Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1874-06-03 / 22. szám
254 bizottságok valahogy csak eligazodnak e tarkabarka törvényen is, de az egyszerű polgár, ki se nem törvénytudós, se rá nem ér hetekig tanulmányozni az új törvényt, bizony nehezen nyer világos képet arról, hogy kinek is van hát tulajdonkép választási joga Magyarországon. Megvalljuk, több okból szerettük volna, ha a kormány elfogad vala egy egyszerű, világos adóczenzust alapul. Ez esetben mindenki tudná rögtön, hosszas okoskodás nélkül, választó-e vagy sem. De fontos az adóczenzus a bizony kissé meglazult politikai erkölcs szempontjából is. Nézetünk szerint csak jótékony hatása lehetne, ha az állampolgári legfontosabb jog gyakorlata közvetlen kapcsolatba hozatnék az állampolgári kötelesség teljesítésével. Hadd érezze mindenki, hogy a joggal együtt jár a kötelesség és csakis a kötelesség teljesítése ad jogot. Ami a választók számát illeti az egész országban 1872-ben 890,057 választót írtak össze, ha pedig a törvény kimondaná, hogy mindenki választó, aki 10 forint egyenes adót fizet, akkor 999,727, — vagyis kerek számban egy millió választó lenne. A tíz forintos adóczenzus tehát, — mint ezt a kormány részletes kimutatásaiból láthatni — legközelebb állana a mostani állapothoz a választók számát illetőleg. De nagy változások állanának be a választók személyeiben. Ugyanis az apró 300 frtos házak és földek birtokosai jóformán kiesnének a jog gyakorlatából, ellenben az iparosok közül számosan bejutnának. Tehát átalában mondhatni, hogy a különben is anyagilag függő állapotban levő s csekély értelmiségű zsellérelemek mellőztetnének, ellenben bevonalnának sokkal függetlenebb s értelmesebb elemek. Látni is a kormány kimutatásából, hogy azon vármegyékben, hol a műveltség s vagyonosság nagyobb, mint például Békés, Csanád, Csongrád, Bács, Baranya, Moson, Sopron stb. a választók száma szaporodnék, vagy legalább, —mint pl. Pest-, Vas-, Zalamegyékben — az eddigi maradna. Csakis leginkább oly megyékben csökkenne a választók száma, melyek köztudomás szerint anyagi helyzet s művelődés tekintetében hátrább vannak, mint pl. Árva, Liptó, Máramaros, Bereg, Ugocsa, Kővár vidéke. A városokban általában véve tetemesen emelkednék a választók száma 10 forintos adócensus mellett, mindössze nyolc városban mutatkoznék jelentéktelen csökkenés. A városok tehát a mostani törvény mellett hátrányban vannak, míg az ország legelhagyottabb megyéi indokolatlan előnyöket élveznek. Tízforintos adóczenzus behozatala mellett sokkal igazságosabb lenne a választási jogban való részesülés, a vagyon és műveltség nem szoríttatnék vissza indokolatlanul. Az ország zömét képező műveltebb megyék és városok súlyo s befolyása növekednék. Meglehet, hogy a kormányt egyrészt azon aggodalom is tartóztatta vissza lényegesebb változtatásoktól, nehogy az ellenzék e törvényjavaslat keresztülvitelét is heves ellentállása által lehetetlenné tegye. Valószínű azonban, hogy ezúttal az ellenzék hangulata nem lenne oly elkeseredett s a baloldal kész lenne hozzájárulni egy észszerű adóczenzus elfogadásához. Ez esetben óhajtandó volna, hogy a kormány eredeti javaslata ily módosításába beleegyezzen, mert ha most oly tökéletlen törvény alkotásába belenyugszunk, talán évtizedekre halasztjuk el egy jobbnak létrejövetelét. Nemzetiségi izgatások. Ha nagy Magyarországot valami útán-módon úgy áttekinthetnék, mint például egy pohár vizet, annál zűrzavarosabb valamit aligha képzelhettünk addig. Mióta a nemzetiségi kérdés megvan, tudhatja mindenki, hányféle elemet csinált az. Ez a sok mindenféle elem mind forrong, mind nem tud egymás mellett megmaradni. Van elég bizonyságunk, hogy testvériesen bántunk velük mindig. És talán ez a legnagyobb baj, mert most mindenik nagyon követelő lett osztályrésze miatt. A horvátokkal csak nemrégiben kötöttünk új egyezséget, abban a reményben, hogy már csak szent lesz köztünk a béke. Úgy látszik, hogy jószívű engedékenységünk csak fokozta a követeléseket. Zágrábból az utóbbi napokban oly hírek érkeztek, hogy ott a horvát politika vezérférfiai több dalmácziai szereplővel azon szőnek-fonnak, hogy miként lehetne Dalmácziát Horvátországhoz csatolni, aztán mint külön országot elszakítani Magyarországtól. Román testvéreink mindenütt nemzeti ünnepként ülték meg az 1848-as május 15-kének évfordulóját, mikor Balázsfalván ellenünk szövetkeztek. A románok föltámadási napjának nevezik ezt. Egy román képviselőjelölt a radnai kerületben nyíltan hirdette, hogy az ő meggyőződése szerint a románokra nézve csak az lehet jó, ami rész a magyaroknak. Hogy tehát a románok javára működhessen, a magyarok megrontására fog törni. A szerbek jajgatnak Miletics lapjában, hogy szörnyű az elnyomatás, mert a szerb nemzeti egyházi kongresszusnak már meghívójában is három iszonyú sötét foltot lát s ezek: hogy a kongreszszus első feladatául a metropolita-választás tűzetik ki; hogy a választásnak az eddigi módon kell történnie, mégpedig királyi biztos jelenlétében! Tót testvéreink már annyira megszokták a magyarok elnézését, hogy iskoláikban nyiltan ápolták a magyarok elleni szellemet s hirdették egy Tótország közelgését. A felső megyék hatóságának föl kellett szólalni az országgyűlés előtt is, hogy ne tűrje már ez izgatásokat. A kormány vizsgálatot rendelt el az iskolák ellen, és bebizonyult, hogy ott már gyökeret vert a magyarellenes szellem. Ugyanazoknak kellett erről meggyőződni, kik e tanárokat innen is, onnan is összetelepítették. Hát még a mi szász testvéreink! Ezek föllármázták szörnyű elnyomatásuk jajgatásával fél Európát, s most azok ellen fordulnak, akik szintén szászok ugyan, de nem zajongnak a rajongókkal. Képviselőik közül ama keveseket, kik a higgadtság mellett maradtak, egymásután támadják meg és kényszeritik, hogy lemondjanak. Ilyen jelenségek vannak most napirenden az ország minden részében. — A dalmácziai kérdésben a délszlávok közt megindított mozgalom jellemzésére szolgál a prágai,,Politik“ karlopagói levelezőjének a múlt héten megjelent tudósítása Albrecht főherczeg legutóbbi dalmácziai utazásáról. Albrecht főherczeg — írja a levelező — ápril 23-án Mollináry tábornok kíséretében érkezett Karlopagóba, hol ünnepélyesen fogadtatott. Vuketics József, cestricai plébános a főherczeget horvát nyelven hosszú beszéddel üdvözölte. Vuketics úr fölkérte a főherczeget, hogy fejezze ki a lakosság háláját ő felségének a határőrvidék polgárositásáért. „Emlékeztesd őt — mondá azután a főherczeghez,— hogy Dalmáczia ezen nép anyabölcsője, hogy Dalmáczia és Horvátország egy föld és nép s keletkezése óta elválaszthatlan volt, s hogy a dalmata és a horvát jó és rész időben testvérileg egymás mellett harczolt a trónért s a hazáért. Ma az máskép van. Dalmáczia főtermékeit, a bort és olajat mint idegen árut vásároljuk, s még vámot is kell érte fizetnünk, mintha Szumátrából és Jávából jönne. Kérd nevünkben dicskoszorus hadvezér ő felségét, hogy Horvátország és Dalmácziát egyesítse, mi által ő felsége a délszláv nép szivében a legnagyobb hála alapját rakná le, az osztrák monarchia hatalmát emelné s nekünk kiszámithatlan hasznot nyújtana.“ Szónok ezután épen ily módon beszélt a volt végvidék némely gazdasági viszonyáról. Albrecht főherczeg válaszáról a tudósítás nem emlékezik meg. Egy pesti lap „a legjobb forrásból“ azzal egészíti ki e tudósítást, hogy a főherczeg bár alig ért valamit horvátul, a dalmát pap beszéde alatt Horvát, Szlavón s Dalmátországok megnevezésekor a szónoktól a kedvetlenség minden jelével fordult el és a beszédet nem méltatta válaszra. A polgármester azzal mentegette magát, hogy a lelkész csak a főherczeg üdvözölhetésére kért engedélyt, de beszéde tartalmát nem közölte senkivel. ____ — A pánszláv gymnáziumok ellen emelt vádak miatt folynak a vizsgálatok. Egy tót lap után az a hír járt, hogy a zniói gymnáziumot igen dicséretesnek találta a vizsgáló bizottság. Most azonban kiderült, hogy épen nem így áll a dolog, s Trencsén megye erélyes fölirata teljesen jogosult volt, mert a félvidéki tót gymnáziumok hű dajkái a magyar államellenes üzelmeknek. A „Reform“ arról értesül, hogy a vizsgálattal megbízott kir. gymnáziumi főigazgató Barton József és a thuróczmegyei alispán Justh József készítettek ugyan egy jegyzőkönyvet, mely dicsérőleg nyilatkozott a zniói gymnáziumról, hanem Barton úr azután mégis jobbnak találta a vizsgálat alkalmával tapasztalt botrányos állapotokat el nem titkolni, s jelentésében legalább egy részét közölni a tapasztalt jelenségeknek, melyek az intézet irányát és szellemét a kellő világításba helyezik. Jelesen: Nem titkolhatta el a főigazgató, hogy a kormány által szigorúan eltiltott Kiserny-féle tót olvasókönyvet, — melyet érdemes volna magyarra lefordítani, hogy a magyar közönség végre lássa, mily eszközökkel harczolnak ezek az emberek a magyar állam s nemzetiség ellen — e tilalom ellenére folyton használják a zniói gymnáziumban; — nem titkolhatta el mindazokat a köztudomású dolgokat, melyek kétségtelenné teszik a gymnáziumi ifjúság magyarellenes hangulatát, — például, hogy az utczán magyarul beszélő embert a diákok gúnyolják s inzultálják, — s igy a Barton úr vizsgálatának eredménye röviden ez: 1) „a zniói gymnáziumban tótul ugyan és tót szellemben, de jól tanítanak;“ 2) „hogy az intézet a nemzetiségi viszálkodásra inkább élesztőleg semmint békítőleg hat;“ 3) „hogy a magyar nemzetiség iránt az ellenszenv és gyűlölet élesztetik.“ A nagyréczei gymnázium felől is azt írja a rozsnyói lap, hogy a vizsgáló bizottság fölfedezte, mikép az ifjúságot pánszláv szellemben oktatják. A brassói választók ugyancsak megmutatták, hogy nekik nem kell afféle gondolkozású képviselő, mint Wächter Frigyes, aki nem akarja az izgatók kolompját viselni, higgadtan gondolkozik és ennek a képviselőházban is férfias kifejezést adott. Volt ezért haddelhadd máj. 26-dikán Brassóban, hol Wächter megjelent. A szászok 18 gyorsírót fogadtak, hogy följegyezzenek minden drága igét, amit ők mondanak. A gyűlés sokkal érdekesebb, hogy sem némi részt ne közölnénk belőle, olvasóink épülésére. A gyűlésben Dikk nevű úr elnökölt, ugyanaz, ki bizalmatlansági szavazatot indítványozott Wächter ellen. A zajos jelenet azzal kezdődött, hogy egymásután ingerült kérdéseket intéztek a képviselőhöz: mért maradt a Deák-pártban? Mért nem csatlakozott a többi szász képviselőkhöz? Hogy mert úgy beszélni, ahogy beszélt? Mért nem követte a nagy szász hazafit, Trauschenfelst ? Mért támogatta a közjegyzői törvényben a magyar nyelv ügyét ? Mért nincs megoldva a nemzetiségi kérdés? Mindezek olyan dolgok — kiáltott föl egy Korodi nevű szónok, — melyekért nemcsak POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. XX. ÉVFOLYAM. — 22. SZÁM.