Pesti Napló, 1935. november (86. évfolyam, 250–273. szám)

1935-11-03 / 250. szám

FTC Vasárnap Kongresszusukon a magántisztviselők fölvetet­tek minden őket érdeklő problémát a munkaidő helyesebb beosztásától a hétvégi pihenőig, a bal­esetbiztosítási önkormányzattól a fiatalok elhelye­zéséig és az öregek megmentésééig. Jogos panaszok tárultak elénk az előadók szép és komoly javas­latai során. De talán nem fogunk mellé, amikor azt mondjuk, hogy mindezek a — különben önmaguk­ban és egyenként is súlyos — részletek mögött a tudat alatt ott él és hullámzik a magántisztviselő­társadalom egész és egyetemes problémája. Mert oly sok más foglalkozási ággal együtt a magán­tisztviselő is új történelmi helyzetbe került a há­ború utáni időkben. Magántisztviselő a háború előtt és a háború után? — itt már csak a szó nyelv­tani jelentése maradt a régi. Egyébként minden megváltozott. Ki volt a magántisztviselő a háború előtti Jól fizetett, jól öltözködő úr, aki gond nélkül uta­zott nyáron külföldi fürdőre, biztosítottnak tudta egyformán havi fizetését, évi remunerációját és öregkori ellátását. A magántisztviselő állása a békében életreszóló volt és olyan valami biztos a fix fizetés árnyékában, hogy akárhányan orvosi, ügyvédi, mérnöki pálya helyett ezt választották. De miért is ne? Mert ha ügyvéd, orvos, mérnök számára esetleg rendkívüli csúcskarrierek is vár­tak, a magántisztviselő viszont nem vállalta rosz­szul menő irodák és rendelők esélyeit, ő volt a megvédett, az ellátott ember, ő volt az irigyelt pol­gár, ifjúkorában jó parti, idősebb korában ki­egyensúlyozott családapa. Gazdasági élete beosz­tott volt és szinte rizikómentes- Kis beosztással még a szerényebb fizetésű is ki tudta elégíteni el­seje körül lakásadóját, szabóját, cipészét, de úgy, hogy hónapközben se volt gondja vendéglőre vagy kávéházra. És azonkívül lehetett minden elsején valamit félre is tenni. Színházra, könyvre, klubra, utazásra fejfájás nélkül futotta. Ez volt a magán­tisztviselő a békében és a monarchia fénykorában. Ma? A háború utáni idők a magántisztvi­selő, számára azt az először szinte hihetetlen meg­lepetést hozták, hogy lehetett őt állásából elbo­csátani. Vigyázzunk! Jogilag persze lehetett a békében is. De nem tették meg. Sem a bankok, sem a gyárak, de még a kisebb magáncégek sem. A főkönyv mellett ülni, vagy levelezni — életbiztosí­tást jelentett Azután jött a meglepetés. Nem hogy kis cégek, de nagy bankok (és a nagy bankok pél­dáján bátorságot merítve persze a kis cégek is) elbocsátottak tisztviselőket. A nagyok tömegestül, a kicsik egyénenként. Jött a B lista és megszűnt a gazdasági életbiztonság. Hibátlan emberek sok-sok évi tisztességes és odaadó munka után kikerültek az utcára. Aki pedig ott maradhatott az íróasztala mellett, az — feje fölött állandóan a felmondólevél lehetősége — megtanulta, hogy a fizetés, ami azelőtt csak emelkedni tudott, most megtanulta azt is, hogyan lehet csökkenni. És a csökkenés gyorsabb tempójú és komolyabb összegű volt mint azelőtt a javítás, öt-hat-tíz esztendei lassú fizetés­szaporulat egy órán belül szűnt meg. Lehetett választani: az ember vagy elfogadja a redukciót, vagy kimegy az utcára- De a választásnak ez a lehetősége tulajdonképpen azt jelentette, hogy nem lehet választani. Maradni kellett kisebb gázsival, de maradni- kevesebbért többet dolgozni, rosszabbul öltözni, nem nyaralni, kisebb lakásba bújni, az asztali adagokat néhány centiméterrel megrövidíteni. Színházról, könyvről, klubról lemondani. És azután az örökös bizonytalanság. A fia­talember attól reszket hogy azért nem kap ál­lást mert fiatal. Az öregebb attól, hogy azért veszíti el állását mert öreg. És két nemzedék között a középső, a negyven- és ötvenéveseké, aki egyrészt attól fél, hogy húszévesek kiemelik állásából, másrészt hogy az elbocsátott hatvan­évesek munkája is rászakad, mégpedig minden külön díjazás nélkül, egyszerűen mint szorgalmi feladat. Az elején a pályatörés keservei, a vé­gén a kegyelemkenyér. Bizony, a mai magán­tisztviselő már nem az a vasaltnadrágú jó parti, aki mind lejjebb csúszik az élet és meg­élhetés skáláján. Téved, aki azt hiszi, hogy ez a pár sor a munkaadók ellen lázít Igen jól tudjuk, hogy van ma munkaadó, — sajnos, nem is egy — aki szívesen cserélne tulajdon félfizetésre jutott al­kalmazottjával is. Az legalább felét keresi meg annak, amit békében, de a munkaadó negyedét sem. És itt van a vállalati rizikó is. Meg kel­lene vizsgálni a munkaadó, a gyakran kenyérte­len kenyéradó helyzetét is. De ez már tágabb síkokra vezetne, fel kellene göngyölni a mai élet valamennyi gazdasági problémáját Mi itt most csak a magántisztviselőkről akartunk írni. Akiket meg kell menteni. Mert bennük a ma­gyar értelmiség kiváló csoportját mentjük meg és adjuk vissza annak a polgári életnek, amely­ből az utolsó másfél évtized őt katasztrofálisan kiragadta. A földhöz vágta. Vegyen ! BUNDÁT szűcsáruházban IV., Petőfi Sándor u. 1. RÓZSA PESTI NAPLÓ 1935 november 5 . MINŐSÉGBEN MÉGIS ELÉRHETETLEN. Német kémeket tartóztattak le Csehszlovákiában Prága, november 2. (Csehszlovák Távirati Iroda.) A rendőrségi sajtóiroda jelenti: A rendőrség többheti megfigyelés utá­n több embert letartózta­tott akik kémkedést űztek Németország javára. A letartóztatottakat, közöttük öt asszonyt, beszál­lították a prágai törvényszék fogházába. Egyelőre 28 ember ellen indult eljárás. Ketten német biro­dalmi állampolgárok, egyikük pedig ausztriai il­letőségű. Legnagyobb részük a­ szudéta-német vi­dékről, Eger és Asch, valamint Teplitz-Schönauból valók. Négyen a szudéta-német párt tagjai, ketten az azóta feloszlatott csehszlovákiai német nemzeti szocialista párt tagjai voltak. Az egyik letartózta­tott Bürger mészárossegéd, az annabergi némmet birodalmi S. A.-alakulat vezetőségével állott összeköttetésben. (i 5) * Juffassa megérdemelt pihenéshez agyondolgozott régi rádiócsöveit. Rádiója csak modern csövekkel adhat igazán jó teljesítményt. Új Tungsram csövek rádiójába új életet öntenek!

Next