Pesti Napló, 1906. június (57. évfolyam, 149-177. szám)
1906-06-03 / 151. szám
Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1906. junius S. 151. szám. 19 magánhangzó egymásután következését két szó között, amit a klasszikus verstan és a parnasszusi iskola egyképpen száműzött. Türelmetlenül várták Jean Moréas újabb könyvét. „A szenvedélyes zarándok“ 1891-ben jelent meg. A lapokban és folyóiratokban forradalmat keltett. Anatole France cikket írt róla a „Vie Litteraire“ című lapban. A következőképpen méltatja a Jean Moréas művészetét: „Át van hatva régi lovagregényeinktől és mintha nem is akarná másképpen ismerni a régi Göröghon isteneit, csakis azon megfinomodott formában, melyet a Szajna és a Loire partjain vettek fel a Pleiade költőinek fénykorában. Marseilleben nevelkedett és bizonyára gyermekkori emlékeit, eleveníti fel, ha átformálva is, mikor a „Szenvedélyes zarándokában leírja a napkeleti kikötőt, hol magastermetű aggastyánok láthatók, akik a partkosszában a hajókon dolgoznak. Jean Moréas az új Pleiade hét csillagának egyike. Én a symbolizmus Ronsardjának tartom őt.“ 1893-ban új kötete jelenik meg „Ennyit hord el a szél“ a címe. E versek a 16-ik század nyelvezetében vannak írva és bennök a valódi humanista nyilatkozik meg, ki egyesjti magában a költőt és a tudóst. Enoneban antik legendát elevenít fel. Érzi, hogy görög lelke uralkodik költészetén. 1894-ben kiadja Emphyle-t, melyben korszakának valódi költőjeként mutatkozik Jean Moréas. Érzelmeinek tisztasága páratlan szépségű versekben jut kifejezésre. A költő a rásúlyosodó végzetről álmodozik. Gyógyíthatatlannak látja szenvedését és megnyugszik sorsában. 1899-ben jelennek meg Stanzái. E könyv a hamvak könyve. Az élet megérlelte Moréast, magányosan él, tanult, szeretett és szenvedett. Az élet fölé hajolva leszedte virágait és hervadt leveleit. A megújuló életet énekli meg, a tél nemes szomorúságát és a nagy erdőkéit. Sokszor keserűek és fájdalmasak, sokszor lágy szomorúsággal teltek e versek, melyek mindegyike szép és csupa összhang. Nem a saját fájdalma, hanem az egész emberiségé zokog e nemes költeményekben. Az elmúlt évben Jean Moréas kiadta „A régi Franciaország meséi“ című kötetét, tiszta és tökéletes klasszikus formában írva. Ugyanakkor adták elő az Odéon-színházban Iphigénia című tragédiáját, melynek gyönyörű verseit, ragyogó formáját, antik nagy jellemeit az egész francia sajtó egyhangúlag dicsőítette. Legközelebb megjelenő könyve: „Tájképek és érzések“. Moréas Páris körüli sétáit fogja megörökíteni és egybegyűjti irodalmi tanulmányait, melyek a Gazette de France-ban jelentek meg. Jean Moréas magányosan él. A Luxembourg kert mellett lakik, melyet nagyon szeret. A könnyű siker közönyösen hagyja őt és csak néhány szemlének és a Gazette de Francénak dolgozik. Szívesen fogadja az ifjú költőket Meghallgatja verseiket. Dicséri őket és mosolyog. Elmondta egyszer nekem, hogyan írja költeményeit, hányszor javítja, változtatja gondolatban, hányszor mondja el magának magános sétáiban, míg végre leírja őket, mikor már tökéletesek, úgy formában, mint tartalomban. Verlaine nagyon szerette Moréast, ki gyakran segélyezte a szegénysorsú beteg költőt. Több költeményét neki ajánlotta Verlaine. Jean Moréas szivarja és monoklija híresek. Mikor végigmegy a Boulevard St Michelen, a diákok köszöntik őt és a kis virágárus leánykák ibolyát nyújtanak neki. Valamennyiökre mosolyog. Majdnem mindig kiséri őt egy-egy ifjú költő, aki büszke, hogy a mester oldalán haladhat. Végig mennek a Luxembourg-kert fái alatt A nedves gyep már a tavasz illatát leheli. Minden este ott van Jean Moréas a Café des Lilas-ban. E csendes kávéházban, hol csak néha hangzanak fel egy-egy újabb polka hangjai, körülveszik őt az ifjú poéták , felidézi emlékeit, tanácsokat ad nekik és elmondja csengő ritmusú verseit. Ott van Paul Fort, a Balladák írója, Franciaország egyik legkedveltebb lírikusa, s ennek bájos felesége, ki egy-egy románcot dúdolgat halkan magában, íme Paris legvidámabb bohémje .Cazalt: író, dali költő és festő, aki legjobb barátja volt Verlainenek. Itt ül Danville is, a jónevű író, a Mercure de Franca munkatársa, és a nagykajú ifjú enthusiasta költők zajos csoportja. Dirika az impresszionista festő, őszszakállú óriás, itt ezivja pipáját és barna sört iszik. Mind körülveszik Moréast. Egyszer Moréas felpödri bajuszát és beszél. Ma az én tiszteletemre a tokaji bort dicsérő strófáit idézi és beszélünk mindnyájan Magyarországról. Mind a költők szeretik a magyar földet, s a zene és a szép nők hazájának nevezik. Ismerik Petőfit és Jókait. Más írókat is emlegetnek, köztük az itt járt Pekár Gyulát. Ebben a társaságban hallottam Oscar Wilde és Moréas egyik találkozásáról. Villászergelinél találkoztak. Moréast, mint rendesen, három poéta kisérte, ha tanítványai. Az étkezés végén Wilde megkérte Moréast, mondaná el néhány versét. Moréas azt felelte, hogy majd mondanak helyette a jelenlevő ifjú költők. És valóban felállt az egyik s elmondta költeményét, amelynek ezt a címet adta: „Jean Moréas dicsőségére.“ Wilde elpirult. A második költő csengő hangon egy Moréashoz intézett ódát mondott el. Wilde elsápadt. Végre, mikor a harmadik felemelkedett és el akarta kezdeni „Moréas sírja“ című költeményét, az irigy és elégedetlen Wilde Oscar hirtelen otthagyta a társaságot. Jean Moréas egyike a jelenkor legjobb francia költőinek. Munkáit a klasszikusok közé számítják. Az ő nevéhez fűződik az utóbbi húsz év irodalmának története. Verseiben nemes és tiszta lelket találnak, amely csak a szépért rajong. Sonnenfeld Nándor. * (Szilágyi Dezső beszédei.) A korán elhunyt kiváló államférffút beszédeit dr. Payer Gyula és Vihar Béla öt kötetbe gyűjtve, nyilvánosságra bocsátják. Az első kötet ma hagyta el a sajtót és tartalmazza Szilágyi Dezsőnek a közös ügyekről, a közös egyetértéssel célszerűbben elintézhető ügyekről, a keleti kérdésről és a Tisza-Széll-féle kiegyezésről mondott beszédeit. A beszédek elrendezésére nézve ez a gyűjtemény tehát eltér az eddig szokásos rendszerektől és a beszédeket tárgyuk szerint csoportosítja. Azonkívül bevezető, ismertetéseket is tartalmaz, amelyek az egyes beszédek előzményeit és az eseményekkel való összefüggését tünteti föl. A beszédgyűjtemény az Athenaeum kiadásában jelenik meg. Az első kötet ára 9 korona. * (A magyar tengerészet és a fiumei kikötő.) Gonda Béla miniszteri tanácsos, aki már több jeles múltával gazdagította a szakirodalmat, most újabb munkát adott ki, amelyben a magyar tengerészet fejlődését és jelen állapotát írja le. Ismerteti Fiume történelmi helyzetét, közjogi állását, a tengermellék jogviszonyát, majd rátér a fiumei kikötő építésének vázolására, a felszerelés leírására, hajóforgalmának ismertetésére, amelyek a tengerészet fejlesztésére befolyással bírtak és bírnak. Leírásából levonja a tanulságokat, nevezetesen, hogy a kereskedelmi érdekeinknek megfelelő hajójáratoknak a nemzeti hajózási vállalatok útján leendő kiterjesztése mielőbb folyamatba vétessék és hogy a behozatali forgalom esetleg állami támogatással is, növeltessék. A műnekát 63 kép, rajz és sok tanulságos diagramm díszíti. Élvezetes, magyaros stílusban van írva és a szerző érdemeit mindenesetre csak növelni fogja. * (Az alkoholos erjedés kézikönyve.) Irta dr. Vásony Lajos okl. vegyész, felső ipariskolai tanár. A szerző az anyagot három részre osztotta. Az I. részben tárgyalja az általános és elméleti ismereteket, a II. és III. részben a gyakorlati laboratóriumi és üzemi ismereteket foglalja össze. A munka felöleli az alkoholos erjedés összes kérdéseit, kimerítően tárgyalja épp úgy az erjedés kémiáját, mint az erjedést okozó szervezetek összes tulajdonságait. A könyvet haszonnal forgathatják az erjesztő iparosok, a tudomány fejlődésével lépést tartó gazdák, sőt ez, mint az élesztők monográfiája érdekelheti a botanikusokat is. A közel 300 oldalas könyv megrendelhető a szerzőnél (Budapest, VIII., Népszínház u. 8.). Ára 6 korona. * (Uj Idők.) Szokatlanul bő tartalommal és gazdag képanyaggal jelent meg pünkösdre az Uj Idők. Mellékletül egy színes nyomású műlapot ajándékoz olvasóinak. Szövegrészében Ambrus Zoltán és Krúdy Gyulától novellát, Szabolcska Mihály és Sas Edétől verset közöl Herczeg Ferenc Tábori Róbertet búcsúztatja és újra megjelent Horkayné szellemes diskurzusával. Kéry Gyula eredeti zeneművén kívül egy csomó ismeretterjesztő és apró rovatcikk van a pünkösdi számban- Az eredeti fényképfelvételek mellett találjuk a gyermekliga vasárnapi versenynapját, automobil és léghajóversenyt, képeket az országház első üléséről, a jubiláló postáról stb. Az Új Idők előfizetési ára negyedévre 4 korona- Kívánságra ingyen küld a kiadóhivatal (VI., Andrássy-út 10) mutatványszámot. TÖRVÉNYSZÉK, Borhamisítás, alelnök: önt az ügyészség csalással vádolja. A csalást, a vádirat szerint, azzal követte el, hogy egy hordó borba tíz liter vizet öntetett. Bűnösnek érzi magát? A vádlott: Nem, noha elismerem, hogy a tíz liter víz az én rendelkezésemre került a boroshordóba. Az elnök: A törvény ezt a cselekedetet csalásnak minősíti. A vádlott: A törvény helytelenül minősít. A természetes dolog — naturalia non sunt turpia — nem lehet sem rut, sem bűnös cselekmény. Az elnök: Mit akar ezzel mondani? A vádlott: Azt, hogy én nem cselekedtem semmi olyat, ami a társadalom, a jogrend érdekével ellengeznék, azt, hogy én nem változtattam a vízzel való szaporítás által semmit a bor rendeltetésén, hivatásán. Azt, hogy az én cselekedetemet a bölcs természet jelölte ki. Az elnök: Hogy érti ezt? A vádlott: Úgy, hogy mikor a bölcs természet a bort alkotta, először is átlag kilencvenöt percent vizet kevert belé. Aki tehát természettudományosan gondolkozik, az nem találhat kivetni való, még kevésbbé bűvös ténykedést abban, ha a természet által kijelölt csapáson haladva, azt fejleszteni igyekezünk. Az elnök: De ön megkárosította azokat az embereket, akiknek ön a bort eladta. A vádlott: Ez nyilvánvaló tévedés, a bort tőlem korcsmárosok vették meg, azok pedig akkor se adnák olcsóbban, ha sugoldatot kevertem volna belé. Az elnök: Ez esetben a fogyasztó közönség szenvedett rövidséget. A vádlott: Éppen ez az, nagyságos elnök úr, amit nem vagyok képes megérteni és méltányolni. A fogyasztónak erkölcsi és anyagi érdeke egyaránt azt kívánja, hogy a beszedett alkohol hatása mentül mérsékeltebb legyen. És nincs semmi a világon, ami az alkohol hatását okszerűbben mérsékelné, mint a víz, melyből minden ártalmas anyag hiányzik. Aki tehát a bort vizeli, az igazi jóltevője az emberiségnek. Az elnök: Ohé! A vádlott: Ez kétségtelen, ezt minden szociológus kénytelen megerősíteni. Ha ez nem igaz, akkor az sem igaz, hogy az alkoholnak pusztító hatása van. Pedig erről borzalmas statisztikai kimutatások vannak. Igen, kérem, a statisztikusok kimutatják, hogy az alkohol több embert pusztít el, mint a háború, a kolera, a türdővész együttvéve... ennélfogva . . . Az elnök: Elég! Nem látok semmi kauzális nekszást. . . A vádlott: Bocsánatot kérek, elnök úr, úgy tudom, hogy szintén tagja az alkoholellenes ligának. Az elnök: És ha az vagyok is. A vádlott: Tisztelettel adózom a nemes interációnak. Semmi sem érthetőbb, időszerűbb, mint a védekezés az alkohol ellen. Az alkoholellenes mozgalom vezetői apostoli munkát végeznek. Az Isten éltesse őket! De mit ér az Ige, ha papíron marad? Sikerrel küzdeni az alkohol ellen csak vízzel lehet. Minthogy azonban az idült alkoholista a vizet nem veszi be szárazon, én borban nyújtom neki. Megvizezem a bort s így közvetve apostoli munkát végzek az alkohol ellen való küzdelemben. Én kiemelem a védekezési munkát a hipokrízis köréből és gyakorlati térre. Én a legvénebb borhelyeknek minden liter borban három deci vizet adok. Ártja nekik? Ellenkezőleg! Javukra szolgál. Az én módszerem az alkoholt nemcsak veszélytelenebbé, de olcsóbbá is teszi. Ez nem ellenkezik semmi emberi érdekkel. Sőt ... És végre is egy szabad országban meg kell szűnni minden privilégiumnak. Hol van az megírva, hogy csak a korcsmáros vizezheti a bort? Ezt kérdem én, mielőtt ítéletet kapnék. Lucián.