Pesti Napló, 1917. május (68. évfolyam, 113–138. szám)
1917-05-18 / 127. szám
tzasatrnafl Tűz a Lipták-gyárban A kár másfél millió Csütörtökön este hatalmas tűzvész pusztított Kispest-Szentlőrincen: a Lipták-féle gépgyár gyuladt ki s a nagykiterjedésű gyártelep több épülete leégett. A Lipták-gyár egyike a környékbeli legnagyobb gépgyáraknak, gépalkatrészeket és faalkatrészeket gyártanak benne. A hatalmas épülettömb főfrontja a Sárkány utca felé néz. A gyár több, mint hatezer munkást foglalkoztat. A tűz fél hat óra táján ütött ki, amikor a munkásokat felváltották. A munkások észrevették, hogy a mintaraktárból lángok csapnak fel. A gyári tűzoltóság azonnal kivonult, a környéken lévő gyárak tűzoltói is segítségül jöttek és hozzáláttak az oltási munkálatokhoz, de a tűz olyan rohamosan terjedt, hogy segítségül kellett hívni a budapesti tűzoltóságot is.A budapesti tűzoltók nagy készültséggel siettek ki Kispest-Szentlőrincre, de mire kiértek, már a harminc méter hosszú és húsz méter széles asztalosműhelybe is belekaptak a lángok s a műhely rövid idő alatt teljesen leégett. Leégett a mintaraktár is, ahol a tűz keletkezett s a raktárral együtt leégett a mintakészlet is, amely körülbelül 400.000 koronát ért. A leégett asztalosműhelyben is rengeteg nyersanyag volt felhalmozva. A tűz átterjedt a mintaraktár közelében lévő étkező helyiségre is, ahol a gyár munkásai és hivatalnokai szoktak étkezni. Ennek az épületnek is leégett a teteje, de a bútorokat még meg lehetett menteni. A fémöntő egy része is kigyuladt, de ezt az épületet sikerült megmenteni a pusztulástól. A tűz körülbelül három és fél óra hosszat pusztított, csak tíz órára sikerült leküzdeni a veszedelmet. Eddig nem lehetett kideríteni, mi okozta a tüzet, csak annyit tudnak, hogy a tűz minden valószínűség szerint a fémöntő és a mintaraktár között keletkezett. Egyébként pénteken délelőtt megtartandó tűzvizsgálat fogja megállapítani a tűz keletkezésének az okát. A katasztrófának szerencsére nincs emberáldozata, mindössze egy könnyű sebesülés történt: egy munkás sérült meg, aki segédkezett az oltási munkálatokban. A kár több mint másfélmillió korona. DOKTOR SENKI — REGÉNY — Irta: GÁBOR ANDOR (Mlndcn <oj fentartva) (44) Az ügyészhelyettes, aki az aktát aláírta, ragaszkodott Szelemen Ákos előzetes letartóztatásához, a lapok másnap reggel már hangosan és bőven írták meg a sajtószabadság sérelmét. A főügyész nem tudta mit csináljon, nem csinált tehát semmit. Szelemen Ákos az egész napot az ügyészség fogházában töltötte s az írók és újságírók küldöttsége már másnap délelőtt fent volt a Házban, hogy az igazságügyminiszter előtt demonstráljon. A küldöttség vezetésére egy koros ellenzéki képviselőt akartak felkérni, aki huszonöt év óta volt szerkesztő és honatya, de a küldöttség vezetését nem vállalta, mert az volt a véleménye, hogy legokosabb volna, ha az egész ifjú irodalmat, úgy ahogy van becsuknák, mert határtalan orcátlanság, amit a fiatalok a nyomtatott betűvel művelnek. Így fanyalodott rá a deputáció, noha nem szívesen tette, Jánosra, aki negyedóra alatt rendbehozta az ügyet, nem ugyan a kupolacsarnok előtermében tartott rendes szónoklattal, melyből a miniszter semmit sem tudhatott meg s melyre természetesen csak a rendes választ kapta, hogy a miniszter behatóan fog foglalkozni a kérdéssel és hova hamarabb megteszi intézkedését, hanem azzal az információval, amit Prokeschtől kapott és magánbeszélgetésben adott tudtára a miniszternek, hogy hivatali túlbuzgóság mérgesítette el az ügyet. A miniszter telefonált az ügyészségre, az ügyészség kibocsátotta Szelemen Ákost és Prokesch megmondta Jánosnak: — Megmentetted a sajtószabadságot. A sajtószabadság nyert. A szörnyű precedens el van hárítva. A másik küldöttség egészen szürke küldöttség lett volna, ha véletlenül nem éppen a postatakarékpénztári tisztviselők küldöttsége, melynek Rechnitz úr is tagja volt. Ezek az urak előbb küldöttségileg keresték fel Jánost, amaz alázatos kérelemmel, hogy vezesse küldöttségüket. A küldöttség küldöttsége még nem említette, nem merte említeni, hogy összefüggést lát maguk és Frideczky János báró közt, Rechnitz akkor nem volt velük. A parlamentben azonban a többi ferencjózsef kabát közt ott volt a Rechnitzé is, sőt volt hivatalfőnöke mind márt megszólította Jánost, kicsit izgatott hangon: — Én mondtam nekik, hogy Hozzád forduljunk, méltóságos uram . . . (Rechnitz szeretett volna úgy emlékezni rá, hogy már a hivatalban ilyen viszony volt köztük.) János azonban kissé mereven adta vissza a szót: — Nagyon köszönöm, hogy ön hívta fel rám az urak figyelmét. Rechnitz nem kísérletezett tovább, sőt kissé dadognni kezdett. •— Igen, igen . . . én mondtam az uraknak, hogy ha valaki szívén hordozza sorsunkat, akkor Méltóságod az . . . — Valóban. — .... aki ismeri nemcsak munkánk fontosságát . . . hanem nagy mentyiségét is ... s javadalmazásunk szűk méreteit . . . lehet mondani, hogy szűk méreteit . . . — Menjünk, uraim, — mondta János a többiekhez fordulva. — A kegyelmes urat már értesítettem. S amíg mentek a miniszter szobája felé, János azt gondolta, hogy a tegeződést tulajdonképpen engedélyeznie kellett volna Rechnitz urnak, mert ha van köszönnivalója, akkor mindent Rechnitz urnak köszönhet és annak, hogy Rechnitz ur egyszer goromba volt s neki azt mondta: — Fogja be a száját! A miniszter még nem volt a szobájában s mig vártak rá, Rechnitz újra János mellé furakodott és megpróbálta az előbbi csorbát kiköszörülni: — Ki gondolta volna, nemde, ezelőtt négyévvel, ki gondolhatta volna, hogy mi ha küldöttségbe jövünk őexcellenciájához, a küldöttséget éppen Méltóságod fogja vezetni. — Múlnak az idők — felelte János. — Bizony múlnak ... de nem mindenki számára múlnak olyan értékesen. Méltóságod, talán el semhiszi, hogy én azóta mindössze egy fizetési osztálylyal kerültem feljebb. — Rosszak az előlépési viszonyok? Nagyon rosszak. . •— Ezt is meg fogom említeni a kegyelmes urnak. — Kegyeskedjék. Az ember beleőszül a hivatalába. Tetszik látni — és Rechnitz úr őszbe csavarodó fejére mutatott — családja van, felnőtt gyerekei, reprezentálnia is kell... És mi a fizetése? Nevetséges összeg. — Ezt is meg fogom említeni a kegyelmes urnak. — Kegyeskedjék . . . A miniszter jött, János elmondta a kis beszédet, amelyben a régóta húzódó fizetésrende- PESTI NAPLÓ 1917. május 20. 11 Győzelmes tengeri ütközet az otrantói szorosban - Sikeres német támadás Vauxaillonnál és Laffauxnál — Francia kudarc Monasztirnál A háború eseményei — a hasfihelyzet 4 tizedik isonzói csata gyalogsági harcainak harmadik napján teljesen nyilvánvaló lett Cadorna haditerve, amit tegnapi számunkban már részletesen vázoltunk. Az olaszok támadásai tegnap már teljesen a Kaifensik, a Monte Santo és M. S. Gabriele közti nyereg és a Görztől keletre fekvő dombok ellen irányultak. Az eredeti 40—50 kilométer széles küzdővonal tehát körülbelül 15 kilométerre szűkült, ahol most az igazi nehéz, nagy küzdelmek: a csata folyik. E f csatafrontnak két Monte S. Micheléje van, az egyik Plava alatt a 611 m. magas Kuk hegy, amely a Kaifensiknak az Isonzó felé meredeken eső nyugati határgerincének a legfontosabb pontja, a másik pedig a 646 m. magas Monte S. Gabriele, amely a Chiapouano karsztvölgy kulcsa és amelynek elfoglalásával játszi dolog volna az olaszoknak megszerezni a Görz től keletre fekvő dombokat és így megnyitni az utat a Wippach völgyébe is. Már tegnapi cikkünkben hangoztattuk az olaszok tizedik nagyoffenzivájának a stratégiai kudarcát, amely az első két napon az új offenzív cél, Laibach irányában megindított nagyszabású (és talán?) ,eglepő támadásaik összeomlásával bekövetkezett. A harmadik napon új tömegek harcbavetésével folytatott erőszakolt támadásaiknak szinte nem volt sikere. Ez szinte természetes is, mert hadvezetőségünknek, ha nem is készült volna az olaszos Laibach irányában megindított támadására, bőven volt ideje, hogy a veszélyeztetett területekre megfelelő tartalékokat küldjön. (Itt öt sort törülitek.) Míg az olaszok nagy offenzíváját derék gyalogságunk feltartja, azalatt tengeri haderőink egy bravúros vállalkozást hajtottak végre az Adrián s győzelmesen veszteség nélkül tértek vissza kikötőikbe. Nem lehet eléggé dicsérni maroknyi tengerészetünk vállalkozó szellemét, merészségét és kiválóságát, amikor egy ilyen szép sikerű vállalkozásról visszatér, mert mérlegelni kell tudni azt az óriási erőkülönbözetet, ami a mi flottánk és az egyesült olasz s a Földközi-tengeri angol és francia hajóhadak között fennáll. Nem csekély dolog áttörni az Otrantói tengerszoroson, amelynek egyik oldalán Brindisi olasz hadikikötőben, a másik oldalon pedig a szinte megerősített Valonábann az Adriát őrző entente-flotta áll harcra készen. Ennek dacára sikerült teljesen a vállalkozás, mert egy olasz torpedónaszád rombolót, három kereskedelmi gőzöst és húsz felfegyverzett őrhajót pusztítottak el könnyű tengeri haderőink, azután pedig keresztülvágták magukat szerencsésen, veszteség nélkül a túlnyomó erejű entente-flottán, amely az Otrantói útban lefolyt küzdelmek hallatára rögtön kifutott. Ezeknél a visszavonulási küzdelmeknél is elveszett egy angol cirkáló, több más ellenséges hajó pedig megsérült. A nyugati hadszíntéren, az arrasi csatatéren az angolok egy nagy előretöréssel válaszoltak a minapi német ellentámadásra és sikerült is nekik Roeux falut ismét visszafoglalni. Máskülönben támadásuknak a Scarpe mentén nem volt eredménye. Az aisne- champagnei csatatéren a németek folytatták ellentámadásaikat és szép sikereket értek el, megjavítva védővonalukat Vauxaillon, Laffause községeknél és a Troidmond majornál. A két csatatéren május hónapban eddig 5000 foglyot ejtettek a németek, ami a német védekezés aktivitását dicséri, hiszen a támadók által ejtett foglyok száma sem sokkal nagyobb ennél. Bakos Tibor: Hivatalos jelentések . Kiadatott 1917 május 17-én délben, érkezett délután 5 órakor. KELETI ÉS DÉLKELETI HARCTÉR: Változatlan. OLASZ HARCTÉR: Az Isonzo melletti harcok tegnap, aránylag nyugodt éjszaka után, ismét fellángoltak. Az olasz támadó tömegek, amelyek szakadatlanul erősítéseket kaptak, f Slökemüket a Plava-Saliano-i völgyszorostól keletre húzódó hegylánc és a Götz kapui előtti vonalaink ellen irá