminek párját még a szabadelvű párt harmincéves rideg párturalmi rendszerének történetében is hiába keressük. Gróf Tisza István már akkor is bőkezű volt a nemesség-levelek és a méltóságos címek adományozásában, amikor hoszszúra képzelt uralmának alapjait erősítette ; bőkezűsége pazarlássá fajult a választások küszöbén. Amit azonban ezen a téren bukása óta művel, azt a világnak egyetlen önérzetes és alkotmányát tisztelő nemzete sem tűrné el. Az előléptetéseknek, kitüntetéseknek, nemesítéseknek és egyéb rangemeléseknek se szere, se száma, ugyannyira, hogy ha az ország közvéleménye rövidesen hands oft-ot nem kiált a geszti földesúrnak, akkor a történelmi magyar nemesség becse hitvány piaci árértékére fog sülyedni, amelynek árát a börzén jegyzik. Amit a magyar közjog a haza körül szerzett érdemek babérjaként szervezett, a magyar nemesség ma már kortes-szolgálatok olcsó, vagy (mondjuk-e ?) drága jutalma. A magyar nemzet pedig tűrni kénytelen, hogy egy felelőtlen kormány a laurea virtutis-t nyújtsa, a paladinok fényes csarnokába vezesse a maga kiválasztottjait csak azért, mert rendületlen hívei és támaszai voltak annak a kormányzati rendszernek, mely fölött a nemzet ítélete pálcát tört! Valójában alkotmányos államban ily visszaélés meg nem történhetnék. Arra igenis akad példa elég, hogy a hosszú küzködés után uralomra jutott új rendszer a maga párthíveit állítja előtérbe és jutalmazza meg önzetlen kitartásukért, a bukott nagyságokat pedig háttérbe szorítja; azokkal, kik az állam szolgálatát azonosították az egyoldalú pártszolgálattal, érzékenyen megérezteti a rendszerváltozás súlyát, de hogy egy megbukott kormány a felelőtlen interregnumot annyira kiaknázza, párthíveinek kielégítésére és a következő új rendszer kezeinek megkötésére, mint azt gróf Tisza István cselekszi, erre példát az alkotmányos államok történetében hiába keresünk. Pedig veszedelmes játékot űz a nemes gróf. Mert szinte követelő módon kihívja az ellenakciót. Köztudomású,, hogy az utolsó választások alkalmával állami szolgálatban álló egyének, azt mondják, még bírák és ügyészek is, a győzelem várakozásában hivatalos állásukkal meg nem egyeztethető módon, exponálták magukat a bukott rendszer és annak excellenciás jelöltjei mellett. Azt hangoztatták, hogy a köztisztviselők becsületbeli kötelessége a kormány mellett sorakozni és vele együtt állani vagy bukni. Hátha az új kormány szavuknál fogja az illető urakat és az új nemeseknek és főrendeknek, a hirtelenében előléptetett tisztviselőknek ellensúlyozására a megbukott kormánynak ma éppen oly csendes, mint a választások előtt hangos csatlósai között egy kis tisztogatást rendez ? Ami ellen erkölcsi szempontból még kifogást sem lehetne tenni. Mert a politikai meggyőződés szabadsága és az állami tisztviselők kortesszolgálatai, az alantasaikra gyakorolt politikai nyomás mégis különböző két dolog. És mert senki sem vehetné rossz néven, ha az új rendszer tényezői már csak a bukott kormány által sietve eszközölt ellátásoknak ellensúlyozására is ugyanazzal a sietséggel az állam gépezetéből kiküszöbölnék vagy legalábbis ártalmatlanná tennék azokat az urakat, kik csak azért esküdtek hűséget az államnak, hogy annál hathatósabban támogassák egy pártnak kizárólagos és önző érdekeit. De ha erkölcsi és szemérmetességi tekintetektől elvonatkoztatva, — mert a politikában tudvalevő, hogy sem az erkölcs, sem a szemérem nem kötelező kvalitások — emberi szempontból ha nem is menthető, de megérthető a politikailag felelőtlen kormány ajándékozási és jutalmazó szenvedélyének fellobbanása: ennek a szenvedélynek le-ohasztására alkotmányos államban az uralkodó van hivatva és alkotmány szerint kötelezve. Ezen a ponton csucsosod ’ dik ki a megbukott kormány eljárásából leszűrődő alkotmánysérelem. Mert alkotmányos államban az uralkodó a pártokon kívül és azok fölött áll. Ennél- j 56-dik évfolyam. 60. szám ELŐFIZETÉS ÁRA& Egén ín« _ 28 Kot. — fitt. Félévre _ _ M . — „ Kegyedékre _ 1 , — „ Egy héra_ _ 2 » »0 „ Egyes szám _ w 8 fiU. Vidéken. Egy ufl « fillér, Tutag&bb De tűvel 8 fiUát. Hirdetései milliméter ul. dinzébil szerint. Hesjelenik minden nev, fisat e* wires» illa Is. Budapest, 1905. Szerkesztőség és kiadófiatal: ML, Andrássy-út 27. Szerda, március 1. Mai számunk 24 oldal.