Premier, 2000 (1-7. szám)
2000-12-01 / 7. szám
együtt sokat jártam gospelkórusokba, egyetlen fehérként együtt énekeltem a sok-sok feketével. Egyébként énekeltem nekik magyar népdalokat. Teljesen kibuktak, fantasztikusnak tartották, amit hallottak, és azt mondták, hogy „igazi soul lelkem" van. - Hány évig éltél Amerikában ? Azt szokták mondani, hogy oda könnyű kimenni, de csak győztesként szabad visszajönni. - Én is így érzem. 1981 -től 1994-ig éltem Amerikában. Nagyon jól éreztem magam, rengeteget tanultam, és egészen más emberként tértem haza. A hazajövetelemben egyébként személyes okok játszottak közre, de nem ez a fontos, hanem az, hogy kinn megtaláltam önmagam, megtaláltam azt az utat, amelyet járnom kell. Ám a legnagyobb élmény az volt, hogy mindennel egyedül kellett megbirkóznom, s nem tévedtem el abban a nagy dzsungelben. - Nemrég jártam Amerikában, és az egyik legizgalmasabb tapasztalatom az volt, hogy az emberek borzasztóan vigyáznak magukra. - Húsz év fölött már mindenki nagyon vigyázzon magára. Figyeljen arra, hogy mit eszik, mit iszik, mit olvas, meg arra is, hogy kik a barátai. - Miként jön ide a könyv? - Én nagyon átélem, amit olvasok, ezért a rossz, negatív könyvet azonnal leteszem. Olyan könyvekre van szükségem, amelyek segítenek, építenek engem, ezért elsősorban az önéletrajzokat keresem, azokat, amelyek arról szólnak, hogy különböző történelmi korokban az emberek miként viselkedtek, hogyan éreztek. Ezekből lehet tanulni. - Térjünk vissza a hétvégi koncerthez. Még sohasem énekeltem színpadon, nem is fogok, de rengeteget voltam kamera előtt. Imádom a hangulatát. Mi a jó egy koncertben? -A repülés. Én imádok repülni. Egy pici helyen teljesen más a légkör, mint egy nagy csarnokban, de itt is, ott is elérheted azt a hangulatot, hogy repülj. Az a hitvallásom, hogy engedjük el magunkat, törekedjünk a maximumra, engedjük magunkat repülni. Nagyon remélem, a Generállal is meglesz ez az élményem, meg kell, hogy legyen. Ígérem, hogy a színpadról tömény energia árad majd a közönség felé, és mert a közönség borzasztóan érzékeny, közös lesz a fantasztikus élmény, a repülés. - Bocs, de az asszociáció kikerülhetetlen. Jó sok zenészt ismerek, aki nem feltétlenül a zene szárnyán akar repülni, ha érted, mire gondolok... - Ne aggódj, értelek. A legelején nagyon sokszor ittunk. Volt egy lengyelországi turné, azt végigkísérte a vodka, aztán jött egy szovjetunióbeli turné, napi három tojással és egy üveg pezsgővel, mert egyszerűen nem volt más. Aztán én is eljutottam ahhoz a felismeréshez, hogy elég volt, jól éreztem magam, de itallal már nem lehet továbblépni, és különösen nem kábítószerrel. - Azt hiszem, ehhez elég erősnek kell lenni. - .Amikor kimentem Amerikába, mindent kipróbáltam, és nagyon gyorsan rájöttem, hogy én önmagamtól is jól tudom érezni magam. Annak ellenére is kitartottam emellett, hogy adódtak problémáim. Egy-két koncertről pontosan azért maradtam le, mert a társaság nem fogadott be. Egy kábítószerező csapatban másfajta életérzés az uralkodó, másképp gondolkodnak, kiszámíthatatlanok és talán érzékenyebbek. Én nem éreztem velük jól magam, ez fordítva is így volt. - Te olyan lemondós fajta vagy? Fogadjunk, hogy húst sem eszel. - Csak részben van igazad, mert egyrészt imádok főzni, másrészt nem vagyok totálisan vegetáriánus, néha bekapok egy kis csibevagy kacsahúst. Szeretek újítani. Van egy kínai edényem, abban keverek össze egy kis brokkolit, zöldségeket, kínai fűszereket, mogyorót, mazsolát, mézet, hozzá egy kis szójaszószt, az egészet megsütöm, és valami fantasztikus lesz. - Hogy állsz az italokkal? -A keményet nem bírom, a vörösbort szeretem. Márkát ne kérdezz, az a lényeg, hogy jó legyen, ja, meg száraz. Nem iszom ok nélkül, kóstolgatni szeretek, nálam a bor és a hangulat összetartozik. - Egyszer meséltél nekem arról, hogy' Ikszel a lélekvándorlásban. Hány előző életedről tudsz? - Egyszer például az ill. században bíró voltam Svájcban. Egy nagyon nagy darab férfit képzelj el, magasat, kövéret, egy 7150 kilós pasast, baromi nagy csizmával, aki a városban élet és halál ura. Van egy vékonyka felesége, akivel egyébként rosszul bánik, és hozzá rengeteg gyerek.Nyilván megöltek a végén. Leszúrt egy féltékeny férj. - Tévedsz, szívroham végzett velem. - Nő sohasem voltál? - De, a múlt század végén egy nagyon gazdag bécsi családnak voltam a kislánya, hosszú, fekete hajjal. Ha hiszed, ha nem, Bécsben egyszer elmentem abba az utcába, ahol laktam, meg is találtam a házat, csodálatos nagy fekete kapuja volt. - Hogyan haltál meg Bécsben ? -A szomorúságba haltam bele, mert hozzáadtak egy olyan emberhez, akit nem szerettem, és bár volt egy fiam meg egy kislányom, egyáltalán nem élveztem az életet, szomorú voltam és meg akartam halni. Egy szanatóriumban, ahol maiden fehér volt, ott haltam meg nagyon fiatalon, harmincévesen. - Na és milyen élet vár rád a XXI. században? - Nem tudom, viszont gyűjtöm az angyalkákat, lehet, hogy a következő életem „angyali” lesz. - Talán azért hiszel ebben, mert énekeltél kórusban, és azt mondják, hogy a gyermekkórus az angyalok hangja. - Biztosan. Tényleg a rádió gyerekkórusában repültem először. - Éreztél kórustagként olyat, hogy angyal vagy? - Igen. Még mostanában is sikerül ezt az érzést egy-egy koncerten elérni. Néha előfordul, hogy könnyes szemmel jönnek oda hozzám. „Magdikám, ez fantasztikus volt.” Egyszer te is eljöhetnél a koncertemre. 36 PREMIER