Pesti Napló, 1914. június (65. évfolyam, 128–152. szám)
1914-06-03 / 128. szám
1914 június 1-én új előfizetést nyitottünk a PESTI NAPLÓ-ra. Kérjük azokat a t. olvasóinkat, akiknek előfizetése május 31-én lejárt, szíveskedjenek a megújításról mielőbb gondoskodni, hogy a lapot akadálytalanul küldhessük tovább. Segítség! . .. Turkhan pasa, Albániának (van ilyen nevű ország ugyanis) miniszterelnöke táviratot menesztet gróf Berchfohlhoz, aki tudvalévően külügyminisztere ennek a monarkiának. A derék pasa katonai segítséget kér a monarkiától, hogy oltalmazzák meg a fejedelmellét és a kormányt a felkelők elől, akik egy ízben már egy olasz hadihajóra kergették a fejedelmet. A dolog nem minden humor nélkül való. Tréfa van benne, sőt éle is és éppen ezeknek a magva az, amelyből kiderül, hogy Albánia tulajdonképpen miért is van a világon. Most már ismerjük Albánia történelmi elhivatását és ez: segítséget kérni az osztrák-magyar monarkiától. És ha Albánia a legkisebb, a legtréfásabb, a legkevésbé meglévő államok közül való is, azért mégis az ő testében, az ő létében van valaki, aki a monarkiától kér, könyörög és koldul. Durazzóban — mi jó ezt tudni! — van a monarkiának állandó pénteki házikoldusa, a monarkiának, Szent isten annak a monarkiának, amely eddig jó maga sem tett mást, mint hogy a nemzzetközi jelzések mindennemű színével és szórt fényével kért segítséget Berlintől, Pakstól, Pétervártól, Londontól, Rómától, az utóbbi időben feltűnő gyakran magától a hatalmas Bukaresttől is. És most tőle kérnek. Az albán miniszterelnök a mi fülünkbe harsogja: a gróf a vízbe fül, a gróf a vízbe fül és még egyszer: a gróf a vízbe fül. Ünnepi lakoma ez számunkra karácsony, husvét és pünkösd együtt és Berchtold pávatollak enyhe, bizsergető cirógatását érezheti bizonyára. Mindenkinek valóban örülnie kell, hogy Berchtold szubjektíve ilyen jól, ilyen kitűnően, ilyen pompásan érzi magát, de viszont azzal a komolysággal, amelyről szeretnék, ha a kitűnő külügyér elméjében lakoznék, kérdjük: mi lesz ezután? Miképpen akar Berchtold úr pompás érzéséből felocsúdni? Reméljük, egyszerűen elteszi magának a Turkhan pasa táviratát, bekeretezted és — Erinnerung an meine Dienstzeit — az íróasztala fölé akasztja, esetleg amouletteként hordhatja magán is. De ezzel szíveskedjék azután a kegyelmes gróf beérni is és annyira már be ne ugorjék a turkbani származású dicsőségnek, hogy egy hadtestet leküld oda „rendet csinálni”. Ennyit mégsem ér meg talán az a durazzói keletű távirat, ennyit, hogy a vérünk és a pénzünk folyjon el odalent és egyformán ellenségekké tegyük az albán fölkelőket, a szerbeket, a körösöket és a nálunknál hatalmasabb é a nagyhatalmakat. Berchtold már egyszer nagyon akart pártolni egy országot, ez Románia volt. Éppen ma érkeznek, a Turkhan pasa segítségért éneklő telegrammjával egyidejűen más, nagyon komoly táviratok, hogy az orosz cár Romániába utazik. Ez O *■ most már faktum és a Berchtold—Gzernin—Tisza által felkarolt Románia, az a Románia, amely miatt Tisza a Eladókkal és a Lucaciukkal tárgyalt, az a Románia, amelynek a balkáni háborúban olyan nagy szolgálatot tettünk és amelynek a kedvéért Bécs megalázta a magyar állameszmét, most megalázza magát Bécset azzal, hogy szőröstülbőröstül eladhatja magát a muszka cárnak, akire majd aztán Tisza lesz szíves egr mísnépies lapocska vezető cikkelyében újra rárecscsenteni. Románia kihasznált, megalázott és elárult bennünket. Albánia még csak a kezdetén áll ennek az útnak, amelyet a balkáni államok újabban a monarkia körül megtenni szoktak, ő most csak kihasználni akarna minket. Jogcíme erre az, hogy a monarkia segítette őt állami léthez, ami jogcímnek elegendő volna, ha nem emlékeztetne nagyon is kínosan egy másik incidensre, arra, hogy mostani megalázónk, Románia számára éppen Andrássy Gyula, a nagy külügyminiszter harcolta ki annak idején a berlini kongresszuson az állami önállóságot. Az albán gróf maradjon hát csak Cseh írta: Szekula Jenő Egy paraszt valami kőszobrot hozott, melyet kutasásnál a pomázi határban vetett ki magából az agyagos föld. Római temető lehetett egykor arra. Egy itáliai úr síremléke ez a kő, aki ezen a vidéken élt; talán villája, vagy majorsága is volt erre, a babonás időkben, mikor még Pomázt sem hívták Pomáznak, hanem valahogy Szabnának s a Dunára néző magas földsáncai között latin őrsereg táborozott. Ez régen volt, de a kő megmaradt mégis épen, csorba széleit csak alig rágta ki az idő, melynek fogai talán nem is vasból valók, mint inkább éles homokszemekből. A síremlék híven megőrizte a római úr arcképét, ahogy bevésték a puha anyagba. Együgyű, szakállas férfiarc, lapos orr, szétmeredő homlok, kopaszodó haja oldalvást gondosan van koszorúalakban kisütve. És Klodiusznak hívták, ami nem is előkelő hangzású, inkább parasztnév, ám meglehet, hogy mégis gazdag és hatalmas polgár lehetett. De engem érdekelt és meghatott mégis, mert a felirat elárulta azt is, hogy negyvenéves volt és mint agglegény halt meg. Nők nem siránkoztak kibontott hajjal a máglyája körül, mikor eltemették. Egy római agglegény a harmadik évszázadból elég jó társaság telét s elhatároztam, hogy magamnál tartom, hogy megossza elhagyatott életemet velem. Most a pohárszék polcán őrködik. Az agglegény- állapotot a régiek halálos bűnnek tartották. Gonosz, kegyetlen és alá-s való lény volt előttük a nőtlenségben élő ember; még rosszabb és önzőbb az apagyilkosinál is. Mert az apagyilkos csak az apját pusztítja ki a világból, de az agglegény az őseit, saját magát s az egész családját is tönkreteszi, — minthogy elmúlásával kihal a nemzetség s nem virágzik tovább az ősi repkény, amely az utódokban őrzi meg a halhatatlanságot. Kihűl a házi tűzhely, melyet az ősök pedig az örökkévalóság számára gyújtottak s melyet száraz füvel, szent fával tápláltak, hogy ki ne aludjon. Míg minden év márciusában ünnepiesen felfrissítették. Nem lesz, aki a sároknak áldozatot hozzon, aki a családi isteneket imádja; az apák pedig nyugtalanul forgolódhatnak hamvvedreikben, mert nem jelentkezik a leszármazott, aki sírjaikra ételt, italt hordozzon. Szomjazhatnak s majd éheznek is szegények. „Az agglegény gonosz és szerencsétlen ember“ írja egy latin bölcselő. Gonosz, mert meddőségével megtagadta az őseit és szerencsétlen, mert maga is keserves sorsra jut, az emlékezés nélkül való sik életben. * Az ősök és a halott apák tisztelete — ez volt a rómaiak vallása alapjában — bár sok idegen szilnél és istenalakkal gyarapodott is az évszázadok során. A halott istenné változott az elköltözés pillanatában, aki a föld alatt folytatja titokzatos és láthatatlan életét. Minden háznak külön istenei voltak. A lázok, a penáteszek a máneszek és a géniuszok imádata szent kötelessége volt minden igaz embernek. Viasz képük a szent tűzhely fölött függött, amelyen vörös parázsi csillogott s minden reggel hozzájuk szállott a fohász. A fiu kötelessége volt, hogy a halott apát étellel-itallal rendesen ellássa. Ha a halottnak mindene megvolt, akkor jóindulatú istenséggé változott, de ha nélkülözött, akkor kitört a sírból, gonosz szellemmé vált, mint a lárva, a lemur, vagy a lidérc, aki betegségeket áraszt maga körül, tönkreteszi a családját, szomszédait és egész községeket is. A temetőkben óriási lacikonyhák voltak, melyeket kulináknak neveztek, ahol néha egész ökröt sütöttek porrá, hogy a sírok lakóit ünnepies torokon megvendégeljék. De az apa, akinek sírjára nem vitt tejet, mézet, vért, virágot, kalácsot, bort és sülteket a fiú, örök koplalásra volt kárhoztatva. * Ám a pomázi úr nem nősült meg még sem. Nem vitt asszonyt a házhoz, fehér ruhában, koszorúval a fején, magasra átemelve a küszöbön, mintegy jelezve, hogy ugy kellett elrabolnia őt, egy idegen család házi istenei elől. Az utcán nem bömbölt lakodalmi dalt a nép, nem lobogott a fáklya s nem zúgott a kiáltozás: — Tallasie! Tallasie! S nem tettek fogadalmat a tiszta és magasra lengő lángok előtt, kezet kézbe fogva, a sápadt és néma máneszeknek, hogy majd ivadékokat adnak a világnak. Miért volt Klodiusz ennyire megátalkodott, nem tudom, a kőszobor nem felel, bár hiába is ostromolnám kérdéseimmel. Talán okosabb volt, mint a többiek, vagy ostobább. Mai számunk 32 oldal I 65-ik évfolyam, 128. szám. APRRÓ KÜLDETÉSEK ARAIi Egyes sír A fillér, vastagabb betűvel 1* ültél Hirdetések milliméter •mnittá* •al, díjszabás szerint. ■ . » ■ ) Megjelenik héttő tvCiélek naponkint, iinpep gjfm is. előfizetési Ajkak Egész évre____28 kor. — ML Félévre-----------14 „ 10 Negyedévre _ _ 7 „ —* 0 így bóra—------2 „*0 . Egyes szára — — — —iomi Budapest, 1914. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmaniczky utca 12.,1. Szerda, juniuS 3 sy •fllT ■ - ■ •