Pesti Napló, 1938. május (89. évfolyam, 98–120. szám)
1938-05-05 / 101. szám
2 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1938 május 5 retes és alapos konfirmációs előkészítés után részesülnek csak az áttérők a keresztségben, sőt áttérési bizonyítványt még egy ezután eltelt próbaidő után kapnak csak, ha erre célzak. Mindezeken túl azonban, hogy kik lettek igazán keresztyének, Isten mondja meg Krisztus bizonyságtételén. Az őáltala fundált Egyház azonban egy ilyen fontos kérdésnél nem hallgathat, ha hű akar lenni Krisztushoz. Lehet, hogy e cikk egész gondolatsora felesleges volt, mert tévedésen alapult. Ennek örülnék legjobban. Ha azonban van alapja, az utolsó órában érkező, de feltétlenül folytatódó harc első kürtszava lett. Ezzel a javaslat letárgyalódhatik. Úgy, ahogy akarják. A százalékok szeizmográfja nem érdekel, de az alap sértő, igazságtalan, önkényes és nem keresztényi... írók, művészek, tudósok deklarációja a magyar társadalomhoz és a törvényhozás tagjaihoz A magyar irodalom, tudomány és művészet művelőinek egy csoportja az állampolgári jogegyenlőség elvének védelmében a következő deklarációval fordul a magyar társadalomhoz és a törvényhozás tagjaihoz! Mi, magyar írók, művészek és a tudomány munkásai, különféle világnézetek és pártállások szószólói, különféle társadalmi rétegek szülöttei és tagjai, akik a legkülönbözőbb hivatásokban és munkakörökben dolgozunk, akik valamennyien az évezredes magyar művelődés megtartásának és gyarapításának rendeltetését vettük örökbe, mi, akik valamennyien keresztény családok leszármazottai vagyunk, az emberi becsületérzés és igaz kereszténység, a józanság és hazafiasság magától értetődő egységével és szilárdságával emeljük föl szavunkat az állampolgári jogegyenlőség elvéért, melyet az úgynevezett »társadalmi egyensúly hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslat« megvalósulása esetén törölne a magyar alkotmányból. Ez a javaslat a társadalmi egyensúly biztosítását ígéri, de egy szava sincs a legszegényebb, gazdaságilag legelesettebb és legárvább rétegek sorsának jobbrafordításáért. Ez a javaslat még a zsidóságot sem alázza meg annyira, mint amennyire megsérti a keresztény középosztály fiait, amikor azt teszi fel róluk, hogy — az állampolgári jogegyenlőség megszentelt alapelvének semmibevételével — jogfosztástól, megszégyenítőgyámkodástól, kényszeralkalmazástól várják megélhetésük biztosítását. S felteszi róluk azt az erkölcsi eltévelyedést, hogy polgártársaik egy részének vallása miatt való megbélyegzése, polgári jogai teljességéből való kiforgatása árán akarnak érvényesülni és boldogulni. Ez a javaslat a zsidók közül is elsősorban a szegényeket veszi célba, azokat, akik leginkább vannak kiszolgáltatva munkaadóik kénye-kedvének, s még ezek közül is kivált a fiatalokat sújtja, akiket egyetemlegesen megbüntet amiatt, hogy nem lehettek katonák a háború alatt. Lelkiismeretünkkel nem tartjuk összeegyeztethetőnek, hogy a világi hatóságok a megkeresztelések között dátum szerint tegyenek különbséget, holott a keresztségét különbségtevés és fenntartás nélkül adja meg az egyház a kebelébe térőnek, az Isten előtti egyenlőség és keresztényi testvériség jegyében. Minket keresztény hitünk, hazafias meggyőződésünk, az ország európai hiteléhez és nemzeti függetlenségünkhöz való ragaszkodásunk késztet arra, hogy soha ne tágítsunk az állampolgári jogegyenlőség elvétől, melyet történelmünk legszebb korszakában, az európai magyarság legnagyobb elméi vívtak ki. Minden erejére szüksége van a mai válságos történelmi időkben a magyarságnak. A megszállott területek urai statisztikai mutatványokkal igyekeznek elválasztani a magyar néptörzstől azokat a zsidó vallású magyarokat, akik elenyésző kivételektől eltekintve, a kisebbségi sorsban is rendületlenül kitartanak a magyar sorsközösség mellett. Szabad-e nekünk akaratlanul is ezt a példát követni és kiközösíteni a magyarságból 400.000 polgárunkat? Elfeledtük volna, hogy ezek a polgártársaink a kultúrtörténelem megdönthetetlen tanúsága szerint nemcsak egyszerűen résztvevői, de támaszai és építői is voltak a magyar kultúrának? Tagadjuk le önmagunk előtt, hogy ezt a sorsközösséget 1848 szabadságharcában és a világháborúban vérükkel pecsételték meg? Valljuk, hogy magyarok ezek a polgártársaink és magyarságukat annál kevésbé engedjük vitássá tenni, mert csíráznak ma nyugtalan hajlandóságok, melyek már végleg megmagyarosodottnak hitt és a vezető rétegekbe emelkedett állampolgárokat hajlítanakl a magyarságtól. Ezért tiltakozunk lelkiismeretünk minden erejével és hisszük, hogy szavunk nem marad hatás nélkül abban a hazában, amely minden dicsőségét a hit- és gondolatszabadságért, az emberi jogok teljességéért vívott hősi harcainak köszönhette. E belső parancsra fordulunk a magyar törvényhozás mindkét házának tagjaihoz, a keresztény egyházakhoz, a foglalkozások, gazdasági ágak kamaráihoz, szakszervezetekhez és egyéb érdekképviseletekhez, a politikai, társadalmi és kulturális egyesületekhez, az egész ország józan és hazafias népéhez azzal a kéréssel: tegyenek bizonyságot önérzetükről, bátorságukról, önzetlenségükről és lépjenek sorompóba a mindannyiunkat sértő javaslat ellen. Gondolja meg minden kortárs, mekkora felelősség terheli, ha a lelkiismereti tiltakozás ellenére is megszületik egy törvény, melyre valamikor minden magyarnak szégyenkezve kell gondolnia! Gróf Apponyi György, Bartók Béla, Bárczy István, Berda József, Berecz Sándor, Bernáth Aurél, Blaskó Mária, Bóka László, Csécsy Imre, Csók István, Darvas József, Erdős Jenő, Eszenyi Jenő, Győri Farkas Imre, Ferenczy Noémi, Féja Géza, Fodor József, Földessy Gyula, Földessyné Hermann Lula, Gáspár Zoltán, Hertelendy István, Horváth Béla, Pálóczi Horváth György, Kárpáti Aurél, Kernstok Károly, Kmetty János. Derítői Kocsis László, Kodály Zoltán, Kozma Erzsébet, Kun Zsigmond, Lovászy Márton, vitéz Makay Miklós, Márffy Ödön, Mátyás Ferenc, Mihályfi Ernő, Molnár Farkas, Molnár Kálmán, Móricz Zsigmond, Zugligeti Pintér József, Polner Ödön, Rab Gusztáv, Pados Gusztáv, Remenyik Zsigmond, Riedl Margit, Schöpflin Aladár, Simándy Pál, Somlay Artúr, Supka Géza, Szabó Zoltán, Szakasits Árpád, Szász Zoltán, gróf Széchenyi György, Szimonidesz Lajos, Tersánszky J. Jenő, Tóth Aladár, Vaszary János, Vikár Béla, Vilt Tibor, Zilahy Lajos. NEMES FÉM REGÉNY Írta: HUNYADY SÁNDOR 15 Matild letette vizes esőköpenyét, amelyet azonnal elragadott a lesbenálló ruhatároskisasszony. Csóry fölöslegesnek tartotta, hogy a partnereit bemutassa. Ellenben Matilddal elhencegett a társainak: — Ez az édes fogja esetleg játszani nálunk Viviet! Matild csöndben figyelt, hallgatott. Tudta, hogy nem illik zavarni a kártya szent szertartását. Csak bridzsezni tudott és pókerezni. Most ismerte meg a tizennégyes römi alapelemeit. Nézte a piszkos kártyát, a dzsókereket, amelyek közül mind a négy önálló egyéniség volt. Az egyiknek világosabb volt a hátlapja, a másiknak le volt törve a füle, a harmadikon volt egy zsírfolt, a negyedik kisebb volt a másik háromnál. Hallgatta Csóry előadását: »terc kell, saját ötven, ragasztással nem lehet handrömit csinálni!...« Megéhezett. Ez sohasem volt probléma eddigi életében. Most valósággal meglepte, hogy milyen hatalmas erejű dolog, ha valaki éhes, és mily körülményes ezt a szükséget kielégíteni. Útban a kávéház felé ezen a büszke módon fogalmazta meg sorsának kilátásait: »Mi történhet velem? Ha valami nagy szégyen fenyegetne, legföljebb megölöm magamat«. Csakhogy nem fenyegette semmi szégyen. Egyszerűen éhes volt és nem tudta, hogyan lehetne ételhez jutni? A cukrász elment az asztal mellett sejteményes tálcával. Orrát megütötte a friss túrós és a csokoládéval bevont, mazsolás kuglóf vaníliaillata. Csóry vett egy kuglófot, fizetett. A cukrászleány letette a süteményt egy papírszalvétára, aztán odakínálta a tálcát Matildnak is: — Tetszik szintén? — Köszönöm, nem kérek! — mondta Matild. A feje kóválygott az éhsségtől. Közben félig sírt, félig nevetett, hogy ez milyen érdekes! Fogalma sem volt, hogy mit fog csinálni később, ha az éhsége tűrhetetlenné fokozódik. Nem tudta, hogy van hitel, hogy »kérni« lehet. Nem volt semmi gyakorlata a szegénységhez. Előző nap még egy méregdrága, szarvasbőr lovaglónyerget vásárolt és a számlát hazaküldette a Groboa-palotába. És most egy huszonnégy filléres kávéházi kuglófra vágyakozott olyan izgatott sóvárgással, szégyennel és reménnyel, hogy az unalom számára igazán nem maradt semmi hely a lelkében. A kávéház nagyon megfigyelte Matildot. Észrevették minden asztalnál, talán még a falak is észrevették. Kitalálták, hogy nem tartozik a rendes publikumhoz. Valami katasztrófát éreztek vizes köpenyén és hajárt »Olyan, mint egy öngyilkosjelölt!« — gondolta zseniálisan a szomorú zsidónő. Leó, a főpincér, bár ezer dolga volt, fölvette Matildot teendői közé. Figyelte sorsát, jóindulatúan törődött vele. És amikor a Klasszikus Színház igazgatója megérkezett, hátrament a kártyaszobába, jelentette Matildnak: — Bajzai úr befutott kérem alássan! Az igazgató egy hosszú márványasztalnál ült, amely a Klasszikus Színház tagjai és barátai számára volt lefoglalva. Langyos, félbarna kávét ivott, szűrve, habbal, éppen akkor törte el a tejeskalácsot, amikor Matild az asztalhoz lépett. — Szakítottam a családommal és eljátszom a szerepet! — mondta a lány. Bajzai hízelegve és hálásan megcsókolta a kezét. — Figyelmeztetem rá! — folytatta Matild — hogy fizetésre tartok igényt. Mert így jöttem el hazulról, ahogy vagyok! Egy szál ruhában! — Ez természetes! — hagyta helyben önérzetesen Bajzai. A zsebébe nyúlt. Hét pengő volt nála, ötöt mingyárt átadott belőle. — Itt van egy kis akontó, a legszükségesebbre. Az első pillanatban Matild nem is találta kevésnek a pénzt. Önkénytelenül megpróbálta kiszámítani, hogy hány kuglófot lehetne venni rajta? Aztán megijedt, majd el is pirult a szégyentől: — De a lakás?! Azt sem tudom, hol fogok aludni az éjjel, mert haza többé nem mehetek! Bajzai átküldött Csóry Sári asztalához egy pincért. A kövér anyaszínésznő odament hozzájuk, oly otthonosan, akár a saját lakásában járkálna. A kártya a kezében volt, mintha féltené, hogy kicserélik, vagy belenéznek, ha ott találná hagyni védetlenül a partnerei előtt. — Mondd csak Sári, nem alhatna nálad az éjjel a mi jó Matildunk?! — kérdezte a direktor. — Mi az, hogy ott alhat? Nálam muszáj neki aludni! — mondta Csóry energikusan és visszarobogott römizni. — Nem lesz semmi baj, fiam! — mondta hencegve és melegen Bajzai. Maga mellé ültette a lányt és kérdezősködni kezdett, milyen volt otthon a veszekedés? (Folytatás következik.) A felsőház bizottsága módosította a választójogi javaslatot A felsőház közjogi és közgazdasági bizottsága szerdán délelőtt Juhász Andor elnöklésével folytatta a választójogi törvényjavaslat részletes tárgyalását. Felszólalt Kaltenecker Viktor, gróf Csekonics Iván, báró Prónay György, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc, báró Fiáth Miklós, Tomcsányi Móric, Inkey József és Balogh Jenő. Elfogadták Tomcsányi Máricnak azt az indítványát, hogy országgyűlési képviselővé csak azt lehessen megválasztani, akinek országgyűlési képviselőválasztási joga van, életének 30. évét betöltött© és megfelel a különös kellékeknek. Ez a módosítás azt jelenti, hogy az aktív választójogra megállapított kizáró okok a passzív választójogra is irányadók. Elfogadták Kaltenecker Viktornak azt az indítványát, hogy a pártok gyűlésein az is felszólalhasson, aki az illető törvényhatóságnak nemcsak a területén, hanem a székhelyén van felvéve a választói névjegyzékbe. A bizottság a 120. szakaszig ért el és csütörtökön délelőtt tíz órakor folytatja a még hátralevő 128 szakasz tárgyalását.