Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-04-20 / 16. szám
PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 16. szám. Negyedik évi folyamat. April 20. 1845. Des Christenthums höchstes Ziel ist, dasz der Mensch vernünftig, — und der Vernunft hőchster Triumph ist, dasz der Mensch christlich werde. H ö íf e 11. TARTALOM: Mi a'hit? (Tanszéki beszéd.) Bloch Móricz— Utravalócskák prot. egyházi gyűlésekre menendőknek. Mundanus. — Máramaros-ugocsai egyházmegye gyűlése Hegyi János. — Drégel-palánki e.megyei gyűlés. Tóth Mihály. — Nagy-bányai egyházmegye helyosztó gyűlése. Melegh. — Kül- és belföldi tudósítások. Mi a hit? (Tanszéki beszéd.) Az ember, ki világokat ölel lángelméjével, honnan jött és hová menendő? Azt kérdi a gondolkodó és e* kérdéssel köszönt be a szellemi világba. Nem minden emberben támadnak e' kérdések. Vannak, kik egész életökön keresztül öntudatlan ösztöntől vezéreltetve bolyongnak a' földön. Boldog, ki azon kívánságok kielégítését, mellyeket környékezete és testi szükségei szülének, nem tartja élete egyetlen és fő feladatának. Egyszer oda jutván, ellen-állhatatlan hatalom ösztönözendi lelkét, mindazon kérdések megfejtésére, mellyek élet-czéljának rejtelmeiben lappangnak. Mint a' mag, melly a' sötét föld gyomrából, szét-repesztve hüvelyét, törekszik napfényre, ugy követi lankadni nem tudó törekvéssel lelke nappalát, a balságok bilincseiből kivetkezve, a' bölcs. De ki itt a' bölcs ? Kérdjed meg a' Newtonokat, — pályájuk végén megvetéssel néznek vissza gyűjtött tudományuk kincseire, annyira nem közelité meg törekvésök lelköknek kimeríthetetlen eszményeit. "S a" bölcsek nappalának hol van világa ? Sokrates, minden bölcsesége végeredményének mondá, hogy tudja, miként mit sem tud. Homály borítja eredetünket, bizonytalanság éjjele jövőnket. Ez emberi sors. Tovább néz az ember, száll lelke mélyére, ki fejti meg itt neki titkát azon csodás egyesülésnek, melly halandó természetét halhatatlannal hozá kapcsolatba? Száz sejtelmek súgják meg neki a' halhatatlanságot, és az ember e' sejtelmek érzetében ragad meg mindent, a' mi szivét felgerjeszti; örökséget hisz ölelni, 's a holnapi nap hozza meg végét a' mai nap végetlenségének; a' szív maga, melly ma halhatatlanokról álmodozott, holnap sírnak martaléka. Ez ismét emberi sors, mondják, 's a' rejtély csak rejtetlen marad. Érezte a' sors ezen ellenállhatatlan hatalmát a* régi világ és magok az Olympus istenei föhajtva hódolnak az érczkaru avagy.t], a'szükség-istennőnek. Midőn Aischylosnak lebilincsezett Prometheus a jaj szavaival a' levegőt betölt nyögő fájdalmának szavai között azon fenyegetést is hallatja, hogy keserves sorsát magok az istenek sem fogják kikerülhetni. Jött a' megváltó Jézus Krisztus, és avagy:y/ vashatalma megtöretett, a1 kereszt alatt, — a1 halál elvesztette borzadalmait 's az élet rettegését. Mi szülte a változást? Mi tudta kibékíteni az életet a halállal,a földet a mennyel, az égalattit ég fölöttivel ? Felelet: a hit. A mit a bölcsek bölcsesége, a mit a hatalmasok hatalma teremteni nem tudott, véghezvitte azt az együgyű hit. Látod örömeid mulékonyságát és szomorkodol: a' hit az örökkévalóságra mutat, 's megnyugszol; kesergeni akarod sirba szállt szerelmesidet: látjuk egymást, — 's szived sebeire a* vigasztalás malasztja száll; érzed az élet keserveit: a1 hit mennyet mutat, a' hol nincs keserv, nincs halál, és a' hit csalhatatlan reménye megnyugtat. De mi az a' hit?— kérded — 's hol a' hit kecsegtetésinek biztositéka ? Kérdjed a' szerelmestől: mi a' szerelem? 's hol van boldogitó érzelmének biztositéka? „Titkon nyílnak az élet legszebb rózsái,' mond a' költő, 's a' költőnek igaza van. A' melly égi pompát tiszta fényes nappal nem látod, felleplezi előtted az éj sötét homálya és elragadtatva szemléled a' magosabb világok végetlen pompáját. De te, mint kétszer-kettőt, eszeddel akarod megfogni a' hitet. 'S miért épen ezt ? miért nem azt, a' mi szembeötlöbb és közelebb hozzád? Avvagy tudod-e már meghatározni a' gyönge fűszálnak mikénti sarjadását? Tudod-e megmondani, miért szük szádnak az édes ? miért nem a' keserű ? De, hála Istennek, hogy tudnunk nem kell, a' mit tudnunk nem lehet!, a' mi pedig boldogságunkhoz való, azt Isten mélyen oltotta szivünkbe, 's nem ada a' véges dolgokat kutató véges-észnek hatalmat felette. Mi siralmas volna a'szegény ember állapota, ha lelke megnyugtatását csak a' philosophok tudományától várhatná!? Hány ember részesülhetne lelke teljes nyugalmának boldogságában? Nem ugy akarta a'jóságos gondviselés, hanem adott az embernek fontoló észt és sejtő szivet, hogy a' hol ' világosan ismerni nem tud, tudjon hinni és boldog lenni. Értsük tisztán egymást. A' tudomány ösz-