Pesti Napló, 1915. június (66. évfolyam, 151–180. szám)
1915-06-01 / 151. szám
'3b . ban V— 's zel egyesülhettek. A magyar nemzet az ausztriai birodalomnak egy súlyos válságában felejtett ezer megaláztatást és önkezével kent irt sebeire, nehogy azok fájdalma megakadályozza őt egy őszintén jóhiszemű megengesztelődésben. Ma?... A monarkia válságáról nincs szó. A király harcoló osztrák tartományai is reneszánszukat érk, de a monarkia e példátlan erőkifejtéséhez mindenekelőtt a magyarokra volt szükség, magyar hősiességre, de magyar feledésre is, magyar vérre és magyar logaltásra. Oly közeliek még a sérelmek, amiket szenvedtünk, minden olyan új, mint azagyvelőtől még meleg gondolat és a nemzet az új megpróbáltatások küszöbén hirtelen ezer esztendőre és ezerszer ezer mértföldre vetette magától a retorzió gondolatát Példátlan önmegtartóztatással állottak a közös ügy mellé azok, akiknek más napokban kevesebb rész jutott ki a közös jóból. És mégsem fakadtak fel a nemes magyar nemzet régi sebei és uj harc pírjában felszáradtak a tegnapi könyek is. Az országgyűlés a háborús ülésszak alatt a nemzeti erkölcsnek olyan klasszikus példáját mutatta, amely semmiben sem marad a legdicsőségesebb történelmi jeleneteknek sem mögötte és a habsburgi hatalom bizton vigadhatott a magyar erőben. A király, akinek élete hosszabb egy történelmi korszakénál és aki csodálatosan gazdag sorsa alatt nem egy csodának volt részese, a Deák Ferenc napjainak igaz szívbéli harmóniáját élheti most újra, hogy oly kevéssel a szélső párturalom mögött tanácsot kér és nyer a nemzet vezéreitől. A magyar hősiesség és a magyar lojalitás jut most a trón érinthető közelségébe, nem emberekről van szó, kiknek sorsa eseményes és változatos, de a nemzet igazi szelleméről, amelyet ők képviselnek s amely ezer esztendő óta egy hajszálnyi elhajlást sem mutatott igazi rendeltetésének igazi irányáról. Harcban álló nemzet és harcban álló király találkoznak, egy ünnepi aktus ez, képletes kifejezése annak a megértésnek, amely a valóságban régen — a háború első napján — bekövetkezett már. És hogy ez lehetséges volt, alapz szükség volt arra, hogy logális nagylelkűségben is teljesen kiélhesse magát ez a nemzet. Vezéreink a nagylelkűségben ugyanazok voltak, akik vezettek a küzdelemben is. Diszes joguk nekik az, ami személyükkel megesik, a nemzetnek pedig — ez történik most — igazságot szolgáltatnak. Budapest, május 31. Gróf Czernin Bukarestben. Bukarestből jelentik: Gróf Czernin Ottokár bukaresti osztrák-magyar követ, aki az elmúlt napokban családjával együtt magánügyekben Bécsben tartózkodott, ma visszaérkezett Bukarestbe. A követ és családja legközelebb állandó nyári tartózkodásra Szinajába utazik. Andrássy, Apponyi, Zichy Aladár a királynál. A király a magyar ellenzék vezéreit, gróf Andrássy Gyulát, gróf Apponyi Albertet és gróf Zichy Aladárt kihallgatásra hivta meg. Gróf Andrássy Gyula hétfőn délután két órakor utazott Bécsbe és holnap délelőtt fog Schönbrunnban királyi kihallgatáson megjelenni. Gróf Apponyi Albertet pénteken fogadja a király. Gróf Zichy Aladárt a király szombaton fogadja. — Félhivatalosan ezt jelentik a szenzációs kihallgatásról: Ő felsége az ellenzéki vezérférfiaknak a miniszterelnök által tolmácsolt ilyen irányú kérése folytán gróf Andrássy Gyulát, gróf Apponyi Albertet és gróf Zichy Aladárt magánkihallgatásban fogadja. • PESTI NAPLÓ 1915. janim . Az olasz hadsereg értéke Irta: Metzler német tábornok Berlin, május Carlo "Alberto néhai olasz király jelszavát: ,"TAttends mon astre" hiven követve Olaszországnak évek hosszú során át a kedvező körülményeket kihasználva, sikerült területét hatalmasan megnövelni. Különösen nagyra emelkedett azonban Olaszország tekintélye és jelentősége, amikor Ausztria-Magyarországgal és Németországgal szövetségre lépett. A mai világháború elején Németország és Ausztria-Magyarország semmiképpen sem kifogásolták azt, hogy a szövetséges Olaszország távol tartja magát attól a küzdelemtől, amelyet két másik szövetséges társa a hármas ententóval folytat. Méltányolva Olaszországnak azon aggodalmát, hogy a hármas entente hatalmas hajóhadai Olaszországnak hosszú partvidékét és kikötőit bombázhatják és Olaszországnak nincsen elegendő ereje, hogy az ilyen támadások ellen hathatósan védekezzék. Sajátságosan jellemző az is, hogy a hármas entente hatalmai sem sürgették a háború kitörése idején azt, hogy Olaszország melléjük álljon. Hiszen hadseregeiknek a központi hatalmak haderői fölötti számbeli túlsúlyánál és a háborúnak éveken át gondos előkészítésénél fogva biztosra vették, hogy hirtelen támadásuk fegyvereik azonnali sikerét fogja meghozni. Amikor azonban még a belga segítség mellett sem voltak képesek a sikert elérni, amikor látták, hogy a világ minden tájáról hozott segélycsapatok harcbavetése sem képes feléjük fordítani a hadiszerencse istennőjét, amikor a keleti hadszintereken az orosz kolosszus hatalma aggasztó módon megingott, akkor nagy hévvel indult meg úgy a francia, mint az angol és orosz diplomácia munkája, hogy Olaszországot a maga pártjára hajlítsa. A hármas ententenak dictiv támogatásra sürgős szüksége van. Hogy az Olaszország kegyeiért való csengést a központi hatalmak minő rágalmaival támogatták, minő fenyegetések hangzottak el, milyen hazugságokat terjesztettek, azt későbbi történetkutatók fogják majd megállapítani. Egyelőre elegendő megállapítani azt, hogy egész a legutóbbi időkig általában jogosnak tetszett az a feltevés, hogy Olaszország megmarad semlegességében. Most, hogy Olaszország kilépett semlegességéből és fegyverrel siet a hármas entente hatalmainak támogatására, időszerű lesz Olaszország katonai erejére egy-két pillantást vetni. „Olaszország gondosan őrködik! Olaszország azon fáradozik, hogy hadikészültségét egyre fokozza!" A nagy háború kitörése óta Olaszországnak és az olasz kormánynak állandóan ez volt jelszava. Amire régebbi években hosszú tanácskozások után kerülhetett a sor, azt Olaszország most rövid idő alatt keresztül vitte. A katonai intézkedések gyors és pontos kivitelében nagy része volt az augusztus végén hivatalba lépett Saborna olasz vezérkari főnöknek, valamint Zuppeli olasz hadügyminiszternek, úgyszintén az ugyanakkor felállított helyettes vezérkari főnök állására kinevezett Porro tábornoknak. Ez év március 17-én az olasz hadsereg hivatalos lapja a következőket írja: „A kegyes sors megengedte, hogy a jelen idő legsúlyosabb válságából folyó két nehéz gondtól, a véderőnek a háború esetére való készenléte és a legfőbb hadvezetésnek gondjától Olaszország megszabadul." Arra az intézkedésre vonatkozott ez, hogy ez a férfi még a hadsereg előkészítésének feladatát vállalta Cadorna tábornok az olasz hadseregnek legfőbb vezetését is elvállalta, hogy keze a háborúban irányítsa azt a hadiszert, amelyet ő kovácsolt a béke idején. A háborúnak a béke idején való előkészülésére az olasz törvényhozás egymilliárdot bocsátott rendelkezésére a hadvezetőségnek. Feladatának teljesítésében az olasz hadvezetőség messze túlment azon, hogy a hadsereg hézagait pótolja. A háború kitörésekor öt olasz évfolyam állott fegyverben. Április végétől kezdve behívták aiz 1891., 1890., 1889. és 1888. években született hadköteleseket .Ami nemcsak hogy fedezte a mobil tényleges hadsereg szükségletét, hanem a népfelkelő egységek tervszerű kiegészítését és erősítését is lehetővé tette. Bár az összes európai államok közül Olaszországban a legrövidebb a katonai szolgálatokra kötelezettség ideje — összesen 19 év — Olaszország mégis abban a helyzetben van, hogy most 1.220.000 katonáját vetheti a harcba. Igaz, hogy ebből jókora haderőt kell Libyában és a Kirenaikában tartani. Ezenfelül a második formációkra 630.000 ember áll rendelkezésre. Mint annyi más államban, úgy Olaszországban is fennállott a tisztek hiányának veszedelme. Éppen ezért az olasz törvényhozás már jó előre felhatalmazást adott a hadvezetőségnek arra, hogy a tartalékos tiszteket bármikor tényleges szolgálatra hívhassa egybe. Egyebekben az aktív tisztek karát, különösen pedig a tábornoki kart alaposan revideálták és ahol csak lehetett, az idősebb emberek helyét ifjabbakkal töltötték be A tartalékos altiszteknek először 60 napos, azután újabb 60 nappal meghosszabbított szolgálata alkalmat adott arra, hogy a hatalmasan megnövekedett békelétszámú állag iskoláztatása gyorsabb ütemben történjék. Nem lehetett előre megállapítani, hogy mennyire segítettek azokon a hiányokon és bajokon, amelyekben az olasz tüzérség szenvedett, különösen, hogy mennyire sikerült a legutóbbi afrikai harcokban kitűnt óriási lőszerhiányon segíteni. Ugyancsak újabban indult meg, természetesen itt is nagy sürgősséggel, az aviatikus és léghajós csapatok szervezése és kiképzése. Az olasz hadsereg ilyképpen száma tekintetében eléggé jó kondícióban van. Ami a kiképzést illeti, mindenesetre megállapítható hogy a közel tíz havi munka az olasz katona harcképességét jóval magasabb fokra vitte annál a foknál, amelyen a nagy háború kitörésekor állott. A helyzet ma az, hogy az olasz hadseregben az entente hatalmai azt a nagy segítséget látják, mely ki fogja őket menteni abból a bonyolult helyzetből, amelybe jutottak; Ausztria-Magyarország és Németország pedig szilárdan meg van győződve arról, hogy Olaszországnak harca eddigi hű szövetségeseivel szemben csak megnehezíti az ellenségek legyűrésére folyó hatalmas munkát, a végleges győzelmet azonban még az olasz hadsereg beavatkozása sem akadályozhatja meg. Most, hogy Olaszország a hármas ententil segítségére sietett, a katonai megfigyelő előtt elsősorban az a kérdés merül fel, vajjon a francia, angol és orosz hadvezetőségek fognak is Olaszország hadereje felett intézkedni, avagy fentartja-e magának Olaszország a jogot, hogy ott vesse harcba csapatait a hadiszintereken, ahol a viszonyokat erre a legmegfelelőbbnek találja, vagy ahol ez a legkívánatosabbnak látszik. Természetes, hogy a francia-angol és belga hadvezetőségek legkívánatosabbnak azt tartják, hogy az olasz csapatok francia területre húzódva a jobb francia szárnyat támogassák elsősorban, hogy az Elzászban álló német haderők ellen irányuló offenzíva fejlesztésével a nyugati hadszíntéren alakítsák kedvezőbbé a hármas entente helyzetét. Azt remélik, hogy ami eddig nem sikerült, az most talán az olasz csapatok segítségével sikerülni fog. Oroszországnak is az a vágya, hogy az olasz hadsereg zömét a franciaországi hadszínterekre vessék, minthogy reméli, hogy az orosz területen oly veszedelmesen nagyarányú offenzívában levő német haderőkből egy részt a nyugati ellenséges haderők növekedésének egyensúlyozására a németek oda vinnének. Szóba került az is, hogy olasz csapatokat szállítanak a Balkánra, amelyek a montenegrói és szerb csapatokkal együtt operálnának. Ennek azonban kevés valószínűsége van, főleg azért, mert a balkáni, különösen szerbiai egészségügyi viszonyok éppenséggel nem olyanok, hogy az ezen a vidéken való operálásra csábítanák az olaszokat. Ezer és ezer politikai és katonai aggály szólt Olaszországnak a háborúba való beavatkozása ellen. Ha Olaszország most mégis fegyvert ragadott, távolról sem jelenti azt, hogy ezzel a központi hatalmak olyan újabb ellenséggel kerültek szembe, mely fegyverei eddigi dicsőséges és győzelmes útját állhatná.