Rakéta Regényújság, 1982. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-01 / 22. szám
előtte elkerített hely a kar számára s egy súgólyukféle, melyen kopogtatóval zörögve jelezték az előadás kezdetét.” Justh Körszínháznak nevezte szenttornyai parasztszínházát. Az előadások este fél kilenctől éjfélig tartottak. Egy-egy darabhoz természetesen részletes színlapot is írtak. Mindig akadt néhány meghívott, de a közönség a környéknépe volt, Orosházától Bánfalváig. Levelezéséből megtudjuk, hogy a szomszéd birtokosokat nem hívta meg, velük nem tartotta a kapcsolatot. Amelyik este játszottak, a környékbeli falvakban szinte búcsújárás támadt, olyan volt az érdeklődés. Belépődíjat nem kértek. Egyik levelében legkedvesebb színészeit jellemzi így: „A naivám olyan nagy talentum, amilyen a maga nemében ki merem mondani, tán még Pesten is kevés van. Engem egy magyar színésznőre sem emlékeztet, legjobban tán a párisiak elkényeztetett Milly Meyer-jére húz. Csinos, finom arcélű kis menyecske, kinek egyéniségéből ellenállhatatlan mély humor sugárzik ki. Amellett úgy memorizál, mint senki. Egy hét alatt tanulta be a Képzelt beteg Toinette-jét, s a Makrancos hölgy bősz hatája csak pár napja van kezei között, és már könyv nélkül mondja a próbákon szerepét. Ez a „kis menyecske” Molnár Jánosné, Zalai Julianna. Épp oly bámulatos a Rajki Pista nevű 18 éves fiú, ki Petruchiót és a képzelt beteget játssza. A könyv soha sincs nála (mesterségére nézve kertészbojtár az istenadta), de azért tökéletesen tudja szerepét, s ha tán valamelyik társa megakad, még azt is kisegíti a bajból. Drámai szendém három van. Az egyik Puskás Lidi, egy hódmezővásárhelyi lány, meleg, közvetlen játékkal, a másik Supkégel Flóra, a szabadszenttornyai tanítónk lánya, a harmadik, ki épp oly egyszerűen játszik, mint ezek, csak tán kissé erősebb vonásokat használ: Béniám Vica. Hősszerelmesünk Kulcsár Pál, a néhai szocialista, ma foglalkozására nézve: népköltő. Szerelmesünk még egy van: Györgyi Jóska gányó legény, az Eötvös majorból. A színészek közül felemlítendő egy makra legény: Csurgai András (fejős gulyás foglalkozására nézve). Ezeken kívül van még három kitűnő komikusom: Bálint Péter, Béniám Anti, meg Czombos Jani. Mind rendező és súgó, mind benne él abban, amit játszik, s velük már az egész környékén meg úgy érzem magamat, midőn ezzel a néppel vagyok szemközt, mintha az antik Görögországban lennék, mert hisz itt lélet és játék, valóság és művészet összesimul. Van valami a népem világnézetében a régi görögök szelleméből, amely élni szeretett, mert szerette a napfényt, s amely stoikus volt az elmúlással szemben, mert természetesnek találta mindazt, ami létezik, így a halált is.” Justh Zsigmond halála után az előadásokat nem folytatták, a színházat lebontották. Végrendeletében Justh úgy kívánta: temessék parasztszínháza alá. Évfordulók, emlékezések nem éltetik. A lassú feledés alkalmából írtam róla. M itkezd az ember a halállal - nevezetesen egy idős apa halálával? Mit kezd vele az a hatvanéves, mégsem régi vágású férfi, aki - mint Woody Selbst - látott már egyet s mást? Vegyük például a gyász kérdését, helyezzük csak el a mai élet színterén. Hogyan is gyászolja az ember - ezen a mai életszíntéren - a nyolcvan-egynéhány éves, szinte vak öreget, akit megnagyobbodott szíve és vizenyős tüdeje már csak vánszorogni, csetlenibotlani engedett, s aki az aggastyánok jellegzetes szagát, a bomló test áporodott gázait árasztotta? Úgy, ahogy mondom. Woody szerint: legyünk realisták. Ne felejtsük el, milyen időket élünk. Naponta közük velünk az újságok. Az adeni túszok elmondják, hogyan könyörög térden állva a Lufthansa pilótája a géprabló terroristáknak, csak ne végezzenek vele, mégis keresztüllövik, a fejét. Aztán a terroristák is otthagyják a fogukat. Ez végez azzal, amaz végez önmagával. Ezt olvassa az ember a lapokban, ezt látja a metrón, erről beszél vacsora közben. Jól tudjuk, iti halad végig naponta az emberiségen, a halálnak ezen a hatalmas emésztőcsatornáján. Woody dél-chicagói vállalkozó létére nem volt tudatlan ember. Jócskán ismert olyan kifejezéseket, amilyeneket nemigen hallani egy hidegburkolási vállalkozótól (irodák, előcsarnokok, vécék). Ismeretei nem tartoztak abba a kategóriába, amelyért tudományos fokozatokat osztogatnak. Pedig Woody két évig papi szemináriumba járt: lelkésznek készült. Két év diákoskodás a gazdasági válság idején - ez több, mint amire az érettségizett fiúk java részének futotta. Ezután Woody a maga életteli, nyughatatlan és eredeti útját járta - ereje teljében Morris, az öregje is életteli és .