Premier, 2003 (26-34. szám)
2003-04-01 / 28. szám
géhez. Határozott véleménye és rengeteg mondanivalója volt a világról. Fontos tulajdonsága, hogy igazat mondott, nem volt gyáva és nem mérlegelt, de halálpontosan érezte, meddig lehet elmenni. Közöttünk szorosan összefonódó baráti és munkakapcsolat volt. Abszolút mértékben megbíztunk egymásban. Évtizedekig dolgoztunk együtt úgy, hogy tényleges szóváltásra nem került sor. Fegyelemre szükség volt, munkáinkat a legszigorúbb politikai cenzúra vizsgálta át. A szövegek tele voltak kőkemény poénokkal. Mindig írtunk külön egy kifejezetten durva részt, arra számítva, hogy azt kidobják, a többi felett pedig elsiklik a figyelmük. Komlós János írt neki egy Kádár-paródiát, A nagy sakkozó címmel. A televízió egyik vezetőjének tilalma ellenére közönség előtt felvettük. Másnap került új elnök a televízióba, Nagy Richárd. A felvétel megtekintése után a következőt mondta: „Én képviselő vagyok, mentelmi jogom van. Ti kerültök börtönbe! Mehet!” Lement. Még külföldre is kijutott az anyag, mivel a rendszer büszke volt a nagy diktátor remek paródiájára. A színpadon kívül rengeteget jelentett számára a második feleségével való harmonikus kapcsolat. Géza egészségileg és lelkileg egyaránt szerencsétlen időszakban volt, amikor Ildikó belépett az életébe és valósággal átvarázsolta. Nagyon jó társaságunk volt, gyakran összejártunk. Szerették egymást Seregi Lacival is, és annak ellenére, hogy soha nem dolgoztak együtt, hasonló ízlés, világszemlélet, kölcsönös szimpátia kötötte össze őket. Félévente megnéztük a színházban az Élelem bérét. Seregi Eszter, Seregi Laci és a feleségem, Csűrös Karola. Előadás után felmentünk hozzá és kaptunk még 50 percnyi ráadást. Emlékszem, a 70. születésnapomra meglepetést szerveztek. Négyen indultunk el vacsorázni, majd negyedóránként egymás után érkeztek a barátaim, utolsónak Géza. Már záróra volt az étteremben, mikor belekezdett a magánszámába. A személyzet ott állt még egy órán keresztül és zokogott a röhögéstől. Mindig lehetett rá számítani. Sok problémán és fájdalmas időszakon segítettük át egymást. Egész tehetsége hihetetlen érzékenységéből táplálkozott.” Nemrég meglátogattam Szenes Ivánt, Hofi Géza barátját és szerzőtársát is. Rezső téri lakásában találkoztunk, ahol egykor édesapja, Szenes Andor dolgozott Kálmán Imrével és Lehár Ferenccel. Abban a szobában és ugyanannál az asztalnál ültem, ahol először beszélgetett hosszasan Szenes Iván Hofival, és ahol később rengeteg közös produkciójuk született. Mesélt a műsorok előkészületeiről, sok kedves emlékről és egy másik, szerényebb, számunkra talán kevésbé ismerős Hofiról. Kötetre való emlékezést őriz a magnetofon, melyből lehetetlen félmondatokat kiragadni, s talán nem is volna illendő a napokban megjelenő Hofikötet meglepetéseit előre elárulni. * „Nem művész úr akarok lenni, hanem Hofi." Ezt szinte minden nyilatkozatában hangsúlyozta. Nem szerette a riportokat, ritkán beszélt, csak akkor, ha tényleg volt mondanivalója. Gyűlölte a korlátoltságot, a „kiskirálykodást”, a pártok értelmetlen acsarkodását. Dühös volt a sorscsapásokból, szerencsétlenségekből üzletet csináló médiára, a különböző televíziós csatornák alkalmatlan műsorvezetőire. Furcsán tekintett arra a (színházi) világra, melyben bárki sztár lehetett. Ma nagyon szomorú lenne... és Mulattatott és mulatott „Rendezői instrukció” Horváth Ádámtól