Pesti Napló, 1928. április (79. évfolyam, 76–98. szám)
1928-04-01 / 76. szám
24 Vasárnap PESTI NAPLÓ SZÍNHÁZ, ZENE, FILM Számom Bemutató az Új Színházban Henri-René Lenormand, aki 1882-ben született, már huszonhároméves korában írt színművet (La Folie Blanche) a Grand Guignolnak, amelynek darabjaiban a színhely leggyakrabban az őrültek háza, a vesztőhely vagy a tetemnéző, az elmebajos, legalább is mániákus alakok és a borzalom tehát, úgy látszik, másrégi szerelme. De csakFerres chaudes, Les Possédés és Le Temps est un sonne című színművei keltettek valamelyes feltűnést azzal, hogy sok bennök a pszichopatológia. A leguitáljára említett darabban egy idegbajos hollandusról van szó, aki rémes múlt után tizennégy színpadi képen át analizálja magát, amíg végre maga is elunja, ezt és a® öngyilkosságba menekül önmaga elöl. A Les Ratés-val már nagy sikere volt. Ennek a munkájának a tárgya kétségtelenül érdekes. Az élet — mondja Lenormand — nem szokta megadni azt, amiről álmodoztunk; vannak, nagyok és kicsik, akik beletörődnek a valóságba és alkalmazkodnak hozzá, de vannak olyanok is, akiket a csalódás megfoszt lelkük egyensúlyától és annál mélyebbre süllyednek, minél magasabbra vágyakoztak. Sőt, szinte kéjjel hemperegnek meg a gyalázatban, mert letiport, meggyötrött büszkeségük úgy találja, hogy így továbbra is dacolnak sorsukkal és legyőzötten is lázadók maradnak. Ilyenek a Les Ratés hőse és hősnője is: egy drámaíró meg egy színésznő. Mind a kettő zseninek képzelte magát és egyiknek se sikerül semmi. A közös megaláztatás összehozza őket és a színésznő vidéki vándorútjára magával viszi szegény szeretőjét. De itt is folytonos megaláztatás és nyomorúság a sorsuk: a nő kénytelen eladni magát, a férfi iszákossá válik és minél mélyebben süppednek bele a gyalázatba, annál szenvedelmesebben annál elkeseredettebben szeretik egymást. Végül a mindig mámoros drámaíró a féltékenység egy Johannában megöli a színésznőt, de magát is halállal bünteti azért, hogy nem tudott élni. Lenormand, ha nem is tudja elhitetni, hogy mindennek szükségképpen így kellett történnie, helyenként eléggé megkapóan adja elő ezt a tragédiát — ismét tizennégy színpadi képben. Siessünk megjegyezni, hogy ha a Les Ratés egyebekben is legsikerültebb drámai munkája, ez az egyetlen darabja, amelyben a képekre szakadozottság majdnem természetesnek, a tárgyiból eredőnek, a vándorló komédiásélet kalandosságából önként következőnek tűnhetik fel. De ekkor már észre kellett venni, hogy Lenormand a képekre tagozassa! — ami ha nem is merőben új valami, de eddig szokatlan volt, mert drámaellenesnek látszott — új drámai formára törekszik, nyilván a film hatása alatt. A Les Ratés sikere után nem is maradt adós törekvésének magyarázatával. Szerinte attól a színházi konvenciótól, amely eddig három vagy öt részre szokta osztani a színdarabot, nemcsak el lehet, hanem el is kell térni, ha mindennél fontosabbnak tartjuk azt, hogy a színdarab az életet tükrözze. Az életben az emberek főképpen cselekesznek, fleuera beszélnek annyit, mint a Bernstein alakjai; a cselekedeteiket kell a színpadra vinni, nem a szószaporításaikat; azt, ami történetükben a leglényegesebb és legjellemzőbb; a dialektika természetes a törvényszéken, de a színpadon természetellenes. Ez az érvelés a kezdő Antoine-ra emlékeztet, aki a természetesség meg az életigazság címén világosság helyett sötétséget vagy félhomályt vitt a színpadra és azt kívánta színészeitől, hogy ne álljanak ki a súgólyuk elé, mint a tenorista, hanem forduljanak háttal a közönségnek, halkan beszéljenek, trombitálva fújják ki az orrukat és ne csak szótagokat nyeljenek el, hanem egyes szavakat is, mert az életben is így szokott történni. De a művészeti meggyőződésekkel vitatkozni annál fölöslegesebb, mert a művészi munka értéke úgysem ezektől függ; mindig voltak művészek, akiknek az elméletei nem állották ki a kritikát és ennek ellenére mégis kitűnőt alkottak, természetesen mást, mint amit prédikáltak. Szóval, Lenormand nem az ismert formákban való életfestésre, hanem a vazlatszerűségre, a kevéssel sokat kifejezésre törekedett: inkább a képeivel akart hatni, mint a szavaival, hasonlóan ahoz a filmszerzőhöz, akinek még szüksége van valami kevés elolvasnivalóra, a képeket magyarázó rövid mondásokra. De nemcsak a formában akart újítani, hanem a tartalomban is. A Le Simoun bemutatója alkalmával azt mondta egy interjúban: Az analizáló dráma Porto-Riccenél, a gondolatokat vitató színmű pedig Cuvelnél nem mehet tovább, tehát valami mást kell csinálni. A »tudatalatti« olyan birodalom, amelyet a tudomány már megvilágított, de az irodalom még nem kutatott fel; a drámaírónak, ha új anyagot akar találni, itt kell kereskednie. Freud bebizonyította, hogy cselekedeteinket, azokat is, amelyek logikusoknak látszanak, de amazokat is, amelyek úgy tűnnek fel, mintha érthetetlenek volnának, a csecsemőkortól kezdve az ösztön diktálja. Ehez képest a színdarabban az antik fátum helyét a belső végzetszerűségnek kell elfoglalnia. Freud módot adott rá, hogy a drámaíró jobban olvashasson az emberi lélekben. Munkáiban pedig így nyilatkozik: Él bennünk valaki, akinek sem a hatalmát, sem a vágyait, sem a cselvetéseit nem ismerjük... A férfi a nőben fantomot szeret: egyszerre ez a fantom eltűnik és egy másik fantomnak ad helyet, amelyet az ember valóságnak nevez el... Minden csak látszat vagy látszatnak a visszfénye ... Szóval — mint Pirandello — a lélek rejtelmei felé fordul. Azokkal a jelenségekkel foglalkozik, amelyeket előbb csak a psychoanalysis tárgyalt; ezekben is a misztikumot keresi. És drámáit félőrült alakokkal népesíti meg, akik maguk sem érzik magukat. A Le Simoun, Le Manguer de reves, L'Homme et ses fantômes, A l'ombre du mal — csupa »freudista« darab, amelyekben mániákusok, félbolondok, betegek, szörnyek és kísértetek járnak Vitus-táncot. A Le Simoun-ban egy apa megkívánja a leányát, egy másik ember pedig kilencéves kisleányokbankeresi a boldogságot*. Az A l'ombre du mez-ban, — amely azt akarja mondani, hogy a rosszat, amit az erősek követtek el ellenünk, mindig a gyöngéken bosszuljuk meg, —alkoholisták, szadisták és más szörnyek szaladgálnak; a Le Mangeur de réves-ben egy kleptomániás nő öngyilkosságba kerget egy másik nőt, akit — mihelyt ölelkezni szeretne — valami megszállottság fog el, amelyben anyja halálának emlékekényszerképzettképpen jelenik meg, előtte, mert gyermekkorában öntudatlanul szerelmes volt az apjába és féltékenységből anyja halálát kívánta; a L'Homme et ses fantômes Don Juanszerű hőse pedig, akinek hermafrodita lelkét semmiféle asszonyi ölelés nem tudja kielégíteni, aki még anyjában is megveti a nőt és szerelmi kalandjainak áldozataiban csak saját lelkének a titkát keresi, miután már újra »babákkal játszott« és egy fiatal barátjával szemben nagyon különösen viselkedett, »öntudatlan lelkifurdalásai és önutálata elől a világcsaló asztaltáncoltatók társaságába menekül és mert itt babonássá válik, áldozatául esik fantomjainak, amelyek közül egyik-másik valósággal karikatúra. Csupa kivételes, őrült vagy legalább idegbajos alak; csupa álom, tudatalattiság és Oedipus-komplexum; csupa misztikum és fantasztikum. Gaston Rageot Prise de vues című könyvében elmésen fejti ki, hogy Lenormand-nak az a két törekvése, amelyek egyikével a dráma formáját, másikával pedig a tartalmát akarja megújítani, két olyan paripa, amelyek közül az egyik jobbra, a másik balra rángatja a szerző szekerét. Az egyszerűsítésre törekvés, az a szándék, hogy a drámaíró csak a lényegest mondja el, dicséretes dolog és ez az új forma, amely képekkel akar hatni, beválhatik bizonyos darabokban. De nem olyanokban, amineket Lenormand a Les Ratés óta ír. Új munkáiban azt akarja kifejezni, hogy magunk se ismerjük magunkat, csak arról tudunk, ami bennünk a legjelentéktelenebb, de azt már nem tudjuk, hogy a lelkünk milyen titkokat, micsoda lehetőségeket rejteget. Az öntudatlant akarja felfedni, azt iparkodik kifejezni, ami a legnehezebben fejezhető ki. Minél rejtelmesebb dolgokat kíván megmagyarázni, annál világosabban kellene beszélnie és csupa homályosság. Mélységekbe kellene levilágítania és képeket szemléltet. Pedig filmezni akármit lehet, csak a lelki életet nem. A Számum (Le Simoun) tizenhárom képe közül az első nyolc azt illusztrálja, hogy a Szahara klímája, a hőség és a számum meg az arabokkal való érintkezés hogyan rontja meg az ott élő francia hivatalnokok egészségét, milyen demoralizáló hatással van rájuk, hogyan korbácsolja fel érzékiségüket. Ez a rész kitűnő, mert Lenormand néha kevés szóval is sokat tud mondani. A dráma csak a kilencedik képben kezdődik és ez már sokkal gyöngébb, mint a környezetrajz. Laurency kereskedő, akihez imádott felesége valaha hűtlenné vált, felejteni ment Afrikába és már húsz év óta él ott egy spanyol úr meg egy prostituált arab nő forróvérű leányával. A megszokáson kívül, sok mindenféle emlék köti őket össze, de szeretetet már nem találhat nála. De mert mégis szeretetre vágyik, magához hívja a leányát, aki anyja halála óta elhagyottan élt Franciaországban. Mikor ez megjelenik, megdöbben, mert leánya a megszólalásig hasonmása annak az iíjadott asszonynak, aki valaha olyan nagy fájdalmat okozott neki. Ebből rettenetes szerelem fejlődik ki és akármennyire iparkodik menekülni ez elől Laurency, a számom idején — minthogy a természet őrjöngése az embereket is megőrjíti — elveszti az eszét. De a félvér, aki arab szeretőjét félti a szép leánytól, mérgezett tőrrel halálra sebzi ezt és Laurency nem tudja, hogy nem jobb-e így?!... Mindezt Lenormandnak öt képben nem sikerült. megmagyaráznia, de tehetsége ezen az öt képen is meglátszik. Az Új Színház előadása, — amelyben Tassa Mária, Dajbukát Ilona, Gellért, frpross, Bársony, Toronyi, Baló, Szeghő stb. vesznek részt —annak ellenére, hogy egyik-másik előadó sokat elharapjál Lenormand , szavaiból, jónak mondható, Ambrus Zoltán. (*) Karinthy Frigyes és Fazekas Imre darabjai az Andrássy úti Színház nagyszombati premierjén. Premierre készül az Andrássy úti Színház. Nagyszombaton lesz a premier, amelyen bemutatják Fazekas Imre Pera Palace című izgalmas, érdekes kis drámáját, Faragó Sándor Hermelin és Zágon István A császár, vadászik című vígjátékát. A premier keretében kerül bemutatásra Zágon István Szakítás című tréfája, Bus Fekete László kis vígjátéka, Karinthy Frigyes Ezek a férjek című tréfája és Losoniczi Dezső egyik kis operettje. (*) Érdekes vendégszereplés Budapesten. Németit Mária, amikor legutóbb Budapesten vendégszerepelt, Radnai Miklós igazgató figyelmébe ajánlotta Fellner Ferencet, a barmeni Operaház magyar származású, nagyon tehetséges tagját. Radnai igazgató két estén át való vendégszereplésre meg is hívta Fellnert. A vendégszereplés április közepén lesz. (*) A párizsi Opera Comique együttese a budapesti Operaházban. Érdekes vendégjáték terve fekszik most a kultuszminisztérium művészeti osztályán. Arról van szó, hogy a párizsi Opera Comique együttese két estén vendégszerepeljen a budapesti Operaházban. Az Opera Comique együttese művészi propagandaturnéra indul a jövő hónapban és e turné során a bécsi Staatsoperben négy estén át lépnek fel. Amennyiben sikerül a megállapodás, Pesten Massenet Manonja és Gounod Faustja volna az a két opera, amelyben vendégszerepelnének. (*) Krausz Mihály új operettje, Krausz Mihály, a Berlinben élő magyar zeneszerző, most új operettet ír Fritzy Massary számára. Az operett librettóját ifj. Békeffy István írja. 1928 április 11 Fehér Ifjdó, Vubai) Jenő mesteriskolájának növendéke, aki a Népszövetség legutóbbi ülésszaka alatt Genfben rendezett magyar hangversenyen nagy sikert aratott és szombaton a Zeneakadémiában adott koncertet (*) A Belvárosi Színház heti műsora és a Fővárosi Operettszínház ma délutáni előadása. Az Est és a Magyarország vasárnapi számának a heti színházi műsort tartalmazó közleményébe sajnálatos hiba csúszott. A Belvárosi Színház műsora helyesen: egész héten a Nászéjszaka, húsvét vasárnap és húsvét hétfőn délután. A gazdag lány. A Fővárosi Operettszínház vasárnap délutáni előadása nem 4, hanem fél órakor kezdődik. (*) Fatty bukásának három napja: 179,(H) frank bevétel. Annak ellenére, hogy Fatty, a kövér filmkomikus csúfosan megbukott a párizsi Empire-színházban, a színház mégsem járt rosszul ezzel a bukással. Párizsi jelentés szerint a Fatty-vendégjáték első három napjáés 179.000 frank bevétele volt az Empire-színháznak, tehát a buk.'» mégis elég tekintélyes összeget eredményezett. (*) Júniusban mennek filharmonikusaink Franciaországba. Június második hetében indul el Budapestről a Filharmóniai Társaság, hogy Párizsban hangversenyezzen. Dohnányi Ernő vezényletével magyar estet is fognak tartani. (*) Pitoeffék fölújítják Lenormand »Mixture«-jét. Lenormand Számaim cínű darabját szombaton mutatja be a Úr Ús Színház és amint Párizsból írják, Pitoeffék is Lenormand-előadásra készülnek. Felújítják a Mixture című darabot és egészen új rendezői beállításban fogják eljátszani. (*) »Xerxes« az Operaház legközelebbi újdonsága. A Holtak szigete és a pásztoróra után legközelebb április közepén tart bemutatót az Operaház. Húsvét után mutatják be az Operaházban Hendel operáját, a Xerxes-t. Az opera Ottlik Pálma fordításában kerül színre. A zenekart Rékay Nándor dirigálja. (*) Egy Hasenclever-film. Walter Hasenclevernek nagy sikert aratott vígjátékát, amelynek címe: Ein besserer Herr, most filmre is átviszik. A filmet a berlini UFA filmgyár készíti el.