Pesti Napló, 1929. május (80. évfolyam, 98–120. szám)
1929-05-07 / 102. szám
t , Jókai Mór utolsó évei Az irodalomtörténeti tarokkparti és a színház — Jókai Mór második házassága Közli: dr. Stricker Mór királyi tanácsos, Jókai utolsó háziorvosa Az ebédet Jókai felesége és felesége családjánaktársaságában költötte el. Ebéd után egy ideig jókedvűen elbeszélgetett, majd szobájába vonult vissza és ekkor az egész háznépe lábujjhegyen járt és suttogva beszélt, mert azt hitték, hogy Jókai alszik. A nagy költő azonban váltig azt bizonygatta, hogy ő nem alszik, mertaludni csak öreg emberek szoktak ebéd után. Bizony lehetséges, hogy nem aludt ilyenkor, hanem ábrándozott, ébren álmodozott, új és új alakokkal népesítve be az általa teremtett csodás mesevilágot. Az irodalomtörténeti tarokkparti Az ábrándozás ez órái után kocsiján, amely állandóan a kapu előtt állott, a szabadelvű klubba hajtatott, ahol már várta őt a Ferraris képe által megörökített történelmi tarokkparti Jókai nagy kedvelője volt a tarokkjátéknak. Rendesen veszített a játéknál és ilyenkor hazatérve tréfás zsörtölődéssel mondotta feleségének: »Már megint túlságosan hű voltál hozzám, asszony, mert a klubban kifosztottak«. Rendszerint azonban nem vallotta be, hogy veszített és a klubból hazatérve mindig, figyelmességének valamely jelével lepte meg feleségét, azt állítva, hogy a nyereségből futotta. Vacsora után egy ideig az egész asztal még együttmaradt és rendesen tíz óra tájban vonultak vissza." Ha Jókai társaságban volt, az éjszaka késő óráiba nyúlóan is fenn tudott maradni anélkül, hogy a fáradtságnak legcsekélyebb jelét is látni lehetett volna rajta. Jókai nagyon szeretett színházba járni. Többször említette előttem, hogy itt is fiatalkori emlékei élednek újjá. A színházat második feleségével kapcsolatban szerette meg újra Jókai, aki második feleségének színpadi pályáját már a házasság előtt is nagy figyelemmel kísérte. Jókai nagyra tartotta fiatal feleségének színművészeti tehetségét és nem győzte hangsúlyozni előttem, milyen nagy áldozatnak tartja azt, hogy felesége rá való tekintettel elhagyta a színpadot. Jókai élete végéig sokat bámult vendége volt a budapesti premiereknek, és a költőkirály neje társaságában szívesen nézte el a békebeli Budapest előkelő premierközönségének zsibongó forgatagát. Ilyenkor valóságos zarándokhely volt a páholyuk és vége, hosszá nem volt a tisztelgők seregének felvonásközökben. Jókai étkezése és „zsebkendőidegessége" Ételek dolgában nagyon szerette a változatosságot a költőkirály. A legegyszerűbb ételektől a legínyesebb falatokig, mindent szívesen látott, bár voltak egyes ételek, amelyek különös kegyben állottak Jókainál. Nagyon szerette a bablevest disznókörömmel, a töltött káposztát, a töltött csigát, a túróscsuszát töpörtyűvel és paprikával, a puliszkát liptói túróval, szerette a szarvasgombát is és nem vetette meg a humort sem. Nagyon kedvelte Jókai a paprikás kakastaréit. Legkedvesebb étele azonban a töltött csiga és a liptói túrós puliszka volt és vacsorára éveken keresztül az ő kifejezett kívánságára ezt a két ételt is fel kellett tálalni. Az étkezésekhez Jókai bort is ivott és nagyon büszke volt arra, hogy saját termésű svábhegyi borát issza, bár őszintén megvallva, ez a bor nem volt valami nagyon jó és Jókainak sokkal több pénzébe került a bor termelése, mintha a legdrágább tokaji bort itta volna, de ez a körülmény nem zavarta és szívesebben itta a világ legnemesebb és legdrágább boránál. Délelőttönként és lefekvés előtt 1—2 kupica Altvatert, vagy kiennesi cognacot is szokott inni Jókai. Jókai nagyon szerette a meleget és az erősen fűtött szobát és szerette a meleg ruházkodást. Egyébként ruházkodására nem volt nagyon kényes, bár ruháit mindig a legfinomabb anyagból készíttetett. Csak a zsebkendők tekintetében volt egy sajátságos szokása, ideges tudott lenni, ha szekrényében nem volt legalább négy-öt tucat zsebkendő. Ilyenkor már nyugtalanul kérdezte, néha napjában többször is, hogy mikor hozzák haza végre a mosásból a zsebkendőket, mert már csak ötven zsebkendő van a szekrényben... Nagyon szerette a hatalmas zsebkendőket és az volt előtte a legértékesebb, amely szinte a földig ért. Jókai az életművész és a gavallér Jókai társaságban a legfigyelmesebb és legelbájolóbb természetű ember volt és ilyenkor nem szerette, ha túlságosan mély tisztelettel és hódolattal közeledtek feléje, mert ebben nem a költőkirálynak kijáró alattvalói hódolatot, hanem az öreg urat megillető köteles tiszteletet vélte látni és ezt különösen hölgyek részéről nem szenvedhette. A figyelmességet és udvariasságot hölgyekkel szemben annyira vitte, hogyha például kocsin ment és két hölgy volt a társaságban, a világ minden kincséért nem fogadta el a neki felajánlott helyet a nagy ülésen, hanem a hölgyeket kényszerítette oda és ő ült a kisülésen. A bókolásnak is nagy barátja volt. Így feleségemnek is egy ízben megjegyezte: »Alig ismertem meg, hiszen maga napról-napra fiatalodik". Ha nagyobb társaság volt nála, — és ez gyakran megtörtént, mert Budapest íróvilágának számos kitűnősége kereste fel — egy ideig jókedvűen elbeszélgetett velük, de az is megtörtént, hogy elmerengett. "Avagyon messze járhatott ilyenkor a költő fantáziája, mert a társalgás nem zavarta, sőt ha a társaság észrevéve elmerengését, szent tisztelettel elhallgatott, Jókai Mór a csöndre lett figyelmes és mint egy trónusán ülő király, jóságosan szólt a társasághoz, hogy folytassák a beszélgetést, az őt egyáltalán nem zavarja. Különösen a fiatalabb írógárdát szerette maga körül látni .Jókai tagja volt a Petőfi és Kisfaludy társaságok irodalmi pályázataira kiküldött bíráló bizottságoknak és egy-egy pályázat előtt de sok fiatal — azóta általánosan ismert névhez jutott — író kerte fel a költőkirályt, kérve pályaművének jóakaratú bírálását. Jókainak mindegyikhez volt egy-egy biztató, nyájas szava. Jókai és a pénz Tudvalevő volt Jókai Mór jótékonysága és gavallériája. Ezt a tulajdonságot életének utolsó éveiben is megtartotta és midőn Erzsébet körúti lakására mentem, gyakran láttam öt-hat embert is állni a kapu alatt, vagy a kapu előtt Jókai kocsijának a közelében. A polgári középosztálynak elszegényedett exisztenciái, vagy a munkásosztály éhező tagjai voltak ezek, akik a költő megjelenésére vártak, mert biztosak akartak lenni benne, hogy személyesen beszélhessenek Jókaival. Személyesen akartak vele beszélni, mert tudták, hogy Jókai sohasem tolta el a feléje nyúló kérő kezet és mikor a költőkirály alakja feltűnt a kapuban, egymás után léptek hozzá a rá várakozó segélykérők. Jókainak mindegyikhez volt egy nyájas szava és ami részükre még többet jelentett, néhány koronája, mert Jókai nem igen szerette az aprópénzt és koronánál kisebb borravalót, vagy alamizsnát nem igen adott. De nemcsak ilyen kisebb mértékű adakozások teltek Jókai zsebéből, nagyobb összegeket is adott jótékonysági intézményeknek és nemcsak pénzzel, hanem tollával is támogatta azokat a jótékonysági akciókat, amelyek életének utolsó éveiben hozzáfordultak. Sok ilyen jótékonysági akció felhívását szerkesztette Jókai és ezen felhívások hatása az emberi szívekre meghozta azt az eredményt, amit tőle vártak. Jókai bőkezű jótékonysága és gavallériája folytán érthető, ha a költőkirály nagy jövedelmei dacára is sokszor sürgette kinnlevőségeit, ami nála nem azt jelentette, hogy nem volt pénze, hanem azt, hogy nem érzett sok pénzt a zsebében. Ilyenkor mindig nyugtalankodott és különböző helyeken levő járandóságaira előleget vett fel akkor is, ha arra feltétlenül szüksége nem volt. Az előlegkérés általános írói és művészi szokás, ami alól, úgy látszik, Jókai sem volt kivétel! Különösen utazások előtt szeretett sok pénzt tudni a zsebében és soha nem kelt útra anélkül, hogy legalább tízezer korona ne lett volna nála. A hitellevelet, vagy csekket az úton Jókai nem szerette, e tekintetben nagyon konzervatív volt. A dicsőítésekkel és babérokkal túlhalmozott költőnek mindenkor hízelgett az ünnepeltetés. A nála tisztelgő és őt ünneplő küldöttségeket szívesen látta és ilyenkor sohasem mulasztotta volna el, hogy azoknak nejét, mint őrangyalát, be ne mutassa. Jól emlékszem, hogy a Petőfi-Társaság Kossuth-ünnepélyén elmondott beszéde után, amikor pedig a hallgatóközönség viharosan ünnepelte, otthon többszöri kérdéssel akart magának megnyugtatást szerezni aziránt, hogy vájjon hangja eléggé hallható és a taps eléggé intenzív volt-e, minthogy ő az ellenkező benyomást nyerte. Jókai második felesége A költőkirály rajongásig szerette második feleségét, egész lényét ez az érzés töltötte be, amely utolsó éveinek minden cselekedetét és gondolatát áthatotta. Több alkalommal említette előttem, hogy felesége az ő őrangyala, büszkén és boldogan mondotta, mennyire megszépíti életét, ez az érzelem és mennyire bearanyozza öreg napjait az a viszonzás, amelyre érzelmei találtak. Az öregséget ugyan maga sem vette valami komolyan, mert többször hangsúlyozta előttem, hogy ő most második fiatalságát éli és én úgy láttam, hogy éppen ennek az új fiatalságnak az érzése volt az, amiért anynyira szerette feleségét, aki ezt az érzést benne felkeltette. Több ízben említette előttem, hogy orvosai néhány évvel ezzelőtt egy. hussiítataiig b-grbanil öreg-.. ségi, tehát gyógyíthatatlan viszketegségnek tartották és íme, most semmi baja nincsen, pompásan és üdén érzi magát. Különösen körmeit szokta nekem mutogatni, hogy azok milyen szépen nőttek újra, amiben ő szintén második fiatalságának megnyilatkozását látta, és mialatt én meghatottan néztem azt a kezet, amely annyi gyönyörű regényt vetett papírra, nem győztem eléggé csodálni a kez gyönyörű formáit. Egy ízben örömtől sugározva közölte velem, hogy új foga nőtt és én — bár az újonnan nőtt fogat saját szemeimmel nem láttam — bámulva csodáltam azt a fiatalos energiát, amely ilyenkor szemeiből felém sugárzott. Családi élet Felesége iránti szeretete annak családjára is kiterjedt. Jókai maga mondotta nekem, hogy második házassága alkalmával ő maga kívánta a legnagyobb határozottsággal, hogy feleségének családja is az Erzsébet körúti lakásba költözködjék, mert — mint ezt később is gyakran ismételte előttem — felesége testvéreinek második atyja akart lenni. Megható volt, mennyire szerette mindannyiukat és milyen boldognak és elégedettnek érezte magát közöttük. Gyakran találtam Jókai Mórt ebéd, vagy vacsora idején, az egész családdal együtt. A költőkirály, mint a bibliai patriarcha méltóságteljesen ült az asztal egyik végén, felesége az asztal másik végén és közöttük felesége családjának tagjai. Jókai ezen elhelyezkedéssel egyik gyermekkori emlékét kívánta feleleveníteni, mert szülei házában is szokásban volt, hogy apja és anyja a két asztalvégen egymással szemben foglaltak helyet. Annyira megszokta az egész családot evés alatt együtt látni, hogy ideges lett, midőn egyik, vagy másik családtag az étkezésnél nem jelent meg. Ha a gyerekek közül valamelyik büntetésből nem jelenhetett meg az asztalnál, nem nyugodott addig, aníg az illető részére amnesztiát nem nyert és a kis bűnös helyére visszakerülhetett. Ha pedig valamelyiket betegség tartotta távol az asztaltól, minden egyes látogatásom alkalmával faggatott, mikor jöhet már a beteg az asztalhoz. A család iránti szeretete élete végéig változatlan maradt. Ha utazás alkalmából távol volt tőlük, igen meleghangú és kedves levelekben emlékezett meg róluk és Nizzából hazajövet, közvetlen betegségének kitörése előtt, amely azután halálával végződött, ő maga sietett abba az intézetbe, ahol feleségének fivérei a nizzai tartózkodás alatt laktak, hogy őket mennél előbb láthassa és saját maga vezethesse a fiúkat a család körébe. Résztvett neje családjának minden bajában és örömében és ezek hálájukat végtelen szeretetükkel és istenítő tiszteletükkel törekedtek jótevőjük iránt, leróni. Hogy Jókai mennyire szerette második feleségét, arról leginkább akkor győződtem meg, midőn felesége néhányszor beteg volt. Látogatásaim alkalmával ilyenkor mindig szigorúan meghagyta, a személyzetének, hogy érkezésemről azonnal értesítsék, mindig a szomszéd szobában várta be a beteglátogatás lefolyását, utána mindig magához kéretett és aggódva, a legnagyobb szeretet és palástolni hiába igyekezett, nyugtalanság hangján érdeklődött véleményem felől. Megható volt látni az öreg úr örömét, midőn megnyugtattam, hogy a helyzet egyáltalán nem komoly és Jókainé rövidesen elhagyhatja az ágyat. A felesége iránti szeretete annyira ment. Hogy őt — mint előttem említette — utolsó éveiben írt regényeibe is beleszőtte és többször mondotta nekem Jókai, hogy az »Eget vívó asszonyszív« Katalinjának jellemét feleségéről mintázta. Vasárnapi PESTI NAPLÓ 1929 május 58 Nápolyban megőrült egy magyar egyetemi hallgató Nápoly, május 6. (Saját tudósítónktól.) A numerus clausus szomorú áldozatainak száma ismét eggyel szaporodott. Az elmúlt napokban Weltmann József, a nápolyi tudományegyetem orvosi fakultásának harmadéves hallgatója megőrült. A szerencsétlen fiatalember mindössze 21 éves. Kisvárdáról került Nápolyba, ahol szorgalmas diáknak ismerték kollegái. Szülei csak kevés pénzt tudtak neki küldeni, az állandó nélkülözés felőrölte idegrendszerét. Hozzájárult még az a körülmény is, hogy Weltmann tuberkulózisban megbetegedett. Egy nap üldözési mánia tört ki rajta; legjobb barátait azzal gyanúsította, hogy meg akarják mérgezni. Egy óvatlan pillanatban öngyilkosságot kísérelt meg: felvágta ereit és súlyos sebeit egy nápolyi kórházban kötözték be. Végül is, miután megállapították, hogy súlyos búskomorságban szenved és hogy köz- és önveszélyes, beszállították a nápolykörnyéki elmegyógyintézetbe. A tragikus eset Nápolyban tanuló diáktársai körében mély részvétet keltett. (M. B.) Szilágyi Olga: Láng... Parázs... Hamu Novellis kutat Emberi lelkek lángosa, lefojtott szenvedélyek izéő parazsa és hamvába bulit szerelmek elégiája. Kapható Az Est könyvkereskedésében Ava 4 pengy 50 fillér