Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1874-06-03 / 22. szám

254 bizottságok valahogy csak eligazodnak e tarkabarka törvényen is,­­ de az egyszerű polgár, ki se nem törvénytudós, se rá nem ér hetekig tanulmányozni az új törvényt, bizony nehezen nyer világos képet arról, hogy kinek is van hát tulajdonkép válasz­tási joga Magyarországon. Megvalljuk, több okból szerettük volna, ha a kormány elfogad vala egy egyszerű, világos adóczenzust alapul. Ez esetben mindenki tudná rögtön, hosszas okoskodás nélkül, választó-e vagy sem. De fontos az adóczenzus a bizony kissé meglazult politi­kai erkölcs szempontjából is. Nézetünk szerint csak jótékony hatása lehetne, ha az állampolgári legfontosabb jog gyakorlata közvetlen kapcsolatba hozatnék az állam­­polgári kötelesség teljesítésével. Hadd érezze mindenki, hogy a joggal együtt jár a köte­lesség és csakis a kötelesség teljesítése ad jogot. A­mi a választók számát illeti az egész országban 1872-ben 890,057 választót írtak össze, ha pedig a törvény kimondaná, hogy mindenki választó, a­ki 10 forint egyenes adót fizet, akkor 999,727, — vagyis kerek számban egy millió választó lenne. A tíz forintos adóczenzus tehát, — mint ezt a kor­mány részletes kimutatásaiból láthatni — legközelebb állana a mostani állapothoz a választók számát illetőleg. De nagy változások állanának be a választók személyeiben. Ugyanis az apró 300 frtos házak és földek birtokosai jófor­mán kiesnének a jog gyakorlatából, ellen­ben az iparosok közül számosan bejutnának. Tehát átalában mondhatni, hogy a külön­ben is anyagilag függő állapotban levő s csekély értelmiségű zsellér­elemek mellőz­­tetnének, ellenben bevonalnának sokkal függetlenebb s értelmesebb elemek. Látni is a kormány kimutatásából, hogy azon vármegyékben, hol a műveltség s vagyonosság nagyobb, mint például Békés, Csanád, Csongrád, Bács, Baranya, Moson, Sopron stb. a választók száma szaporodnék, vagy legalább, —mint pl. Pest-, Vas-, Zala­­megyékben — az eddigi maradna. Csakis leginkább oly megyékben csökkenne a vá­lasztók száma, melyek köztudomás szerint anyagi helyzet s művelődés tekintetében hátrább vannak, mint pl. Árva, Liptó, Mára­­maros, Bereg, Ugocsa, Kővár vidéke. A városokban általában véve tetemesen emelkednék a választók száma 10 forintos adóc­ensus mellett, mindössze nyolc­ város­ban mutatkoznék jelentéktelen csökkenés. A városok tehát a mostani törvény mellett hátrányban vannak, míg az ország legelha­­gyottabb megyéi indokolatlan előnyöket élveznek. Tízforintos adóczenzus behozatala mellett sokkal igazságosabb lenne a válasz­tási jogban való részesülés, a vagyon és műveltség nem szoríttatnék vissza indoko­latlanul. Az ország zömét képező műveltebb megyék és városok súlyo s befolyása növe­kednék. Meglehet, hogy a kormányt egyrészt azon aggodalom is tartóztatta vissza lénye­gesebb változtatásoktól, nehogy az ellenzék e törvényjavaslat keresztülvitelét is heves ellentállása által lehetetlenné tegye. Való­színű azonban, hogy ezúttal az ellenzék hangulata nem lenne oly elkeseredett s a baloldal kész lenne hozzájárulni egy ész­szerű adóczenzus elfogadásához. Ez esetben óhajtandó volna, hogy a kormány eredeti javaslata ily módosításába beleegyezzen, mert ha most oly tökéletlen törvény alko­tásába belenyugszunk, talán évtizedekre halasztjuk el egy jobbnak létrejövetelét. Nemzetiségi izgatások. Ha nagy Magyarországot valami útán-módon úgy áttekinthetnék, mint például egy pohár vizet, annál zűrzavarosabb valamit aligha képzelhettünk addig. Mióta a nemzetiségi kérdés megvan, tud­hatja mindenki, hányféle elemet csinált az. Ez a sok mindenféle elem mind forrong, mind nem tud egymás mellett megmaradni. Van elég bizonyságunk, hogy testvériesen bántunk velük mindig. És talán ez a legnagyobb baj, mert most mindenik nagyon követelő lett osztályrésze miatt. A horvátokkal csak nem­régiben kötöttünk új egyezséget, abban a reményben, hogy már csak szent lesz köztünk a béke. Úgy látszik, hogy jó­­szívű engedékenységünk csak fokozta a követe­léseket. Zágrábból az utóbbi napokban oly hírek érkeztek, hogy ott a horvát politika vezérférfiai több dalmácziai szereplővel azon szőnek-fonnak, hogy miként lehetne Dalmácziát Horvátországhoz csatolni, aztán mint külön országot elszakítani Magyarországtól. Román testvéreink mindenütt nemzeti ünnep­ként ülték meg az 1848-as május 15-kének évfor­­­­dulóját, mikor Balázsfalván ellenünk szövetkeztek. A románok föltámadási napjának nevezik ezt. Egy román képviselőjelölt a radnai kerületben nyíltan hirdette, hogy az ő meggyőződése szerint a romá­nokra nézve csak az lehet jó, a­mi rész a magya­roknak. Hogy tehát a románok javára működhes­sen, a magyarok megrontására fog törni. A szerbek jajgatnak Miletics lapjában, hogy szörnyű az elnyomatás, mert a szerb nemzeti egy­házi kongresszusnak már meghívójában is három iszonyú sötét foltot lát s ezek: hogy a kongresz­­szus első feladatául a metropolita-választás tűze­tik ki; hogy a választásnak az eddigi módon kell történnie, még­pedig királyi biztos jelen­létében! Tót testvéreink már annyira megszokták a magyarok elnézését, hogy iskoláikban nyiltan ápolták a magyarok elleni szellemet s hirdették egy Tótország közelgését. A felső megyék ható­ságának föl kellett szólalni az országgyűlés előtt is, hogy ne tűrje már ez izgatásokat. A kormány vizsgálatot rendelt el az iskolák ellen, és bebizo­nyult, hogy ott már gyökeret vert a magyarellenes szellem. Ugyanazoknak kellett erről meggyőződni, kik e tanárokat innen is, onnan is összetelepítették. Hát még a mi szász testvéreink! Ezek föl­lármázták szörnyű elnyomatásuk jajgatásával fél Európát, s most azok ellen fordulnak, a­kik szin­tén szászok ugyan, de nem zajongnak a rajon­­gókkal. Képviselőik közül ama keveseket, kik a higgadtság mellett maradtak, egymásután támad­ják meg és kényszeritik, hogy lemondjanak. Ilyen jelenségek vannak most napirenden az ország minden részében. — A dalmácziai kérdésben a délszlávok közt megindított mozgalom jellemzésére szolgál a prágai,,Politik“ karlopagói levelezőjének a múlt héten megjelent tudósítása Albrecht főherczeg legutóbbi dalmácziai utazásáról. Albrecht főherczeg — írja a levelező — ápril 23-án Mollináry tábornok kíséretében érkezett Karlopagóba, hol ünnepélyesen fogadtatott. Vu­­ketics József, cestricai plébános a főherczeget hor­vát nyelven hosszú beszéddel üdvözölte. Vuketics úr fölkérte a főherczeget, hogy fejezze ki a lakos­ság háláját ő felségének a határőrvidék polgáro­­sitásáért. „Emlékeztesd őt — mondá azután a főher­­czeghez,— hogy Dalmáczia ezen nép anyabölcsője, hogy Dalmáczia és Horvátország egy föld és nép s keletkezése óta elválaszthatlan volt, s hogy a dalmata és a horvát jó és rész időben testvérileg egymás mellett harczolt a trónért s a hazáért. Ma az máskép van. Dalmáczia főtermékeit, a bort és olajat mint idegen árut vásároljuk, s még vámot is kell érte fizetnünk, mintha Szumátrából és Já­vából jönne. Kérd nevünkben dicskoszorus had­vezér ő felségét, hogy Horvátország és Dalmácziát egyesítse, mi által ő felsége a délszláv nép szivé­ben a legnagyobb hála alapját rakná le, az osztrák monarchia hatalmát emelné s nekünk kiszámithat­­lan hasznot nyújtana.“ Szónok ezután épen ily módon beszélt a volt végvidék némely gazdasági viszonyáról. Albrecht főherczeg válaszáról a tudósítás nem emléke­zik meg. Egy pesti lap „a legjobb forrásból“ azzal egészíti ki e tudósítást, hogy a főherczeg bár alig ért valamit horvátul, a dalmát pap beszéde alatt Horvát, Szlavón s Dalmátországok megne­vezésekor a szónoktól a kedvetlenség minden jelével fordult el és a beszédet nem méltatta válaszra. A polgármester azzal mentegette magát, hogy a lelkész csak a főherczeg üdvözölhetésére kért engedélyt, de beszéde tartalmát nem közölte senkivel. ____ — A pánszláv gymnáziumok ellen emelt vádak miatt folynak a vizsgálatok. Egy tót lap után az a hír járt, hogy a zniói gymnáziumot igen dicsé­retesnek találta a vizsgáló bizottság. Most azon­ban kiderült, hogy épen nem így áll a dolog, s Trencsén megye erélyes fölirata teljesen jogosult volt, mert a fél­vidéki tót gymnáziumok­ hű dajkái a magyar államellenes üzelmeknek. A „Reform“ arról értesül, hogy a vizsgálat­tal megbízott kir. gymnáziumi főigazgató Barton József és a thuróczmegyei alispán Justh József készítettek ugyan egy jegyzőkönyvet, mely dicsé­­rőleg nyilatkozott a zniói gymnáziumról, hanem Barton úr azután mégis jobbnak találta a vizsgá­lat alkalmával tapasztalt botrányos állapotokat el nem titkolni, s jelentésében legalább egy részét közölni a tapasztalt jelenségeknek, melyek az intézet irányát és szellemét a kellő világításba helyezik. Jelesen: Nem titkolhatta el a főigazgató, hogy a kor­mány által szigorúan eltiltott Kiserny-féle tót olvasó­könyvet, — melyet érdemes volna magyarra lefor­dítani, hogy a magyar közönség végre lássa, mily eszközökkel harczolnak ezek az emberek a magyar állam s nemzetiség ellen — e tilalom ellenére foly­ton használják a zniói gymnáziumban; — nem tit­kolhatta el mindazokat a köztudomású dolgokat, melyek kétségtelenné teszik a gymnáziumi ifjú­ság magyarellenes hangulatát, — például, hogy az utczán magyarul beszélő embert a diákok gúnyol­ják s inzultálják, — s igy a Barton úr vizsgálatá­nak eredménye röviden ez: 1) „a zniói gymná­ziumban tótul ugyan és tót szellemben, de jól tanítanak;“ 2) „hogy az intézet a nemzetiségi viszál­­kodásra inkább élesztőleg semmint békítőleg hat;“ 3) „hogy a magyar nemzetiség iránt az ellenszenv és gyűlölet élesztetik­.“ A nagyréczei gymnázium felől is azt írja a rozsnyói lap, hogy a vizsgáló bizottság fölfedezte, mikép az ifjúságot pánszláv szellemben oktatják.­­ A brassói választók ugyancsak megmutat­ták, hogy nekik nem kell afféle gondolkozású képviselő, mint Wächter Frigyes, a­ki nem akarja az izgatók kolompját viselni, higgadtan gondol­kozik és ennek a képviselőházban is férfias kifeje­zést adott. Volt ezért haddelhadd máj. 26-dikán Brassóban, hol Wächter megjelent. A szászok 18 gyorsírót fogadtak, hogy följegyezzenek min­den drága igét, a­mit ők mondanak. A gyűlés sokkal érdekesebb, hogy sem némi részt ne közöl­nénk belőle, olvasóink épülésére. A gyűlésben Dikk nevű úr elnökölt, ugyanaz, ki bizalmatlansági szavazatot indítványozott Wächter ellen. A zajos jelenet azzal kezdődött, hogy egymásután ingerült kérdéseket intéztek a képviselőhöz: mért maradt a Deák-pártban? Mért nem csatlakozott a többi szász képviselőkhöz? Hogy mert úgy beszélni, ahogy beszélt? Mért nem követte a nagy szász hazafit, Trauschenfelst ? Mért támogatta a közjegyzői törvényben a magyar nyelv ügyét ? Mért nincs megoldva a nemzetiségi kérdés? Mind­ezek olyan dolgok — kiáltott föl egy Korodi nevű szónok, — melyekért nemcsak POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. XX. ÉVFOLYAM. — 22. SZÁM.

Next