Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1877-02-07 / 6. szám

66 is fogtak a tömegből 21 férfit és 11 nőt; ez utób­biak közül többeket hajuknál fogva vonszolták tova, és elzárták őket oly szűk börtönökbe, a­hol csak görnyedve állhattak, így bántak egy terhes nővel is. A trónörökös palotája előtt valaki a sza­badságra hurrad-t kiáltott. Ezt rögtön leütötték, úgy hogy meghalt. Kossuthnnál. A czeglédi küldöttség látogatásáról sok részle­tet beszélnek el utólagosan. Elmondják a látotta­kat, följegyzik Kossuth egyes szavait. Mind meg annyi érdekes és apró jellemző vonások azok, melyeket mi is összegyűjtünk. # A küldöttség Bartha polgármester indítvá­nyára, még Kossuth udvarán elhatározta, hogy a lobogóra, mely alatt megjelentek, aranyos sza­lagot tűzetnek a következő ráhimzett szavakkal: ,,E zászlóval kereste fel Czegléd város küldöttsége Kossuth Lajost 1877. évben jan. 24-kén.“ * Midőn a baracconei kertben sétáltunk — beszéli a küldöttség egyik tagja — egy moha-lepte galy akadt utunkba és Szentpétery körösi mérnök megjegyzi, hogy Olaszországban nagy szám­mal látott ily elődieket, az itt nagy csapása lehet a növényvilágnak. Kossuth ezt felelte rá: „Való­ban úgy van, de mindenütt nagy csapás az elődiek létezése.“ E perczben haladtunk el egy ember derék-magasságú kiszáradt fa törzs mellett, mely ezer ágú repkénynyel volt körül fonva. Itt Kossuth megállt, s a repkény egy ágát megrázva, Szentpé­­teryhez és Dobos Andráshoz fordulva mondá: „íme itt láthatjuk egy nagyobb példányát az élő­­dieknek, erről akár Magyarország és Ausztria jut­hatna eszünkbe. Eme törzs volt kertem legszebb, legéleterősebb fája, s az élődi növény rá kúszott, ezer karjaival körül fonta, ezer gyökerével kiszívta életerejét, s az életerős gyönyörű fa ma egy kihalt száraz törzs; de nem örülhet az elődi sem, hogy az őt fenntartó, az­az tápláló gyámolát tönkre tette, mert kihalva, elkorhadva az alap, ő is rövid időn el fog halni.“ S midőn Szentpétery kérte, hogy az óra, a perez emlékéül, az általa megrázott rep­­kénygallyat elvihesse, Kossuth így szólt: „Vigye barátom, s emlékezzék meg Baracconéról, Barac­­cone remetéjéről, s azon elvekről, melyek e reme­tét remetének lenni kényszerítik.“ * Mily figyelemmel kiséri Kossuth a hazai tudo­mányos és művészi mozgalmakat is, arról szintén meggyőződhetett a küldöttség. Különös örömét fejezte ki a természettudományi társulat virágzó állapota fölött. Több részletes kérdést tett a Petőfi csatatéri síremléke, a fővárosi nyilvános Petőfi-szo­­bor és az erdélyi múzeumban felállítandó Petőfi­­mellszobor ügyeiről. „Semmi sem jellemezheti szebben a nemzetet“ — jegyzé meg, — „mint az, ha büszkeségéül szolgáló szellemi kitűnőségei iránt kegyelettel viseltetik, ha általános érdekeltséget mutat a tudomány és művészet iránt.“ * Dobos, a szónokló ref. lelkész gyöngélkedett, mikor Kossuthhoz mentek. Beszéde közben félig suttogva jegyezte meg Simonyi Kossuthnak, hogy: „a tiszteletes ur beteg, aligha be fogja fejezhetni beszédét.“ — A szónok ezt meghallván, beszédét félbeszakitá egy perezre s aztán igy szólt Kos­suthhoz : „Ha az ember veled szemben áll, föl­emelkedik a lélek és legyőzi a test gyöngeségét“ — és beszédét be is fejezte. * Van Kossuthnak egy öreg olasz szolgája, a­ki teljesen osztja Kossuth baját, örömét. A beszédből, a beszélgetésekből mit sem értett, de mégis öröm­teljesen meg volt hatva a jelenet ünnepélyessége, meleg kedélyessége által, a­melyet félig sejtett, félig érzett. Az által fejezte ki örömét, rokonszen­­vét, hogy udvarias buzgósággal osztogatott virágo­kat gazdája földijeinek.* Kossuth házakertje megtekintésénél csopor­tokra oszlottak a látogatók. De mint­egy tizen­­tizenketten egy kis emeleti szobában csoportosul­tak. „Íme Madarász barátom ajándéka,“ mondja Kossuth, Madarász Viktornak Petőfi halálát ábrá­zoló olajszín nyomatú képére mutatva. „Ezek pedig fiaim mázolásai“ — folytatta néhány csinos tájképre mutatva. „Ezek pedig — s ekkor a könyv­tár felé fordult a legjobb barátaim, kik soha sem bántanak.“* Hol van azon cziprus-fa, a melyből Deák sírjára küldtél ? kérdé Simonyi. Kossuth nem hal­lotta. Csak harmadszorra hallotta meg Kossuth a kérdést. „Menjünk a fához.“ Többen mentek a fához Kossutthal. A fa azonban erősen öntözve volt s a körülötte lévő sár megnehezítette a közeledést. „Nem lehet hozzá férni,“ mondta Kossuth s más­felé mentek. * Kossuth lakása előtt gyönyörű rózsa-lugas van, melyet nyár elején dúsan borit a virág. A lugas szép rendezése mindenkit meglepett, mire Kossuth megjegyzé, hogy az legtöbbnyire az ő keze munkája; örömest dolgozik, mert e munka neki üdülést és szórakozást okoz, s midőn a fo­lyondár mikénti vezetésére Szentpétery Károly n.-kőrösi mérnök némi megjegyzést tett, moso­lyogva kérdé tőle, hogy talán ő is szereti és szokta ápolni a virágokat ? Igenlésére Kossuth ezt mondá: „Különös, pedig azt hinném, hogy a mérnökök mind jobban el vannak foglalva a szá­raz számokkal, mint hogy még a virágápolásra is gondolnának; már az én fiam (Lajos), ki szintén a mérnök, nem igen szokott a virágokkal bíbelődni, annak a feje mindig gőzgépekkel, feszerővel, vo­natgyorsasággal van tele, s minthogy van vagy 850 gőzgép a keze alatt (a felső olaszországi vasu­tak főmérnöke) mindig csak azokkal foglalkozik.­­ De mégis midőn­ nyáron teljes díszekben látja virágaimat, ő is el van ragadva, s már többször azon nyilatkozatra fakadt hogy : „atyám, nekünk ide valóban külön vonatokat kellene rendezni, hogy sokan élvezhessék ezen gyönyörű hely szép­ségét.“* Távozáskor a „Szózat“-ot énekelte a czeglédi dalárda. . . . „Itt élned halnod kell“ zengett bá­natosam Ihász és Kossuth az erkélyen voltak. A rendkívül megindult Ihász meghatott arczát né­hány másodperczre elfordította. Kossuthra nem kevésbbé hatott ezen verssor, a­mely sajátosabb körü­lmények között aligha lebbent honfi ajkakról. A nagy hazafi némi merevséggel tekintett maga f­elé, a­melyen fel kellett ismerni a honvágy bána­tát. Kossuth megjegyezte a bucsuzásnál, hogy emlékül fotográfiáját neve aláírásával megküldi a látogatóknak és kérte a czeglédi polgármestertől a jelenlevők névsorát. A polgármester átnyújtotta­­ a czeglédi küldöttség neveinek jegyzékét. — Álta­­­­lános öröm a czeglédieknél! — de hát a jelen volt nagy-kőrösiek ne kapják meg a becses emléket ? A körösiek vezére megszüntette az aggodalmat, átnyújtván földjei névsorát is. * Midőn a 115 tagú küldöttség Turin utczáin a nemzeti zászlóval élén a vasút felé haladt, elől Dobos és Bartha mentek. A turiniak közül sokan nem tudták micsoda embertömeg ez, s mivel Bartha hasonlít az öreg Garibaldihoz, többen annak gondolták, s az üdvözlések közt nem egy „Ervira Garibaldi“ felkiáltást lehetett hallani. * Bem tábornok érdem jele. Mint em­lítettük már, Kossuth megmutatta a czeglédieknek Bem tábornok azon érdemjelét, melyet a hős vezér Nagy-Szeben bevétele után kapott, s melyet halála után a török kormány Kossuthnak küldött el. Azt is említettük, hogy Kossuth ezt a háromszéki mú­zeumnak küldi. Kossuth az érdekes ereklyét, mely az első és egyetlen magyar érdemrend volt, már el is küldte Orbán Balázs országgyűlési képvise­lőhöz rendeltetési helyére való eljuttatás végett. Az érdemrend: nyolcz hegyű csillag alakú, ezüst, apróra finomul kidolgozott munka. A közepéből, mely egyenes sima ezüst lap, és kettős, t. i. egy külső ezüst és egy belső, arany babérkoszorú övei közt a hármas halmon kettős kereszttel van díszítve, A sugárszerű kifutások alakjában kép­ződnek a csillag hegyei. Egy-egy csillaghegy igen domború sugárból áll, melyek mindegyike ismét külön van kimetszve, és csupán likacsolva, mi a csillagnak folytonos fényt kölcsönöz. A munka csinos. Kossuth egy kicsiny, négyszögű papi­rosra 17 apró sorban megírta a rendjel rövid magyarázatát, történetét és rendeltetését. A kis papírt a csillag középső lapjának hátához, mely­nek nagyságához képest mérte ki — maga helyezte és úgy tette az egészet az egyszerű fekete, 8 szögű, szintén fekete bársonynyal bélelt tokba. A sorok, miket irt, igy hangzanak : „Az 1848—49-ki magyar katonai érdemrend nagy keresztjének azon csillagjelvénye, melyet Bem tábornok Nagy-Szeben bevétele alkalmából kapott s holtiglan viselt. Ezt a hős tábornok ha­lála után a török kormány alólírottnak, mint a rend volt nagymesterének visszaküldötte, ki azt a Cserey Jánosné asszonyság által alapított „Há­romszéki múzeumnak“ ajándékozza. Kossuth L­aj­o­s m. p. Collegno (al Baraccone) Olaszország. Január 27. 1877.“ Hogy az egyetlenül álló ereklyét a közönség is megismerhesse, Orbán Balázs valószínűleg nyil­vános szemlére fogja azt Budapesten kitenni csekély beléptidij mellett valamely jótékony czélra, nevezetesen a honvédmenház javára. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 6. SZÁM. 1977. XXIII. ÉVFOLYAM. * A konstantinápolyi küldöttség. Konstantinápolyból e hó 3-án d. u. 2 órakor in­dult el a magyar ifjúság küldöttsége Trieszt felé, s vasárnap délután 4 órakor várják őket Budapestre. Székesfehérvárra szombaton éjjel érnek, ott azon­ban pihenőt tartanak. Idáig megy eléjök Buda­pestről egy küldöttség. A fővárosban nagy az érdeklődés és sok ké­szület történik, hogy fogadtatásuk ünnepélyes legyen. Az egyetemi ifjúságnak ugyan meg van tiltva, hogy testületileg részt vegyen a fogadtatás­ban, de a­mint e tilalom megtörtént, s a közönség a rendőrség beavatkozásáról értesült, még széles­ körű lett az érdeklődés s polgárok vették kezökbe a fogadtatás előkészületeinek elintézését. Három­száz tagú bizottság alakult, mely falragaszokban hívta föl a főváros lakóit, hogy a Konstantinápoly­ban nyilvánult lelkesedésre adandó válasz gyanánt­kövessenek el mindent az elfogadáskor. A fogadtatás a vasúti indóháznál lesz, és szó­ban van, hogy a bevonuláskor villanyfénynyel világítanak. Még akkor este lakomát rendeznek, mely hihetőleg igen népes lesz. Az ünnepélyes fogadtatásra a rendőrség meg­adta az engedélyt , a zászlókat és zenét azonban eltiltotta.* Az országgyűlés húsz képviselője a konstantinápolyi küldöttséghez következő táv­irati üdvözletét intézte: „Alólírott képviselők a küldöttségnek a nemzet közérzületét kifejező vál­lalkozásukhoz elismerésüket fejezik ki és szeren­csés megmenekülésökhöz örömüket nyilvánítják.“ Az aláírt nevek közt vannak: Bánhidy Béla b., Földváry Mihály, Ragályi Gyula, Fáy B., Sztupa György, Pap Gábor superintendens, Kovácsy Gyula, Metzner Gyula, Szontagh Pál gömöri, Hets Károly, Miklós Gyula, Szluha Benedek, Gullner Gyula, Boda Sándor, Lukács Béla, Varga Károly stb. A viharos és szerencsétlen utazásról, melyből a küldöttségnek ismét Konstantinápolyba kellett térni, most már számos tudósítás van. Jan. 23-án indultak el, s egy kis gőzös vitte őket az „Izmail“ nevű császári yachtra. A kikötőig sokan kisérték őket, s a búcsúzás ismét zajos volt. Az „Izmail“ fedélzetén is küldöttségek mondtak búcsút. Az ifjakkal Bifát és Ali beyek mentek, kik Buscsukig akarták kisérni őket. A hajó kapitánya Mehemed Busdi volt. Késő este jutottak a Bosporusban levő Bujuk­­derébe, hol már hallották, hogy a Fekete-tenger igen háborog. Nem messze török hadihajók hor­gonyoztak, melyekről a tisztek eljöttek üdvözlésre. Jan. 24-én délfelé indultak tova Bujukderéből. A hadi­hajók egyikéről a Rákóczy-indulóval üdvö­zölték őket, s a hajók felhúzták a lobogókat is, a legénység pedig kendőjét lobogtatta. Az európai és ázsiai erődök is mind üdvözölték az „Izmailt.“ A török hadihajóktól nem messze egy orosz yacht horgonyozott, s azon rajta volt épen Ignatieff, és tanúja lehetett a demonstrácziónak. A flotta tün­tetése átragadt a partokra is, hol a lakosság nagy csoportokban jelent meg. A Bosporus nyílását elhagyva, a Fekete-ten­gerre jutottak, mely hullámzott, még pedig foly­vást erősebben. A küldöttség tagjai csakhamar megkapták a tengeri betegséget. Egyszerre nagy zavar támadt a hajón. A hajó egyik szobájában tűz ütött ki. Egy gyertya dőlt fel, s meggyújtotta a szobát. Az „Izmail“ pedig egészen fából van. Képzelhetni a rémületet. De a matrózok csakhamar eloltották. Hanem Mehemed Bushi nem akart tovább menni, attól tartva, hogy

Next