1906, Távirda és Posta (Magyar Királyi Posta és Távirda Rendeletek Tára, 1906. 1-55. szám)
1906-08-16 / 38. szám
38. szám, megjelölendő, hogy a névsor, illetve vezetéklajstrom melyik adata hogyan módosul. Be kell jelenteni kétség esetén azt is, hogy a létesített vezeték mely iránynyomon halad. Új hivatalok ezután is, úgy mint a fennebb említett 77537/92. számú rendelet előírja, a megnyitást követő napon, egyéb adatok pedig legkésőbb nyolc napon belül bejelentendők. A bejelentést nem késleltetheti azon körülmény, hogy ezen időhatáron belül esetleg a vezetékhosszban beálló változások meg nem állapíthatók. Ilyen, csak ritkán előfordulható esetben a hosszváltozások pótlólag jelentendők, de mindenesetre azon hó végéig, melyben a változás történt, illetve a munkálat befejeztetett. Különös súlyt helyezzenek az igazgatóságok arra, hogy egyszerre az összes szükséges adatokat (ideszámítva a vezetékek pontos irányának megjelölését is) bejelentsék, nehogy időt rabló és munkát szaporító pótlások váljanak szükségessé, vagy a segédkönyvekben, térképeken stb. hiányosságok keletkezzenek. Budapest, 1906 augusztus hó 4-én. Helyesbítés: 52933. Eltérőleg f. évi május hó 3-án kelt 33023. sz. rendeletemtől (1. „P. és T. R. T.“ 1906. évi 22. sz.) a gánóczfürdői postahivatal neve változatlan marad. Erről a kir. posta- (távirda-hivatalokat) a rendelkezésre álló segédkönyvek megfelelő helyesbítése végett azzal értesítem, hogy említett postahivatal neve ezentúl egybeírva „Gánóczfürdő“ lesz. Budapest, 1906 augusztus hó 8-án. 243 SZEMÉLYZETIEK. A m. kir. posta-távirda és távbeszélő államtitkár elnökigazgatója Bogáts Dénes, Szente Viktor, Szilárd Jenő, Racsek József, Kónya Lajos, Modrein Márk, Rcsay Lajos, Kisfaludy József, Földes Aladár, Kulcsár Bertalan, Papp István, Nagy Géza, Künczey Elemér, Szefics Mihály, Sasié Illés, Tihanyi Mihály, Vodicska Sándor, Meng Pál, Batta József, Csömör Dezső, Sándor Aurél, Göncz Lajos, Meixner Miksa, Stanzl Antal, Müller Béla, Volter Lajos, Horvát Gyula, Nagy Ferencz, Szegedi László, Traversz István, Ligeti Rezső, Váradi Károly, Zacher Ferencz, Gersy Virgil, Tóth József, Zelény Vincze, Mojzes Tihamér, Varga Sándor, Világi József, Kuharik Bertalan, Major Gyula, Macsata József, Kohn Tivadar, Előd Imre, Varga Imre, Gyenes János, Kalmár István, Kőmives Mihály, Egerváry Jenő, Vogler Oszkár, Ruth Alajos, Gelber Ödön, Sándor Pál, Csányi Antal, Fazekas Károly, Augusztiny Ákos, Parasin Sándor, Csery László, Gerlach István, Berczik Árpád, Hajós Alajos, Tóth Zsiga György, Béler Jenő, Liebhart Jenő, Selmeczy Iván, Gyéresi Béla, Gyurkovics József, Kanizsai Lajos, Vértes Simon és Horváth Józsefet a budapesti és zágrábi posta- és távirdatisztképző tanfolyamok végzett és alapvizsgát tett hallgatóit ideiglenes minőségű posta- és távirdagyakornokokká nevezte ki. A m. kir. posta-távirda és távbeszélő államtitkárelnökigazgatója Németh Czoelestin, Fischer Ilermin, Gradwohl Erzsébet, Szalay Sarolta, Stephany Magda, Epstein Ida, Manheim Regina, Farkas Györgyné, Ramberger Jánosné, Jónás Berta, Hajdú Karolin, Deckner Gizella, Ramberger Elza, László Irma, Biskey Karolin, Lenk Vilma, Fodor Francziska, Váter Elekta, Baktay Mária, Kopstein Berta, Seide Gizella, Szente Matild, Szibrán Emma, Pajor Józsefné, Kiss Szidónia, Szilágyi Erzsébet, Kühn Gizella, Dietrich Lujza, Kristóf Istvánné, Henge Emma, Kostelic Matild, Henter Irén, Feldman Ad. Lipótné, Marich Rebeka, Tóth Erzsébet, Moreillon Johanna, özvegy Tanos Jánosné, Mészáros Paula, Gally Sámuelné, Fizus Anna, Zamlinszky Lujza, Van der Venne Emilia, Szakál Istvánné, Juhász Margit, Lévay Róza, Tordy Etel, Vrga Mária, Tóth Lajosné, Keller- Imayer Jánosné, Réh Ilona, Kardos Gézáné, Gfeller Mária, Paszternák Zsigmondné, Beke Regina, Ureczky Mária, Szűts Erzsébet, Ambrus Róza, Hank Katalin, Kőszegi Ilona, Osztrovszky Olga, özv. Nagy Sándorné, Scheip Béláné, Varga Mária, Vörös Irén, Simkovits Emma, Barra Róza, özv. Kéry Gyuláné, Makovits Józsefné, Kovalszky Károlyné, Róth Emilia, Gottesz Piroska, Táncsics Mária, Ebeczky Jenőné, Sterba Jolán, Wittich Jolán, Miksz Stefánia, Kapeller Etelka, Grósz Francziska, Wild Frida, Knézy Anasztázia, Elefánthy Kornélia, Henter Ottilia, Ullmann Anna és Rajczy Vilma posta- és távirdakiadókat, napidíjas távbeszélőkezelőnőket és napidíjas írógépkezelőnőket ideiglenes minőségű posta- és távirdakezelőnőkké, távbeszélőkezelőnőkké és írógépkezelőnőkké nevezte ki. Kineveztettek postamesterekké : a kassai kerületben: Styller Anna Gibártra, Apáthy Gizella Turterebesre; a nagyváradi kerületben: Hordó Vilma Alsó-Fernezelyre, Ujfalussy Dezső Gyapjúra ; a pécsi kerületben: Stampf Malvin Bánok Szent-Györgyre, Fördös Kálmánné Gesztibre, Frank Erzsébet Kisvejkére; a pozsonyi kerületben: özv. Révész Wagen Karolina Béla udvarnokra, Mittitzky Stefánia Papradnóra; a soproni kerületben: Stanits Ottilia Felsőkismartonhegyre, Kiss Ilona Gyúróra; a temesvári kerületben: Thát Elemér