Pesti Napló, 1920. szeptember (71. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-19 / 222. szám

t Budapest, 1920 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra „ _ 25 kor. Negyed évre 70 kor. Fél évre _ „. 140 kor. Egész évre 280 kor. Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 2 kor. 9 . X» ^in St.".-71. évfolyamov*r?22. számára 2 korona Vasárnap, szeptember H SZERKESZTŐSÉG Budapest, Rákócsdat 18 KIADÓHIVATALI Erzsébet kiírat 18 s-rém TELEFON: József 62 30, 62 31, 62 32 Éjjeli szerkesztőség: Júis. 71—15, J. 62—35. Felelős szerkesztő : József 62— A miskolci óra A miskolci munkások ellenzékbe mennek — az idővel szemben; csaknem olyan fontos tény ez szivünknek, lelkünknek, mint ha egy politikai párttöredék jelenti be az oppozíciót. Az órát, mely a háború alatt megszűnt változatlan és fix pont lenni az idő folyamában, ebben a hónapban megint visszaigazítják, ám a miskolci munkásság ezúttal nem fog alkalmazkodni a generális időméréshez és kezdi a munkáját úgy, mint a nyári hónapokban, ám a munka végét már a téli időszámításhoz szabja. Ez napi egyórai többlet a munkaidőben és ezt az egyórai pluszt a miskolci munkásság ingyen adja, — nem a gazdája nak, a munkáltatónak, — ami nyilván könnyelműség is volna tőle, — hanem a" hazának. Nem adhatván mást, nem adhat* ván pénzt, értéktárgyakat, adja dologtevő két karjának munkáját. A példa nem uj és bár eléggé tetsze* jtős, eddig nem akadt követőkre. Vannak példáink bőven arra, hogy önzetlen haza* fiak szónoki képességüknek és Programm* alkotó zsenijüknek egész kimeríthetetlen •tárházát ajánlották fel a közjó oltárán — ám a miskolci ajánlkozás az első, mely frázis nélkül a szorgalmas, lelkes, céltudatos munkát hozza és nem kiván érte mást, legfeljebb azt, hogy ez az önzetlen munka* áldozat birjon mindenütt a példaadás va* rázsával. Nincs az a szép beszéd, programm, fogadalom és politikai akció, mely sulyá*ban és jelentőségében fölér a miskolci el* határozással, ha az valóra válik és ha köve* tőkre talál. A tétel egyszerű és világos: ez az ország hat év óta csak fogyaszt és nem termel. Stenminek, tehát a nemzeti újjá* Születésnek sincsenek csodái. Ami itt el* pusztult, az mind munkának volt az ered* ménye és azt mással pótolni nem lehet, csak munkával így volt ez mindig és hat* gányozottan igy van ez ma, amikor a munka kész eredményeiben szűkölködik az egész világ, a nemzetközi kölcsöngaz* dálkodás meglehetősen sekély talajra ju tott és főképpen, amikor a munka eszközeit és föltételeit is magunknak kell megteremtenünk. Oly nagy a pusztulás, a hiány oly égbekiáltó, anyagi tönkremenésünk katasztrófája oly megrázóan tökéletes, hogy rajtunk nem segít sem ég, sem föld, sem szomszéd, sem jóbarát, ha még egyszer, a régi erkölcsöknek legmagasabb hőfokára izzasztott lendülettel meg nem fogjuk a szerszám nyelét és az újjászületés lehetőségébe vetett fanatikus bizonyossággal munkához nem látunk. Ma nincs így. A munka tisztessége, a komoly és termelő dologtevés becsülete még mindig nem több, mint a koldus* tarisznyáé, alig több, mint volt a forradalmak tótágast állott eszmevilágában, amikor milliók az államtól kivonták, hogy dolog nélkül tartsa el őket. Ami ma van, az még forradalmi hagyomány, lelkeknek és erkölcsöknek forradalmi mételye az, mely a fórumon szónokol és a mellét veri, az utca* Szegleten politizál, a kávéházban láncol, a börzén valutát drágit, a vasúti kocsiban árut csempész, mely közéletünk egész mezején Szájal, gyűlölködik és botrányt ked ver. Mint a gonosz és lidérces álomból, ebből a léha és terméketlen munkakerülés* ből, sőt munkagyűlöletből kell egyetlen el* tökélt rázkódással kibontakoznia az egész magyar társadalomnak és figyelnie kell a miskolci órára, mert egyedül ennek a mu* ,tatója az, mely megmenekedésünk biztosés egyedül lehető irányát jelzi A Magyar Királyság Pártja a királykérdésről (Sajó tudósítónktól.) M Ha a nagyközönség talán !i£m is látja tisztán, a beavatottak jól tudják, hogy az utóbbi hetek politikai eseményeitgalmait a kulisszák mögül a kiváltottra. A pártok és politikusok •legnagyobb része egyarán'Kgiegalálla.,J»*r'JElhelyezkedését e tekintetben is s azokat a zsonglőröket kivéve, akik egyszerre háromfelé is bókolnak, majd mindegyiknek meg van már a maga jelöltje. Természetes, hogy ilyen körülmények közt a királyság kérdése is egyre jobban érik, s előrelátható, hogy az a pártközi határozat, mely szerint a nemzetgyűlés egyelőre kikapcsolja ezt a problémát, nem tartható fenn sokáig. A közhangulat után ítélve, még a leghiggadtabb politikusok is már csak egy esztendőre becsülik az atlerregramos állapotot. Na ezen a télen átvergődünk, — mondják — s az ország legégietőbb problémáinaik elintézése után sikerült egy egészséges külpolitikai tájékozódásra szert tennünk, akkor meg kell oldanunk a királykérdést is, nehogy ez a nyilt seb sokáig izgassa a kedélyeket, és mindig újabb meg újabb aknamunkákkal veszélyeztesse, a közvélemény és a politikai élet ny®lalmát. Az utóbbi hetekben már annyira ki volt élezve ez a probléma, hogy a Magyar Királyság Pártjának, máskép a Rojalista Párt vezetősége is aktuálisnak, sőt szükségesnek tartotta e kérdést a szemben való állásfoglalást és a párt áláspontjának precizírozását. Bizalmas értekezletet tartottak tehát, mely elé feszült érdeklődéssel néztél politikai körökben. (Itt a cenzúra 16 sort törölt.) x x x i x i több felszólalás hangzól f el; valamennyien egyértelműleg annak a felfogásnak adtak kifejezést, hogy vigyázni kell, nehogy puccsszerin olyan uralkodót hozzanak a nyakunkra, akiből a nemzetnek kára lenne. Végtül azt a határozatot hozták, hogy a Rojalista Párt a király személye kérdésében nem foglal állást, ellenben arra fog törekedni, hogy ez a kérdés a parktmentben tisztáztassék. Érdemes megemlíteni, hogy ezt a határozatot egyhangúlag hozták meg. Jugoszlávia belháború előtt A horvátság rokonszenve a magyarok iránt V*'7 (Saját tudósítónktól). Arról a bonyodalomról, amelyet a Jugoszláviából szűken érkező értesítések elárulnak, érdekes képet rajzolt meg előttünk egy volt vezérkari tiszt, aki jelenleg mérnök és ma érkezett meg Zágrábból. — Családi ügyeim kényszerítettek ismét Jugoszláviába, ahol a legutóbbi napokban alkalmam volt ismételten meggyőződni arról, hogy a szerb sajtónak és kitűnően szervezett külpolitikájának minden s®épitő és elsimító propagandája hiábavaló: a horvát nemzet végtelen elkeseredésének kirobbanása, már csak hetek kérdése lehet. A tárgyilagos szemlélő az első embertől, akivel Zágrábban a Jellosichplatzon, vagy Károlyvárosban, avagy a legutolsó szlavén faluban megkérdezi, hogy mi újság, a felenet az lesz rá: — Nem bírjuk már soká szerb „testvéreink" önkényeskedését. És aztán, ha az ember részletezni kezdi elkeseredésének okait, látjuk azt a mérhetetlen gyűlöletet, amely már nemcsak egyesekben, de úgyszólván minden horvát emberben a végsőkig kifejlődött a szerbek ellen. Nem akarok helyeket és neveket emlegetni, de a napirenden lévő nyilvános botozások és tervszerű kirablása a horvát lakosságnak, világosan igazodja, hogy a szerb uralom leszámolt a horvátság általános gyűlöletével és most már a legkegyetlenebb bosszúval terrorizálja szerencsétlen nemzetünket. A szerbek legújabb kíméletlen eljárása a horvát nép ellen abban nyilvánul meg, hogy irgalom nélkül elrekvirálja minden mozgatható lábas jószágát a horvát gazdának és ebben a pontban azután éles-hidába fog menni a küzdelem. A mi parasztunk ugyanis határtalanul toleráns. Amikor a szerbek elvették a pénzének ötven százalékát, azt mondta rá, ,,vraga" — az ördögbe, hadd vigyék az éhesek. De ha a földjéhez, vagy az ellenéhez nyúlnak, akkor már a mellét tartja oda. Ez okozza a faluról-falura terjedő parasztlázadást. Ennek azután hatalmas tápot ad a naponkint dezertáló horvát katonaság, melynek öregebb korosztályait Albániában üyötrik, az újoncokat pedig valóságos láncon tartják. De mindhiába, mert a lelkes horvát ifjúság most már összetartóan cselekszik s igy a minap például a zágrábi volt Rudolf-kaszárnyál jó egész zászlóaljak szöktek meg, neki a végtelen horvát erdőknek, ahol az usevnevezett.**leni" káderben szervezkednek, de nem rablásra, mint 1918-ban, amikor a szerbek bujtogatták a frontról visszaözönlő katonaságot Horvátország kifosztására, mint tudjuk, hogy ezeken a szerbek megszánhassák az országot. A horvát ifjúság és parasztság tömören egymás mellett és harcra készen várja a külpolitika eseményeinek fejlődését és az első valamelyik oldalról jövő nyomásra harcra készen áll hazája felszabadítására. És itt kötelességemnek tartom nemzetem érdekében kiemelni, — talán ez jellemző legjobban a horvátországi állapotokat — amilyen lángoló volt a gyűlölet a magyarság ellen az összeomlás előtt: olyan őszinte a kiábrándulás a szerb testvériségből és mély a rokonszenv a magyar nemzet iránt, melytől, nem tudni mi okból — megmentését várja. Ezt tudják a szerbek is, akik mint ügyes politikusok egész sajtóagitációt folytatnak az egész országban arról, hogy a magyarok barátsággal kínálkoznak nekik, hogy ezáltal a horvátokban bizalmatlanságot keltsenek. De mi, horvátok fatálisan bízunk abban, hogy a magyarok legnagyobb szerencsétlenségünkben jóbarátunknak bizonyulnak. A lábrakapott és öntudatosan szervezkedó horvát patriotizmusra semmi sem jellemzőbb annál, hogy már a szocialisták tábora is kettészakadt. Egyik párt a Belgrádban székelő centralista frakció, mely Cviics vezetése mellett, Pribicsevics szolgálatában erős propagandát fejt ki a munkásság centralisztikus tömörítésére. Ez azt jelenti, hogy a ,,jugoszláv" munkásság n°m ismer sem szerb, sem horvát, sem szlovén hazát, csek nagy Jugoszláviát és hogy agitációjukat intenzívebbé tehessék, a már szokásos szocialista kedélyességgel sikkasztással vádolják a másik pártot, a Delicsféle Zagrebbel szervezkedő frakciót, amely viszont elszakadási proklamációjában, a horvát munkásságot a horvát nemzet függetlenségére esketi fel. Dviicsék ugyanis azzal vádolják a zagrebi Deics, Vladosevics és Bornemissza frakciót, hogy az ők nem tudnak elszámolni az Amerikából párlagszakcióra kapott hatezer dollárral és sajtójukban a legkiméletlenebb hangon követelik, hogy ezt az összeget a belgrádi frakciónak szolgáltassák át. Szemben a Cviics-féle pánszláv internacionalizmussal, a horvát munkásság, bár látszólagos szélsőséges jelszavakra hajlik, de alapjában véve inkább hazafias érzésű és a szerb atrocitások következtében meg egyenesen harcrakészen áll fiz elnyomó szerb militarizimissal. ..