Pesti Napló, 1929. május (80. évfolyam, 98–120. szám)

1929-05-07 / 102. szám

t ,­ Jókai Mór utolsó évei Az irodalomtörténeti tarokkparti és a színház — Jókai Mór második házassága Közli: dr. Stricker Mór királyi tanácsos, Jókai utolsó háziorvosa Az ebédet Jókai felesége és felesége család­jának­­társaságában költötte el. Ebéd után egy ideig jókedvűen elbeszélgetett, majd szobájába vonult vissza és ekkor az egész háznépe lábujj­hegyen járt és suttogva beszélt, m­ert azt hitték, hogy Jókai alszik. A nagy költő azonban váltig azt bizonygatta, hogy ő nem alszik, mert­­aludni csak öreg emberek szoktak ebéd után­. Bizony lehetséges, hogy nem aludt­­ ilyenkor, hanem áb­rándozott, ébren álmodozott, új és új alakokkal népesítve be az általa teremtett csodás mese­világot. Az irodalomtörténeti tarokkparti Az ábrándozás ez órái után kocsiján, amely állandóan a kapu előtt állott, a szabadelvű klubba hajtatott, ahol már várta őt a Ferraris képe által megörökített történelmi tarokkparti Jókai nagy kedvelője volt a tarokkjátéknak. Rendesen veszí­tett a játéknál és ilyenkor hazatérve tréfás zsör­tölődéssel mondotta feleségének: »Már megint túlságosan hű voltál hozzám, asszony, mert a klubban kifosztottak«. Rendszerint azonban nem vallotta be, hogy veszített és a klubból hazatérve mindig, figyelmességének valamely jelével lepte meg feleségét, azt állítva, hogy a nyereségből futotta. Vacsora után egy ideig az egész asztal még együttmaradt és rendesen tíz óra tájban vonultak vissza." Ha Jókai társaságban volt, az éjszaka késő óráiba nyúlóan is fenn tudott maradni anélkül, hogy a fáradtságnak legcsekélyebb jelét is látni lehetett volna rajta. Jókai nagyon szeretett színházba járni. Több­ször említette előttem, hogy itt is fiatalkori em­lékei élednek újjá. A színházat második feleségé­vel kapcsolatban szerette meg újra Jókai, aki má­sodik feleségének színpadi pályáját már a házas­ság előtt is nagy figyelemmel kísérte. Jókai nagy­ra tartotta fiatal feleségének színművészeti tehet­ségét és nem győzte hangsúlyozni előttem, milyen nagy áldozatnak tartja azt, hogy felesége rá való tekintettel elhagyta a színpadot. Jókai élete vé­géig sokat bámult vendége volt a budapesti pre­miereknek, és a költőkirály neje társaságában szí­vesen nézte el a békebeli Budapest előkelő premier­közönségének zsibongó forgatagát. Ilyenkor való­ságos zarándokhely volt a páholyuk és vége, hos­s­zá nem volt a tisztelgők seregének felvonáskö­zökben. Jókai étkezése és „zsebkendő­idegessége" Ételek dolgában nagyon szerette a változatos­ságot a költőkirály. A legegyszerűbb ételektől a legínyesebb falatokig, mindent szívesen látott, bár voltak egyes ételek, amelyek különös kegyben állottak Jókainál. Nagyon szerette a bablevest disznókörömmel, a töltött káposztát, a töltött csi­gát, a túróscsuszát töpörtyűvel és paprikával, a puliszkát liptói túróval, szerette a szarvasgombát is és nem vetette meg a humort sem. Nagyon ked­velte Jókai a paprikás kakastaré­it. Legkedvesebb étele azonban a­ töltött csiga és a liptói túrós puliszka volt és vacsorára éveken keresztül az ő kifejezett kívánságára ezt a két ételt is fel kellett tálalni. Az étkezésekhez Jókai bort is ivott és nagyon büszke volt arra, hogy saját termésű svábhegyi borát issza, bár őszintén megvallva, ez a bor nem volt valami nagyon jó és Jókainak sokkal több pénzébe került a bor termelése, mintha a legdrá­gább tokaji bort itta volna, de ez a körülmény nem zavarta és szívesebben itta a világ legnemesebb és legdrágább boránál. Délelőttönként és lefekvés előtt 1—2 kupica Altvatert, vagy kiennesi cognacot is szokott inni Jókai. Jókai nagyon szerette a meleget és az erősen fűtött szobát és szerette a meleg ruházkodást. Egyébként ruházkodására nem volt nagyon ké­nyes, bár ruháit mindig­ a legfinomabb anyagból készíttetett. Csak a zsebkendők tekintetében volt egy sajátságos szokása, ideges tudott lenni, ha szekrényében nem volt legalább négy-öt tucat zsebkendő. Ilyenkor már nyugtalanul kérdezte, néha­ napjában többször is, hogy mikor hozzák haza végre a mosásból a zsebkendőket, mert már csak ötven zsebkendő van a szekrényben... Na­gyon szerette a hatalmas zsebkendőket és az volt előtte a legértékesebb, amely szinte a földig ért. Jókai az életművész és a gavallér Jókai társaságban a legfigyelmesebb és legel­bájolóbb természetű ember volt és ilyenkor nem szerette, ha túlságosan mély tisztelettel és hódo­lattal közeledtek feléje, mert ebben nem a költő­királynak kijáró alattvalói hódolatot, hanem az öreg urat megillető köteles tiszteletet vélte látni és ezt különösen hölgyek részéről nem szenved­hette. A figyelmességet és udvariasságot hölgyek­kel szemben annyira vitte, hogyha például kocsin ment és két hölgy volt a társaságban, a világ minden kincséért nem fogadta el a neki felaján­lott helyet a nagy ülésen, hanem a hölgyeket kényszerítette oda és ő ült a kisülésen. A bókolásnak is nagy barátja volt. Így fele­ségemnek is egy ízben megjegyezte: »Alig ismer­tem meg, hiszen maga napról-napra fiatalodik". Ha nagyobb társaság volt nála, — és ez gyak­ran megtörtént, mert Budapest íróvilágának szá­mos kitűnősége kereste fel — egy ideig jókedvűen elbeszélgetett velük, de az is megtörtént, hogy el­merengett. "Av­agy­on messze járhatott ilyenkor a költő fantáziája, mert a társalgás nem­ zavarta, sőt ha a társaság észrevéve elmerengését, szent tisztelettel elhallgatott, Jókai Mór a csöndre lett figyelmes és mint egy trónusán ü­lő király, jóságo­san szólt a társasághoz, hogy folytassák a beszél­getést, az őt egyáltalán nem zavarja. Különösen a fiatalabb írógárdát szerette maga körül látni­ .Jóka­i tagja volt a Petőfi és Kisfaludy társaságok irodalmi pályázataira kiküldött bíráló bizottságoknak és egy-egy pályázat előtt de sok fiatal — azóta általánosan ismert névhez jutott — író ker­te fel a költőkirályt, kérve pályaművének jóakaratú bírálását. Jókainak mindegyikhez volt egy-egy biztató, nyájas szava. Jókai és a pénz Tudvalevő volt Jókai Mór jótékonysága és ga­vallériája. Ezt a tulajdonságot életének utolsó éveiben is megtartotta és midőn Erzsébet­ körúti lakására mentem, gyakran láttam öt-hat embert is állni a kapu alatt, vagy a kapu előtt Jókai kocsi­jának a közelében. A polgári középosztálynak elsze­gényedett exisztenciái, vagy a munkásosztály éhező tagjai voltak ezek, akik a költő megjelené­sére vártak, mert biztosak akartak lenni benne, hogy személyesen beszélhessenek Jókaival. Szemé­lyesen akartak vele beszélni, mert tudták, hogy Jókai sohasem tolta el a feléje nyúló kérő kezet és mikor a költőkirály alakja feltűnt a kapuban, egy­más után léptek hozzá a rá várakozó segélykérők. Jókainak mindegyikhez volt egy nyájas szava és ami részükre még többet jelentett, néhány koro­nája, mert Jókai nem igen szerette az aprópénzt és koronánál kisebb borravalót, vagy alamizsnát nem igen adott. De nemcsak ilyen kisebb mértékű adakozások teltek Jókai zsebéből, nagyobb összegeket is adott jótékonysági intézményeknek és nemcsak pénzzel, hanem tollával is támogatta azokat a jótékonysági akciókat, amelyek életének utolsó éveiben hozzá­fordultak. Sok ilyen jótékonysági akció felhívá­sát szerkesztette Jókai és ezen felhívások hatása az emberi szívekre meghozta azt az eredményt, amit tőle vártak. Jókai bőkezű jótékonysága és gavallériája folytán érthető, ha a költőkirály nagy jövedelmei dacára is sokszor sürgette kinnlevőségeit, ami nála nem azt jelentette, hogy nem volt pénze, hanem azt, hogy nem érzett sok pénzt a zsebében. Ilyen­kor mindig nyugtalankodott és különböző helye­ken levő járandóságaira előleget vett fel akkor is, ha arra feltétlenül szüksége nem volt. Az előleg­kérés általános írói és művészi szokás, ami alól, úgy látszik, Jókai sem volt kivétel! Különösen utazások előtt szeretett sok pénzt tudni a zsebében és soha nem kelt útra anélkül, hogy legalább tíz­ezer korona ne lett volna nála. A hitellevelet, vagy csekket az úton Jókai nem szerette, e tekintetben nagyon konzervatív volt. A dicsőítésekkel és babérokkal túlhalmozott költőnek mindenkor hízelgett az ünnepeltetés. A nála tisztelgő és őt ünneplő küldöttségeket szíve­sen látta és ilyenkor sohasem mulasztotta volna el, hogy azoknak nejét, mint őrangyalát, be ne mu­tassa. Jól emlékszem, hogy a Petőfi-Társaság Kos­suth-ünnepélyén elmondott beszéde után, amikor pedig a hallgatóközönség viharosan ünnepelte, otthon többszöri kérdéssel akart magának meg­nyugtatást szerezni aziránt, hogy vájjon hangja eléggé hallható és a taps eléggé intenzív volt-e, minthogy ő az ellenkező benyomást nyerte. Jókai második felesége A költőkirály rajongásig szerette második feleségét, egész lényét ez az érzés töltötte be, amely utolsó éveinek minden cselekedetét és gondolatát áthatotta. Több alkalommal említette előttem, hogy felesége az ő őrangyala, büszkén és boldogan mon­dotta, mennyire megszépíti életé­t, ez az érzelem és mennyire bearanyozza öreg napjait az a viszon­zás, amelyre érzelmei találtak. Az öregséget ugyan­­ maga sem vette valami komolyan, mert több­ször hangsúlyozta előttem, hogy ő most második fiatalságát éli és én úgy láttam, hogy éppen ennek az új fiatalságnak az érzése volt az, amiért any­nyira szerette feleségét, aki ez­t az érzést benne felkeltette. Több ízben említette előttem, hogy orvosai né­hány évvel ezzelőtt egy. hussiítataiig b-grban­il öreg-.. ségi, tehát gyógyíthatatlan viszketegségnek tartot­ták és íme, most semmi baja nincsen, pompásan és üdén érzi magát. Különösen körmeit szokta nekem mutogatni, hogy azok milyen szépen nőt­tek újra, amiben ő szintén második fiatalságának megnyilatkozását látta, és mialatt én meghatottan néztem azt a kezet, amely annyi gyönyörű regényt vetett papírra, nem győztem eléggé csodálni a kez gyönyörű formáit. Egy ízben örömtől sugározva közölte velem, hogy új foga nőtt és én — bár az újonnan nőtt fogat saját szemeimmel nem lát­tam — bámulva csodáltam azt a fiatalos energiát, amely ilyenkor szemeiből felém sugárzott. Családi élet Felesége iránti szeretete annak családjára is kiterjedt. Jókai maga mondotta nekem, hogy második házassága alkalmával ő maga kívánta a legnagyobb határozottsággal, hogy feleségének családja is az Erzsébet körúti lakásba költözköd­jék, mert — mint ezt később is gyakran ismételte előttem — felesége testvéreinek második atyja akart lenni. Megható volt, mennyire szerette mind­annyiukat és milyen boldognak és elégedettnek érezte magát közöttük. Gyakran találtam Jókai Mórt ebéd, vagy vacsora idején, az egész család­dal együtt. A költőkirály, mint a bibliai patriarcha méltóságteljesen ült az asztal egyik végén, fele­sége az asztal másik végén és közöttük felesége családjának tagjai. Jókai ezen elhelyezkedéssel egyik gyermekkori emlékét kívánta feleleveníteni, mert szülei házában is szokásban volt, hogy apja és anyja a két asztalvégen egymással szemben fog­laltak helyet. Annyira megszokta az egész családot evés alatt együtt látni, hogy ideges lett, midőn egyik, vagy másik családtag az étkezésnél nem jelent meg. Ha a gyerekek közül valamelyik büntetésből nem jelenhetett meg az asztalnál, nem nyugodott addig, aníg az illető részére amnesztiát nem nyert és a kis bűnös helyére visszakerülhetett. Ha pedig valamelyiket betegség tartotta távol az asztaltól, minden egyes látogatásom alkalmával faggatott, mikor jöhet már a beteg az asztalhoz. A család iránti szeretete élete végéig változatlan maradt. Ha utazás alkalmából távol volt tőlük, igen meleghangú és kedves levelekben emlékezett meg róluk és Nizzából hazajövet, közvetlen beteg­ségének kitörése előtt, amely azután halálával végződött, ő maga sietett abba az intézetbe, ahol feleségének fivérei a nizzai tartózkodás alatt lak­tak, hogy őket mennél előbb láthassa és saját maga vezethesse a fiúkat a család körébe. Résztvett neje családjának minden bajában és örömében és ezek hálá­jukat végtelen szeretetükkel és istenítő tiszteletükkel törekedtek jótevőjük iránt, leróni. Hogy Jókai mennyire szerette második felesé­gét, arról leginkább akkor győződtem meg, midőn felesége néhányszor beteg volt. Látogatásaim al­kalmával ilyenkor mindig szigorúan meghagyta, a személyzetének, hogy érkezésemről azonnal értesít­sék, mindig a szomszéd szobában várta be a be­teglátogatás lefolyását, utána mindig magához kéretett és aggódva, a legnagyobb szeretet és pa­lástolni hiába i­gyekezett, nyugtalanság hangján érdeklődött véleményem felől. Megható volt látni az öreg úr örömét, midőn megnyugtattam, hogy a helyzet egyáltalán nem komoly és Jókainé rövide­sen elhagyhatja az ágyat. A felesége iránti szeretete annyira ment. Hogy őt — mint előttem említette — utolsó éveiben írt regényeibe is beleszőtte és többször mondotta ne­kem Jókai, hogy az »Eget vívó asszonyszív« Kata­linjának jellemét feleségéről mintázta. Vasárnapi PESTI NAPLÓ 1929 május 5­8 Nápolyban megőrült egy magyar egyetemi hallgató Nápoly, május 6. (Saját tudósítónktól.) A numerus clausus szo­morú áldozatainak száma ismét eggyel szaporo­dott. Az elmúlt napokban Weltmann József, a nápolyi tudományegyetem orvosi fakultásának harmadéves hallgatója megőrült. A szerencsétlen fiatalember mindössze 21 éves. Kisvárdáról került Nápolyba, ahol szorgalmas diáknak ismerték kol­legái. Szülei csak kevés pénzt tudtak neki kül­deni, az állandó nélkülözés felőrölte idegrendsze­rét. Hozzájárult még az a körülmény is, hogy Welt­mann tuberkulózisban megbetegedett. Egy nap üldözési mánia tört ki rajta; legjobb barátait azzal gyanúsította, hogy meg akarják mérgezni. Egy óvatlan pillanatban öngyilkosságot kísérelt meg: felvágta ereit és súlyos sebeit egy nápolyi kórház­ban kötözték be. Végül is, miután megállapították, hogy súlyos búskomorságban szenved és hogy köz- és önveszélyes, beszállították a nápolykör­nyéki elmegyógyintézetbe. A tragikus eset Nápoly­ban tanuló diáktársai körében mély részvétet kel­tett. (M. B.) Szilágyi Olga: Láng... Parázs... Hamu Novellis kutat Emberi lelkek lángo­sa, lefojtott szenvedélyek izéő parazsa és hamvába bulit szerelmek elégiája. Kapható Az Est könyvkereskedésében Ava 4 pengy 50 fillér

Next