Protestáns Szemle, 1928
Színházi Szemle - Vajthó László: Színházi szemle
nem Nizzába, hanem a körúti kávémérésbe torkollik, míg azonban a tegnapé az életből a halál felé ájult,s az új regény a ma dermedtségéből a holnap eleven élete felé nyújtózkodik. Kádár Imre ezt a fönt lesajnált elmúlt életet egyébként nagyon jól látja, az írásából áradó fejlődésképesség reményt nyújt arra, hogy az új világban körültekintve, kihalász belőle még néhány jó regényre valót. Egyes részletek, így a művész viszonya az élethez, a szerelemhez, a barátsághoz, kitűnően sikerültek, de örök szabály, hogy a művésznek utolsó modellje a művész. Cipőfelsőrészkészítőről mindig jobb és irodalmibb regényt lehet írni, mint a költőről vagy festőről, vagy muzsikusról. Itt újra és újra csak műhelytitkokra lyukadunk ki, ami a beavatottakat untatja, a kívülállót nem érdekli. A művész sohasem egész ember, a róla szóló írás sohasem egész írás. Kádár Imre új, egészebb, maibb, egészségesebb regényét a tehetségnek kijáró érdeklődéssel várjuk. Szegedi István: Színházi szemle. Fodor László legelfogultabb híve sem mondhatja, hogy új vígjátéka, A templom egere, melyet nemrég a Vígszínház mutatott be, jelentékeny fejlődést mutat ennek a tehetséges, de túlságosan gyorsan dolgozó fiatal írónak drámaírói pályáján. Ismeri a színpadot, érti a külső hatás minden csínját-bínját, de már egész darab formálására képtelen. Nincsenek főalakjai, kik egyéniségük körvonalaival határozottan elütnének egymástól. A szerző talán látta őket valahol, egy érdekes, reális pillanatban, s a játéknak ez a része, — az első felvonás, — a bemutatkozás, valóban a földön játszik, reális keretek közt. De mintha kámforból volnának kedvenc hősei, oly hamar elillan belőlük minden természetes élet. Amikor cselekedni kezdenek, még húsból, vérből valók, aztán mindinkább azt bizonyítják, hogy egykét modellnek darabról-darabra szerepeltetett romantikus és mind elmosódóbb változatai. Észrevesszük ezt rajtuk dr. Szabó Juci óta, bármennyire más ruhát öltsenek és más-más cselekmény sodrába kerüljenek is. Valamennyien elszántan lépnek elénk, ritka életelvet hirdetnek, komoly, aktuális problémákat feszegetnek a kenyér és a szerelem területén, s olyan hangon szavalnak, mintha minden második követőjük ki tudná kerülni a megélhetés és a szívügyek B-listásainak robotos, hétköznapi végzetét. Aztán a nagyot zuhanó második felvonásban elváltozik a hangjuk, fogadkozásuk szentenciák özönébe fut s egyszerre csak azon vesszük észre magunkat, hogy az egész társaság a varró- és írógépmesék romantikus vágányaira zökkent át. Az első felvonás végzetesen kitűnő volt, az alakok minden érdekes sajátságaikat bemutatták, akár csak a kisvárosi cirkusz akrobatái az első estén. Egyetlen felvonásra való alakok, a függöny első összecsapásakor már be is fejezték fejlődésüket. Ettől fogva miliőváltozás tartja bennük a lelket s fürge epizódfigurák, — Fodornak legsikerültebb alakjai, — akik jószívvel toppannak elő a segítségükre, hogy a tátongó ürességeket többé-kevésbbé sikerült ötletekkel és fordulatokkal töltsék ki. Ám a harmadik színben már ezeknek elméssége sem segít s a befejezés rendesen úgy hat, mint egy rég ismert eljegyzés, melyet közbejött akadá-