Pesti Napló, 1919. április (70. évfolyam, 77–102. szám)
1919-04-15 / 89. szám
Csütörtök A szerbek kiürítették Makót Rendetlen tömegekben vonulnak vissza az egész fronton — Ma volt Szegeden a szovjetválasztás — Terjed a bolsevizmus a francia katonák között A délvidéki megszállott területről érkező szórványos és szűkszavú hírekből is kétségkívül megállapítható, hogy a szerb proletáriátus megmozdult és a szerb katonák nagy része nem hajlandó többé magyar proletártestvérei ellen harcolni. Párisi diplomáciai forrásból már az a hír érkezett, hogy a belgrádi kabinet pozíciója nagyon bizonytalan s valószínű, hogy az egész kormány lemond. Egy hónap óta nem kevesebb, mint öt miniszter lépett vissza a belpolitikai helyzet miatt, amelyből a régensherceg most oly módon keres kivezető utat, hogy négy szocialistának miniszteri tárcát ajánlott fel. Karagyorgyevics Péter már nem mer megjelenni Belgrádban, Sándor trónörököst is főként a királyhű tisztek tartják. A köztársasági eszme az utóbbi időben erősen elterjedt Belgrádban s a munkások és katonák a kommunizmus igazságaitól is át vannak hatva. A szerb tisztek között egyre több a kommunista, a sovinizmust csak Sándor közvetlen katonai környezete hirdeti. A munkások már fel vannak készülve arra, hogy a legközelebbi napokban általános sztrájkba lépnek. Ami a megszállott vidékeken történt eseményeket illeti, jelentettük már, hogy a szerbek megszüntették az újszegedi front és a híd megszállását s a katonák a kapott parancs hírére olyan tomboló lelkesedésben törtek ki, amely mindennél jobban beigazolta, hogy mennyire akaratuk ellenére uszították őket állandóan ellenünk. A szerbek azonban nemcsak Újszeged alól vonták el csapataikat, hanem Makót is kiürítették és rendetlen tömegekben sietve vonulnak vissza a Maros mentén Szőregtől Deszken és Úszomboron át Őscsanádig húzódó vonalon is. A szerbek ezeken a helyeken is eldobták fegyvereiket, amelyeket a helyükbe jött franciák szedtek össze. A franciák változatlanul megszállva tartják még Szegedet és Újszegedet, ahol siettek felváltani a szétbomlott szerb haderőt, de a magyar demarkációs vonalról már az a hír érkezett, hogy kéthárom nap óta nem látni igazi francia katonát az állásokban, mindenütt spáhik és egyéb színes katonák jöttek a helyükbe. A francia katonák eltávolításának oka az, hogy rohamosan terjedt közöttük a bolsevikiszellem. Neuberger szegedi városparancsnok felhívást terjesztetett a francia csapatok között, amelybe a következőket mondja: „A magyar nép nevében hozzátok fordulunk szabadságot szerető francia katonák. Ébredjetek fel végre annyi kegyetlenség után és ne nyujtsatok segítő kezet a vérszomjas szerb, román és szlovák imperializmusnak. A magyar nép öntudatra ébredt, tanácsokat alakított, melyek sorsát és érdekeit irányítják. Kérünk benneteket, francia katonák, nyújtsátok felénk még vérrel be nem szennyezett kezeteket és ne vállaljátok a hóhér szerepét. Úgyis hiába volna minden! A magyar nép szabadságot akar és azt, aki útjába áll, eltapossa. Hallgassatok meg minket, francia katonák! Tegyétek le a fegyvert egy szabadságáért küzdő nép forró kívánságára. Térjetek viszsza — mint szabad emberek — hazátokba és terjesszétek a népek szabadságának szent eszméit. Ha visszautasítotok bennünket, ellenségeinkké váltok. Mi is felvesszük a fegyvert, hogy öljünk, de az emberi szabadságnak győznie kell". Szeged kormányzójává az entente Betrix ezredest nevezte ki és az új parancsnok egyszerre rendkívül kedvében kezd járni a lakosságnak. Megígér mindent, az újszegedi híd megnyitását, telefonösszeköttetést Budapesttel, sőt a városi üzemnek már nyolc vagyonszenet is szállított. Sőt Daudet százados Belgrádba utazott és ott öt és félmillióért élelmiszereket akar vásárolni a városnak. Ma voltak Szegeden a szovjet választások, amelyeken a Forradalmi Kormányzótanács által kiadott általános rendelkezéseket pontosan betartották. A választás napjára munkaszünetet rendeltek el a franciák. Tíz választókerület 240 tanácstagot és huszonnégy póttagot választott. Tizenhat szavazóhelyet állítottak fel, amelyeken csak proletár szavazhatott • PESTI NAPLÓ 1919. április 17. Oroszország építeni akar Páris, április 14. (Szikratávirat.) A Chicago Tribüne moszkvai tudósítója a következőket táviratozza lapjának arról a beszélgetésről, amelyet a Szovjetoroszország egyik kormányzóközegével folytatott: " A megkérdezett személyiség mindenekelőtt ezt mondotta: Országunkat nem akarjuk elzárni az idegenek elől. Való hely itt nálunk a technikusok és szakemberek részére, mindenki részére, aki segíteni akar nekünk. Szívesen üdvözlünk minden bizottságot, amely pillanatnyi helyzetünket tanulmányozni akarja és nem leszünk vele szemben hallgatagok. Szabadon fogunk nyilatkozni jövendő politikánk felől. Oroszország mit sem óhajt forróbban, mint azt, hogy megint munkához foghasson. Népünket megint munkába akarjuk állítani. Ezt azonban addig nem tehetjük meg, amíg az ellenség kapuinkat döngeti, belső ellenségeinket ellenünk ingerli és arra kényszerít bennünket, hogy egész energiánkat és életünket a harcra fordítsuk. Oroszország már belefáradt a rombolásba és az építéshez szeretne hozzáfogni. Azt, aki egy lokomotivot hoz az országba, bárki legyen is, a legnagyobb örömmel üdvözöljük- Azok jöjjenek tehát, akik az országnak meg tudják mutatni, hogyan kell szénkincseit föltárni, gyárait újra megnyitni és szétrombolt közlekedési eszközeit újra mozgásba hozni. Oroszország az utolsó hónapokban gyökeresen megváltozott Keletkezőben van a kiengesztelődés érzülete is a kormány és amaz erők között, amelyek eddig ellene működtek. A szovjet kormány nem akar hódítást Moszkva, április 14. Az oroszszovjet kormánynak tudomására jutott, hogy több német lap Joffe-nak, Oroszország volt berlini képviselőjének állítólagos cikkét közölte, mely Königsbergnek Oroszország által való elfoglalását követeli. Felhatalmaztak annak kijelentésére, hogy közönséges hamisítással állunk szemben, amely arra számít, hogy a határzár és a blokád következtében Oroszország nem vehet róla tudomást. Ez a hamisítás is csak egyik manővere annak a hazugságkampánynak, mely az orosz szovjetkormányt a hódítás vágyával iparkodik kompromittálni. Joffe sohasem irt ilyen cikket s az a gondolat, amely ebben a cikkben kifejezésre jut, a legélesebb ellentmondásban áll a szovjetkormány politikájával és a kommunizmus gondolatvilágával. A hódítás vágya távol áll a szovjetkormánytól és minden más kommunista kormánytól. Szászország proletariátusa a tanácsköztársaság mellett Általános sztrájk készül Berlinben . A bajor események A délnémetországi forrongás átcsapott Szászországra is. Drezdában a munkásság öntudatos tömegei a tanácsköztársaság mellett foglaltak állást s órák vrdése, mikor tűzik ki az állami épületeikre a vörös lobogót. Drezda népe tegnap ítéletet tartott az áruló többségi szocialisták vezére, Neuring szász hadügyminiszter felett. A tömeg mint már jelentettük — megostromolta a hadügyminisztérium épületét, fölnyalábolta és az utcára szórta az aktákat, a telefonvezetékeket pedig elvágta. Egy kis csapat egyik szobából a másikba ment, hogy megkeresse Neuring minisztert, akit végül meg is találtak. A lépcsőhöz vezették, ahonnan beszéli akart a tömeghez, de nem engedték szóhoz jutni. Heves szóharc következett, amelyben a minisztert több ízben bántalmazták. A tüntetők ezután a Frigyes Ágost-híd felé vonultak. A híd harmadik pillérjénél fölemelték a minisztert és beledobták a megáradt Elba folyóba. A miniszter görcsösen kapaszkodott a híd kőkorlátjába, de nem tudott elég erőt kifejteni és egyszerre eltűnt az ezrekre menő tömeg szeme elől. Néhány perc múlva felbukkant és ki akart úszni, de körülbelül 400 méternyire egy golyó érte, amely megölte. Holttestét elsodorták a hullámok. Hir szerint a miniszter titkárát is megölték. A Rossische Zeitung már arról ír, hogy a királyi palotát is megtámadták s hogy az újvárosban utcai harcok folytak. A tömeg, amely a hadügyminisztériumot megostromolta, tudvalevően a drezdai katonai kórházak sebesültjeiből verődött össze, akik tiltakoztak az ellen, hogy csak békeilletményeiket fizessék nekik. A tömeg csak akkor lépett fel támadóan, amikor megtagadták, hogy küldöttségük a miniszter elé mehessen s amikor a rendőrség sortüzet adott. Későbbi jelentés szerint a kormány megígérte a tüntetők küldöttségének, hogy követeléseiket teltextív és flj£gkapják rá fizetésüket és azt, a vélelmezést, amelyet a kormánycsapatok kapnak. Ezek az ígérgetések azonban már későn jöttek. Most már a kormány elmozdításáról volt szó és Neuring halálával az események nem értek véget A tömeg a tanácsköztársaságot éljenezte és este hét órakor már felfegyverzett spartacusi csapatok, — akiket fegyveres sorkatonák támogattak, — megszállották a főparancsnokság épületét is. A szász kormánycsapatok egy jó része átpártolt a spartacusokhoz, úgy hogy a kormány helyzete hirtelen válságos lett. Utcai harcok támadtak, amelynek során öt embert megöltek. Az ostromállapotot tegnap kihirdették, s a kormány Berlintől sürgős segítséget kért. Noske természetesen azonnali segítséget ígért s egy jelentés szerint Berlinből már útnak is indították a segítő csapatokat. Pedig már Noske feje felett is ég a ház s hogy milyen a helyzet Berlinben, arra jellemző, hogy már a Vorwaerts is kénytelen megállapítani, hogy kommunista agitátorok Berlinben és egész Németországban általános sztrájkot készítenek elő, amelyet a legközelebbi napokban szeretnének megkezdeni. A kommunistákat kiábrándította a tanácskontresszus s minden módon azon vannak, hogy május elsejére kihirdessék a proletárdiktatúrát. Egy berlini távirat szerint a fémipari alkalmazottak központi vezetősége felhívást intézett Nagy-Berlin valamennyi alkalmazottjához, hogy lépjenek harcba a munkások együttrendelkezési jogáért és a sztrájkotókkal való szolidaritásukat oly módon dokumentálják, hogy mindaddig szüneteltessék a munkát, amíg az együttrendelkezési jog biztosítva nem lesz. Nagy-Berlin alkalmazotti bizottságainak központi vezetősége egyúttal összehívja az összes szervezeteket, amennyiben még nem csatlakoztak a sztrájkhoz, ma estére gyűlésre, ahol elhatározzák, hogy csatlakozzanak-e a többi alkalmazottak is az együttrendelkezési jog érdekében folytatott sztrájkhoz, vagy sem. Munkaadói részről tárgyalások folytak a bankhivatalnokok és a fémipari alkalmazottak között, de nem tudtak megállapodásra jutni, sőt estére még jobban kiélesedett a helyzet. Ha az egyezséget e hét közepéig nem sikerül létrehozni, akkor hír szerint a biztosító intézetek, a nagy áruházak és más nagyüzemek alkalmazottai is csatlakoznak a sztrájjkhoz, hogy megmutassák szolidaritásukat. Minthogy ebben az esetben a munkások is sztrájkba lépnének, a sztrájk általános lenne és megbénítaná Berlin egész gazdasági életét. Düsseldorfban tegnap utcai harcok voltak, amelyek során több embert megöltek, ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsebesült. Az esti órákban és az éjszaka folyamán ismét megkezdték a harcot a kormány csapatai a spartacusokkal, akik Oberlick városrészben elbarrikádozták magukat. Ma délelőtt heves tüzelést kezdtek ágyukkal és aknavetőkkel. Ellenőrizhetetlen és meg nem erősített hírek érkeztek a bécsi polgári lapok útján arról, hogy a müncheni tanácskormány lemondott és a Hoffmann-kormány ismét magához ragadta az uralmat. Ha az események valóban lefolytak és úgy folytak le, mint a bécsi burzsoá lapok közlik, természetesen egyáltalán nem jelentik azt, hogy a kommunizmus most már le volna törve Bajorországban. A WoUI-ügynökség jelentése szerint a müncheni helyőrség a Hoffmann-kormány mellé állott. A Hoffmannn-kormány Vogel képviselőt messzemenő felhatalmazással Münchenbe küldte. Münchenben kihirdették az ostromállapotot. A gyülekezéseket és röpiratok terjesztését betiltották. Budapest, április 14. — A fővárosi közigazgatás új rendje. A főváros népbiztossága rendeletet bocsátott ki, mely szerint az ügyosztályok hatáskörébe tartozó ügyeket, amennyiben azok nem bocsátandók a népbiztosok elhatározása alá, együttesen saját felelőséggel végleg elintézi. A népbiztosok elé tartoznak az általános érvényű intézkedések, új szabályzatok és szabályutasítások életbeléptetése, a személyzet alkalmazása, elbocsátása és elhelyezése, az elvi jelentőségű ügyek, a tehervállalásról való intézkedések. Az ügyek elintézésénél a forradalmi kormányzótanács által kiadott szabályok és utasítások követendők, ilyenek hiányában pedig a régi szabályokat és utasításokat az uj" korszak szellemében kell alkalmazni.