Politikai Ujdonságok, 1858 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1858-03-04 / 9. szám

99 utczai laktában a por kiszárításával foglalkozott, elébb a légen, s minthogy elég hamar nem akart száradni, a tűzhöz közel téve. Az utóbbi mivelet felette veszélyes volt. A kandalló előtt állott, egyik kezében óráját, a másban ther­­mometert tartva, hogy pontosan kimérhesse az időt és meleget, a mellyekben a tűznek ki lehete tenni a port. „Azon veszélyben forogtam, monda utolsó ki­kérdezésekor, hogy magamat s a házat a jégbe repítem.“ Mintegy félig lévén töltve a bombák, bezárá ezeket Orsini, a reájok alkalmazott srófokkal. Fel­adása szerint ebben Gomez segítette, mint a­kinek erősebb keze könnyeb­ben birt a srófokkal. Jan. 14-re eljőve. Ezen nap Orsini reggeli 9 óra 55 perczkor ment el egy frakkerrel (5100. sz.) Előbb Sz. Dénis­ utczába ment Outrequinhez, hol kérdé, nincs-e tudósítás Bernardtól. A tagadó válasz boszantani látszott őt. Aztán Miromesuil­ utczába és későbbre Pierihez és Rudiohoz a „Hôtel de France et de Champagne“-ba viteté magát, a­honnan elküldé a kocsit. Közel 11 óra volt. Gomez is meglátogató Pierit és Rudiot; lóháton érkezek, midőn ezek reggeliztek. 4 és 5 óra közt másodszor ment Orsini Pierihez és Rudiohoz. Estve 6 és 7 óra közt ment haza Gomezzel. Csak hamar hozzájuk érkeztek Pieri és Rudio is, miután mind a négyen elmenének a háztól. Ezen időtájban mentek az operaházhoz. Ezen utolsó kimenetel órája fe­lett a vádlottak egész utoljáig azt erősíték, hogy 8 óra vest midőn Monthabor utczát oda hagyták; de Dubarre tanú, egy lakónak az Orsini szállásán ko­csisa, épen azon pillanatban a kapuközön vala. Mind a négyöket látá elmenni s észrevette még azt is, hogy Gomez vitt valamit a balkezében, piros keszke­nőbe burkolva, és ez a tanú merően állítja, hogy még nem vala 7 óra. Egy más tanú Kim nevű, felügyelő az utczaseprőknél, meg vala bizva jan. 14-kén, hogy a játékszínnek a császár számára tartott bemeneténél hintsen porondot. Hét vagy legfeljebb 7­ óra tájban két egyént csaknem erőszakkal hajtott el, szitkozódásaik és fenyegetőzéseik daczára, minthogy ismételve behatoltak a folyosóba és ott akartak maradni. A nyomozáskor azt nyilvánító, hogy Pie­rit és Rudiot azoknak ismeri.­­ A négy vádlott nem tagadhatta jelenlétét a vétek színhelyén. Pierit a merénylet előtt néhány perc­c­el a Lepelletier-ut­­czában, a másikat mindjárt utána Brogginál fogák el. Rudio csak megkisérte a tagadást, de annyiban hagyta. Orsininak már csak sebe is elég volt, hogy lehetlenné tegye nála a tagadást. Ezenkívül tagadhatlan bizonyíték van Orr­sininek nem csak jelenlétéről, hanem részvétéről is az utálatos vétekben. Ő azon sebesültek közöl való volt, kik Vautrain patikájában (Lafitte-utczá­­ban) nyerék az első segedelmet. Decailly tanú épen akkor nyujtá neki karját, midőn jött kifelé a patikából s elvezeté a Lafitte- és Provence-utczák sarká­nál levő fiákerállomáshoz. Orsini sem nem tagadá ezen körülményt sem nem híve, hogy érdekében volna tagadni. Különben Decailly tökélyesen reá is­mert, de épen azon az útón, mellyen kell menni az operaháztól a Vautrain patikájába, lelöri azon ejtve a töltött bombát és későbbre egy revolvert. Azonkívül, vérpocsolya mellől verék fel a bombát s úgy jött ki, hogy Orsini sebének, bár nem volt nehéz, de minőségénél fogva erősen vérzőnek kellett lenni. Végre a Rossini-utczában lelt revolverre tüstént reá ismerőnek, hogy az a Devisme-nél vett fegyver, s egyszersmind Plondeur is szembe állitatván Orsinivel, reá vallotta, hogy ő vásárolta. Ezen olly világosan győző körülmé­nyek daczára megállott sokáig Orsini a mellett, hogy nem részese a tettnek. Midőn a bizonyítékok szembetűnősége kimaradhatlan vallomásokra kénysze­rít, még akkor is tökélytelenek maradtak ezek. Gomez mutata legelébb szán­­dékát az igazság megvallására, de az ő vallomásai is lassan következtek egy­másután. Ámbár eleinte megvalló, hogy tudta a gyilkolás tervét, még­is azt állí­totta, hogy csak jan. 14-dikén a Montb­abor utczából kiindulásakor közlék vele s azt is erősiti, hogy tétlen tanúja vala a véteknek; de majd kénytelen lön bevallani, hogy látta a bombákat Orsininél, hanem nem tudta mire va­lók; későbbre reáhagyott annyit, hogy Orsini vinni adott egyet s a Vendome­­piaczra érkeztekkor monda neki, hogy a császár megölésére szánvák a bom­bák ; egyszersmind egy revolvert is adott neki, hogy védje magát, ha megtá­madják s utoljára a Lepelletier utczában adá a bombát, hogy dobja a császár szekere elé. Ezen vallomások bármilly tartózkodással téve, nagyon terhe­lők valónak Orsimre nézve. Szembe állitása a nyomozó biró előtt Gomezzel elég volt arra, hogy az utóbbit vallomásai visszavételére birja; de másnap midőn ezen felemlesztő befolyás alól fel vala szabadítva, vallomásait ismétlé s későbbre még ki is egészité. — Rudio még eléje is csapott ezen irányban. De az ő vallomásai hazugsággal s ellenmondással teltek valónak. Előbb min­den részvétet tagadott s Párisban létét s Orsinihoz való viszonyát azzal akarta magyarázni, hogy ajánlólevelet vágyott kapni Orsinitől Portugallba, hová másnap vala indulandó; de későbbre elismerő, hogy Bernard küldé őt Londonból el, hogy Orsinivel együtt hajtsanak végre valamit. Ő azon hit­ben fogadá el a megbízást, hogy csak lázító kísérlet akar lenni; csak Páris­ban világosulván fel tévedéséből, annyira bebonyolítva látá magát, hogy nem l­éphete vissza; s végre hogy Orsini a Montb­abor utczából kiindultak előtt egy bombát ada neki, meghagyva, hogy mihelyt az első pukkanást hallja, dobja azt a császár szekerére; de ezen utóbbi vallomásához egészen hihetetlen dolgokat csatolt. Ha hisznek neki, ő Csak a Boulevardes-ig kisérte társait. La Paix utczába érve, nemhogy Lepelletier utczába tért volna, hanem ellen­kező irányban indul, s bombáját a Concorde hídról a Szajnába dobá. Jan. 24-dikei kikérdezéskor azonban kiegészíté vallomásait. Szerepeiket kioszták már elindultak előtt. Gomez és ő kapták a két nagyobb bombát. Orsini a két kisebbet tarta meg és Pieri is illyet vett egyet. Kicsinálták, hogy Gomez dobja az elsőt, Rudio a másodikat, hogy aztán Orsini s utoljára Pierin működjék. Lepelletier­ utczába érkezve a császári szekér közeledtekor az operaház főbejárásával szembe a házsor és a kandi nép közé a járdára állottak. Mindjárt a Gomez bombája által okozott első pukkanás után mondá Orsini Rudionak : „most már dobd a magadét!“ Va­lóban el is dobá­s egy kurta korcsmába menekü­lő, hol hallá a harmadik puk­kanás dördülését, s a­honnan a tolongásban elillanhatott. Január 24. végre eltökélte magát Gomez, hogy az igazságot egészen kimondja; megvallá hogy ő dobta az első bombát s mindenben megerősíté a Radio vallomását. Ennyi felderitéssel és bizonyitékkal kelle szembe állani Or­sininak jan. 24-ei kikérdezésén.A bizonyitékok szembetűnőségéről meggyőzve, de még nem törődve meg, eleinte nagy hangon kezde beszélni, nyilvánítván, hogy ő valóban eltökéltette volt a császárt megölni, egy francziaországi for­radalom által Olaszország szabadságát visszaszerzendő. A tervet, folytató, ő maga készítette, ő mindent magára vészén; a bombákat külföldön készíttette s többet nem mond. Későbbre személyes aggodalmaktól inditva, azt téve hozzá, hogy nem maga dobta a bombákat, s a harmadik pukkanás egy olasz­tól jött, ki az ő parancsára tartózkodott ott s a kinek ő az előtt néhány pilla­nattal adá át a bombát. Azt az olaszt vádlott társai egyike sem ismeri, még Pieri sem. Ugyan azon kikérdezésben nagylelkűség szinét véve fel Orsini a társai irányában, s mondá, vallhatnak reá akármit, ő nem vall semmit elle­nük. Későbbre meggondolkodott s ma már reáhagyja, hogy Gomez az első, Rudio a második bombát vezette, de máig is a mellett áll, hogy ő egyet sem dobott, s megmarad amaz állított olaszról való nevetséges meséje mellett. Pieri vádlott első kikérdezésekor egy, ha lehet, még hihetetlenebb mesét költött s a mellett maradt a nyomozás berekesztéséig. Ha hiszünk neki, Ő csak azért távozott Londonból, hogy Olaszhonba utazzék. Orsini Allsop, hamis név alatt látogatta meg őt. Ő nem ismerte, hanem az neki egy általa lelt találmányról, t. i. egy pukkanó bombáról beszélt, mellyre neki olaszhoni czéljaira szüksége lehetne. Egy illy bomba mintáját vitte volna hozá az ál Allsop­ban. 14-én reggel, s összebeszélt vele, hogy próbálják meg a városon kívül a „barriére des Martyrs“-nál, valamint azt a revolvert is, mellyet Allsop adott el neki. De Allsop nem ment el a­­légyottéra. Kénytelen lévén visszatérni Párisba, magánál kelle tartani a pisztolyt s a pukkanófélben levő bombát. Ezen veszélyes tárgyakkal ment egy vendéglőbe ebédelni. Nála voltak mikor ebéd után a Boulevardes-ra ment sétálni s esetlegesen az opera­ház elé tévedé. Ott találkozék szerencsétlenségére Héberttel a rendőrhiva­talnokkal, a ki szükségesnek vélé őt elfogatni. Ezen nyomorult lelemények nem érdemelnek c­áfolást és mondhatni, hogy csaknem egyetérők, mint egy teljes vallomás és épen olly bizonyíték azon vádlott ellen, ki ollyakkal bátor­kodik törvényszék elé lépni. Ennélfogva Pieri J. A., Rudio K., Gomez A., Orsini F., Bernard S. F. az utóbbi jelen nem levő, vádolvák . . .“ stb. Ezentúl vétkeik vannak elé számlálva. (A törvénykezési tárgyalás eredményét lásd alább Francziaország rovat alatt.) HETI KRÓNIKA. Ausztria.­ ­ (Farsang vége Velencéében.) Ha nincs dogója és Arany­könyve Velenczének, megvan a karneválja s ha elveszti­tte Cy­­prust és Moreát, megtartotta a jó kedvét s ez is sokat ér. A far­sang utolsó czerimoniáján, az úgy nevezett Cavalchinán, mellyre az operajátékszin, a pompás Fenice (olr. Fenicse) vala bálteremmé felkészítve, 4000 ember jelent meg. A játékszín fényözönben úszott s diszitése kellő ponpa mellett a legizletesebb vala. A páho­lyok felette drágán keltek, s olly hölgykoszoruval népesülének, mellyben egész Európa nemességének képe vala viselve. Mindnyá­­jok öltözete a legnagyobb fényűzést tanusitá s a városi nemes höl­gyeken a családi ékszerek ragyogtak gazdagon. De nemcsak a Feniceben folyt a farsangi végmulatság. Illyenkor az egész Márk­­piacz egy roppant bálteremmé válik; a szokottnál fényesben kivi­lágítják s 20—30 ezer ember, lárvás és nem lárvás hullámzik, tola­kodik rajta s űzik különbnél különb, bolondnál bolondabb tréfáikat az álarczosok.De ime, midőn a kedv, a dévajság a legfelső fokát éri, üti a Campanile a 12-öt, melly húshagyó keddet hamvas szerdává alakítja át s a tizenkettedik ütésre mindennek vége van, mintha el­vágták volna. A zaj, a zsibongás megszűnik, az álarczok eltűnnek s mint egy felgázolt víztömeg a zsilipek megnyitásával, úgy foly el a népség a Márk-piaczról az oda nyíló utczákba. Átalában az idegen­nek bámulva kell tapasztalni Velenczében azt a békés megtérést, azt az illedelmet, melly minden néposztályban a legpajzánabb, fesz­telenebb mulatkozás közben is uralkodik. Zsebvágás, részegség, lopás felettébb ritka dolgok ott, s ámbár egész farsangon át a já­tékszínekben, báltermekben, a Mark-piaczot környező boltivek alatt folytonos a tolongás, még­is ezen egész évben egyetlen egy eset sem került a rendőrség elé. S ez is, ismerve a nép józan szelle­mét, inkább saját illedelmi érzelmére bízza a rend fenntartását, s az idegennek második bámulási tárgya a rendőri működő egyéniek kevés száma.

Next