Pesti Napló, 1911. január (61. évfolyam, 1–26. szám)

1911-01-08 / 7. szám

Budapest­, vasárnap 1911 január 8. 7. szám. 7 _________?ESTI NAPL^_________ ország megint fegyveres erejével fog fenyegetődzni Az egész cikkből egyébként az az Angliában ural­kodó aggodalom tűnik ki, hogy Oroszország a hár­mas entente rovására engedni, fog Németország nyo­másának. Berlin, január 7. A W­o­­­f­f-ügyn­ökség jelenti Pétervárról, Szaszonov orosz külügyminiszter a „No­­voje Vremja“ tudósítójának egyik kérdésére, melyet a potsdami eszmecserék állítólagos tar­talmára vonatkozó s egy angol lapban közzétett okmány ügyében intézett a külügyminiszterhez, azt a választ adta, hogy a diplomáciában nem szokás függőben levő tárgyalásokról közléseket közzétenni. Ezenfelül fölöslegesnek tartja, hogy a jelen alkalommal nyilatkozzék a potsdami tanácskozásokról, mert csak azt ismételhetné, amit a „Novoje Vremjá“-nak októberben mon­dott. Ha a tárgyaló hatalmak megegyezésre jut­nak, úgy ez nem marad titokban, hanem teljes terjedelmében közzé fog tétetni. A „Novoje Vremja“ azt a reményét fejezi ki, hogy Szaszo­nov egyszerű szavai az orosz-német viszony és a hármas entente tekintetében mestersége­sen felidézett bizonytalanságnak véget fog vetni. Köln, január 7. A Kölnische Zeitung értesülése szerint Német­ország és Oroszország közt tárgyalások folynak, amelyek azonban még nem nyertek befejezést. Páris, január 7. V. György angol király az újév alkalmából a következő táviratot küldte­m a 11­­ é­v­e­s el­nöknek: Elnök úr! Az újév alkalmából súlyt ve­tek arra, hogy önnek szerencsekivánatomat ki­fejezzem és megújítom a barátság kifejezé­sét, amely országainkat egymás­hoz fűzi. I 4 . Kávéházi szfinxek. — Páris magyar titkaiból. — ; ’(A diszkrét francia rendőrség. — Gyanús alakok ta­nyái. — Kétes exisztenciák névsora. — Letört arisz­tokraták. — Monsieur Théry és alteregója. — Ma­gyarok az idegen­légióban.) Páris, január 3. (Saját levelezőnktől.) A legmagyarabb Baedecker-tanács, amelylyel külföldre utazó fiatal­embereket szoktak ellátni, rendszerint ilyenformán hangzik: ■_ Aztán vigyázzon ám, lehetőleg szóba se áll­jon magyarokkal. Csúnyán becsapják, vagy legalább­­ megpumpolják. Hallhatja ezt, akár a párisi Sorbonne-ra, akár a charlottenburgi technikumra készül. A Jobbfajtáin honfitársak pedig, akik már letelepedtek valamelyik metropolisban, görbe szemmel néznek minden hazai vendégre, hacsak kitűnő ajánlólevél nem jár előtte. Párisban különös hasznukra is válik a rendőri nyilvántartás módszere. Akinek a pontos cí­­mét már otthon meg nem kapjuk, azt nehezebb itt megtalálni, mint bárhol a világon. A prefektúra nem ad címeket,­­ még hivatalosan is alig. Szüksé­gem volt a minap egy előkelő földi lakás címére. Pesten tíz perc alatt megkaphattam volna, az idevaló policia ezt válaszolta: — Jöjjön pár nap múlva . . . a jövő héten. Később tudtam meg, hogy a prefektúra — mi­előtt kiadta volna az értesítést ■— megkérdezte a keresett honfitársat: — óhajtja-e, hogy kiszolgáltassuk a címét? Amikor pedig nagy nehezen ráakadtam az ille­tőre, mosolyogva szólt: — Ne csodálkozzék a francia hatóság eljárásán, praktikus az nagyon. Engem már sokféle tolakodás­tól megóvott... Még a Somosheőy címét is megtagadta — a nagykövetségiinknak. Amikor leg­­buzgóbban keresték hazulról, nem jártak kezére a pesti rendőrségnek. — Lehet, hogy iparlovag — mondották — ,de most kifogástalanul él, fölöslegesnek tartjuk hát a molesztálást. S Budapestnek olyan rossz a híre, hogy fiatal­­­­ember, ha külföldre teszi a lábát, hamar észreveheti,­­ mennyire gyanakvón néznek rá, holott valamikor nagyon szerették a magyarokat. De már annyiszor megjárták honfitársainkkal a derék, tisztes külföldiek, hogy csaknem minden budapestiben veszedelmes szélhámost látnak. A külföldi kereskedő pedig néhol valósággal irtózik tőle, hogy magyar és különösen pesti kereskedővel, bankárral üzletet kössön. Any­­nyiszor becsapták! A korrekt pestieket is majdnem bojkottálják itt-ott a sok szélhámos miatt . Kétes exisztenciák nagy számmal tanyáznak a párisi boulevardokon. Rejtelmes honfitársak, akiknek foglalkozásáról senki biztosat nem tud, feltűnnek a Café Anglais-ben épp úgy, mint a vöröslámpás Cab. Coucou-ban. Itt nem ismerik a notórius pesti szo­kást, amely óraszámra tartja kávéházban az egy pikolót és tíz-Tiusz napilapot hozató vendéget. Ha kártyázó figurákat látsz a boulevard-kávéházban , tot. 1:30, hogy magyarok verik a blattot. Vannak, uhu, fedák: ezek a nemzeti csatakiáltások egészen meggyőzik a netalán kételkedőket. A B­o­u­­­m­i­c­h’ diák-kávéházat, a múzeumról elkeresztelt Cluny, a Pantheon építőjéről elnevezett Soufflet, az ős­régi V­a­c­h­e is tele van gyanús magyarokkal. Hogy miből élnek? A legfantasztikusabb ripor­tok készülhetnek erről. A szimplább exisztenciák közé tartozik példának az a huszártiszt, akivel a Cluny-ben találkoztam. Kunos afférje után megszö­kött Szombathelyről és leghívebb látogatója Long­­champsnak, Auteuilnek (jóformán mindennap van itt lóverseny). Ha a turf szünetel, cigányokkal kártyá­zik hajnalig. Pepita-nadrágos, kifent bajuszú Borostyán Nándor kollégánk, akit a Kossuth Lajos­ utcán bárki „förülmetszett“ magyar főispánnak nézett volna, pedig emberöltőn át rótta a boulevardokat, savany­­kás humorral mondogatta: *— Sok itt a magyar, áld valóságos kávéházi szfinx... kuka lesz, ha foglalkozása iránt érdek­lődői. Amióta szegény Borostyán meghalt, nem apadt a számuk. Ma is grasszál Leim Adalbert álhírlap­­író úr, akit tavaly Ady Endre keményen megfenyí­tett egy hölgy miatt, Klein Ábel ügynök úr, aki fiukat szállít aberrációs uraknak, Boronay ágens úr, a csinos souteneur, aki ravaszul becsapta Lujza hercegnőt és Mattasich Géza főhadnagyot, Ginsberger Charles úr, aki hírhedt kártyás, voltak már százezrei és barangolt hajléktalanul. Itt bonyolította le félmilliós váltómanőverét Kransz Emil nagykereskedő úr, aztán Londonban fogták el, Budapesten kapott három évi fegyházat és most épp Drezdában kezdik tárgyalni a bányacsalásait. Kransz tehát már nem szfinx, a hatóságok meg­oldották a rébuszt Ugyanez történik nemsokára gróf de la Ramme­e-val, az egykori Ku­­mi Bélával, aki szintén Párisból került német börtönbe kártya és váltó miatt. Egyelőre nyomtalanul eltűnt a kebelba­rátja, gróf Festetich Andor, aki a budapesti Fodor-vívóteremben történt lopás után Párisba uta­zott és az egyik Marquet-féle játékbank manager­je lett. Amikor Clemenceau belügyminiszter szétrob­bantotta a kártyabarlangokat, kitiltották Festetichet Párisból.­ Nem esett szó eddig a lapokban egy másik arisz­tokratáról, gróf A. B.-ről, aki a legkiválóbb mágnás­családok egyikéből származik. Párisban óriási ösz­­szegeket kártyázott el s régebben többször kifizet­ték adósságait a Cercle Royal-ban. Azzal merték gyanúsítani, hogy egy előkelő kokottól sok ékszert, pénzt, értékpapírt kapott, majd váltóra is ráírta a demimonde nevét, de ebből nem lett baj, mert­­ feleségül vette. Családja a mesaliance után kita­gadta és a gróf nagyon rossz helyzetbe jutott. Mikor aztán az édesapja meghalt és a sógora belügyminisz­ter lett, kényszerítette a családot, hogy a Párisban tengődő grófnak is adjanak valamit . . . Azóta ha­vonként háromszázötven frankot kap, ami elég a sze­rencsétlen gavallérnak arra, hogy éhen ne haljon. Kártya! A bécsi Jockey Clubban körülhízelgett milliomossá teszi az egyik gavallért, a párisi Cercle Royalban pedig — hazai argot szerint — lesajnált nimolistává a másikat. A babonái pedig meghatón csodásak és komikusan együgyüek. Talán mind közt az a legfurcsább, amit egy Párisban letört úrról hal­lottam. Svengáli báró ,ez a gúnyneve — millió­kat nyert össze, egy külföldi uralkodó másfél millió frankot „hozott“ egyszer neki, de Montecarloban le­adta összes pénzét. Most ismét kezd „passzba jönni“ amit a lakásának köszönhet. A magyar Svengali­­nak az a kabalája, hogy azért nyer, mivel a Quais Malaquis 15. száma alatt lakik. — Itt dolgozott — mondta titokzatos arccal­­— az egyik ősöm Rákóczi Ferenccel együtt. Csakugyan az a legenda járja, hogy a nagyságos fejedelem és bujdosó társai a Quais Malaquis-re jár­tak, a Hotel Transsylvani­e-ba, ahol — kár­tyabarlangot tartottak fönn. A hagyomány szerint ott vesztette el pénzét Des Grieux abbé, a Manon Les­­caut híres szerzője. De a históriai kutatás megállapította, hogy Rá­kóczi sohase járt oda — Passyban lakott — és csak egyes vitézei mulattak, kártyáztak a házban. S nem ők játszották a sipista­ szerepet, hanem épp a kártya­barlang gazdája, az abbé fosztogatta, uzsorázta ki őket. A Transsylvania valójában eltűnt már a föld szí­néről; a Quais Malaquis 15. száma alatt most közön­séges bérház van s ebben lakik a babonás kártya­lovag.­ Az élő rébuszok közül leginkább izgatónak lát­szott Monsieur Téry. Nagyon rég szerepel már idekint s mindig titokzatos életmódot folytatott A­ mikor a Krisztusarcú szegény J­u­s­t­h Zsigmond, a daliás Pekár Gyula, M­a­l­o­n­y­a­y Dezső, R­i­p­p­l- Rónay József, Kernstock Károly s a velük egy­­ívásuak Párisban éltek, hihetetlenül tarka tervek szö­vődtek egy-egy összejövetelkor s Téry akart egy óriási sorsjátékot rendezni a magyar kormány bevo­násával; aztán Préda néven megalapítani a világ legnagyobb pezsgőgyárát; majd összevásárolni a 16­ hirsi magyar lovakat Be is mutatott Pekárnak egy előkelő idegent: •— A khedíve­k felsége méneseinek igazgatója. A magyar ifjak gyanakodva hallgatták Téry urat, *— akkor is, amidőn Buenos-Ayres-bő! tért vissza négyszázezer franknyi értékpapírral. Később szomorúan panaszolta, hogy valami brazíliai krach nyomán odaveszett a papirosok értéke. Gyakran lát­ták csinos hölgyekkel s állítólag balerinákat szer­ződtetett a buenos-ayresi operához. A bányaszemil honfitársak azonban rájöttek, hogy a buzgó impress- , szám­ó­s leánykereskedő lehet.­­ Attól fogva nem imponált nekik, hogy olykor ez­reseket mutatott és megszakították az összeköttetést Téry úrral. Ez pedig a sportra kezdte magát rávetni­­ és egyszerre csak föltűnt, mint a Matin turf rovatá­nak vezetője. Résztvett néhány nagyszabású turf­­manőverben és gazdag zsenthnénné lett Az utóbbi években már vezércikkei ie jelentek meg a roppantul elterjedt napilapban és­­ majdnem tönkretette az ujságot. Rábeszélte ugyanis a direk­­teri-gérant Brna­u-V­a­r­­­l­iá­t, hogy támogassa az orleansi herceget, akinek titkon a secretair-re akart­a tenni. Pár cikk és egyetlen intervju miatt csaknem félévig bojkottálta a közönség a Matin-t Végre te el kellett bocsátani „a royalista puc­csot előkészítő“ Téryt. A kalandos multa férfiú legújabban röpirat­­szerű füzeteket ad ki L'Ouvre cím­mel, folyton le­leplezi Briand miniszterelnököt, az egykori szocia­lista vezér ifjúkori szerelmeit s azt is elmeséli, hogy az államférfia mit csinált tizennyolc éves korában egy szénakazalban. A publikum azonban mulat a Téry káraskodásán és Briand-t többre tartja például Bebelnél, mert ha leverte a vasutasokat, ő csinálta meg viszont a szeparációt. Feltűnő volt, hogy Téry sokszor frakkban, gyé­­mántos mellgombokkal és brilliánsgyűrűkkel, magán­autón robog a legdrágább restaránt elé, néha meg szürkén, Szent Mihálynak kopott lován surran el a megpumpoltak utjából. Egy kis detektív-munka tisztázta a helyzetet, tulajdonképp két Téry él Párisban: Gustave Téry a Matin exfőmunkatársa és alteregója Téry Bálint, a magyar fezér. Az utóbbi szerzett Lujza her­cegnőnek pénzt és gróf Károlyi Istvánnak barát­nőket. A gőgös arisztokrata jóbarátjának is látszott és sűrűn emlegették, amikor otthon, a Nemzeti Ka­szinóban vacsorát adott a tiszteletére. Mostanában autón jár mind a két Téry. A 19

Next