Pesti Napló, 1908. április (59. évfolyam, 80–105. szám)

1908-04-01 / 80. szám

Budapest, szere PESTI NAPLÓ. 80. szám­ 5/ 1908. április 1. Egy tarisznya indítvány. — A képviselőház ülése. — Budapest, március 31. A legvihar edzettebb parlamenti gyorsíró is megkótyagolodik, ha most a helyzeten töri a fejét. A koalíció nagy, közös és külön párt­értekezleteken kimondta, hogy szükségesnek tartja a házszabályrevíziót. A legambiciózu­­sabb ifjú politikus, Nagy Emil odaadta a ne­vét ehez a kétes dicsőségű vállalkozáshoz. Már most megindult a vita. A koalíció egyhangú­lag lelkesedett az indítványért, de azért óva­tosan háromnegyed része távol tartja magát az Ülésektől. Aki itt van, az tapogatózik, sugdos, belvárosi korcsmákban vacsorázik. Hát akar­ja-e a koalíció a házszabályrevíziót vagy sem? De az ellenzékkel is baj van. A balpárt kimondta, hogy árkon-bokron keresztül is meg­akadályozza a revíziós indítvány megszavazá­sát. Erre megindította a vitát. De a nemzeti­ségieknek sem tetszik a házszabályrevízió és azok is obstruálni akarnak. Igen ám, de a bal­párt óvakodik attól, hogy valaki a nemzetisé­giekkel egy gyékényen lássa őket. Most tehát két oldalról támadnak. Ha Suciu Jánosnak nem tetszik valami, Nagy György dühösen rázza az öklét: — Megvédjük mi a magunk igazát, oláh segítség nélkül is. Eddig a kormánynak ez a furcsa szituá­ció nem lehetett kellemetlen, ma azonban már rosszul fordult a dolog. A nemzetiségiek elha­tározták, hogy kiugratják a hatpárti nyulat a bokorból. Vagy komolyan harcolni akarnak, vagy valljanak szint. És megtettek minden lépést a technikai obstrukcióhoz. Ha a balpárt csakugyan lehetetlenné akarja tenni a házsza­­bályrevíziót, nem tehet mást, mint velük tart. Ha félreáll, a dolog el van intézve az ország előtt... így történt, hogy ma Hodzsa, Milán agy­­,velőt megaszaló, unalmas beszéd után ezzel a szerény mondattal fejezte be a szavait: sem a jövendőbeli kormányrajutás kézzel­fogható reménye nem csillapították hevét és nem tudták őt nagyobb tartózkodásra birni. , Chamberlain földbirtokpolitikájával ál­lott és bukott. Ebben különbözik a demagóg a népvezértől. Ő nem akarta a földéhséget fel­használni arra, hogy megvalósíthatatlan utó­piákkal korbácsolja fel a szenvedélyeket, ha­nem becsületes meggyőződéssel elítélte a földbirtok állapotát, nemzetrontónak tar­totta, hogy a latifundiumok túltengése a haj­dani kiváló derék parasztságot, a yeomanxyt kiirtotta. Ő csak úgy akart, csak úgy remél­hetett érvényesülést, ha az országra nézve üdvös reformeszméit legalább részben sike­rül keresztülvinni. A liberálisok Gladstone és Hartington alatt, az óriási visszhang folytán, melyet ez az agitáció keltett, kénytelenek voltak a fel­vetett kérdéssel foglalkozni. Sőt a toryk is, akikkel a radikális főember a legcsodálato­sabb politikai fordulat folytán, később koa­lícióra lépett, kötelezve érezték magukat arra, hogy a hatalmas szövetségestárs pro­­grammját honorálják és annak terveihez, a parasztgazdaság, valamint a munkástelkek kihasítását illetőleg, hozzájáruljanak. Ezt a komoly meggyőződéstől áthatott radikálist semmi gúny, vagy gyanúsítás ál­tal nem lehetett elrémíteni. Ha ő egy izgató jelszónak a hatását ki akarta volna hasz­nálni, hogy ezáltal az ugorkafára felkapasz­kodjék, akkor a kormányképessége miatt való aggály őt óvatosabbá tette, vagy a poli­tikai tábor legbefolyásosabb embereitől jövő támadás őt megtántorították volna. De a jó­hiszeműség páncélja által védve, szembeszállt ő a legélesebb kritikával. Invernessi mee­­tingjén, 1884. szeptember 15-én ekképpen vé­dekezett: t.Nem bánom, ha engem kommu­. Most pedig benyújtom határozati ja­vaslataimat ... Azután nagy fekete utazó-tarisznyájából görnyedezve kivett egy nyaláb iratot. «— Ezek indítványaim! — mondta. A nemzetiségi képviselők hahotázva ka­cagtak, a többség ijedten kiabált: — Men­tek v. mentők ! — hangzott össze­vissza. Két terembiztos cipelte fel a papiros­csomót az emelvényre, ahol Návay Lajos meg­számlálta az indítványokat és százh­atvannégyet olvasott össze. Valamennyi egyforma volt: a sürgősségről szól , csupán azoknak a képvi­selőknek a száma változik bennük, akik a sür­gősség kérésére az indítványok szerint jogo­sítva volnának, így kétség sem fér a céljuk­hoz: névszerinti szavazásra valóre. A balpárt úgy tett, mintha ízetlennek tartaná a próbálkozást, de befelé ez is kacagott. Most már csak az a kérdés, hogy a nemzeti­ségiek végig mennek-e a kezdett után s ki­pro­vokálják-e a névszeri­i szavazásokat. Eddig van az elnöknél vagy kétszázötven ellenindít­­vány, ami konvertálva névszerű­­ szavazásokra, legalább hatvan ülést tesz ki. És még ami ez­után következik. Ha ez az istennyila lecsap, ebben az esztendőben nem lesz meg a házsza­­bályrevízió s a politikai helyzet a feje tete­jére áll. Csak azt nem tudja még senki, lecsap-e? A képviselőház ülése. — Kezdete délelőtt tíz órakor. — Elnök: Jusik Gyula. A házszabályrevizió első pontjához Pap Cs. István szól. Szemére hányja a kormánynak, hogy a katonai kérdések becsempészésére tervezi a klo­­tárt. Az elnök: A katonai kérdések nincsenek na­pirenden. Pap Cs. István: A tizenhatórás ülések ellen beszél. A szocialisták a három nyolcas elvét vall­ják. Ezt az időbeosztást ajánlja a többségnek. A belügyminiszter is elismerte, hogy ez a képviselő­ház osztályparlament. Egész sereg módosítást nyújt be s kéri azok kinyomatását. A Ház nem nyomatja ki az indítványokat, instának és bitang földosztónak kiáltanak ki. Én nem vagyok az elkobzásnak híve; én nem akarom senki jogát megsérteni. De a fejemből nem fogják azt a tudatot kiverni, hogy a tulajdonjoggal kötelezettségek is jár­nak. Bizony, ha a földbirtokosok nem járná­nak el olyan kegyetlenül; ha nem sújtanák az embereket túlcsigázott haszonbérekkel; ha nem nyúlnának bele a kis­emberek tulajdo­nába; ha nem ragadnák magukhoz a közle­gelőket és a közbirtokosságok földjeit és ha az adókivetésnél és a közigazgatásnál nem terhelnék a lelküket, mindenféle igazságta­lansággal, akkor lelkiismeretük nyugodt volna és nem rémítené őket minduntalan az elkobzás és a kisajátítás kísértete.“ Amidőn lord Goschen a tüzes agitátort azzal a gúnynévvel illette, hogy ő a politikai üdv hadseregének vezére, Chamberlain így felelt: „Én soha nem­ fogok arra a hűvös ma­gaslatra emelkedni, ahonnan embertársaim szenvedéseit minden megindulás nélkül néz­hetem, nem tudnám egész buzgalmamat arra fordítani, hogy a nyomorultak érdekében való minden becsületes szándékot, minden erőlködést a világfi hideg kritikájával leszól­jam és annak hibáit kiszimatoljam. Ha a politika lemond minden törekvés­ről, hogy a társadalom állapotát megjavítsa; ha a politika magát tehetetlennek vallja arra, hogy az igazságtalanságot helyrehozza és a szegény ember sorsát enyhítse, akkor ez a legnyomorultabb és a legcsúnyább mes­terség a világon! A nemes lord — folytatta Chamberlain. — minden indítványomat kalandosnak és szemfényvesztésnek bélyegezte. Úgy látszik, lord Gold­en büszkeségét helyezi abba, hogy azt a szerepet töltse be, mint a csontváz a régi egyiptomiak lakomáján. Ö feladatának tekinti, hogy minden örömet megrontson és minden reményt lelohasszon. Ö azzal dicsek­szik, hogy utolsó lehelletéig fog ellenem küz­deni és erős karral fogja a demagógia árját megfékezni. Ez kétségtelenül bátor dolog, de okosnak éppen oly okos, mintha valaki a Niagara-zuh­atagba ugornék és kijelenti, hogy ez ellen váltig fog küzdeni.“ Chamberlainnek pozitív követelései közzé tartozott, hogy a hitbizományok átru­házását megnehezítsék, amit ő így fejezett ki: „Szabad kereskedelem a földbirtok kö­­­­rül.“ Továbbá követelt és keresztül is vitt­­ egy fontos intézkedést, mely szerint felhatal­mazást adtak a törvényhatóságoknak kölcsö­nök felvételére, hogy szabadkézből, vagy ki­­­­sajátítás útján földeket vásárolhassak, ame­lyeket aztán a munkások közt parcellánként, részletfizetésre szétoszthassanak, vagy azok­ból parasztgazdaságokat alapíthassanak. Ezt az indítványt elméleti fejtegetései is iparkodott támogatni és denbighi válasz­tók előtt, 1884. október 20-án, így szólott: „Nézzünk csak a szemébe ennek az istenített fétisnek. A tulajdonjog szent és sérthetet­len. Hát várjon az emberi élet, melyet ha a tulajdon megszerzésétől elzárnak a veszen­dőbe megy, nem szent és sérthetetlen-e? Nincs-e a társadalom ténye és gazdagsága közegek, a leküzdhetetlen nyomorra való örök kárhozatban a legégbekiáltóbb igazság­talanság, ami csak elképzelhető!? Az igaz, hogy a történelem szentesít ilyen igazságta­lanságot. Képzeljük csak el, hogy kirá­lyaink közül valamelyik, a szabad levegőre való örökös tulajdonjogot néhány lordnak engedte volna át, amelyet ezek haszonbér út­ján értékesíthettek. A jogászok siettek volna ezt a jogot erős lánccal az emberek nyaka körül csavarni és kimutatták volna, hogy Bella Mátyás azt magyarázza, hogy a Nagy Emil-féle módosítás annyira magyartalan, hogy szégyen volna, ha azt így, ahogy most van, beik­­tatnak a házszabályok közé. Nagy csomó szó- és mondatkiigazítást indítványoz. Felkiáltások a kormánypárton: Időlopás! Bella Mátyás: Indítványainak kinyomatását kéri. * A Ház kérését elutasította. Hodzsa Milán: Aggodalmasnak tartja, hogy az elnököt nemcsak formai jogokkal akarják fel­­ruházni. Ez a világ semmiféle parlamentjében nincs így- Szünetet kér. Szünet utáni Hodzsa Milán folytatja beszédét s azzal fe­­jezi azt be, hogy több módosítást terjeszt elő. (Egy nagy fekete táskából nagy derültség közben egész nyaláb iratot vesz elő.) Felkiáltások: Mentők! Mentők! Hodzsa Milán: A százhatvannégy indítvány kinyomatását kéri. A Ház a kinyomatást nem határozza el. Suciu János: Hosszasan bírálja az indítvány, első pontját. Somogyi Aladár: Nyögje már ki! Suciu János: Erre az imparlamentáris kije­lentésre nem válaszolok. Az elnök: Somogyit rendreutasítja. Suciu János: Csomó határozati javaslatot , módosítást nyújt be. Az ülés két órakor ért véget. Kossuth Ferenc audiencián Budapest, március 31. Kossuth Ferenc holnap végre megjelen­­hetik a király előtt, miután vagy két hét óta napról­-n­apra kísértett utazásának a hire. A miniszter környezetéből tudvalevőleg már ekkor közrekerült Kossuthnak az a szándéka­, hogy kihallgatásra megy s a függetlenségi párt álláspontját a függő kérdésekről megismerteti a királyisag. A tervezett audiencia azonban nem folyhatott le, mert a kabinetiroda arról értesítette a kereskedelmi minisztert, hogy a király gyöngélkedik. Bár ugyanabban az idő­ben tömegesen voltak kihallgatások, új mél­tóságok is letették esküjüket a király kezébe, a közvélemény belenyugodott abba, hogy az audiencia elmaradásának az uralkodó beteg­sége az oka. Most azután kitudódott, hogy a király előbb Wekerlével akart értekezni s a katonai

Next