Pesti Napló, 1932. szeptember (83. évfolyam, 195–219. szám)
1932-09-01 / 195. szám
2 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1932 szeptember 1 sürgősebben tudomására hozza a német kormány követeléseit Herriot miniszterelnöknek. Saint Pierre (Guernesey-sziget), augusztus 31. Herriot miniszterelnököt értesítették, hogy távolléte alatt a külügyminisztériumba német jegyzék érkezett a birodalmi őrségi újjászervezése tárgyában. A miniszterelnök a Minotaure nevű hajó fedélzetén az újságírók előtt kijelentette, hogy a kérdésről mindaddig nem nyilatkozik, amíg a jegyzéket szerda este Cherbourg kikötőjében kézhez nem vette. Valószínű, hogy Herriot miniszterelnök e jegyzéket a holnapi minisztertanács elé terjeszti. Cherbonrg, augusztus 31. Herriot szerda este ideérkezett, hogy Chamberlainnal találkozzék. A találkozás után Herriot és Chautemps az éjszaka folyamán különvonattal Párizsba tér vissza. Chamberlain a Girondia fedélzetén Cherbourgba érkezett, ahol partraszállásakor Herriot kabinetfőnöke és Luchaire fogadták. A híres öreg írta: Papp Károly Néhány évvel ezelőtt egyszercsak meghívott magához a híres öreg. Azt írta, hogy szeretne kicsit a segítségemre lenni, mert úgy, hallja, igen gyámoltalan fickó vagyok. Látogassam meg. Persze, igen megörültem. Nagyon tiszteltem, szerettem is őt. Sokat olvastam tőle, csupa bájos irónia volt minden sora, s egy-egy könyve után jó ideig halkan elfütyörésztem magambanaz örömtől, amit okozott, s a bánattól, hogy magam még semmit sem csináltam, talán nem is fogok sohasem ... Ah, hiába! Nagyon imádtam a koszálást, a bort. Vidám-részegen szerettem végigtámolyogni az Andrássy úton, különösen szép tavaszi délelőttön, s megszólítani az embereket. — Hova-hova, emberkéim? Mindég csak munkába, ej, mindég csak munkába!! Ha valakibe belekapaszkodtam, nem akartam elengedni. S aztán sírtam: — Jaj, ne haragudjatok a szegény naplopóra! Különösen a tábornokokat szerettem mulattatni. Mert hogy olyan komolyan, szigorúan, ékesen, pirosan mentek az uccán. Vidám részegséggel kiáltottam: — Édes Kard koma, hova, hova? —• Meg akartam őket mindig ölelni. — A jó Krisztus- bocsásson meg nektek, meg nekem, öljétek már meg ezt a szegény naplopót! Vidám, de nem tudja, miért. Még a bor, ami benne van, azt is másoktól koldulta! A vége persze mindig csak az lett, hogy a rendőrök vittek el. S az őrszobán sírdogáltam, marcangoltam magam, hogy megint elment egy nap, megint csak ittam, a tábornokokat ölelgettem és sírtam. Nagyon sóvárogtam már, hogy jönne valaki, aki jól megrázná az üstökömet: hé! Emberfia! Csinálj már valamit! Ahogy a híres Öreg levelét megkaptam, mindjárt az járt az eszemben: hátha ő lesz az a valaki! Gazdag ember rémítőn, talán ad egy szobácskát a svábhegyi villájában. Bezár majd oda, aztán elém teszi a papirost: no most, fickó! Írj, vagy lőjjed főbe magadat! — S talán még egy csinos pisztolyt, is tesz elém... Úgy éreztem, a híres Öreg el tudna bánni velem. Tekintélye lenyűgözne, s dolgoznék. Mi volna neki, hogy eltartson engem maga mellett? Azzal indultam útnak, hogy mindezt majd szépen, alázatosan megmondom neki De ahogy bementem a gazdag lakásba, és a sok szép,drága holmit megláttam, gondoltam: el nem kell ő neki szólni, megteszi ő magától is! Egészen biztosan azért hivatott! Hiszen megírta: segíteni szeretnék magán ... Az,öreg a verandán fogadott. Nagy, tágas, világos veranda volt, csiszolt üvegablakokon át ömlött a tavaszi nap a pálmákra, pelargóniákra, meg a hatalmas délszaki páfrányokra. Nagy karosszékben ült. Szellemes, nagy fején ide-odakuszálta hosszú ősz haját a szellő, ami a kert felől fújdogált. Fáradtnak látszott, igen törődöttnek. A karosszék, amely magába ölelte, úgy tűnt előttem, sokkal erősebb, hatalmasab, mint ő maga. Mingyárt megsajnáltam. Ej no, szegénykém! — gondoltam. — Megelevenítsek én mingyárt! Csak nem vagy beteg, galambocskám?! — Persze, korántsem mertenk ily testvéries bizalmassággal közeledni hozzá, inkább csak tisztelettudóan, alázatosan mosolyogtam. Leültetett maga mellé. — Na, mi újság? Beszéljen valamit magáról! De én a kezét néztem. Eres, vézna, bágyadt kéz. Aztán a szemét. Nehéz,, sötét szemhéjú, gyanakvó, kiábrándult két szem. Ej, csak nem fogok ilyen kéznek, ilyen két szemnek az én kósza, sovány életemről panaszkodni! No meg csak ez hiányozna! Egyszerre úgy találtam, hogy semmi, éppen semmi bajom! Elfeledtem lelki mardosásaimat, sírásaimat. Nem akartam másra emlékezni életemből, csak vidám, részeg sétáimra! Nem is beszéltem neki másról. De úgy belemelegedtem, oly vidám, nagyszerű képet festettem szabad, kósza életemről, hogy egyszerre csak látom ám: igen szótlanul hallgat az öreg. Aztán egyre több, apró kis csillám remeg a szeme feketéjén: a sóvárgás, az irigység. El is szégyeltem magam mingyárt. Nem akartam többé semmit magamról szólni. Gyorsan elkezdtem az öreg könyveiről beszélni. Eleintén nehezen ment. Féltem, hogy hízelgésnek tűnne, akármilyen őszintén gondolom is. Lelesütöttem a szememet, úgy beszéltem. A hosszú, halk, boldog fütyürészgetéseimről, amiket írásainak köszönhettem. No lám! Kitűnt, hogy valamikor régen ő maga is éppen ilyen fütyürészgetve írta őket! Ez megnyugtatott. Most már csak nem lát hízelgőnek? Felvetettem a szemem, s jól belemelegedtem a figuráiba. Törődött, gyanakvó arcán lassan, fájdalmas derű világolt át. Szavam nyomán felébredt benne mind az idő, midőn ezeket az alakokat írta. Küszködő ifjúsága, nyugodt férfikora, a kemény munka sok-sok eleven dús éve egymásután vonultak át arcán, letörölték homloka ráncait, szemében a titkolt sóvárságot ábrándozás váltotta fel, biggyedt, keserű szája elpuhult, kemény, szakállas álla meglágyult... De azért még néha gyankran nézett rám s a sokat átéltek s túléltek kérdése lebegett szája körül, én pedig egészen megmámorosodtam a hatástól, amit rajta láttam.Most már, hogy ennyire fel tudtam kelteni ifjúságát, gondtalanul repültem át újra meg újra a távolságot, ami kettőnk élete, dolga közt volt. Úgy éreztem, mind közelebb húzom őt magamhoz, behúzom őt egészen magamba, egész odáig, ahol már nincs se öregség, se ifjúság, se híresség, se végtelenség, se gazdagság, se szegénység... De mintha túlságos soknak találta volna lelkességemet, amit munkája iránt éreztem. Egyszerre keményen legyintett. Én elhallgattam, ő meg motyogni kezdett, inkább csak magamagának, hogy már kiöregedett. Már nem ízlik neki semmi. Az írás se öregsége, s a szörnyű, testbenlélekben koldus, rothadó világ kétkedővé teszik. Most ő sütötte le a szemét, de szigorúan. Elelfordította fejét, s keményen nézett ki a kertbe. S így folytatta, hogy már évek óta csak babrál, csak piszmog, úgy érzi, nincs már szükség rá, tíz írásaira, egyáltalán az írásra semmi szükség. S ha mégis írna, hát jobb, ha helyet ad a fiataloknak, úgyis oly kevés a hely! A tisztelt, szeretett öregnek ez a gyöngesége, lemondása egész felizgatott! Hogy nincs szükség őrá?! Hogy ő adjon helyet a fiataloknak?! Szidtam a fiatalokat! Azok csak részegen kóvályognak az Andrássy úton, a tábornokokat ölelgetik! Aztán szétmállanak a lelkimardosástól, megmérgezte őket a nyomorúság, csak tántorognak a belső s külső nyomortól, semmi erő bennök, semmi hit! Legyintései egyre kisebbek lettek. Az én izgalmam meg egyre nőtt. Kértem, könyörögtem, hogy ne hagyja abba az írást! Követeltem tőle! Akkor egy ideig elhallgattunk. Majd ő lassan felkelt, s összehúzott szemöldökkel, kissé görnyedten, de határozottan bement a szomszéd szobába, s egy füzettel tért vissza. Legutolsó munkája volt abban. Nehézkesen, még mindig kissé gyanakvón be-* szélni kezdett róla, miközben ujjaival, mintha formálni akarta volna alakjait. Aztán olvasni kezdett a füzetből. Saját sorai lassan-lassan mosolyra késztették. Majd, midőn néhány oldalt elolvasott, szelíd, mosolygó fölénynyel nézett rám. — Igen, — mondta — dolgoznom kellene! Ezt még érdemes lenne végigírni. Aztán elgondolkodott. Hosszan nézett ki a kertbe, majd egyszerre felállt: — Úgy érzem, — mondta — most jól fog menni a munka! Barátságosan kezét nyújtotta, s elbúcsúztunk. Már lenn voltam az utcán, mikor eszembe jutott, ej, ej, elfeledte a szegény Öreg, hogy segíteni akart rajtam! No, de nem baj. Legalább tovább dolgozik, én meg csak tovább fütyörészek! Igaz, jó lett volna, ha legalább egy pohár borral megkínál, de ezt se bántam sokáig... V. • A Saar-vidéket haladéktalanul visszaköveteli Papén Saarbrücken, augusztus Papén kancellár szerdán nagyjelentőségű elvi nyilatkozatot tett a saarvidéki kérdésben és leszögezte, hogy a Saar vidéket sürgősen vissza kell csatolni Németországhoz. A saarvidéki társadalmi egyesületek szövetsége szeptember 11-én kongreszszust tart Koblenzben s Papén kancellár ebből az alkalomból üzenetet intézett a Saarvidék lakosságához. Az üzenet, amelynek szövegét már most nyilvánosságra hozták, a következőképpen hangzik: — Magam is saarvidéki származású vagyok s egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom felelősségteljes állásomban, hogy minden irányban lehetőségek után kutassak, amelyeknek segítségével minél előbb vissza lehet csatolni a Saarvidéket Németországhoz. A saarvidéki kérdés az utóbbi időben Európa és a világ közvéleményének érdeklődése előtérbe került s az ottani állapotokat és viszonyokat ez a közvélemény most már oly éles fényszóróval világítja meg, hogy nem lehet többé összevissza hazudozni és félrevezetni a világot a saarvidéki lakosság nemzetiségét és kívánságait illetően. Egészenfölösleges büntetés lenne, ha továbbra is fenntartanák a versaillesi szerződésnek azt a rendelkezését, hogy a Saarvidék tizenöt évig nem csatlakozhat az anyaországhoz. A saarvidéki lakosság kívánságait nem lehet többé meg nem hallgatni és meghamisítani. A saarvidéki helyzet való megismerése egyre nagyobb körökben terjed s anélkül, hogy illúziókban ringatnánk magunkat, kijelenthetem: bizton remélem, hogy most már rövidesett sikerül majd oly megoldást találni az önkényben problémává avatott Saar-kérdésben, amely megfelel úgy a Saarvidék, mint egész Németország pilaratának. Hindenburg nem fogadja Göringéket A német nemzetiek megtagadták Hitleréket — Schleicher szabadságra megy tV Berlin, augusztus 31. Papen kancellár Schleicher hadügyminiszterrel és Gaul belügyminiszterrel visszaérkezett Neudeckből és minisztertanácsot hívott össze. A minisztertanácson Papén részletes jelentést A dr. Bajusz Györgyné Kossányi Edith és tanártársainak 8 osztályos leánylíceuma. Érettségit Latin érettségi! Félbentlakis! (VI., Izabella ucca 62. Andrássy út sarok. Ant. 208-16) tett a neudecki konferenciáról. A minisztertanács jóváhagyóan tudomásul vette a konferencia eredményét, majd rátért az új gazdasági program életbeléptetéséhez szükséges rendeletek megvitatására. Az új gazdasági szükségrendeletek megszövegezése több napot vesz igénybe s a rendeleteket valószínűleg csak a jövő hét elején bocsátják ki. A minisztertanács szombatig permanenciában marad, hogy tető alá hozza a szükségrendeleteket. A birodalmi gyűlés új elnöke, a nemzeti szocialista Göring, táviratbanengedélyt kért Hindenburg elnöktől, hogy Neudeckben meglátogathassa. Az elnök táviraton válaszolt, amelyben megköszönte Göring szá®6kátj de közüg hogy a 2 AKNÁS REKORD hazai sxenekre as MeAlls folytonégű kályha. Ára 60 p-t ii leszállítva, felszerelve. Árjegyzéket ingyen küld: Batst®?© káLyh0-nKSEPbeikK gyára Vilmos császár út 39. (Hajós ucca sarok) Tekintse meg mintaraktárunkat, hol a világhírű fatüzelésű ZEPHIR kályhák is láthatók. jövő hét folyamán ismét Berlinben lesz és kéri addig a látogatás elhalasztását. A parlament elnöksége nagy izgalommal vette tudomásul Hindenburg elnök táviratát. Göring kapitány és a három alelnök szerdán délután öszszeültek, hogy megbeszéljék, mi legyen a parlament válasza Hindenburg táviratára. A német nemzeti párt egyébként megtagadta a közösséget a nemzeti szocialista párttal és a centrummal. Graef, a birodalmi gyűlés egyik alelnöke, a pártvezetőség utasítására közölte Göring kapitánnyal, a parlament elnökével, hogy nem vehet részt az elnökség akciójában, amelynek az a célja, hogy a parlament együttartására bírja Hindenburg elnököt. Schleicher befegsége Berlin, augusztus 31. Schleicher birodalmi véderőminiszter epehólyagbántalmakban szenved és holnap rövid üdülési szabadságra utazik. Aranyérnél és az evvel járó béldugulás, repedés, kelés, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülési rohamoknál a természetes »Ferenc József« keserűvíz használata kellemes megkönnyebbülést eredményez. A belső bajok orvosai az igen enyhe hatású Ferenc József vizet sokszor mindennapi használatra reggel és este egy-egy félpohárnyi mennyiségben rendelik. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható.