Pesti Napló, 1916. szeptember (67. évfolyam, 243–272. szám)

1916-09-01 / 243. szám

•Péntek írja: Bakos Tibor A siétett hadszíntéren ellenségeink táma­dása csak igen lassan indul meg. Az egész orosz fronton tegnap megkezdődtek ugyan a tüzérségi tűzharcok, de ezek még csak elője­lei a következő támadásoknak. Előbb azon­ban még a pergő tüzek időszakának kell bekö­vetkezni. Ez pedig majd csak akkor jön el, amikor az Erdély, Bulgária és Bukovina el­len felvonult orosz-román erők szinte teljesen készen fognak állni a támadásra. Ha ez­ meg lesz, akkor kétségkívül megindul majd az orosz-román támadás a Rigát öböltől a Fe­kete-tengerig az összes fontosabb frontszaka­szaink ellen. Az orosz hadvezetőség tehát bevárja azt az időpontot, amíg a román hadsereg Erdély, az orosz-román hadsereg pedig a Duna vo­nala és a Dobrudzsa ellen felvonul. Esetleg azonban az is lehetséges, hogy az oroszok of­fenzívája Bukovina és Erdély ellen nem várja be a Bulgária elleni felvonulás befejezését, hanem azonnal megkezdi a támadást Riga és az erdélyi havasok között, amint a román hadsereg Erdélyben harcrakész lesz. A román offenzíva ugyanis jelentősebb harcok nélkül lépte át erdélyi határainkat és ezzel támadásának első szakaszát befejezte. Most a román hadsereg Petrozsénytől kezdve Csíkszeredáig abban a hosszú medencében áll, amely a Kárpátok főgerincvonala mentén hú­zódik és a­melyben az erdélyi szászok és a székelyek laknak. A román hadseregnek most fel kell zárkózni. Ez azt jelenti, hogy a főerő­kön kívül a nehéz tüzérséget és a vonatot is át kell hozni a Kárpátok fővonulatán, mielőtt további előnyomulását megkezdhetné. A ro­mán főerő tehát most elhagyva a főútvonala­kat, kifejlődik a körülbelül 300 kilométer hosszú Petrozsény—Brassó—Csíkszereda vo­nalon, hogy megkezdhesse támadását az Olt folyó vonala ellen, amely mögött Erdélyt védő haderőink felvonultak. Miután a romá­nok már a hadüzenet napján teljesen felvo­nulva állottak a Kárpátok főgerince mögött, ennélfogva a hegyvonulat átlépése a rendelke­zésre álló kocsizható útvonalakon és az új fel­vonulás a főgerinctől északra valószínűleg nem fog 3—4 napnál többet igénybe venni és így már 1—2 napon belül bekövetkezhetik az orosz-román támadás. Feltéve természetesen, hogy az orosz felvonulás is erre az időre be­fejezést nyer a Bukovinában és a gyergyói havasok ellen. A stratégia szabályai szerint az orosz­román támadás főereje Csíkszereda és Kizsi­baba között fejlődik majd ki, amelyet támoga­tandó délen Brassó környékéről Segesvár irá­nyában, északon pedig a Tatárszoros kör­nyékéről Máramarossziget irányában fog egy­egy oldalozó támadás megindulni. Természe­tesen ezekkel kapcsolatban az arcvonal többi szakaszai ellen is megindul az orosz-román támadás, de ezek csak a főerők támadásai közti összefüggést vannak hivatva biztosítani. Ez a vázolt orosz-román támadás tulajdon­képpen egy koncentrikus támadást jelent Er­dély szíve, a Mezőség ellen, amelynek nyugati határát Dés—Kolozsvár és Nagyemjed váro­sok által alkotott vonal képezi. Az orosz-ro­mán támadásnak a célja ugyanis, mint azt már többször hangoztattuk, Máramarosszi­get— Nagybánya— Dés— Kolozsvár— Nagy­enyed— Gyulafehérvár— Szászváros— Petro­zsenij vonalának az elérése volna. Az új nagy orosz-román offenzívának az volna nagy vonásokban a haditerve Magyar­ország és Erdély ellen, amelynek sikerülésé­vel egy összefüggő, egyenes nagy harcvonala lenne Rigától a Dunáig vagyis Orsováig. Ezen­kívül van azonban az orosz-román offenzívá­nak egy nagyobb célja is, amely az entente nagy haditervének is vezető gondolata s amelyről majd legközelebb fogunk részletesen megemlékezni. Az oroszok többi támadásai a keleti had­színtér többi részein: Galíciában, Volhíniában, a mocsaraktól északra és a Duna fronton csak azt a célt szolgálják, hogy az ott álló né­met-magyar török és osztrák haderőket lekös­sék és azoknak elszállítását a délebbre fekvő főtámadási vonalra megakadályozzák. sommei csata területén alább hagytak a közvé­delmek és tulajdonképpen ott csak tüzérségi tűzharcok voltak. Az angolok gondos tüzérségi előkészítés után egy nagy rajtatütést intéztek a német vonalak ellen Armentierestől északra és délra Lille város irányában, amely azonban egy sú­lyos kudarccal végződött. Kétségtelen, hogy az angoloknak nem volt komoly szándékuk­ támadni és ez a rajtaütés tisztán csak avégi­ből lett megindítva, hogy megállapítsák a ném­­met védővonal erősségét Lille előtt Lehet, hogy csak ötletszerű volt az angol rajtaütés, lehet azonban az is, hogy a német arcvonal mögötti csapatmozdulatok késztették erre az angolokat. A verduni csata területén csak Fleury mellett voltak kisebb kézigránátharcok, más-­ különben ott is nyugalom volt. A német hiva­talos jelentés most utólag megállapítja egy előreugró árokrésznek az elvesztését Martin puich környékén. A balkáni hadszíntéren Szaloniki körül már csak helyi jelentőségű harcok voltak. Maga a bolgár hivatalos jelentés is meghatá­­­rozza az elért célok után a támadó hadműve­leteknek a megszüntetését. A német-bolgár offenzíva ugyanis azz­al feladatot volt hivatva megvalósítani, amelyet a hadihelyzet a bekövetkezhető román és gö­­rög támadásokra való tekintettel megkívánt A német és bolgár csapatok támadása jelen­tékenyen megrövidítette a Szaloniki körüli harcvonalunkat és mindazokat a támponto­kat megszerezte, amelyek a szívós és tartós védekezésre elengedhetetlenek voltak. Ezen­kívül megszerezte mindazokat a területeket az Ostrovo tó, Kastoria és Korica területein, amelyek szükségesek voltak egy összefüggő védővonal létesítésére az Égei-b­egertől az Adriáig. Amint tudjuk ugyanis, Délalbániában a magyar-osztrák csapatok állanak a Semeni és Vojusa folyók között, szemben a Valona előtt felvonult olasz haderőkkel. A balkáni hadszíntéren most már tehát olyan a helyzet, hogy nyugodtan szembenéz­­hetünk Sarrail tábornok hadseregének, vala­­mint az olasz és esetleg a görög hadak együtt II l I llll I—III1WII—m—dt—W—BÍM—M. —UMWJM.WIMIIWWWÍ^M i— leigázott tömeg — ujjongott, tom­bolt, hogy valamelyest megkönnyebbüljön, oly megdöb­bentő hatással volt reá az énekesnő hatalmas művészete. Amikor a második felvonás után felnyújtották a pompás csokrot, a nézőtéren az emberek ugy örültek, mintha őket érte volna ez a meglepetés. Tirzó Péter izgatottan várta, hogy most mi lesz. Végre kopogtak páholya ajtaján s a belépő asszony — az öltöztetőnő — hozta az üzenetet: — őnagysága kéreti Ti­rzó urat, hogy várja meg előadás után a Nagy Szálló hall­jában. • A Nagy Szálló hallja megtelt a színház­ból jött előkelő közönséggel, mely onnan az étkezőbe ment. Tirzó mindenütt csak Barbát Valéria dicséretét hallotta és ő már előre örült annak, hogy személyesen megismerkedhetik a művésznővel, akit könnyű lesz a főváros egyik előkelő színházához szerződtetni, hiszen csak fel kell hívni reá az igazgatók figyelőnét. Kereste is az összeköttetés fonalát ek­ez, meg adoz és elégedetten gondolt arra, hogy talán sikerül majd a művésznőben érdeklődést kel­tenie maga iránt- Miért ne? Hiszen most csak egy csokrot küldött és egy rövid levélkét irt neki és ü­m­e, a művésznő már el is jön. Jó ösztönnel megtalálta a hangot, melyet vele szemben használnia kell- És végre, ő a maga szakmádban elsőrangú személyiség, dúsgaz­dag m­ember ... felesége is csak volt, még­pedig régen, gyermeke nincsen. •, és ha Va­léria (most már csak így nevezte gondolatban) A nyugati hadszíntéren tegnap aránylag nagyobb nyugalom uralkodott, miután a tényleg olyan kifogástalan úrinő, amilyennek az az asszony a színházban mondotta, viszo­nyuk talán még komolyabb formát is ölthet... így fűzte a gondolatait egymásba. Szem­ben ült a nagy bejáróval és kissé izgatottan nézte a belépőket. Persze, a művésznőnek még át kell öltözködnie, jutott később az eszébe. Mégis, aggódott, hátha nem fogja meg­ismerni a művésznőt- Ámbár nem nehéz meg­ismerni a színésznőket, van rajtuk valami sa­játos vonás, mely megkülönbözteti őket a polgári asszonyoktól... És amint így aggodalmaskodott — ezalatt a hall már egészen néptelen lett — a nagy­forgóajtón bejött egy finoman, de igen egy­szerűen öltözött úrinő, aki nyugodtan közele­dett az egyre jobban bámuló Tizzóhoz. Megállt előtte, könnyed főhajtással üdvö­zölte az urat, aki megdöbbenve fölállt és tágra nyílt szemmel, szótlanul nézte az asszonyt és hiába kereste vonásaiban Carment. — Remélem, megismer és nem kel meg­mondanom, hogy ki voltam — kezdte nyu­godtan az asszony.­­• Elfogadtam meghívá­sát, pedig tudom, hogy ön inkább érdekes ka­landra vágyott, de nem erre a találkozásra. Nem tudta, hogy az énekesnő, kit ön olyan nagyon csodál, kicsoda, különben nem érdek­lődött volna ennyire iránta- Nem kerestem a viszontlátást, de ha a véletlen n­ár így felkí­nálta, nem térek ki előle. Talán csak azért jöttem, hogy most gyönyörködjem önben. Ez nekem elégtétel, ön igazán úri módon bánt velem. Amikor elhagytam, nem nagyon ipar­kodott, hogy ujra m­egtejjen­ magána­k. De volt olyan jellemes és a válóperben engeimet tett meg hibás félnek- Holott ön az, aki engem elhagyott, ezt nemcsak mi ketten tudjuk. Há­lásnak kell lennem, hogy azután egyáltalában­ nem érdekelte, mi lett velem. Kivetett az élet s télből. Nagy fájdalmat, nagy bánatot, nagy ke­­­serűséget okozott nekem, ezt talán el tudja képzelni. És miért nincsen az a rossz, mely-­­ben ne lenne legalább egy szemernyi jó: az ön gonosz viselkedésének az lett az eredménye, hogy a magam embere lettem. So­kkal, de sok­kal többet kaptam, mint amennyit elvesztet­tem. És ezt önnek köszönhetem, habár ön nem is ezt akarta. •­ Örülök, hogy a tudá­sommal, a művészetemmel önt is meghódítot­­­tam és köszönöm az énekesnőnek küldött szép csokrot. Nem dobtam ki a gyönyörű virágo­kat, hiszen nem tehetnek róla, hogy ön küldte­ őket. És örülök, hogy — bár akaratlanul — alkalmat adott arra, hogy ezt elmondhassam önnek. Remélem, nem kívánja, hogy együtt vacsoráljunk, ennek nincsen semmi értelme. És azt sem kívánja, hogy én most elhiggjem, ha ön nagylelkűen kijelenti, hogy mélyen saj­nálja­, ami velünk a múltban történt és hogy a szíve mélyén tulajdonképpen mindig engem szeretett. Érdemeit irántam, ime, elismerem, de azért mégis hálával tartozom önnek a leg­kevésbbé. Hiszem, hogy ezután sem fog ér­deklődésével háborgatni, igazán nem szeret-­­ném, ha megzavarná nyugalmamat- Jó estét!­ És az asszony kissé gúnyosan mosolygott,­ biccentett a fejével és diadalmasan távozott.­ PESTI NAP Szó 1916. szeptember 1. )

Next