Pesti Napló, 1908. április (59. évfolyam, 80–105. szám)
1908-04-01 / 80. szám
Budapest, szere PESTI NAPLÓ. 80. szám 5/ 1908. április 1. Egy tarisznya indítvány. — A képviselőház ülése. — Budapest, március 31. A legvihar edzettebb parlamenti gyorsíró is megkótyagolodik, ha most a helyzeten töri a fejét. A koalíció nagy, közös és külön pártértekezleteken kimondta, hogy szükségesnek tartja a házszabályrevíziót. A legambiciózusabb ifjú politikus, Nagy Emil odaadta a nevét ehez a kétes dicsőségű vállalkozáshoz. Már most megindult a vita. A koalíció egyhangúlag lelkesedett az indítványért, de azért óvatosan háromnegyed része távol tartja magát az Ülésektől. Aki itt van, az tapogatózik, sugdos, belvárosi korcsmákban vacsorázik. Hát akarja-e a koalíció a házszabályrevíziót vagy sem? De az ellenzékkel is baj van. A balpárt kimondta, hogy árkon-bokron keresztül is megakadályozza a revíziós indítvány megszavazását. Erre megindította a vitát. De a nemzetiségieknek sem tetszik a házszabályrevízió és azok is obstruálni akarnak. Igen ám, de a balpárt óvakodik attól, hogy valaki a nemzetiségiekkel egy gyékényen lássa őket. Most tehát két oldalról támadnak. Ha Suciu Jánosnak nem tetszik valami, Nagy György dühösen rázza az öklét: — Megvédjük mi a magunk igazát, oláh segítség nélkül is. Eddig a kormánynak ez a furcsa szituáció nem lehetett kellemetlen, ma azonban már rosszul fordult a dolog. A nemzetiségiek elhatározták, hogy kiugratják a hatpárti nyulat a bokorból. Vagy komolyan harcolni akarnak, vagy valljanak szint. És megtettek minden lépést a technikai obstrukcióhoz. Ha a balpárt csakugyan lehetetlenné akarja tenni a házszabályrevíziót, nem tehet mást, mint velük tart. Ha félreáll, a dolog el van intézve az ország előtt... így történt, hogy ma Hodzsa, Milán agy,velőt megaszaló, unalmas beszéd után ezzel a szerény mondattal fejezte be a szavait: sem a jövendőbeli kormányrajutás kézzelfogható reménye nem csillapították hevét és nem tudták őt nagyobb tartózkodásra birni. , Chamberlain földbirtokpolitikájával állott és bukott. Ebben különbözik a demagóg a népvezértől. Ő nem akarta a földéhséget felhasználni arra, hogy megvalósíthatatlan utópiákkal korbácsolja fel a szenvedélyeket, hanem becsületes meggyőződéssel elítélte a földbirtok állapotát, nemzetrontónak tartotta, hogy a latifundiumok túltengése a hajdani kiváló derék parasztságot, a yeomanxyt kiirtotta. Ő csak úgy akart, csak úgy remélhetett érvényesülést, ha az országra nézve üdvös reformeszméit legalább részben sikerül keresztülvinni. A liberálisok Gladstone és Hartington alatt, az óriási visszhang folytán, melyet ez az agitáció keltett, kénytelenek voltak a felvetett kérdéssel foglalkozni. Sőt a toryk is, akikkel a radikális főember a legcsodálatosabb politikai fordulat folytán, később koalícióra lépett, kötelezve érezték magukat arra, hogy a hatalmas szövetségestárs programmját honorálják és annak terveihez, a parasztgazdaság, valamint a munkástelkek kihasítását illetőleg, hozzájáruljanak. Ezt a komoly meggyőződéstől áthatott radikálist semmi gúny, vagy gyanúsítás által nem lehetett elrémíteni. Ha ő egy izgató jelszónak a hatását ki akarta volna használni, hogy ezáltal az ugorkafára felkapaszkodjék, akkor a kormányképessége miatt való aggály őt óvatosabbá tette, vagy a politikai tábor legbefolyásosabb embereitől jövő támadás őt megtántorították volna. De a jóhiszeműség páncélja által védve, szembeszállt ő a legélesebb kritikával. Invernessi meetingjén, 1884. szeptember 15-én ekképpen védekezett: t.Nem bánom, ha engem kommu. Most pedig benyújtom határozati javaslataimat ... Azután nagy fekete utazó-tarisznyájából görnyedezve kivett egy nyaláb iratot. «— Ezek indítványaim! — mondta. A nemzetiségi képviselők hahotázva kacagtak, a többség ijedten kiabált: — Mentek v. mentők ! — hangzott összevissza. Két terembiztos cipelte fel a papiroscsomót az emelvényre, ahol Návay Lajos megszámlálta az indítványokat és százhatvannégyet olvasott össze. Valamennyi egyforma volt: a sürgősségről szól , csupán azoknak a képviselőknek a száma változik bennük, akik a sürgősség kérésére az indítványok szerint jogosítva volnának, így kétség sem fér a céljukhoz: névszerinti szavazásra valóre. A balpárt úgy tett, mintha ízetlennek tartaná a próbálkozást, de befelé ez is kacagott. Most már csak az a kérdés, hogy a nemzetiségiek végig mennek-e a kezdett után s kiprovokálják-e a névszerii szavazásokat. Eddig van az elnöknél vagy kétszázötven ellenindítvány, ami konvertálva névszerű szavazásokra, legalább hatvan ülést tesz ki. És még ami ezután következik. Ha ez az istennyila lecsap, ebben az esztendőben nem lesz meg a házszabályrevízió s a politikai helyzet a feje tetejére áll. Csak azt nem tudja még senki, lecsap-e? A képviselőház ülése. — Kezdete délelőtt tíz órakor. — Elnök: Jusik Gyula. A házszabályrevizió első pontjához Pap Cs. István szól. Szemére hányja a kormánynak, hogy a katonai kérdések becsempészésére tervezi a klotárt. Az elnök: A katonai kérdések nincsenek napirenden. Pap Cs. István: A tizenhatórás ülések ellen beszél. A szocialisták a három nyolcas elvét vallják. Ezt az időbeosztást ajánlja a többségnek. A belügyminiszter is elismerte, hogy ez a képviselőház osztályparlament. Egész sereg módosítást nyújt be s kéri azok kinyomatását. A Ház nem nyomatja ki az indítványokat, instának és bitang földosztónak kiáltanak ki. Én nem vagyok az elkobzásnak híve; én nem akarom senki jogát megsérteni. De a fejemből nem fogják azt a tudatot kiverni, hogy a tulajdonjoggal kötelezettségek is járnak. Bizony, ha a földbirtokosok nem járnának el olyan kegyetlenül; ha nem sújtanák az embereket túlcsigázott haszonbérekkel; ha nem nyúlnának bele a kisemberek tulajdonába; ha nem ragadnák magukhoz a közlegelőket és a közbirtokosságok földjeit és ha az adókivetésnél és a közigazgatásnál nem terhelnék a lelküket, mindenféle igazságtalansággal, akkor lelkiismeretük nyugodt volna és nem rémítené őket minduntalan az elkobzás és a kisajátítás kísértete.“ Amidőn lord Goschen a tüzes agitátort azzal a gúnynévvel illette, hogy ő a politikai üdv hadseregének vezére, Chamberlain így felelt: „Én soha nem fogok arra a hűvös magaslatra emelkedni, ahonnan embertársaim szenvedéseit minden megindulás nélkül nézhetem, nem tudnám egész buzgalmamat arra fordítani, hogy a nyomorultak érdekében való minden becsületes szándékot, minden erőlködést a világfi hideg kritikájával leszóljam és annak hibáit kiszimatoljam. Ha a politika lemond minden törekvésről, hogy a társadalom állapotát megjavítsa; ha a politika magát tehetetlennek vallja arra, hogy az igazságtalanságot helyrehozza és a szegény ember sorsát enyhítse, akkor ez a legnyomorultabb és a legcsúnyább mesterség a világon! A nemes lord — folytatta Chamberlain. — minden indítványomat kalandosnak és szemfényvesztésnek bélyegezte. Úgy látszik, lord Golden büszkeségét helyezi abba, hogy azt a szerepet töltse be, mint a csontváz a régi egyiptomiak lakomáján. Ö feladatának tekinti, hogy minden örömet megrontson és minden reményt lelohasszon. Ö azzal dicsekszik, hogy utolsó lehelletéig fog ellenem küzdeni és erős karral fogja a demagógia árját megfékezni. Ez kétségtelenül bátor dolog, de okosnak éppen oly okos, mintha valaki a Niagara-zuhatagba ugornék és kijelenti, hogy ez ellen váltig fog küzdeni.“ Chamberlainnek pozitív követelései közzé tartozott, hogy a hitbizományok átruházását megnehezítsék, amit ő így fejezett ki: „Szabad kereskedelem a földbirtok körül.“ Továbbá követelt és keresztül is vitt egy fontos intézkedést, mely szerint felhatalmazást adtak a törvényhatóságoknak kölcsönök felvételére, hogy szabadkézből, vagy kisajátítás útján földeket vásárolhassak, amelyeket aztán a munkások közt parcellánként, részletfizetésre szétoszthassanak, vagy azokból parasztgazdaságokat alapíthassanak. Ezt az indítványt elméleti fejtegetései is iparkodott támogatni és denbighi választók előtt, 1884. október 20-án, így szólott: „Nézzünk csak a szemébe ennek az istenített fétisnek. A tulajdonjog szent és sérthetetlen. Hát várjon az emberi élet, melyet ha a tulajdon megszerzésétől elzárnak a veszendőbe megy, nem szent és sérthetetlen-e? Nincs-e a társadalom ténye és gazdagsága közegek, a leküzdhetetlen nyomorra való örök kárhozatban a legégbekiáltóbb igazságtalanság, ami csak elképzelhető!? Az igaz, hogy a történelem szentesít ilyen igazságtalanságot. Képzeljük csak el, hogy királyaink közül valamelyik, a szabad levegőre való örökös tulajdonjogot néhány lordnak engedte volna át, amelyet ezek haszonbér útján értékesíthettek. A jogászok siettek volna ezt a jogot erős lánccal az emberek nyaka körül csavarni és kimutatták volna, hogy Bella Mátyás azt magyarázza, hogy a Nagy Emil-féle módosítás annyira magyartalan, hogy szégyen volna, ha azt így, ahogy most van, beiktatnak a házszabályok közé. Nagy csomó szó- és mondatkiigazítást indítványoz. Felkiáltások a kormánypárton: Időlopás! Bella Mátyás: Indítványainak kinyomatását kéri. * A Ház kérését elutasította. Hodzsa Milán: Aggodalmasnak tartja, hogy az elnököt nemcsak formai jogokkal akarják felruházni. Ez a világ semmiféle parlamentjében nincs így- Szünetet kér. Szünet utáni Hodzsa Milán folytatja beszédét s azzal fejezi azt be, hogy több módosítást terjeszt elő. (Egy nagy fekete táskából nagy derültség közben egész nyaláb iratot vesz elő.) Felkiáltások: Mentők! Mentők! Hodzsa Milán: A százhatvannégy indítvány kinyomatását kéri. A Ház a kinyomatást nem határozza el. Suciu János: Hosszasan bírálja az indítvány, első pontját. Somogyi Aladár: Nyögje már ki! Suciu János: Erre az imparlamentáris kijelentésre nem válaszolok. Az elnök: Somogyit rendreutasítja. Suciu János: Csomó határozati javaslatot , módosítást nyújt be. Az ülés két órakor ért véget. Kossuth Ferenc audiencián Budapest, március 31. Kossuth Ferenc holnap végre megjelenhetik a király előtt, miután vagy két hét óta napról-napra kísértett utazásának a hire. A miniszter környezetéből tudvalevőleg már ekkor közrekerült Kossuthnak az a szándéka, hogy kihallgatásra megy s a függetlenségi párt álláspontját a függő kérdésekről megismerteti a királyisag. A tervezett audiencia azonban nem folyhatott le, mert a kabinetiroda arról értesítette a kereskedelmi minisztert, hogy a király gyöngélkedik. Bár ugyanabban az időben tömegesen voltak kihallgatások, új méltóságok is letették esküjüket a király kezébe, a közvélemény belenyugodott abba, hogy az audiencia elmaradásának az uralkodó betegsége az oka. Most azután kitudódott, hogy a király előbb Wekerlével akart értekezni s a katonai