Pesti Napló, 1927. március (78. évfolyam, 48–73. szám)
1927-03-09 / 55. szám
14 csütörtöki PESTI NAPLÓ 1927 március 10 SZÍNHÁZ, ZENE, FILM Fodor László és Jób "Dániel a Díszelőadás" -ról Május 16-án mutatja be a Vígszínház Fodor László u.i színművét, a Díszelőadást. Hat hónapon belül ez a második színdarabja Fodor, Lászlónak, mely a budapesti közönség elé kerül s a harmadik, mely az utolsó egy év alatt jutott a nyilvánosság elé, de az első olyan színdarabja, mely egyik elődjéhez sem hasonlít és irányában, stílusában, színeiben és bizonyára hatásában is teljesen eltér azoktól a színdaraboktól, amelyek az utóbbi években magyar színpadokon színrekerültek. A Díszelőadásról a következőket mondotta nekünk Fodor László: — A »Díszelőadás«, modern Doc Juan-darab. Kissé a sorgora mellett írtam. Mozart volt a híd, ő vezetett át a korok és stílusok közötti nagy szakadékokon. Mozart segítségével tudtam átsiklani egy modern világváros nagyoperájának öltösőjéből a Kavillai kastély fantasztikus rragyogásából Ezzel már el is árultam azt is, hogy tisztelettel hajoltam meg a témakör hagyományai előtt és don juani külsőségeket, miszticizmust, démonikus elemet, pokoli és túlvilági motívumot kegyelettel és érintetlenül helyeztem át egy ma történő modern, játék keretei közé. — Így kerül darabom tengelyébe az Ördög, a mozarti ördög, aki az operában, csak felfelé jajongó moll zúgása és a süllyesztőből előtörő lángok alakjában szerepel; az én játékomban viszont kilép a görögtíszből és testet ölt. — A darab az Operaházban játszódik le, egy Don Juan-előadás estéjén, a kezdet előtti izgalomban. A zenekar hangolása közben születik meg a Don Juan-gondolat változata. — Hogy ez mennyire sikerült? Rövidesen kiderül. Viszont a bemutató este egy részét vállalhatom csak magaménak, mert egy nagyon tekintélyes rész a Vígszínházat illeti meg. Ez a színház olyan nagy, kifinomult színészi és színpadi kultúrával sietett az író támogatására és gyengéinek orvoslására, hogy kihozta a darabból nemcsak azt, ami a tollban maradt, hanem azt is, ami a tollban nem is volt meg talán soha! Jób Dániel: • A Díszelőadással Fodor László először lép a Vasázsahás színpadára. Nagy örömmel fogadjuk mindannyian itt, a színháznál, Fodor Lászlót, aki bemutatkozásul olyan darabot írt, amely rendkívül különbözik eddigi munkáitól, beleértve még a nagysikerű Szabó Jucit is. Ugyanaz a frisseség, fiatalság és ötletesség jellemzi a Díszelőadás meséjét is, de itt egy lépéssel talán még előbbre ment, mert itt igénybe vette az igazi színháznak majdnem valamennyi eszközét is: zenét, színeket, fényeket és fantasztikumot! — A Díszelőadás akármennyire is teljesenmaló munka, mintha egy kicsit mégis visszatérést jelentene a jó értelemben vett régi, igazi színházhoz, amennyiben a színpadi művészetnek minden tényezője összejátszik, hogy ez a darab egy minél sikeresebb színházi estében kulmináljon. Minden erőltetettség nélkül, könnyedén, gráciával építette fel darabját Fodor László, ezt a darabot, mely íróját egész öt oldaláról fogja bemutatni. — Két hónap óta próbáljuk már a Díszelőadást. Minden szereplő a legnagyobb odaadással formálja alakítását. Nem szeretek bemutató előtt nyilatkozni színrekerülő darabról, de azt hiszem, a Díszelőadás bemutatója élvezetes estje lesz a közönségnek. l (*) Schnitzler színdarabja filmen. Berlinben » Zelais Filmgyár most készíti el filmre Arthur Schnitzler színmüvét, a Liebeleit. (*) A »Nyugat leányai repríze. Az Operaház következő nagy repríze Puccini dalműve, a Nyugat leánya lesz. Ezt az operát nemsokára próbálni is kezdik. A címszerepet Jelitza Mária is énekelni fogja nálunk az idén, nagyrészt ezért is újítják fel ezt az operát. (*) Shaw pöre egy amerikai tisravállalat ellen. Érdekes pör indult meg egy amerikai filmvállalat ellen. A pört Shaw indította, mert az amerikai filmvállalat The Crhocolate saldier (Csokoládékatona) címmel filmet készíttetett. Shaw szerint a vállalatnak ehez a filmhez nem volt joga, mert a Csokoládékatona Shawnak Hősök című színművéből készült. Shaw a jogért rendkívül magas honoráriumra pörölte az amerikai filmvállalatot. Jt filharmonikusok francia estje A filharmonikus zenekar a Vigadóban »francia est«-et rendezett. A francia géniusznak a zeneművészet talán legfakóbb megnyilatkozása. Csupa francia zenemű egyetlen estén (különösen mikor a műsor egyedül a IX. század francia zenéjére szorítkozik), hacsak nem a legnagyobb francia zenészek legkiválóbb munkái kerülnek bemutatásra, bizony könnyen elbágyasztja a hallgatót. A filharmonikusok hangversenyén a XIX. század nagy franciái közül egyedül Berlioz és Frank Cesar jutott szóhoz, az utóbbi valóban »reprezentáns« művel, a nagy d-moll szimfóniával, az előbbi azonban csak a kisebb jelentőségű »Római karnevál«-la-t, mely még ízelítőnek is kevés a legnagyobb francia komponista költészetéből. A harmadik »nagy franciát«, Debussyt, sajnos, egyik finomkodó tanítványa, a szó legelméletibb értelmében »impresszionista« Roussel helyettesítette a lehelletszerű finomságokkal az unalmasságig elnyújtott »A pók lakomája« című pantomim-muzsikájával. S ha mindehez hozzávesszük Saint Saens édeskés, szalonparfőmmel meglocsolt és hangversenyterem-csillárokkal virtuózan kivilágított g-moll versenyművét, akkor könnyen elképzelhetjük, hogy a nagyszámú hangversenyközönséget a hangversenyterem legagyobb veszedelme, az unalom fenyegette. Ez a hangverseny azonban mégsem volt unalmas, sőt elejétől végéig le tudta kötni figyelmünket: a művek interpretátorai ugyanis nagytudású művészek voltak, akik a másod-és harmadrendű szerzeményeken keresztül is meg tudták éreztetni a francia szellem legértékesebb zenei kvalitásait. A karmesterpálca Svanjaard Martin, kiváló holland karmester kezében volt. Spanjaard rendkívül biztos ízlésű, nagy intelligenciájú és fölényes technikájú művész. A közönség igen melegen ünnepelte, s ebbe az ünneplésbe az őszinte elismerés hangjain kívül még a holland-magyar barátság szubjektív hangjai is belevegyültek. Hollandia a magyar művészeknek második hazája. Legkiválóbb fiatal hegedűművészeink, mint Pártos István és Székely Zoltán, itt gyűjtöttek erőt világhódító útjaikra, s a közeljövőben a magyar zeneszerzés büszkeségét, Kodály Zoltánt, ez az ország fogja három nagy hangverseny keretében, mint illusztris vendéget,, ünnepelni. Ezért különösen örülünk, hogy Spanjaard vendégszereplése alkalmából, őszinte meggyőződéssel ünnepelhetjük azt a nagykultúrájú nemzetet, mely mindig igaz megértéssel fogadta a magyar kultúra képviselőit. A hangverseny szólistája, J. M. Daré kisasszony: szenzáció. Saint Saens g-moll versenyművét csak a legnagyobb virtuózok játsszák ilyen szemfényvesztő technikával, ilyen lenyűgöző dinamikai erővel és ilyen ragyogó színpompával. De Daré kisasszony nemcsak »virtuóz«. Rendkívül finom stílusérzék, hatalmas muzikális kapacitás, és fejlett esztétikai kultúra jellemzi játékát. Igaz, ez az esztétikai kultúra kissé egyoldalú; a francia »szonoritás«, »plasztikusság«, »világosság« kultuszának GSSi francia könnyedség, báj, szellemesség természeti adományának vegyüléke. Daré nem egyéniség, inkább csak egy kiváló iskolának (tanárja a magyar származású híres Philipp Izidor) legtökéletesebb képviselője. Mint ilyen azonban valóban bámulatra méltó tehetség, akinek a legragyogóbb jövőt kell jósolnunk. A fiatal, megjelenésében is bájos művésznő elhatározó sikert aratott. (Tóth.) túl sokat tudnak, hogy túlságosan tudják, mit produk,karnak. Az élmény, mely, kétségkívül bennük is in- tenzíven élt, elvesztette első, igazi, megragadó erejét, mert túlságosan stílussá lett. S ma már ez a stílus oly erős, hogy minden, élményt a stilizáló kóruskultúra szemüvegén, keresztül néznek. Mi is csodáljuk tökéletes gitár- és harangutánzásaikat. De az ilyen stílusjáték kultusza könnyen arra vezet, hogy ygitárrá és r.haranggá válik az is, ami közvetlenül szabad emberi hangokba kívánkozik. A doni , kozákok első estjének nagy sikerét tulajdonképpen mai hangversenyük bizonyította legjobban: a Vigadó zsúfolt termei valóságos theatre paré képit mutatták. Az előkelő közönség ismét rend,kívül melegen ünnepelte a kórust és kitűnő vezetőjét, Sergej Jaroffot. Sz. B. ai doni kozákok második hangversenye Egyházi és világi énekek, népdalok s Rachmaninoff mellett néhány nálunk kevésbé ismert orosz zeneszerző (Bortnyanszky, Dobroven, Wedel, Warlamoff) művei szerepeltek a Doni Kozák-kórus mai második hangversenyén. Arról a művészi magaslatról, melyen ez az együttes áll, méltán mondhatjuk, hogy az a férfikarkultúra tetőpontja, legalább egyik tetőpontja. Lehetőségei szinte korlátlanok; sokszor úgy érezzük, nincs az a magasság, melyet a tenorok a legsimulóbb faszettel el ne érnének, nincs az a mélység, melyet nagyszerű (a kontraoktáva A-ját még abszolút könnyedséggel ki éneklőd) basszusaik teljes fénnyel ne tudnának intonálni. Valóban, főerősségük a fényhatásokban áll; ezt szolgálja tökéletes hangárnyalásuk, pompás fokozásaik és ragyogó együttes fortéjuk. Egyik különleges raffi némájuk, hogy regisztereik erejüket szinte pillanatonként változtatják; ugyanegy akkordnak hol mély hangjai villognak föl, hol legmagasabb régiója. Innen van, hogy a legegyszerűbb akkordkötések tízszer egymásután tízféle megvilágítást nyernek előadásukban. Talán különösnek hangzik, hogy egyetlen és legfőbb kifogásunk velük szemben ép az, hogy Toscanini Milánóban van, hangversenyekre jár, de nem dirigál Milánó, március. Több mint egy hete, hogy Arturo Toscanini, a világhírű dirigens visszatért Amerikából, ahol idei vendégszereplése nem járt a várt sikerekkel, mert Toscanini nem volt diszponálva. Betegsége azonban nem egyéb, mint nagy kimerültség. A zene Cézárját mindig ingerlékeny és valóban cézári" hajlamú zenei diktátornak ismerték egész Itáliában, aki ellentmondást nem tűrő akarattal irányította a világ legkitűnőbb operaházának, a »Scalaonak művészi programját» A legelőkelőbb, legünnepeltebb művészek iS valósággal rettegtek. Toscaninitól, aki nem egyszer »lekopogta« a próbákat és indulatos szavakkal támadt az elkényeztetett művészekre. Hozzá közel álló körökben úgy tudják, hogy amerikai vendégszereplésében rögtön az első napon elkedvetlenítette az amerikaiaknak az a felületes művészi érdeklődése, amely csodákat várt tőle, de viszont csak igen közepes zenekart állított rendelkezésére. Eredetileg az volt a szándéka, hogy több hónapon át marad az Újvilágban. De amikor az elkedvetlenedés erőt vett rajta, nyomban vissza akart utazni. A milánói zenei világból naponta távirati jelentést kapott mindarról, ami aSeaZac-ban és a scalat körül történik és ezek a táviratok nem egyszer öt-hatezer lírás kábelek voltak. A hírek, amelyeket kapott, szintén hozzájárultak ahoz, hogy Toscanini idegessége még fokozódjon. Ekkor vendégszerepelt tudvalévően, mint dirigens, Mascagni. Toscanini ekkor kijelentette, hogy ha vissza is jön Olaszországba, ebben az esztendőben nem dirigál többet, hanem hat hónapra a Riviérára fog menni, elvonul a világtól és nem óhajt egy félévig zenét hallani, csak a tenger muzsikáját. Természetes, hogy útitervét több ízben megváltoztatta és amikor Newyorkban legjavában készültek a Toscanini-ünnepeltetésekre, akkor ült hajóra és jött vissza Milánóba. Most pedig — és ez is természetes — szó sincs arról, hogy a Riviérára menjen, amikor a tavasz már Milánóban is beköszöntött. Viszont, hogy Toscanini arcképe teljes legyen, jelentenünk kell, hogy Milánóban még mindig nem vette kezébe a karmesteri pálcát, hanem ehelyett majdnem minden nagyobb hangversenyen részt vesz — mint egyszerű hallgató. Leül a hangversenyterem valamelyik utolsó sorába, nem szól senkihez és egy szót sem és a tenger muzsikája helyett fiatal művészek, köztük magyar művészek hangversenyeit hallgatja végig. A »Scala« pedig hivatalos jelentéseket ad ki arról, hogy mi mindent fog még dirigálni ebben a szezonban Toscanini. De közben megtörtént a Rózsalovag repríze és arra Toscanini el sem ment. Március 26-án lesz a Fidelio- bagy ünnepi előadása, a Beethoven-centennárium alkalmából, és a Scala« igazgatósága már nagy plakátokon hirdeti, hogy ezt az előadást Arturo Toscanini fogja dirigálni, éppen úgy, mint a »Rigaletto« és a-Sammervioor Lucia- reprízét, amikor is Toti dal Monte, háromévi távollét után, ismét fellép majd a Scala*- ban. A hivatalos jelentéseket Toscanini nem cáfolta meg még egyszer sem — és evvel csak növekedik a köd és a rejtély, alakja, tervei és szereplése körül. Toscanini hallgat. De mindenki reméli, hogy — már csak rövid időre. És legközelebb ismét megjelenik ideges alakja, kissé gyérülő hajú zseniális feje a reflektorok fényében, ikezében a varázslatos dirigetai pálcával. Balla Ignác Toscanini Farkas Imre új operettje: Legszebb operett a legjobb előadásban Repülj ! KIRÁLY-SZÍNHÁZ