Rádió és Televizió Szemle, 1971 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1971-12-15 / 4. szám
JÓ REGGELT, VASÁRNAP! Sediánszky János 1969.március 9-én hangzott el először e kissé szürrealista,jókedvű köszöntés a Kossuth Rádión; a szerző izgatottan köszörülte torkát a megszólaláshoz... akárcsak 1971. július 4-én reggel, amikor már a sorozat harmincadik adását közvetítettük, élőben, vonalon, a koppenhágai stúdióból, nem véletlenül idézem fel ezt a műsort, a harmincadikat, jóllehet azóta már a harmincharmadikon is túljutottunk. Magam is meghökkenek, amikor a számbavételhez leírom a számokat: a gyorsan elrepült idő adatok sorát rögzíti; az elmúlt két és fél évben minden negyedik vasárnapon, az egyenként átlag 100 perces műsor csaknem három és fél ezer percét, több mint 50 óráját, közel 400 különféle témával, kétszáz riporttal, s legalább annyi szereplővel. Mennyi aggodalom, tervezés, anyaggyűjtés, próbálkozás rejlik e számok mögött, mennyi feszültség, aprómunka, gond és élmény! Amikor a Koppenhágából sugárzott Jó reggelt, Izlandigot készítettük és szombaton este 10 óra körül még csak a ránk váró munka egyharmadánál tartottunk, ideges futkározásomat, jegyzetelésemet, töprengéseimet látva, a fiatal technikus kolléga, a vikingek nyugodt, magabiztos ivadéka, mosolyogva kérdezte: mondja, miért csinálja? A válasszal, egy gyors, tűnődő kézmozdulaton túl, akkor adós maradtam: most megpróbálom összegezni, néhány gondolattal... A Jó reggelt, vasárnap egy ötletből született: a címéből. Az csendült meg először s kereste hozzá a tartalmat, a műformát, amit már nem biztam ennyire a véletlenre. De ez már a szerző "ars poetica"-ját érinti: milyen elvi megfontolások, szakmai tapasztalatok, alkati sajátosságok érlelték-szülték a sorozat jellegét, stílusát, tematikáját és hangvételét. Úgy vélem,a modern tömegkommunikáció korában, a televíziók és rádióadók konkurenciájában, a műsorok non-stop átadásában,dömpingjében, a szerző szándékán túl, minden rádióműsort meghatároz az adásidő; ez alakította lényegesen a Jó reggelt... tartalmi-formai megjelenését is. Lényegesen, de nem mindenhatóan, alárendelve az eszmei céloknak, gyakorlati kívánalmaknak.