Politikai Ujdonságok, 1872 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1872-07-10 / 28. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politika! Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félvre 5 ft. Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. JPP** Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Előfizetési fölhívás VASÁRNAPI ÚJSÁG Politikai Ujdonságok 1872-ik évi 1.. —decz. folyamára. (Ismeretterjesztő és politikai hetilap. — Az egyik számos eredeti képpel illustrálva, a másik rendkívüli mellékletekkel bővítve.) Előfizetési feltételek: Postán küldve vagy Pesten házhoz hordva. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt. Fél évre (julius—deczember).....................................5 ft. Csupán .1 Vasárnapi Újság: Félévre (julius—deczember)..............................3 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Félévre (julius—deczember)..........................2 ft 50 kr. " Egyes előfizetések legczélszerűbben postai utalvány által eszközölhetők, amelyre bérmentesítésül csak egy 5 krajczáros bélyeg kívántatik. Kedvezmény! A „Vasárnapi Újság“ és „Politikai Újdonságok“ előfizetői a kiadó intézkedése folytán a jövő félévben is ugyanazon kedvezményben részesülnek, mint folyó év 1-ső félévi folyamában, t. i. az „Új Regélő“ czimű vállalatot, mely félévenkint 12 füzetben (évenkint 24 füzet) jelenik meg s válogatott érdekes regényeket tartalmaz, félévre 3 ft. helyett 2 ftért rendelhetik meg. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadóhivatala (Pest, egyetem-utcza 4. sz.a.) Heti szemle. Elmélyedve választási mozgalmainkba, a külföldet huzamos időn át elfeledtük. Az igaz, hogy sokat nem mulasztottunk. Azokkal, amik oda künn történtek egy hónap óta, a mi választási küzdelmünk és kivált annak eredménye nem csupán érdekességre, de tán fontosságra is, és nem csupán magyar, de tán átalános európai szempontból is kiállja a versenyt. Hiszen tán nagyhatalom volna Ausztria-Magyarország is, mégpedig tán nem is az utolsó. És ebben a kovarczy Janus-birodalomban a mi hazánk a legnagyobb államtest, melynek csak össze kell tartania, hogy a birodalom másik felére is döntő súlyt gyakoroljon. És a nagyrészt végbement választások képezék épen azon politikai cselekményt, mely elhatározandó vola, hogy vájjon e nagy államtest valóban összetart-e? Egy pár száz mértföldnyire körülöttünk feszült kíváncsisággal lestek kisebb-nagyobb szomszédaink, ha vájjon a 67-ki alapon megülepedik-e a sokat háncsorgott birodalom, vagy újólag fölfordul, hogy valami újabb, netán az utolsó kísérlet vétessék foganatba? Ez érdekeltséget emelhette a körülmény, hogy a külföld — mintegy a múlt két évi lázas állapot visszahatásaképen — meglehetősen nyugodt, morajtalan csöndben élvezi a beállott savanyú uborka idényt, s a hadpolitikai porondon csupán Don Karlos ugronczai vonják magukra olykor a közfigyelmet, kiknek mutatványai némileg hasonlítanak ama bűvészekéhez, kik lefejeznek egy-egy embert, annak véres fejét fölmutatják, meg ismét visszahelyezik törzsére, s az aztán velük tovább folytatja a komédiát. Szinte komikai hatást gyakorol olvasni félhavi időköz után e karlista bandákról, hogy hol és mit miveitek, hányan vannak, miután előbb két héttel már maga a napi sajtó is állítani látszott, hogy azok végkép ki lettek irtva a föld színéről. Íme most hírül veszszük, hogy Don Karlos fölgyógyulván az oroquietai csatában kapott sebeiből, tiltakozott az amorivietai szerződés ellen, s úgy látszik, mintha e szerencsétlen ország már nem is élhetne valami tisztességes belháború nél-kül, és mintha itt már ez volna a rendes — normális — állapot, és amelyet nem is szabad begyógyítani, mint a régi folyó lábsejbeket, mert ha begyógyulnak, akkor utánuk csakhamar a halál következik. No már ha Lengyelország sorsa nem volna elég világos példa arra, mire viszi a népeket az önző, személyes érdekből eredő pártoskodás, az államjog körüli egyenetlenkedés, atalán a belviszálkodás, akkor ime itt van Spanyol-ország. Mert Lengyelországról gondolhat- t ják némelyek azt, hogy azt az orosz óriás tölte volna el még az esetben is, ha a kor szavát megértve, népét idején fölszabadítva a jobbágyság lealázó lánczaiból, vele egyesül, s mint egy test és lélek áll ki az északi medve ellenében. Szóval gondolhatják, hogy Lengyelországot nem bűnös arisztokrácziának pártviszálya és önzése, vagyis: nem belső, de akaratán kívül eső külső okok buktatók el. Akik ezt hiszik, azok számára ime itt van Spanyolország példája. Ime ezt az ördög se bántja évtizedeken át, sőt épen az a különös,hogy a leghatalmasabb külellenségnek, a világverő Napóleonnak egykor győztesen ellen tudott állani. De nem bir önmagával, az önmagában lappangó ördöggel, a pártviszály ördögével, és daczára, hogy a legszerencsésebb földrajzi fekvése van, hogy tenger és havasok közttk idegen betörések ellen, hogy lakossága egynyelvű és vallású, hogy művelődésben megelőzte a szomszéd nagy népeket, hogy néhány század előtt a világ első hatalma volt, jelenleg a legnyomorultabb állam világrészünkön. Olasz- és Németország jó példái nem fognak rajta. Előbbi lemondott államjogi viszályairól. Garibaldija, elnyomva, alárendelve köztársasági érzületét a nemzeti egység követelményének, Viktor Emanuel zászlója alá állva, diadalra segíti a nemzeti egyesülés nagy eszméjét. És most, Németországgal egyetemben űzi ki kebléről a csel-és zavarszövő jezsuitákat, mint a munkás méhek a dologtalan heréket. Sem egyfelől a különben tiszta, nagy jellemű Mazzini, sem másfelől a szivében fészkelő pápaság nem birták leszédíteni a nemzeti egység útjáról, melynek eszméje minden egyéb fölött uralkodott hazafiai érzületében. Vajha Francziaország is okulni tudna a nagy példákon, melyek oly világosak és kézzelfoghatók. íme ő e század elején letiporta egész Európát, mert egy nagy vezér dicsfénye eloszlatván a pártoskodás bősz dühét, az alatt egyesülni tudott kifelé. És szétmorzsolta Németországot. Ez a Németország azonban ahelyett, hogy államjogi elvek körül belsejében megszakadozott és önmagával tusakodott volna, csaknem tetszhalottnak létetve magát, félszázadon át oly békében élt, hogy a világot, és egyebek közt örökké háborúskodó, belsejében forrongó szomszédját is csalódásba ejtette életben léte iránt. Nem törődött azzal, hogy egész világ tunyának, gyávának tartotta, s még saját költői is gúnyolódtak hosszú filiszteri álma fölött. Ő egy nagy, nemzeti czélnak élt folyton; anyagilag, erkölcsileg,szellemileg erősíté magát, fegyverkezett csaknem titkon, csendben, henczegő fitogtatás nélkül. És boszút állt a félszázad előtti megaláztatásért, oly nagy mérvű boszút, hogy annak tulságai szinte a világ ellenszenvét kelték föl iránta. És most a nagy győzelem után ismét oly bámulatosan csendes, olyannyira egységes, hogy szinte aggódnunk kell e rendületlen egység, e bámulatos önmegtagadás.