Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-05-28 / 43. szám
338 ez evező legénynek’ homlokát borita veríték, s a kor arányos’ szemeibül lövettek tele villámhoszus tekintetek. Branden sejté a hoszus pillanatok jelentését. De ki ügyelne a’ porszemekre? ki őrizkednék földulni egy hajócseléd’ boldogságát, ki csak azért született, hogy uraságai késeinek eszköze legyen ? Így gondolkozék ő, ’s csekélyebbnek tartá az egész embert, hogysem annak boszujátul félni eszébe jutott volna. És mégis csak hamar elközelitett a’ boszúállás órája. Egyszerre koromsötét fölhők tolultak elő nyugotral ’s a’ szélvész, mellynek szárnyain azok érkeztek, hullámrendeket sodrott az előbb tükörsima tór vizéből. A’ partok nem valának ugyan messze egyik oldalrul is, ’s a’ veszély nem épen nagy; de a' társaság előtt iszonyúnak festé azt a‘ halál félelme. És e’ pillanatban, a’ szorongás leverő pillanatában, szállotta meg Csáka’ agyát egy ötlet, mellyet a' boszúállási angyala sugall; t. i. fölboritni a' ladikot 's így vízbe fulasztani hatalmas versenyfelét. Violát ’s a’ két más vendéget nem volt oka vizbehalástul félteni, mert ő és legénytársai jó úszók valának , ’s így kiragadhaták őket a veszélyből; csak Branden szabadítására nem volt mentőkéz. Csáka nem okoskodott sokáig. Engedett ösztönének, szél ellen forditá ai csónakot; a hab belécsapott; egy második kormányforditás, egy új özönlet, ’sim ember és ladik at tói vizébe merült. Csáka, mint ezt már előre fültevé magában, Violát való megmentendő, azonban, mit ez nem vélt, Branden jól tudott úszni; a kifordulási pillanatában tüstint a lány mentésével foglalatoskodik, és mielőtt Csóka Violához érne, már vele kifelé úszott. — E váratlan eset egészen megzavará őt. Elkeserültségében az önelelési gondolata fordult meg agyában, készakarva fölhagyott menekvési szándékával, ’s elhagyta magát, mikint ha úszni nem tudna, hogy a habokban lelje halálát. Már mindenek mentve valának, csak ő bukdácsolt még bizonytalankodó lélekkel, nem tudva lemondani az életrűl, nem akarva menekedni a haláluk De ő utána is mentek jövőnek. Öntudat nélkül vivék partra, ’s innen a’ halásztanyára. Eszmélete visszatértekor ápolókat látott maga körül, azok közt pillantá meg Violát is. Egyszerre föltűntek lelkében mind azon gondolatok, mellyek az élet és halál küzdései közt elméjében megfordultak, ’s ezekhez járulván azon aggódás, hogy cselekvéséért kérdés és tntetés alá vonatkotik: bősz indulattal pattant föl fekhelyéről’s futni, menekedni óhajtott a' várkományzó’ boszúja elől. De épen ekkor érkeztek annak poroszlói ’s békákat raktak a’szökevénynyé leendett ifju lábaira. Viola’ erein jégborzadás futott keresztül. Esdekelt és rimánkodott. De a’ poroszlókban nem volt szánakozás. Ők nem tudtak, nem tudhadtak segíteni. Zsarnokuk’ parancsát vakon kelle teljesitniök.Elhurczolák Csákát, s az apa csak alig tudá visszatartóztatni leányát, hogy fogoly szerelmesét a’ várkastélyba nem kisérje, bocsánatot esdeklendő neki a’ kormányzótul. Elmúlt a’ nyár, beállott az ősz, 's Csáka még mindegyre börtönben hevert. — Börtöne' nyirkos földjén didergve találta őt a’ havazó tél. ínsége, nyomorúsága határtalan volt. Viola tudá mindezeket; mert a’ kormányzó semmit sem titkoltatott; sőt azon volt, hogy tudomására jusson, mind az, mi szenvedésben Csáka részesült. ’S milly örömest kiszabaditandá kedvesét Viola i de iszonyú volt a’váltság, mellyet a’ kormányzó kívánt. A’ nagy áldozatra, mellyet ember csak a’ szerelemnek tehet, nem határozható el magát a’ búsanyarta leány, mígnem a’ végcsapás következett. Csáka elitélteték. Vakmerőségéért testileg kellett bűnhődnie. A’ hit beszárnyalá a’ helységet, ’s eljutott a’ halász lakáig. A’ büntetés’ napján nagy számú nép gyűlt össze a’ várkastély előtt. A’fogoly iránti szánalom ’s Branden elleni boszú ült mindenek arczán. — Várhajduk jelentek meg ’s derest harczolának ki. — Ekkor tört keresztül a’ néptömegen egy leány, villámsebesen a’ várkományzóhoz irányozva lépteit. Bilincsekben vezeték elő a’ rabot. Láttára sok szemből könyv hullott. Deresre feszítők. Két botos hajdú állott melléje, ’s vára a’jeladást Főn a’ várkastélyban már kegyelemért esdeklett Viola. De Branden föltételét nem fogadható el; ’s ez kilépett az erkélyre; inte, ’s az első bot lecsattant. A’ rab keservesen elfajdult. Jajszava fölhallatszott a’ várkastélyba. Violát fájdalom-tenger rohanó meg. Eszét a’ bódulat kerülgető. Egy sikoltás, és Branden kérdésére egy tompa „igen“ volt mind az, mit ajkai rebeghetének. Alant a’ nép zugólodásra fakadt. De e’ pillanatban kegyelmet hozott a’ börtönőr. Fölmenté a' rabot ura’ nevében a’hátralévő pálcza-ütésektűl; bilincseit levágatá’s büntetését kiállottnak hirdetve,elbocsátás Hon Violátul kérdezősködött. Az apa nem tudott neki mást mondani, minthogy leánya, visszatarthatlanul