Premier, 2006 (53-58. szám)

2006-12-01 / 58. szám

A ZENESZERZŐ­­ÉS KÖLTŐGÉNIUSZOK HASONLÓSÁGA Nagyon jellemző a férfi dominancia. Minden vizsgált géniusz az erősebb nemhez tartozott. Az okok szerteága­zóak. Elsőrendű magyarázatként a társadalmi körülményekre kell hivat­kozni: a korábbi évszázadokban ki­alakult társadalmi munkamegosztás szerint a nők feladata a faj fenntartá­sa volt. Az akkortájt szokásos csalá­donkénti átlagos 11 gyermek mellett az anyáknak nehéz lett volna kivételes zenei és költői adottságaikat valóra váltani. Mégis, másodrendű okként a két nem biológiai különbsége is szót érdemel, különösen a zeneszerzők kö­rében. Mindig voltak olyan „deviáns” nők, akik művészi küldetésüket fon­tosabbnak tartották az anyai szerep­nél. Éppen ezért ismerünk nagy női énekeseket, zongoristákat, hegedű­söket, hárfásokat stb., jelentős női ze­neszerzőket azonban nem. Ma már van magyarázatunk erre. A férfiak jobbak a térbeli tájékozódásban, mi­vel az emberré válást követő ezer években vadásztak és harcoltak, en­nek során pedig e specifikus szellemi adottságuk folyamatos kiválogatódá­­son ment át. Magyarul: a rosszabb térbeli tájékozódásnak nem vették észre a feléjük szálló dárdát vagy a kö­zelükbe lopakodó vadállatokat, és el­pusztultak. A zeneszerzői képesség pedig - gondoljunk egy szimfónia kü­lönböző szólamainak összefüggésére térben és időben - kivételes térbeli adottságokat igényel, így e genetikai „hajlam” is hozzájárulhat a zeneszer­ző-géniuszok férfi dominanciájához. A költő-géniuszok kizárólagos férfi neme is döntően a nők korábbi társa­dalmi helyzetével magyarázható, a költőnők aránya a 20. században ép­pen ezért jelentősen növekedett is. Mind a zenei, mind a költői tehet­ség korán mutatkozik meg. Éppen ezért a „csodagyerekek" általában muzsikusok. E kivételes adottságuk predesztinálja őket a hangszerek ko­rai virtuóz használatára, elég Liszt Ferencre vagy Mozartra hivatkozni. Szegény kis Mozartot (húgával együtt) apja úgy cipelte végig Európa ural­kodóházainak előadótermein, mint a bazári majmot...A kis Bartók Béla még nem tudott beszélni, de a rádió­ban hallott zeneműveket már „kido­bolta”. A sajátos, rájuk jellemző mű­vek megalkotására azonban csak ké­sőbb váltak képessé, mivel ehhez már a kreativitásra is szükség van. Az ennek hátterében álló gének hiá­nya magyarázza számos csodagye­rek későbbi eltűnését (mint pl. a „kis” karmesterét). A költői adottságok is korán je­lentkeznek, a vizsgált költő-géniu­szok mindegyike tizenéves korában már igazolta kivételes adottságait. Sőt, néhányukban e tehetségük már 10 éves koruk előtt megmutatko­zott. Például Weöres Sándor 4 éves korában írt verseit később - a he­lyesírás kijavítása után - bevette az összes verseit tartalmazó kötetébe. E korai költemények azonban még nem tekinthetők remekműveknek, néhány szabályt erősítő kivételtől eltekintve. Ilyen Petőfi Sándor, aki­nek 15-17 éves korában írt versei már igazi talentumról tanúskodtak. Mégis, nagy verseit ő is huszonéves korában írta. A harmadik közös jellegzetességük a zeneszerző- és költőgéniuszoknak, hogy a „hasonló hasonlót választ” elv érvényesült házasságukban. Koráb­ban ez csak a szociális helyzetre, val­lásra és földrajzi régióra vonatkozott, míg később a foglalkozás-érdeklődés vált uralkodóvá. A 20. század zene­szerző- és költőgéniuszai gyakorta énekesnőket, zongoristákat, illetve költőnőket vagy művészeket vettek feleségül. A KÜLÖNBSÉGEK AZ ÖRÖKLŐDÉSBEN A zeneszerző- és költőgéniuszok csa­ládfaelemzése ugyanakkor teljesen el­térő képet mutatott. A zeneszerző-muzsikus tehetségtí­pusra a családi halmozódás a jellem­ző. A vizsgált hat géniusz családfáján ez szembetűnő, például J. S. Bach családfáján 63(!) muzsikus számol­ható meg. E családokban szinte min­den férfi ezt a küldetést-foglalkozást választotta. A zenei tehetség a csalá­don belül az úgy nevezett piramis-mo­­dellel írható le. Általános szabálynak tűnik, hogy­ az apai nagyapáról kide­rült, jó hangja van, illetve muzikalitá­sa átlagon felüli. E nagyapák haszno­sították is ezt a képességüket kántor­ként, műkedvelő zenészként vagy leg­alábbis saját kedvtelésükre. Éppen zeneszeretetük miatt, fiaikat már ilyen irányba is képeztették, és belő­lük már gy­akorta professzionális ze­nészek váltak. S az ő gyermekeik - te­hát az unokák - közül került ki az ér­tékelt 6 zeneszerző-géniusz, akik te­hát a piramis csúcsát képviselik e csa­ládokban. A zeneszerző-géniuszok­nak - J. S. Bach és Erkel Ferenc kivé­telével - már alacsony volt a gyer­mekszámuk (Beethoven gyermekte­len is maradt), de gyermekeik általá­ban még zenészek lettek. A kivételt a két Bartók fiú jelenti. Liszt Ferenc fia korán meghalt, lányai közül a zenei talentum azonban kétségtelen Cosi­­mában - von Büllow, majd Richard Wagner feleségében. Az unokák pe­dig - ha voltak - már beleolvadtak a népesség átlagos zenei képességébe. A kivételt itt a Wagner-leszármazot­­tak jelentik, de hát ők - Liszt Ferenc és Richard Wagner génjeinek köszön­hetően - kivételes helyzetben voltak. Ezzel szemben a kivételes költői ta­lentumok ritkán mutatnak családi halmozódást. A vizsgált költőgéniu­szok szüleiben e kivételes képesség nem fordult elő, sőt, legtöbben még fiaik verseit sem olvasták, illetve ér­tették - már csak azért sem, mivel többen írástudatlanok voltak. Az ő ki­vételes talentumuk a gejzír-modell­­nek felel meg: a semmiből jönnek, az Ady Endre

Next