Politikai Ujdonságok, 1862 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1862-03-26 / 13. szám
194 de egyszersmind az olasz kormány lakhelyének kell lennie. ,,A velenczei kérdés megoldása elkerülhetlenül szükséges, már csak az európai rend megőrzése végett is, mert a jelen állapot folytonosan fenyegeti a világ békéjét.“ A hadikészületek folynak. Az „Opinione“ szerint a minisztérium elhatározta, hogy a hadsereg VII hadtestét is szervezendi, s ennek parancsnokává Garibaldi lesz kinevezve. Az önkénteseken kívül, az idei újonczok is ezen hadtestben lesznek sorozandók. A „déli hadsereg“ tisztei (akik Garibaldival Nápolyban jártak) szintén itt nyerenének alkalmazást. Egy újabb távirati tudósítás az „Opinione“ ezen közlését megerősíti. Hasonlókép távirati tudósításokból értesülünk, hogy Garibaldi Milanóban időz, s ott egy nagy lakoma alkalmával szónoklatot tartott, melyben az eszmék hatalmáról és Olaszország jövendőjéről értekezett. Említé, hogy mily sok idegen vértanú szenvedett Olaszország szabadságáért, s azért az olaszoknak más népek iránt háladatosaknak kell lenni. — Ausztriában, még mindig a pénzügyek foglalkodtatják a politikusokat. Legnagyobb újság, hogy a Reichsrath albizottmánya, a pénzügyi tervnek azon részét, mely a bankkal való egyezkedést illeti, s amelyet lapjaink múlt számában bővebben ismertetünk, egyhangúlag elveti. Ha ezen véleményt a Reichsrath is elfogadandja, ki lesz mondva, hogy azon testület, 80 millió forintnyi kedvező kölcsön miatt, (melyet a bank adna az államnak a mostani deficit fedezésére) nem akarja a pénzügyet évek sorára az eddigi ingadozásnak áldozatul adni. Sokan azt hitték, hogy azon esetre, ha a Reichsrath elfogadná a bizottmány véleményét, Plener úr, sőt tán többi társai is, lemondanak hivatalukról. Úgy látszik azonban, hogy a dolog egyelőre nem fog ennyire élére állíttatni, mert Plener hajlandónak mutatkozik elállni tervétől, s ekkor a deficit azon módon fogna fedeztetni, hogy a kormány a mostani 1 és 5 forintos bankjegyeket állampénzjegyeknek fogadandja el, s ezáltal az ausztriai bankot ezen nagy teher viselésétől felmentendi. Csak azt nem tudni még, ha vájjon nem fog-e ezen működés a két különböző papírpénz között, az agróra nézve nevezetes különbséget idézni elő? A „vegyes megszállás*» kérdése Rómában. A fél világ töprenkedik azon kérdés felett, hogy mit szándékozik Napóleon császár elvégre is cselekedni Rómával. Tíz év óta ötször hatszor felmerül a hír, hogy a franczia megszálló hadsereg elhagyja Rómát. A hír jól értesült körökből veszi eredetét, azonban hivatalos utón még mindeddig megcáfoltatott. Azonban a jó politikus soha se hallgasson a szavakra, hanem tekintse a tényeket, és igyekezzék megismerni az embereket. Ezen elvből indulva ki, hamar azon meggyőződésre juthatunk, hogy Napóleon császár rég elhatározta,hogy Rómát oda ajándékozandja az egyesült Olaszországnak, mihelyt kedvező alkalmat talál ezen szándékának valósítására. Míg ezen idő el nem érkezik, addig a római ügy folyvást „erkölcsi kérdés“ marad; azaz : oly kérdés, melynek meg kell érni, melyet meg kell vitatni, hogy aztán az elhatározó perekben, ha csakugyan eldőlne a pápák világi hatalma, még az ultramontán érzelmű katholikusok is,legalább így-amúgy, meg legyenek nyugtatva. Hogy Napóleon császár így gondolkozik, bizonyítják tettei. Napóleon herczeg a szenátus ülésében sorban feltárta azon okiratokat, mik eddig a franczia titkos levéltárban eltemetve hevertek. Ki adhatta át Napoleon herczegnek e levéltár kulcsait, ha nem maga a császár ? És ha kiadta, várjon más czélból tette-e ezt, mint hogy öcscsének beszéde által ezen erkölcsi kérdést, a megérésben egy pár fokkal előbbre vezesse? Azonban Napóleon császár nemcsak hogy bebocsátotta öcscsét a titkos levéltárba, sőt bátran feltehetjük, hogy a herczeget azzal sem fárasztotta, hogy személyesen kutassa fel az irathalmazokat, hanem rendeletet adott ki a levéltár őrének, hogy a római kérdésre vonatkozó okiratokból a legczélszerűbben használható darabokat válogassa ki, írassa le szépen tisztára, s aztán adja át a herczegnek, a ki azokat rendbeszedve, beszédében felhasználandja. Úgy látszik, hogy a kardinál uraknak, a régi titkok szellőzteése nagyon roszul is eshetett, mert már is halljuk, hogy Antonelli bíbornok, a hatalmak előtt panaszt tesz a felől, hogy a franczia kormány ily titkos iratokat a világ elé mer bocsátani. A panasz, tekintve a diplomatiai szokásokat, alapos lehet, de már a dolgok helyzetén többé nem változtathat. Az okmányok, Napóleon herczeg beszéde által nyilvánossá lőnek, megjelentek a világ minden hírlapjában, s a javát mi is közölhettük lapjaink I. évi 11-dik számában. Mint fennebb mondtuk, a római kérdés közelgő eldőlését a félhivatalos és u. n. jól értesült lapok minden évben néhányszor szokták hirdetni. így van ez ma is , amidőn még alig hangzottak el Billault tárcanélküli miniszter szavai a szenátusban és a törvényhozó testülésében, s már megint szárnyra bocsátják „illető helyekről“ (azaz : ahonnan rendesen minden igaz, vagy félig igaz, vagy legalább csak próbából szélnek bocsátott hít eredetét venni szokta) azon legújabb tudósítást, mely szerint a legközelebbi hetekben a római kérdésben valami elhatározó lépés fogna bekövetkezni. Miben állhatna tehát ezen legújabban felmerült elhatározó lépés? A franczia sajtó demokrata, de azért napoleonista része, ezen megoldást a vegyes megszállás eszközében véli feltalálni. Azaz , hogy ezután Rómában a franczia hadak mellé még olasz csapatok is vonulnának be a „pápa védelmére.“ A megoldás ezen neméről legújabban Napoleon herczeg lapja, az „Opinion nationale“ kezd értekezni , anélkül, hogy e feltalálás dicsőségét magának tulajdonítaná, mert valóban nem ma halljuk először, hogy bizonyos feltételek mellett Napoleon császár hajlandó volna beereszteni az olasz zászlóaljakat Rómába , a többi aztán utána következnék. Napóleon elmondhatná, hogy most már a pápa védelmét Viktor Emánuelre bízta, következőleg nem lehet többé oka attól félni, hogy a forradalom kíméletlenül bánhatik a szent kollégiummal. Az idézett lap, az „Opinion nationale“ tehát, következő elmélkedések között hozza szőnyegre a vegyes megszállás ajánlatát, mely szerinte a leghelyesebb megoldási eszköz volna. ,Két dolog van — Így kezdi a czikk -ami a válaszfelirat tárgyalása által a kamrákban kétségen kívül lett : az egyik, hogy a kormány e pillanatban nem akarja visszahívni hadainkat Rómá-ból, a másik, hogy a kormány épen úgy érzi, mint akárki más a jelen helyzet súlyát és megoldást óhajt. „Ez így lévén, a demokratikus sajtónak van valami politikusabb és gyakorlatibb teendője, mint naponkint kérni a kormánytól azt, amit ez teljesen el van tökélve meg nem adni, t. i. a római kérdés közvetlen és gyökeres megoldását, a megszálló hadtest közvetlen visszahívása által. A franczia kormány, anélkül, hogy ketté vágná azon csomót, melyet mindig reményi megoldhatni, a kérdéssel nevezetes lépést tehet, s előkészítheti a végmegoldást egy igen egyszerű és igen gyakorlati kisegítő eszközzel, ami nem más, mint a vegyes megszállás. „Ha már megengedtük azt, hogy a teljes megoldást szükségképen el kell napolni, mi Rómának az egyesült francziák és olaszok általi megszállásában minden előnyt látunk, s nem látunk semmi bajt. A franczia kormány először is azt nyeri vele, hogy tisztán ki fogja jelölni állását a római udvar irányában, s el fog enyésztetni minden illuziót és minden kétértelműséget. Bizonyos körökben erőnek erejével azt akarják hinni, hogy mi Rómában a világi hatalmat védjük. A világi hatalom, Billault úr figyelmeztetett erre, régóta el van ítélve. „E hatalom nem létez többé. A világi hatalom tizenkét év óta a mi hadtestünk, más nincs. De hát miért vagyunk mi Rómában? Hogy a szent atya személyét védjük? Mi bajosan hiszszük, hogy IX. Pius személyét valaki a világon fenyegetné. „Komolyabb szerepet játszunk mi ott, s a helyzetet pompásan megfejtette egy szóval a szónokminiszter. A lelki hatalom függetlensége, mondám, még mindig ismeretlen valami, melyet ki kell szabadítani. „Nem azért vagyunk mi IX. Pius körül, hogy világi hatalmát védjük, mely többé nem létez, hanem hogy emlékeztessük Olaszországot, hogy egy nagy kérdést kell megoldania, tudniillik:csak úgy venni birtokába fővárosát, hogy a katholicismus fejének függetlenségét biztosítsa. „Ha valaki még kétkedhetnék azon, hogy ez a mi szerepünk Rómában, nem fog többé kétkedni azon nap, midőn solferinói fegy