Pesti Napló, 1911. január (61. évfolyam, 1–26. szám)
1911-01-08 / 7. szám
Budapest, vasárnap 1911 január 8. 7. szám. 7 _________?ESTI NAPL^_________ ország megint fegyveres erejével fog fenyegetődzni Az egész cikkből egyébként az az Angliában uralkodó aggodalom tűnik ki, hogy Oroszország a hármas entente rovására engedni, fog Németország nyomásának. Berlin, január 7. A Woff-ügynökség jelenti Pétervárról, Szaszonov orosz külügyminiszter a „Novoje Vremja“ tudósítójának egyik kérdésére, melyet a potsdami eszmecserék állítólagos tartalmára vonatkozó s egy angol lapban közzétett okmány ügyében intézett a külügyminiszterhez, azt a választ adta, hogy a diplomáciában nem szokás függőben levő tárgyalásokról közléseket közzétenni. Ezenfelül fölöslegesnek tartja, hogy a jelen alkalommal nyilatkozzék a potsdami tanácskozásokról, mert csak azt ismételhetné, amit a „Novoje Vremjá“-nak októberben mondott. Ha a tárgyaló hatalmak megegyezésre jutnak, úgy ez nem marad titokban, hanem teljes terjedelmében közzé fog tétetni. A „Novoje Vremja“ azt a reményét fejezi ki, hogy Szaszonov egyszerű szavai az orosz-német viszony és a hármas entente tekintetében mesterségesen felidézett bizonytalanságnak véget fog vetni. Köln, január 7. A Kölnische Zeitung értesülése szerint Németország és Oroszország közt tárgyalások folynak, amelyek azonban még nem nyertek befejezést. Páris, január 7. V. György angol király az újév alkalmából a következő táviratot küldtem a 11 éves elnöknek: Elnök úr! Az újév alkalmából súlyt vetek arra, hogy önnek szerencsekivánatomat kifejezzem és megújítom a barátság kifejezését, amely országainkat egymáshoz fűzi. I 4 . Kávéházi szfinxek. — Páris magyar titkaiból. — ; ’(A diszkrét francia rendőrség. — Gyanús alakok tanyái. — Kétes exisztenciák névsora. — Letört arisztokraták. — Monsieur Théry és alteregója. — Magyarok az idegenlégióban.) Páris, január 3. (Saját levelezőnktől.) A legmagyarabb Baedecker-tanács, amelylyel külföldre utazó fiatalembereket szoktak ellátni, rendszerint ilyenformán hangzik: ■_ Aztán vigyázzon ám, lehetőleg szóba se álljon magyarokkal. Csúnyán becsapják, vagy legalább megpumpolják. Hallhatja ezt, akár a párisi Sorbonne-ra, akár a charlottenburgi technikumra készül. A Jobbfajtáin honfitársak pedig, akik már letelepedtek valamelyik metropolisban, görbe szemmel néznek minden hazai vendégre, hacsak kitűnő ajánlólevél nem jár előtte. Párisban különös hasznukra is válik a rendőri nyilvántartás módszere. Akinek a pontos címét már otthon meg nem kapjuk, azt nehezebb itt megtalálni, mint bárhol a világon. A prefektúra nem ad címeket, még hivatalosan is alig. Szükségem volt a minap egy előkelő földi lakás címére. Pesten tíz perc alatt megkaphattam volna, az idevaló policia ezt válaszolta: — Jöjjön pár nap múlva . . . a jövő héten. Később tudtam meg, hogy a prefektúra — mielőtt kiadta volna az értesítést ■— megkérdezte a keresett honfitársat: — óhajtja-e, hogy kiszolgáltassuk a címét? Amikor pedig nagy nehezen ráakadtam az illetőre, mosolyogva szólt: — Ne csodálkozzék a francia hatóság eljárásán, praktikus az nagyon. Engem már sokféle tolakodástól megóvott... Még a Somosheőy címét is megtagadta — a nagykövetségiinknak. Amikor legbuzgóbban keresték hazulról, nem jártak kezére a pesti rendőrségnek. — Lehet, hogy iparlovag — mondották — ,de most kifogástalanul él, fölöslegesnek tartjuk hát a molesztálást. S Budapestnek olyan rossz a híre, hogy fiatalember, ha külföldre teszi a lábát, hamar észreveheti, mennyire gyanakvón néznek rá, holott valamikor nagyon szerették a magyarokat. De már annyiszor megjárták honfitársainkkal a derék, tisztes külföldiek, hogy csaknem minden budapestiben veszedelmes szélhámost látnak. A külföldi kereskedő pedig néhol valósággal irtózik tőle, hogy magyar és különösen pesti kereskedővel, bankárral üzletet kössön. Anynyiszor becsapták! A korrekt pestieket is majdnem bojkottálják itt-ott a sok szélhámos miatt . Kétes exisztenciák nagy számmal tanyáznak a párisi boulevardokon. Rejtelmes honfitársak, akiknek foglalkozásáról senki biztosat nem tud, feltűnnek a Café Anglais-ben épp úgy, mint a vöröslámpás Cab. Coucou-ban. Itt nem ismerik a notórius pesti szokást, amely óraszámra tartja kávéházban az egy pikolót és tíz-Tiusz napilapot hozató vendéget. Ha kártyázó figurákat látsz a boulevard-kávéházban , tot. 1:30, hogy magyarok verik a blattot. Vannak, uhu, fedák: ezek a nemzeti csatakiáltások egészen meggyőzik a netalán kételkedőket. A Boumich’ diák-kávéházat, a múzeumról elkeresztelt Cluny, a Pantheon építőjéről elnevezett Soufflet, az ősrégi Vache is tele van gyanús magyarokkal. Hogy miből élnek? A legfantasztikusabb riportok készülhetnek erről. A szimplább exisztenciák közé tartozik példának az a huszártiszt, akivel a Cluny-ben találkoztam. Kunos afférje után megszökött Szombathelyről és leghívebb látogatója Longchampsnak, Auteuilnek (jóformán mindennap van itt lóverseny). Ha a turf szünetel, cigányokkal kártyázik hajnalig. Pepita-nadrágos, kifent bajuszú Borostyán Nándor kollégánk, akit a Kossuth Lajos utcán bárki „förülmetszett“ magyar főispánnak nézett volna, pedig emberöltőn át rótta a boulevardokat, savanykás humorral mondogatta: *— Sok itt a magyar, áld valóságos kávéházi szfinx... kuka lesz, ha foglalkozása iránt érdeklődői. Amióta szegény Borostyán meghalt, nem apadt a számuk. Ma is grasszál Leim Adalbert álhírlapíró úr, akit tavaly Ady Endre keményen megfenyített egy hölgy miatt, Klein Ábel ügynök úr, aki fiukat szállít aberrációs uraknak, Boronay ágens úr, a csinos souteneur, aki ravaszul becsapta Lujza hercegnőt és Mattasich Géza főhadnagyot, Ginsberger Charles úr, aki hírhedt kártyás, voltak már százezrei és barangolt hajléktalanul. Itt bonyolította le félmilliós váltómanőverét Kransz Emil nagykereskedő úr, aztán Londonban fogták el, Budapesten kapott három évi fegyházat és most épp Drezdában kezdik tárgyalni a bányacsalásait. Kransz tehát már nem szfinx, a hatóságok megoldották a rébuszt Ugyanez történik nemsokára gróf de la Rammee-val, az egykori Kumi Bélával, aki szintén Párisból került német börtönbe kártya és váltó miatt. Egyelőre nyomtalanul eltűnt a kebelbarátja, gróf Festetich Andor, aki a budapesti Fodor-vívóteremben történt lopás után Párisba utazott és az egyik Marquet-féle játékbank managerje lett. Amikor Clemenceau belügyminiszter szétrobbantotta a kártyabarlangokat, kitiltották Festetichet Párisból. Nem esett szó eddig a lapokban egy másik arisztokratáról, gróf A. B.-ről, aki a legkiválóbb mágnáscsaládok egyikéből származik. Párisban óriási öszszegeket kártyázott el s régebben többször kifizették adósságait a Cercle Royal-ban. Azzal merték gyanúsítani, hogy egy előkelő kokottól sok ékszert, pénzt, értékpapírt kapott, majd váltóra is ráírta a demimonde nevét, de ebből nem lett baj, mert feleségül vette. Családja a mesaliance után kitagadta és a gróf nagyon rossz helyzetbe jutott. Mikor aztán az édesapja meghalt és a sógora belügyminiszter lett, kényszerítette a családot, hogy a Párisban tengődő grófnak is adjanak valamit . . . Azóta havonként háromszázötven frankot kap, ami elég a szerencsétlen gavallérnak arra, hogy éhen ne haljon. Kártya! A bécsi Jockey Clubban körülhízelgett milliomossá teszi az egyik gavallért, a párisi Cercle Royalban pedig — hazai argot szerint — lesajnált nimolistává a másikat. A babonái pedig meghatón csodásak és komikusan együgyüek. Talán mind közt az a legfurcsább, amit egy Párisban letört úrról hallottam. Svengáli báró ,ez a gúnyneve — milliókat nyert össze, egy külföldi uralkodó másfél millió frankot „hozott“ egyszer neki, de Montecarloban leadta összes pénzét. Most ismét kezd „passzba jönni“ amit a lakásának köszönhet. A magyar Svengalinak az a kabalája, hogy azért nyer, mivel a Quais Malaquis 15. száma alatt lakik. — Itt dolgozott — mondta titokzatos arccal— az egyik ősöm Rákóczi Ferenccel együtt. Csakugyan az a legenda járja, hogy a nagyságos fejedelem és bujdosó társai a Quais Malaquis-re jártak, a Hotel Transsylvanie-ba, ahol — kártyabarlangot tartottak fönn. A hagyomány szerint ott vesztette el pénzét Des Grieux abbé, a Manon Lescaut híres szerzője. De a históriai kutatás megállapította, hogy Rákóczi sohase járt oda — Passyban lakott — és csak egyes vitézei mulattak, kártyáztak a házban. S nem ők játszották a sipista szerepet, hanem épp a kártyabarlang gazdája, az abbé fosztogatta, uzsorázta ki őket. A Transsylvania valójában eltűnt már a föld színéről; a Quais Malaquis 15. száma alatt most közönséges bérház van s ebben lakik a babonás kártyalovag. Az élő rébuszok közül leginkább izgatónak látszott Monsieur Téry. Nagyon rég szerepel már idekint s mindig titokzatos életmódot folytatott A mikor a Krisztusarcú szegény Justh Zsigmond, a daliás Pekár Gyula, Malonyay Dezső, Rippl- Rónay József, Kernstock Károly s a velük egyívásuak Párisban éltek, hihetetlenül tarka tervek szövődtek egy-egy összejövetelkor s Téry akart egy óriási sorsjátékot rendezni a magyar kormány bevonásával; aztán Préda néven megalapítani a világ legnagyobb pezsgőgyárát; majd összevásárolni a 16 hirsi magyar lovakat Be is mutatott Pekárnak egy előkelő idegent: •— A khedívek felsége méneseinek igazgatója. A magyar ifjak gyanakodva hallgatták Téry urat, *— akkor is, amidőn Buenos-Ayres-bő! tért vissza négyszázezer franknyi értékpapírral. Később szomorúan panaszolta, hogy valami brazíliai krach nyomán odaveszett a papirosok értéke. Gyakran látták csinos hölgyekkel s állítólag balerinákat szerződtetett a buenos-ayresi operához. A bányaszemil honfitársak azonban rájöttek, hogy a buzgó impress- , számós leánykereskedő lehet. Attól fogva nem imponált nekik, hogy olykor ezreseket mutatott és megszakították az összeköttetést Téry úrral. Ez pedig a sportra kezdte magát rávetni és egyszerre csak föltűnt, mint a Matin turf rovatának vezetője. Résztvett néhány nagyszabású turfmanőverben és gazdag zsenthnénné lett Az utóbbi években már vezércikkei ie jelentek meg a roppantul elterjedt napilapban és majdnem tönkretette az ujságot. Rábeszélte ugyanis a direkteri-gérant Brnau-Varliát, hogy támogassa az orleansi herceget, akinek titkon a secretair-re akarta tenni. Pár cikk és egyetlen intervju miatt csaknem félévig bojkottálta a közönség a Matin-t Végre te el kellett bocsátani „a royalista puccsot előkészítő“ Téryt. A kalandos multa férfiú legújabban röpiratszerű füzeteket ad ki L'Ouvre címmel, folyton leleplezi Briand miniszterelnököt, az egykori szocialista vezér ifjúkori szerelmeit s azt is elmeséli, hogy az államférfia mit csinált tizennyolc éves korában egy szénakazalban. A publikum azonban mulat a Téry káraskodásán és Briand-t többre tartja például Bebelnél, mert ha leverte a vasutasokat, ő csinálta meg viszont a szeparációt. Feltűnő volt, hogy Téry sokszor frakkban, gyémántos mellgombokkal és brilliánsgyűrűkkel, magánautón robog a legdrágább restaránt elé, néha meg szürkén, Szent Mihálynak kopott lován surran el a megpumpoltak utjából. Egy kis detektív-munka tisztázta a helyzetet, tulajdonképp két Téry él Párisban: Gustave Téry a Matin exfőmunkatársa és alteregója Téry Bálint, a magyar fezér. Az utóbbi szerzett Lujza hercegnőnek pénzt és gróf Károlyi Istvánnak barátnőket. A gőgös arisztokrata jóbarátjának is látszott és sűrűn emlegették, amikor otthon, a Nemzeti Kaszinóban vacsorát adott a tiszteletére. Mostanában autón jár mind a két Téry. A 19