Premier, 2006 (53-58. szám)
2006-12-01 / 58. szám
A ZENESZERZŐÉS KÖLTŐGÉNIUSZOK HASONLÓSÁGA Nagyon jellemző a férfi dominancia. Minden vizsgált géniusz az erősebb nemhez tartozott. Az okok szerteágazóak. Elsőrendű magyarázatként a társadalmi körülményekre kell hivatkozni: a korábbi évszázadokban kialakult társadalmi munkamegosztás szerint a nők feladata a faj fenntartása volt. Az akkortájt szokásos családonkénti átlagos 11 gyermek mellett az anyáknak nehéz lett volna kivételes zenei és költői adottságaikat valóra váltani. Mégis, másodrendű okként a két nem biológiai különbsége is szót érdemel, különösen a zeneszerzők körében. Mindig voltak olyan „deviáns” nők, akik művészi küldetésüket fontosabbnak tartották az anyai szerepnél. Éppen ezért ismerünk nagy női énekeseket, zongoristákat, hegedűsöket, hárfásokat stb., jelentős női zeneszerzőket azonban nem. Ma már van magyarázatunk erre. A férfiak jobbak a térbeli tájékozódásban, mivel az emberré válást követő ezer években vadásztak és harcoltak, ennek során pedig e specifikus szellemi adottságuk folyamatos kiválogatódáson ment át. Magyarul: a rosszabb térbeli tájékozódásnak nem vették észre a feléjük szálló dárdát vagy a közelükbe lopakodó vadállatokat, és elpusztultak. A zeneszerzői képesség pedig - gondoljunk egy szimfónia különböző szólamainak összefüggésére térben és időben - kivételes térbeli adottságokat igényel, így e genetikai „hajlam” is hozzájárulhat a zeneszerző-géniuszok férfi dominanciájához. A költő-géniuszok kizárólagos férfi neme is döntően a nők korábbi társadalmi helyzetével magyarázható, a költőnők aránya a 20. században éppen ezért jelentősen növekedett is. Mind a zenei, mind a költői tehetség korán mutatkozik meg. Éppen ezért a „csodagyerekek" általában muzsikusok. E kivételes adottságuk predesztinálja őket a hangszerek korai virtuóz használatára, elég Liszt Ferencre vagy Mozartra hivatkozni. Szegény kis Mozartot (húgával együtt) apja úgy cipelte végig Európa uralkodóházainak előadótermein, mint a bazári majmot...A kis Bartók Béla még nem tudott beszélni, de a rádióban hallott zeneműveket már „kidobolta”. A sajátos, rájuk jellemző művek megalkotására azonban csak később váltak képessé, mivel ehhez már a kreativitásra is szükség van. Az ennek hátterében álló gének hiánya magyarázza számos csodagyerek későbbi eltűnését (mint pl. a „kis” karmesterét). A költői adottságok is korán jelentkeznek, a vizsgált költő-géniuszok mindegyike tizenéves korában már igazolta kivételes adottságait. Sőt, néhányukban e tehetségük már 10 éves koruk előtt megmutatkozott. Például Weöres Sándor 4 éves korában írt verseit később - a helyesírás kijavítása után - bevette az összes verseit tartalmazó kötetébe. E korai költemények azonban még nem tekinthetők remekműveknek, néhány szabályt erősítő kivételtől eltekintve. Ilyen Petőfi Sándor, akinek 15-17 éves korában írt versei már igazi talentumról tanúskodtak. Mégis, nagy verseit ő is huszonéves korában írta. A harmadik közös jellegzetességük a zeneszerző- és költőgéniuszoknak, hogy a „hasonló hasonlót választ” elv érvényesült házasságukban. Korábban ez csak a szociális helyzetre, vallásra és földrajzi régióra vonatkozott, míg később a foglalkozás-érdeklődés vált uralkodóvá. A 20. század zeneszerző- és költőgéniuszai gyakorta énekesnőket, zongoristákat, illetve költőnőket vagy művészeket vettek feleségül. A KÜLÖNBSÉGEK AZ ÖRÖKLŐDÉSBEN A zeneszerző- és költőgéniuszok családfaelemzése ugyanakkor teljesen eltérő képet mutatott. A zeneszerző-muzsikus tehetségtípusra a családi halmozódás a jellemző. A vizsgált hat géniusz családfáján ez szembetűnő, például J. S. Bach családfáján 63(!) muzsikus számolható meg. E családokban szinte minden férfi ezt a küldetést-foglalkozást választotta. A zenei tehetség a családon belül az úgy nevezett piramis-modellel írható le. Általános szabálynak tűnik, hogy az apai nagyapáról kiderült, jó hangja van, illetve muzikalitása átlagon felüli. E nagyapák hasznosították is ezt a képességüket kántorként, műkedvelő zenészként vagy legalábbis saját kedvtelésükre. Éppen zeneszeretetük miatt, fiaikat már ilyen irányba is képeztették, és belőlük már gyakorta professzionális zenészek váltak. S az ő gyermekeik - tehát az unokák - közül került ki az értékelt 6 zeneszerző-géniusz, akik tehát a piramis csúcsát képviselik e családokban. A zeneszerző-géniuszoknak - J. S. Bach és Erkel Ferenc kivételével - már alacsony volt a gyermekszámuk (Beethoven gyermektelen is maradt), de gyermekeik általában még zenészek lettek. A kivételt a két Bartók fiú jelenti. Liszt Ferenc fia korán meghalt, lányai közül a zenei talentum azonban kétségtelen Cosimában - von Büllow, majd Richard Wagner feleségében. Az unokák pedig - ha voltak - már beleolvadtak a népesség átlagos zenei képességébe. A kivételt itt a Wagner-leszármazottak jelentik, de hát ők - Liszt Ferenc és Richard Wagner génjeinek köszönhetően - kivételes helyzetben voltak. Ezzel szemben a kivételes költői talentumok ritkán mutatnak családi halmozódást. A vizsgált költőgéniuszok szüleiben e kivételes képesség nem fordult elő, sőt, legtöbben még fiaik verseit sem olvasták, illetve értették - már csak azért sem, mivel többen írástudatlanok voltak. Az ő kivételes talentumuk a gejzír-modellnek felel meg: a semmiből jönnek, az Ady Endre