Pesti Napló, 1908. február (59. évfolyam, 28–53. szám)
1908-02-01 / 28. szám
) 59-dik évfolyam, 28. szám. Apróhirdetések ára: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Megjelenik hétfő kivételére naponkint ünnep után is. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — 28 kor. — fill. Félévre--------14 , — , Negyedévre _ 7 , — » Egy búza-----2 , 40 , Egyes szám_________10 fill. Budapest, 1908. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Andrássy-ut 27. Szombat, február 1. Erdély. Budapest, január 31. Két nap óta Erdélyivel foglalkozik is képviselőház. Erdélynek nem minden bajával és veszedelmével, csak a sok közül egygyel, amely szegénynyé tette az erdélyi nép ránk nézve legértékesebb rétegét, a székelységet és gazdaggá, dúsgazdaggá azokat, akik élelmesek és lelketlenek voltak. Magyarországnak nincs egyetlen vidéke sem, ahol annyi a baj és a veszedelem, mint ebben a gyönyörű ■országban. Ahová lép az ember, ott egyegy megoldhatatlan probléma mered elé. Ahova nyúl, ott darázsfészekre talál. Amit megérint, az összeomlással fenyeget. Ott tömörül össze egy maréknyi magyarság a román és a szász nemzetiség gyűrűjében. Ott él még ma is régi érvényében az abszolutizmus törvénykezésének sok maradéka: az osztrák jog a napi élet száz és száz vonatkozásában. Ott van a legsúlyosabb nemzeti problémának, a választói jognak legsebesebb helye. Onnan mered felénk a legnagyobb talány, amelynek megoldásától függ talán a jövő állami alakulásának egész karaktere. Ez a ragyogó múltú, tüneményes szép ország van most a nagy kérdések napirendjén. Egyelőre amiatt a sok baj miatt, amit az erdeivel, a birtokaival, a tagosításaival és arányosításaival mások elkövettek. Ennek a bajnak korrupció volt a vezetője és lelketlen pénzvágy az élesztője. Vessen magára mindenki, mert ebben sokan a hibásak. Hibás a közigazgatás, amely szemet hunyt, hol kényelemszeretetből, hol patópáloskodásból, hol rosszabb okokból is olyan üzelmek felett, amelyekről tudnia kellett, hogy céljuk és előidézőjük csak visszaélés lehet. Hibás az erdélyi úri osztály, amely nem mindenütt értett egyet a nép érdekeivel és bizony a maga fajtájának a kedvéért tűrte, hogy a nyomorult és tudatlan tömegek érdeke könnyelmű piacra kerüljön. Hibás a nép sok vezetője, a közbirtokosságok vezetősége, akik gyakran maguk is részeseivoltak azoknak az üzelmeknek, amelyek fölött ma aggódó lélekkel ül bírói tisztet a népképviselet. Hibás a bíróság, amely a betű tiszteletétől elkábulva, feláldozta a lényeget, és az igazságot a formajog tengerébe sülyesztette. És mindenekfelett hibás a kormányzat, mindegyik kivétel nélkül, mert tűrte esztendőkön át azokat a gazságokat, amelyeknek botrányos részleteit egyremásra szellőztette a sajtó és amelyeknek a rémes pusztításairól a kormány mindenkinél jobban volt értesülve. Most összefogódzott mindenki és világra jön egy törvény, amely intenciója szerint legalább meg fog szüntetni minden bajt és veszedelmet. De ebben sem hisz mindenki és sokan mondják, ismerői a vidéknek és a viszonyoknak, hogy csak a szándék jó. A fegyver azonban tökéletlen és főleg nagyon későn töltötték meg. Akkor sem golyóra, csak sörétre. Kívánjuk, hogy azoknak legyen cset, amely a derékben a legszűkebb. Megrövidíti mintegy a felső testét, hogy alábbi része annál hosszabbnak, nyúlánkabbnak tűnjék fel. A fej viselete is magasba törekszik úgy, hogy amikor minden nő sokkal magasabbnak látszott, mint amilyen volt. Már két évtized múlva épp az ellenkezőjét látjuk ennek. A harmincas évek nője derékban igyekszik a legkarcsúbb lenni. Újra divat a fűző, amely az empire-korban egyáltalán nem szerepelt. A derék karcsú látszatát fokozzák a széles, buggyos ujjak, amelyek egyre nagyobb terjedelműek, sonkanjjá, arücpanbbá, sőt „elefánttá“ nőnek meg úgy, hogy a harmincas években a nő vállban csaknem épp oly széles, mint amilyen magas. A szoknyája pedig a derekától fogva szélesen, bőven ömlik szét, fokozza a karcsú benyomást és kezd újra a krinolin felé nőni. Az empirenő pálca, a Louis Philippe korabeli nő és a biedermeier nő pedig orsó. Ez a különbség, ez az egyenes kontraszt mintha magában a korok változásában gyökereznék. Az empire nő már a toalettjével is szinte visszatükrözteti a nagy napoleoni idők szárnyalását, magasba törését, epokális jelentőségét. És viszont a harmincas évek nője mintha a nyárspolgár egyszerűbb, természetesebb igényeit igyekeznék kielégíteni. * Ami eleven napjainkban is ilyesmit látunk. Aki nem jártas a divat misztériumaiban, kérdezze meg a hölgyeket, hogy a „molottság“ mennyire nem divatos ma. Még nem igazak, akik bíznak a törvény jó szándékaiban. Erdély ellenséges népfoltok közé szorult magyarságának megmentéséről, fentartásáról, biztosításáról van szó. És különben is annyi ott még az elintézendő probléma, hogy igazán örülni kellene, ha egygyel kevesebb lenne. Néhány ideális lelkületű államférfiunk volt, aki szüntelenül hangoztatta, hogy a magyar kormánynak és a társadalomnak a legéberebb figyelemmel Erdélyre kellene tekinteni, mert innen fenyeget a legtöbb veszély és ott van a legtöbb baj. Az országra nézve is és az ottani magyarságra különösen. Ha soha, hát most a választói jog reformjánál tapasztalhatja ,mindenki, aki csak egy keveset foglalkozott az általános választói jog esélyeivel és lehetőségével, hogy Erdélynek micsoda jelentőségteljes szerepe van e kérdés mikénti megoldásánál. Ha Erdély nem lenne olyan, amilyen, Magyarország talán már rég túl volna a választói reform vajúdásain és nagyon kevesen lennének azok, akik még elvből is ellenzik ennek az elkerülhetetlen reformnak a megvalósítását. A magyar politikának olyan területe van fenn Erdélyben, amelyen fajunk legkiválóbb erőinek kellene állani, mint a kormányzat és a közigazgatás vezetőinek. És soha, de soha sem tartották irányadónak ezt a szempontot sem a kormányok, sem az autonómiák. Erdélyből mamelukszállító telepet neveltek, ahol elnyomták az önállóságra való törekvést és az öntudatos nemzeti politika érdekeit mindig alárendelték a pillais olyan régen, — mert emlékezhetünk rá —■ a telt keblet, a telt idomokat favorizálta a divat, ma karcsú, sovány, légies, languissante igyekszik lenni a párisi és londoni divathölgy, spindeldürr és szecessziós a német dáma. Az úgynevezett párisi fűző, amely hosszú, darázsderakat varázsol elő azzal, hogy elnyomja a csípőt és leszorítja a gyomrot, egyre jobban grasszál, akárhogy is tiltakoznak ellene az orvosok. A „décadence“ jele volna ez? A francia nő, némely divattudós szerint, lemondott jóformán arról, hogy anya legyen, mert a méhe meddő, amit a franciaországi sorozások siralmas eredménye, a katona mérték folytonos alábbszállítása is bizonyít. Íme még statisztikai és természettudományi érvekkel is meg lehetne alapozni azt a föltevést, hogy az emberiség folytonos testi hanyatlásban van, hogy nőinek nincs szüksége csípőre, erős medencecsontokra, mert egyre meddőbb és végül, hogy a divat is követi a világnak ezt az általános, fizikai dekadenciáját. De akkor tíz-tizenöt évvel ezelőtt miért volt oly divatos a molett hölgy még Parisban, is? Másfél évtized alatt rongyolódott volna le az emberiség a meddőségig, a csípőtlenségig? Azt sem szabad elfelejteni, hogy az empire után néhány évtized múlva újra divatba jutott a fűző és nem is lett többé hűtlen a nőik karcsú derekához. És ha már dekadenciáról van szó, az igazi dekadensek nem mi vagyunk, hanem nagyapáink, akik a harmincas években rend- jegyzetek a divatról. Irta: Színi Gyula. (Újlanyomás tilos.)" Mindnyájan olyan ruhát viselünk, amely csak kis mértékben egyéni, csak legkisebb mértékben a mienk és inkább azé a koré, amelyben, élünk. A divat olyan tükör, amelyből mindnyájunk képe mosolyog vissza és amelyben magunkra ismerhetünk. Mindenkinek joga van tiltakozni az ellen, hogy az a tömegkép, amit a tükör mutat, az övé volna, de akarvaakaratlan ő is benne van. Tömegpszichológiájnak a visszatükröztetésére csakugyan legalkalmasabb a divat. A divat bakugrásai csúffá teszik a logikát, a szépérzést és egyéb ilyesmit. Mintha csakugyan egy csoport majommal állnánk szemben, amely vakon követi azokat a groteszk mozdulatokat, amiket néhány hím, vagy nőstény produkál előttük. De mégis érezzük, hogy e majom-allureökben valami mélyebb, emberibb pszichológia rejtőzködik. * Az empire-korszak nője a ruhájával magasabbnak, karcsúbbnak, szoborszerűbbnek akar feltűnni, mint amilyen. Nem hord külön derekat, hanem egybe szabott ruhlát, amely a vállától a lábujjáig omlik alá és szorosan hozzája simul. Közvetetlenül a melle alatt szorosabbra fűzi a testét és ezzel meghamisítja a természetes emberi propor iat számunk 28 oldal.