Pesti Napló, 1923. szeptember (74. évfolyam, 196–220. szám)

1923-09-02 / 197. szám

f × Vasárnap PESTI NAPLÓ 1923 szeptember 2. •1 ,* IRODALMI KIS TÜKÖR — S& Ó, Aheimantos!... Lapozgattam ma egy könyvet, — német regényt, — mely egy napra teljesen tönkretett. Nem rossz könyv, nem tehetségtelen ember írta, sőt inkább nagyon erős tehetség munkája, de talán éppen emiatt tudott megrontani. Igen, megrontani. Pénzről, sok, sok pénzről szól a regény. Emberekről, akik hajszolják, — akik feláldozzák életüket e kegyetlen bálvány oltárán, nőkről, akik eladják magukat, — lányokról, akik pénzügyi szempontok szerint kötnek házasságot, asszonyokról, akik gyémántért és aranyért áruba bocsátják testüket, — férfiakról, akik reggeltől estig, estétől reggelig tépik magukat, egymást, az arany ... azaz: a bankjegyborjú körül. Jó a regény. De elcsüggeszt és lehangol. Ez még nem nagy baj. Ám a megront Egypár órán át zavartan néztem magam elé: elvesztettem kapcsolatomat önmagammal és szinte kettéhasadtam. Az egyik, a régi, megfoghatatlanul messze tűnt, a másik, akit ez a szuggesztív regény spiritisztikáskodott ki belőlem, csak mint fantom lebegett körülöttem s még nem tudott valóságos testet ölteni. És ez a fantom néhány órán át már-már úgy gondolkodott az én fejemmel, mint a regény alakjai. Szeretett volna rohanni a csatatérre, ahol milliós rongyokért tépik egymást az emberek. És kezdte már otthonosan érezni magát ebben a világban, amelyben reménytelen harc folyik a tönkrement pénzért, amelyben mennyiségek pótolják a minőséget, súlyok az értéket, amelyben mindenki a piacon él és senkinek sincs otthona, belseje, lelke s amelyben ember az embert, nép a népet csak gyűlölni és marni tudja. Kezdtem néhány órára lelkileg berendezkedni ebben a barbár világban. Igen, barbár, Ferrero írja most megjelent könyvében a béke tragédiájáról, hogy a fiiai Európát nem külső barbarizmus fenyegeti, aminő a római világbirodalmat tette tönkre, hanem belső, az előbbinél talán sokkal veszedelmesebb barbarizmus. A fegyver a fojtógáz, a hitetlenség, a kételkedés, az elpusztított értékmérőnek, a rothadó pénznek a barbarizmusa. A kultúrmáz alatt élő, századokon át megfékezett állatot megvadította tízmillió leölt embernek a vére és három nemzedék vagyonának vandál elpusztítása. Bennünk mozog az éhes bestia. Nem érzitek szivetek körül a karmait, torkotokban forró üvöltését? Ez a barbarizmus kegyetlenebbül áshatja meg sírunkat, mint a rómaiakét a germán csordák. Európának van fegyvere külső támadások ellen, de ki nem látja, hogy Európa belső barbarizmusának éppen ezek a nagyszerű technikai felszerelések, az óceánokat hasító csatahajók, a lőszerraktárakban felhalmozott dinamitkészletek a leggyilkosabb fegyverei? A modern vadállat rossz pénzzel és nagyszerű gyorstiszelőkkel támad reánk. Költő-e a költő, aki úgy rajzolja meg ma nekünk ezt a világot, hogy kezes gyermekeivé neveli Egy rombadőlt kultúra emlékeiből felém cseng Plató mosolya: — Ó, Adeimantos, oly kedves ám az emberek előtt az erény vonásaihoz még a bűn vonásait is bőven vegyítő stílus. És a görög bölcs intelme az ezerlelkű íróról, aki éppen tehetsége folytán át tud változni mindenféle tárggyá és személlyé, rúttá is, széppé is, jóvá is, rosszá is: legyünk résen, mert nincs nálunk hely az ő számára. — Ha eljönne városunkba, mindenesetre tisztelettel kellene fogadnunk, mint valami szent, csodás lényt, de nem hagyhatnék letelepedni. Meg kellene neki mondanunk, hogy köztünk nincsen s nem is lehet itt hozzá hasonló valaki, és így el kellene küldenünk útjára, valami más városba, megkenvén fejét myrrhával, megkoszorúzván gyapjúkoszorúval, mint valami már önmagában félig isteni lényt s a magunk számára szigorúbb s kevésbé tetszetős költővel élnénk, gyakorlati hasznáért... Az eszményi államban nem volna helye a nőies, összefüggéstelen, széteső, hisztérikus költőnek. Plató polgárai csak azt az alkotást hallgatnák meg, amely férfias, mértékletes és tudatos. Bacon siccum lumenét, Hérakleitosz száraz világosságát is lehet kellően szeretni. Nem tartozik-e felelősséggel az író azért, amit leír? Európa mai írói nem tartanak ítélőszéket, önmaguk felett, amikor tollat vesznek kezükbe. Nem küzdenek belső barbarizmusunk ellen, sőt inkább íródeákjaivá szegődnek. Valóban, úgy látszik, hogy a huszadik század határán meghalt egy irodalom és művészet s a ma élők a messzetűnő múltnak csak epigonjai, akik még nem tudják meghallani az idők parancsait. A mai regényeknek, színdaraboknak nincs hősük, akire fel lehet nézni, a mai irodalomból és művészetből hiányzik az, amit régi századokban sszép«-nek neveztek. Eltűnt belőle az a zene, amely Plató szerint alapja minden művészetnek és nemes életnek, hiányzik belőle az a szimmetria, amely kiengesztel és életkedvvel tölt el. Vannak borzalmak az ókori tragédiákban is, különbek, mint egy naturalista regényben, vagy egy impresszionista Baudelaire-versben, de ott minden aljasságon és öszszeomláson át dalol a léleknek egy olyan harmóniája, amely a nap ragyogásának optimizmusát árasztja. Nem a politikus-költő hiányát siratjuk s nem kutatunk lámpással tendenciáktól hemzsegő írások után. De költők és írók feladata, hogy küzdjenek e kor barbarizmusa ellen, hogy harmóniát és szépséget mutassanak meg az életben, melyből ma úgyis felénk zúgnak a felbomlás boszorkánydalai. A Napot mutassák, a törvényt, az igazat és szépet, amiért élni érdemes. Mert ha, nem, o Adeimantos, — legyünk résen és ne hagyjuk letelepedni lelkünkben. Földi Mihály Flaubert: Szent Antal megkísértetése. (Fordította: Kállay Mikut, Genius kiadása, 1923.) A croisseti remete húsz esztendeig dolgozott ezen a különös íráson, amelyet legjellemzőbben drámai költeménynek nevezhetnénk. Háromszor is kiformálta a hatalmas témát, huszonhatéves korától ötvenesztendős koráig, míg végre eljutott az igazi, végleges megoldáshoz. Mondjuk-e, hogy tökéletes! Flaubertnek, a stílus és szerkezet utolérhetetlen mesterének minden munkája tökéletes. Ez mégis makulátlanabb valamennyinél. Nem hiába tartotta élete főművének, kritikusai ellenére is. De nemcsak ez a jelentősége a Szent Antal megkísértetésének. Inkább az, hogy szinte egy új Flaubert-t revelál az olvasó előtt. Azt a lángoló romantikust, aki már a Salammbó-ban is megmutatkozott, de aki csak ebben a zordon fenségű könyvében ért el hiánytalanul önmagához. Romantika, klasszicizmussá hűvösödve, íme, ez a Tentation, Igazi kőbe merevedett zene. Fejezetei csodálatos freskók, amelyeknek formái mélységesen pesszimista, szkeptikus filozófiai tartalmat zárnak magukba, míg színei — minden impassibilité ellenére is, — a költő ellenállhatatlanul áradó líráját ragyogtatják. Szent Antal, aki elé gonosz kísértés képei sokasodnak, maga az író, maga az ember. Minden ember, aki a boldogságról álmodik s a lemondásban érik helyesit, a kiábrándulás keríti Pil-íi£véf Sikáit'. 'Olgíía hibátlaul remeke ez a nagyszerű könyv az írói, költői és művészi zsenialitásnak, akár Oidipusz vagy a Macbeth. Hűvös és tiszta, mint a Montblank orma. Nehéz megközelíteni. Ám aki nem, riad vissza a fárasztó, mere, dek úttól, örökre felejthetetlen élmény részesévé lesz. Egy ilyen könyv fölér egy egész korszak irodalmával. Lefordítása nagy nyeresége irodalmunknak s külön elismerés illeti meg érte Kállay Miklóst, aki hű, artisztikus és tömör tolmácsa volt a világ legművészibb írójának. • K. A. Feszty Árpádné: Akik elmentek. (Athenaeum kiadás, 1929.) Benvenuto Gellini mondja híres, sőt hírhedt önéletírása elején, hogy minden ember visszaemlékezései érdemesek a feljegyzésre. A nagy hazugnak talán ez az egyetlen igaz megállapítása, amelyhez nem fér kétség. Mennyivel inkább érdemes munkát végez memoárjaival az, aki nagy emberek közvetlen közelében töltötte életét, s maga is rendkívül érdekes egyéniség, özvegy Feszty Árpádné pedig tagadhatatlanul ezek közé tartozik. Laborfalvi Róza unokája Jókai házában töltötte gyermek- és ifjúkorát s mikor Feszty Árpádnak, a millennáris Magyarország ünnepelt festőjének felesége lett, továbbra is a nagy mesemondó fejedelmi körében élt. Most megjelent érdekes, színes könyvében megkapó képet fest erről a körről, arról a boldog, csordulásig túlérett, gazdag, magyar félmúltról, amelynek középpontjában Jókai, Feszty, Mednyánszky, Justh Zsigmond, Mikszáth és Szilágyi Dezső állottak. Művészek, írók és politikusok a múlt századvégi Magyarország reprezentánsai intim megvilágításban bukkannak föl a közvetlen frisseséggel megírott fejezetekben. Csupa eleven portré, vázlatosan is élő, kifejező. Bizonyítéka annak, hogy Fesztyné nemcsak az ecsetnek, hanem a tollnak is művésze. Könyvének tán mégis azok a legértékesebb, sőt helyenként irodalomtörténeti becsű fejezetei, amelyek Jókai, az ember alakját rajzolják elénk a rajongó szeretet gyöngéd, kissé idealizált vonalaival . Ez öregedő Laborfalvi Róza sejtelmes, pasztellszínekben élő emlékét örökítik meg. A kényes pontokon mindig csalhatatlan tapintattal siklik át a?." emlékezések írója, akinek szép és értékes munkáját, leánya, Feszty Masa zárja le, egy Feszty Árpádról írott, lendületes fejezettel. Tüzes, ragyogó színeivel, komor, szaggatott árnyékaival, forró lírájával úgy hat ez az utolsó portrévázlat, mint egy Delacroix-kép. —ro. Saé&eercesiss. Bamberger orvostanár, a szívbetegségek tankönyvének megalkotója, megállapította, hogy a FES3£M£ JÓZSEF keserűvíz nagyon megbízható hashajtó. N NAPI HÍREK A hőmérséklet ma tovább emelkedett és Budapesten délben 30,3 fok Celsius volt a meleg. A Meteorológiai Intézet szerint zivataros esők várhatók, megélénkülő szelekkel és hósüllyedéssel A Duna Paksig apad, lejjebb árad. Ma csend honolt a drágaság piacán, legföljebb a hús drágult a csarnokokban 200 koronával. A nap hőse: a vonat, amellyel a magyar miniszterelnök Genfbe utazott. Ez a vonat magával vitte mindenki jókívánságait és lerázta magáról a lógósokat, akik mindenáron meg szeretnék akasztani útjában. A lógósok most itthon fujják a hamis ellenkórust, de senkisem figyel rájuk. Iskolában. Tanár: »Mi az a választói névjegyzék?« Karcsi: »Választói névjegyzék az, amelyből kihagyják azokat az ügyvédeket, orvosokat és mérnököket, akik nem végeztek négy elemit«. J JÓ REGGELT: — A Pesti Napló, Az Est és a Magyarország vasárnapi tárcái. Három lapunk mai, vasárnapi számában a következő szépirodalmi közleményeket találja az olvasó: A Pesti Naplóban: Szini Gyula: A titkár. (Novella.) Lakatos László: Nehéz idők. Féltékenység. (Kroki.) Terekes Béla: Friss, piros szálak. (Vers.) Erdélyi József: Futólag. (Vers.) Az Est-ben: Moly Tamás: A kakas. (Novella.) Móricz Zsigmond: Ez a magyar kultúra. (Cikk.) Palágyi Lajos: Haza hozom a fiút. (Vers.) A Magyarországban: Földi Mihály: A föld. (Novella.) Tóth Árpád: Ez már nem nyári alkonyat. (Vers.) ~ « - - » -Szabó Lőrinc: Verebek. (Vers.) — A holland királynő 25 éves koronázási évfordulója. Szeptember 6-án lesz huszonöt esztendeje, hogy Hollandia megkoronázta Vilmát, aki népének negyedszázad óta szeretett, áldott királyasszonya. A holland királynő megkoronázásának huszonötéves évfordulóján nekünk, magyaroknak, is hálás szívvel kell meghajolnunk a németalföldi királyasszony előtt, aki a háború alatt és azóta is azok közé a kevesek közé számítódik, akik mindig igaz megértői és igaz barátai voltak a magyar ügynek. Ki ne ismerné az ő működését, mely a békét óhajtotta az egész világ minden nemzetei között, s hány magyar szülő köszönheti gyermekének egészségét, boldogságát annak az asszonynak, aki a sok szerencsétlenséggel sújtott ország új nemzedékének fejlődését tartja egyik legfőbb kötelességének. Hollandia világraszóló, fényes nemzeti ünnepséggel jubilálja meg azt a napot, melyen mi is szeretnénk szerény hálánkat leróni a felséges királynő előtt. — Vojnovichj Géza kormányfőtanácsos. A kormányzó dr. Vojnovich Géza egyetemi magántanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, a magyar irodalom terén kifejtett működése elismeréséül a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozta. — A török asszonyok az orosz nők ellen. Az Universal című bukaresti lap konstantinápolyi tudósítója jelenti, hogy a konstantinápolyi török hölgyek sok aláírással ellátott kérvényt nyújtottak be az angorai kormányhoz, amelyben az orosz nőknek Konstantinápolyból való kiutasítását kérik. Kérésüket azzal indokolják, hogy az orosz hölgyek káros hatással vannak erkölcsükre és a vagyoni viszonyokra. Nyíltan hangoztatja a folyamodvány, hogy az orosz menekült asszonyok igen szépek, a török férfiakat magukhoz édesgetik, azután éterrel, kokainnal és mindenféle alkoholos italokkal tönkreteszik őket A jobb társaságból való török férfiak is szívesen keresik föl azokat a mulatságokat, melyeket ezek az orosz hölgyek rendeznek. Emiatt sok férfi elhanyagolja családi kötelességeit, az orosz asszonyokkal rendezett orgiákban pedig sokszor egész vagyonukat elvesztik. A kérvényt a konstantinápolyi előkelő világ igen sok hölgy tagja írta alá.