Reform, 1870. január (2. évfolyam, 18-47. szám)
1870-01-01 / 18. szám
tésnek históriai értéket kölcsönöz, azonkívül, hogy Magyarország jogai egyik legrégibb, legszilárdabb és nagyobb eszű bajnokának méltó megtisztelése. A mostani gratuláczió szelleménél, és formájánál fogva híven emlékeztet amaz 1861 előtti összejövetelre. Mi teljes szívből csatlakozunk ezen köszöntésekhez. Habár elismerjük, hogy ő Magyarország legkitűnőbb journalistája is, mert tudtunkkal soha senki sem írt még nálunk oly nagy hatású czikket, minő az ő húsvéti czikke volt, mely bár névtelenül jelent meg, rendkívüli fordulatot adott az ügyeknek, azt kívánjuk, hogy isten minél számosabb évig tartsa meg nekünk, de soha se legyen kénytelen mesterségünkbe vágni, mert roszul kell állani dolgainknak, midőn Deák beáll journalistának. Kívánjuk azt is, hogy ne legyen kénytelen többé télvíz idején (s máskor sem) elhagyni csöndes lakását, mint volt épen uj év napján lesz 21 éve, kénytelen midőn Windischgrätz táborába, indult kiegyezést kisérteni meg. Tartsa meg őt isten a hazának, az eddiginél szebb időnek, és az oly óriásig reform műnek, mely még előttünk áll. Éljen a király, éljen a haza, éljen Deák Ferencz! lezek nemcsak átalánosjog-vitákkal világosítsák vagy bonyolítsák e kényes kérdést, hanem annak gyakorlati megoldásában, nevezetes tényezők legyenek. BELÜGY, Pest, decz. 31. — Mint értesülünk a határőrvidéki erdőkérdésre vonatkozó tárgyalások eredményre vezettek. A nagy feladat, mely abban állott, hogy az e kérdésben fenforgó külön érdekek a magyar sz. koronához tartozó országok,és magának a határőrvidéknek érdekével a mennyire lehetett kiegyeztessenek, úgy látszik meg van oldva. Ezen megoldás szerint a határőrvidéki társulat, mely ez erdők értékesítésére ajálkozott, megkapná a kívánt erdőségeket azon feltétellel, hogy a vukovári csatorna és az Eszék-sziszeki vasútvonal kiépítését, a magyar kormány által elfogadott tervek szerint, magára vállalja. A módozatra nézve azt halljuk, hogy a kérdéses társulat az e két munka készítésére szükséges tőkének egy bizonyos részét készpénzben előteremtené, a többire nézve pedig a kamatot és törlesztési járulékot biztosítaná. Ami a vukovári csatornát illeti az Altman-féle consorczium, mint tudva van az építési concessiót már meg is nyerte, az Eszéki vasútvonalra nézve azonban a tervek még — úgy látszik — nem léteznek. Ugyanis az országgyűlési határozat szerint Eszékről Fiume felé a pozsegai vonal fogadtatott el, mely Slavoniát egész hosszában átszeli, elkerülvén a Száva mentén fekvő hosszú határőrvidéki területet. A most tervezett vasút ellenben Eszékről a határövidéken keresztül a Száva mellett indulna Sziszeknek. Az új terv természetesen ellenvetéseket szült a horvát kormány részéről, mert a Pozsegai vasutat, melyre Horvátország oly nagy súlyt fektet, legalább egy időre kérdésessé teszi, de minthogy a terv szerint Pozsega egy mellékvonal által a fővonallal összeköttetnék, remélhető, hogy Horvátország, mely épen úgy, mint Magyarország érdekelve van, hogy az erdőkérdés, mely nem megvetendő tárgy az egész határőrvidéki kérdésben, a leggyorsabban és minden fél részére , legkelegítőbb módon megoldassék, nem fog legyőzhetlen akadályokat gerjeszteni, és így nemcsak az erdőkérdésnek, de magának a határőrvidéki kérdésnek megoldását is nehezíteni. Mint tudva van König ezredes, a hadügyminisztériumnál a határőrvidéki osztály főnöke, kétszer volt Pesten az utolsó időkben, és ez még a tárgyalásokat tetemesen rövidítette, egyszersmind elismerése volt annak, az egész kérdés csakis a magyar kormány hozzájárultával döntethetik el, mi kevésbé múlt, hogy múlt nyáron meg nem történt. A miniszterelnök jelenléte Bécsben hová ma reggel indult, fel fog kétségen kívül használtatni a szerződések végleges megkötésére és fejedelmi ratifikáczióra. Feltesszük, hogy a szerződés maga idejében a magyar és horvát országgyűlések elé be fog terjesztetni; bármily formában történjék is ez, az út térve lesz arra, hogy jövőben a törvényhozó testüUnyvár, decz. 29. (Ered. tud.) (Népnevelés, tanfelügyelőink.) Megyénkben is közel állunk a tanügy rendezéséhez. Legalább a két tanfelügyelő ki van nevezve, bár tevékenységük nyomát még ekkorig nem láttuk. — ung- és Bereg megyék egy tanfelügyelői kerületet képeznek, s ezen 300,000 lelket meghaladó tankerület népiskoláinak ügye egy fő- s egy másod felügyelő kezeibe van letéve, — természetesen egyetértőleg a két vármegye iskolai tanácsaival, melyekről azonban eddig szintén mitsem hallottunk! Nehezen vártuk a felügyelők kinevezését, mely szokatlanul sokáig húzódott, s az ebbeli kinevezés talán legutolsó volt valamennyi ekkorig történt hasonló kormányintézkedések közt. (Hátra van még a torontáli. A szerk.) — Mondják — és eléggé hitelesen — a közoktatási miniszter nehezen tudott eligazodni a kinevezendő személyekre nézve. Tudni kell ugyanis, hogy ungvár a magyarországi görög-katolikus orosz nemzetiségűek középpontja és püspökség székhelye lévén, Ung és Bereg megyékben pedig együttvéve majd kétharmadát tevén ezek a keresztény lakosságnak: illetékes helyen és helyről minden elkövettetett, hogy a főfelügyelő ezen felekezetből neveztessék ki. Állítólag ez hátráltatta a miniszteri kinevezést. Végre a „közös iskola“ tendencziájához képest református neveztetett ki első felügyelőül, a képzettségéről és becsületességéről ismeretes Zsarnay, — másodfelügyelőül pedig csakugyan görög kath. képezdei tanár. Talapkovics, ki e czélnak egészen megfelelő egyéniség épen úgy, miként maga a főfelügyelő. — Ennyi az egész, ami a népiskolák ügyében e napig történt. Pedig egyébre is lenne szükség. Míg különösen a református, és részben a római katholikus népiskolák meglehetősen szervezve vannak már eddig is, sőt a reformátusokéi kitűnőknek mondhatók, addig a két megye közel 160.000 görög kathol. lakosságának alig van itt-ott egy iskolája a városokban, vagy főbb helyeken, a legnagyobb rész pedig egészen primitív állapotban nő fel századok óta, az iskolai oktatásnak nyoma sincsen rajta. — Méltán kiváncsiak lehetünk reá, mi fog e nép iskoláztatásáért történni? A „közös“ iskolák elfogadása által az állam adná meg a szükséges költséget, s ebbe vetjük reményünket, mert maga a nép nem képes saját költségén a törvény által követelt berendezést foganatosítani, s ha csak erre lesz szorítva, akkor aligha lát egyhamar iskolát. Ily körülmények közt reménykedünk abban is, hogy a munkácsi püspök (a hazafias érdemekért nem rég szt. István renddel díszített és titkos tanácsosi méltósággal jutalmazott Pankovits István) e téren, is mint annyi fokon már, meggyujtandja a fáklyát. Ennyit egyelőre ezen fontos ügyre nézve, mely valóban érzi a mielőbbi reform szükségét ; reméljük is a „Reform“ különös figyelmet fog e tárgyra fordítani, miként ezt már eddigi rövid működéséből is örömmel láttuk. Ne csak mindig bank — vasút — politika — és akadémia, hanem népnevelés is, mert ez a valódi „népbank,“ melynek akcziói bő jutalékot adnak. KÜLFÖLD, Pest, decz. 31. A franczia császár újabb elhatározását jól fogadták szerte-szét Párisban, és Francziaországban. Ezt mutatják a franczia lapok alant közlött elmefuttatásai, erről értesítenek az esti postával érkezett párisi hirek. A minisztérium kinevezését mára várták a hivatalos lapban; ha ezen várakozás igazoltatott, a távirda ezen pillanatig még adós maradt a miniszterek neveivel ; amennyiben a szerkesztőség bezárta után hozza helyre a mulasztást, táviratainkra utaljuk olvasóinkat. Az olasz kormány ismét a legfeszültebb viszonyban áll Rómával. Mint tudva van Viktor Emanuel utóbbi betegségében ájtatosan meggyónt és absolucziót nyert. A pápának az excommunikáczióról szóló bullája szerint ezen feloldozás semmis. Az olasz félhivatalos Corresp, elég erélyesen. Így ad a kormány e feletti boszúságának kifejezést: „Ezen okmány (bulla) oly jelentőséggel bir, melyet nem szabad figyelmen kivül hagyni; prejudicál egy dogmának, a pápai csalhatlanságnak, mely csak ezentúl lesz kihirdetendő és a katholika vallásba csempészi a syllabus absurd ítéletét. — Egy oly ellenséggel szemben, aki ilyen fegyverekkel él, hasonló fegyvereket kell használni. Ha Olaszországot a despotismuson alapuló egyház által akarják tönkre tenni, csak egy eszköz marad a védelemre: egy oly egyház alapítása, mely az ellenkező elven alapszik.“ (Az uj franczia parlamentáris kormány.) Az uj franczia kabinet megítélésére és ismertetésére alig közölhetünk érdekesebb és tanulságosabb okmányt a jobb czentrumnak azon Ollivier által kiadott programmjánál, mely közvetlen az ülésszak befejezése után kelt. A programm így szól: Tekintve, hogy a nemzet képviselőinek kötelessége a közvélemény minden óhajának kifejezést adni; tekintve, hogy ez óhajok közt első sorba tartozik a parlamentáris kormányzat behozatala; tekintve, hogy a parlamentáris kormányzat főpostulátuma a szabad sajtó és szabad választás, egy egységes felelős minisztérium, s egy határozottan vallott elvek által képezett többség, tekintve, hogy a parlamentáris kormányforma föltételezi, hogy minden alkotmányos párt a mint többségre jut, ki adott programmját szorosan kövesse s alkalmazza; ám az aláirt képviselők kinyilatkoztatják, hogy az uj reformok elvetése nélkül, ha azok szükségessekké bizonyulnak, következőket keresztülvinni akarják: külfelé békességet, a nagy fizetések halmozásának megszüntetését, a közbiztonságról szóló törvény (lei de la surete générale) eltörlését, a politikai sajtóvétségek ítélésének seryre bízását, a hirlapbélyeg eltörlését, mely postadíj-emelés által pótolható. A felek részéről való szabad választását a hírlapnak bírói és jogügyleti tudósításokra. A választókerületek kijelölése kizárólag törvényhozásra bizassék; alkalmas időben törvény a hozassák, mely a képviselők, és választókerületek számát szabályozza. Törvény, mely a választók szabadságát és függetlenségét biztosítja. A malléknek a községtanács kebléből való obligatórius választása. Vizsgálatok közigazgatósági czentralizáczió körül a községek, kantonok és departementek autonómiája értelmében. Teljes átváltoztatása a VIII. év alkotmánya 75. czikkelyének, és teljes eltörlése választási ügyekben, s a hivatalnokoknak a polgárok személyes szabadsága, s a birtokba való jogtalan beavatkozása körül. A kereskedelmi szerződések parlamentáris úton való átvizsgálása. Átalános vizsgálatok azon eszközökre nézve, melyek utján a munkás-osztály helyzete, erkölcs, értelmiség s anyagi jóllét dolgában emelhető.“ A Liberté a császári levelet parlamentáris mintalevélnek tartja, mely szerzője kar iránt minden kétséget eloszlat. őszinte szándéEzentúl minden politikai férfi becsületbeli kötelessége, egy „homogén“ kabinet képzésének elősegítése által, a parlamenti rendszer loyális alkalmazásához hozzájárulni. (Ollivier orgánuma itt a balközépre czéloz.) Ennek megtagadása elpártolás a jó ügytől. „Semmi sem világosabb, mondja a Moniteur Universel — a császár levelénél. Rendszer és nem dekoráczió változással állunk szembe. A fikcziók ideje lejárt, a valóságé kezdődik.“ A Journal des Debats nagyon hideg és visszatartó. Azt hiszi, hogy a bonyolódott helyzetnél fogva a miniszterkrízis hosszabban tarthat, mint képzelik; meglehet azonban, teszi hozzá, hogy meglehetős hamar múlhatik el. A Temps is a személyes regime leköszönésének tekinti a levelet, de ő is mérlegbe veti azon nehézségeket, melyekkel Olliviernek meg kellene küzdenie. Már egész más hangon beszélnek a radikális lapok. „Az executiv hatalom— írja a Révei! önmagát executálta. Ollivier, kiről mi sohasem tápláltunk illusiókat, vágyai czélját érte. A császárság parlamentárissá akar válni s egy szót sem ért azon rendszerből, melyet megalkotni akar.“ — A Réveil az őszinte megváltozás jeléül a kamara feloszlatását s a suffrage universelre való apellácziót kívánja. A Rappel írja: „Már rég köztudomású dolog, hogy a minisztérium hallgatagon leköszönt. A hivatalos lap tehát kevés újat hoz, és csak ismert tényeket egyszerűen megerősít. A lelépő minisztériummal nem gondol senki, de feszülten várják az új minisztériumot. Igazán új lesz-e és nem a régi újonnan összetákolva ? Azt talán holnap tudjuk meg. “És lejebb: „A komédiát melyet Forcade almost elhagyott, egész Francziaország fütyülte. De azon komédia, melyet az Ollivier kabinett, mely alapjában semmi más, mint a Forcade minisztérium Forcade nélkül, rendezni fog, még nevetségesebb és kivált visszataszítóbb. “ E programm értelmében tehát az új kabineti külfelé a békeirányt nagyobb mérvben követendi, mint a leköszönt, míg a belügyekre nézve lényeges változásokat és átalakulásokat idézend elő, sőt mondhatni, hogy e programm keresztülvitele e tekintetben békés ugyan, de tökéletes forradalmat jelez. Általa a volt minisztériumtól, csak ép az imént rendelt intézkedések töröltetnének el, mint a milyen a nemzetgazdasági helyzet parlamentáris vizsgálata, mely eddigelé a kereskedelmi főtanácsra bízatott. A VIII. év alkotmányának 75 ez. — melyről gyakran tétetik lapokban említés — a programmban gyökeresen átalakítandónak mondatik, mely valamely hivatalnok elleni törvényes keresetnek megindítását az államtanács engedélyétől tételezi fel. Párisban, valamint egész Francziaországban a császárnak Ollivierhez intézett levele képezi a nap kérdését. Már publikálása előestéjén amaz a császári kabinetben történt nagyszerű változás, a főváros politikai köreiben, épen nem volt titok. Daczára annak, hogy a közönség és sajtó tehát jórészt értesülve volt a következendőkről, mégis érdekesnek véljük a franczia sajtónak, a publikálás utáni, első nyilatkozatait tekinteni. A hivatalos lapok közül a „Public“ maga, az okmány feletti ítélettől tartózkodik, és csak azon lépésekkel foglalkozik, melyeket Ulligier legközelebb a kabineti megalakítására teendő maga, a „Public“ szerint nem fogja a belügyi, hanem az oktatás- s igazságügyi tárczát átvállalni. A belügyire Magne és Chevreau a jelöltek, a külügyire Ollivier nem szándékszik Chasseloup-Laudas-t venni. A „France“ a császári levélben reményei teljesülését, eszméi igazolását látja. A „parlamentáris császárság“ új aerája megnyílt, ezen kell tovább haladni. A „Patrie“ s ezentúl csak is teljes reménnyel tekint a jövő elé, szerinte a liberális intézmények ez esetben, ami közel egy századja nem történt, megfosztották a forradalmat minden lokától, s azt teljesen neutralizálták. (A conciliumról.) Nevezetes hogy Rómában annyi tousurás fő között oly ritka és keresett egyegy jó theologus. Van vagy 100 hivatalos olasz theológus, ki együtt véve nem tud annyit menyit egyetlen egy német theologiae doctor. Annyi exegetikai ismeret, hogy az uj testamentum s egyházi atyák iratait eredeti nyelven olvashassák, alig akad egyikök között is. Maguk a conciliumi atyák sem bővelkednek az egyházi élet és történet túlságos ismeretével. Az infallibilitás kérdése körül is úgy forognak mint a lángpillangó; kerülgetik, elvégre mégis beleesnek. Pedig ha tudnák mennyi bajt, küzdelmet, s az állammal való kontroversiát hagyományoznak utódaikra, midőn a 256 és még minden következendő pápa decretumát infallibilis igazsággá szentesitik! Ha tudnák mit decretálnak bizonyrára nem tennék! Csakhogy nem tudják. Matthieu bibornok hirtelen elutazása a dogmai bizottság választásának kedvezőtlen kimenetével függ össze; a franczia püspökök a választási előtanácskozáson különváltak. Az infallibilisták Bonnechose bibornoknál, az ellenzékiek Matthieunél gyűltek össze. Az utóbbiak, minthogy a választásnál őket valaki, kit az: „A. A. Z.“ (melyből a tudósítást vesszük) levelezője meg nem nevez, intrigáival keményen megtréfálta, a választás ellen protestálni akartak. Matthieu nem akarván magát a dologba ártani, elutazott. Elutazása tárgyában ez a már e tudja Isten hanyadik verzió. A gyülésterem, melynek magassága egy a Péter templomáéval, akuszkce teljesen használhatlannak bizonyul. Ha valamit hirdetnek mind a négy oldal felé kell emelt hangon kiabálni. A minap megtörtént, hogy egy szavazásnál a püspökök egy része „placet“-et mondott, míg más felöl több praelátus azt kiáltotta: „Non placet quia nihil intelleximus. “ A pápa kinek e tárgyban már rég szóltak, valóban azon véleményben volt, hogy a conciliumon minden discussió nélkül lesznek el . Mindazonáltal el kell hagyni a mostani aulát, s a reá szánt 120,000 scudit kidobták az ablakon. Pénzzel egyátalában igen pazarul bánnak, így a concilium emlékének alapja is 20,000 scudinál többe került. Mit szólnak hozzá majd azok, kik itthon mindig a sz. szék ínségének megindító képeit adták a szószéken! Az ügyet most Antonelli ragadta meg, és más termet fognak berendezni. A putrinál , egy termét emlegetik vagy a Péter temploma feletti Átriumot, vagy a Sistinát. Ez utóbbi végzetszerű hely volna, mert a sala regiaban, melyen a püspököknek ehez keresztül kell hatnia, ott függ Vasárinak XIII. Gergelytől megrendelt nagy képe, mely a sz. Bertalan éj dicsőítésére festetett. E kép melyet e pápa mint Salviati nuntius leveleiből később kitűnt az események teljes ismeretével és helyeslésével rendelt, a concilum tagjaiban épen azon alkalmas hangulatot keltendi, mely a hitkényszer, s az egyház fegyhatalmának Syllabusczikkei megszavazására épen alkalmas. Antonelli a conciliumon egyáltalában nagyon tevékeny. Ő az infallibilitás theológiai oldalával ugyan vajmi kevéssé törődik, de ő felismeri azon nagyszerű hatást, melyet e dogma statuálása a pápai szék állami és financziális ügyei emelésére gyakorolni fog. Ő tudja mily tény lesz ha minden katekizmusban, óriási horderejű minden falusi iskolában, minden szószéken a pápai tekintély csalhatatatlansága lesz kimondva s a katholikus népek az állam minden intézkedésénél előbb azt fogják kérdeni, mit mond e tárgyban a most élő pápa, vagy az elhunytak valamelyike, vagy mit fog e tárgyban kérdezve, dönthetetlen ítéletül kinyilatkoztatni. A „Reform”” szerkesztőjéhez. Pest, decz. 31. Tisztelt szerkesztő úr! Nagy érdekkel olvastam a „Reform“ mai számában Berger Ignácz úrnak, mint a Korvin Mátyás emlékszobra felállítása ügyében Pest városa részéről kiküldött bizottság egyik tagjának közzétételét, mely szerint a fellebbi czélra 121000 frtnyi összeg már elköltetett (mire ?) ; annál is inkább, mivel fönemlitett szép czélra, vagy legalább czimén, jelenleg is történnek gyülések. Hozzám legalább bekopogtatott vagy két hete egy ismeretlen egyén s egy kis könyvecskét nyomott kezembe, melynek szegényes tábláján afSByOS betűkkel eme szavak olvashatók: „Mátyás K. Történetei“. Belül pedig „Mátyás deák könyves háza.“ Közhasznú házikönyv a magyar nép számára 100-nál több képpel . Szerkeszti Vahot Imre.“ — lín, kivált mivel az irén, melyet az ismeretlen magával hordott, már több tekintélyes kollegám aláírását olvastam, szintén nem vontam ki magamat az adakozók sorából. Minthogy a föllebb említett hivatalos jelentés folytán úgy sejtem, hogy hitvány visszaélésnek, mely a szép czél álcrája alatt a hazafiui kegyelet gáncsolásával történik — estem áldozatául, jónak láttam eme soraimmal ez ügyre polgártársaim figyelmét felhívni. Mely után tisztelettel maradtam Csepreghy János, asztalosmester. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, decz. 31. —"Boldog uj esztendőt az olvasónak! Senki az uj évi üdvözletét nagyobb joggal meg nem kivánhatja, mint lapjától az olvasó. Az idő végtelenségébe állította ez ünnepet az emberi ész, határkőnek, mely a mértföldeket jelöli pihenő padnak, honnan méltán tekint hátra a visszaemlékezés fürkészve előre a remény. A pihenés ily jelentős óráján ki szóljon az utasnak valtról, s teendőről, valóról és képzeltről, ha az nem, ki vándorlásában lépésröl-lépésre kiséri, az idők ezernyelvü szülötte, a hírlap? Lassan halad az emberiség, útja nem országút, hanem tekervényes ösvény, melyen ha új határhoz ér, azt sem tudja, előbbre jutott-e vagy hátra. Azt, hogy előbbre jut, merjük állítani, hogy csak azóta tudja mióta hírlapjai vannak. A sajtó iránytűje lett az utazó földi expeditiónak: nem valami égi kéz, mely bizton mutat a dzél felé napifényben s viharban, hanem mozgó, oscilláló, remegő tű, nem egészen ment a szélvész megrázó hatalmától, de főirányában mégis biztos és megbízható. S ami még bensőbbé teszi a viszonyt, az, hogy a nagy nyilvános tiszt, melyet a hírlap végez, nem ölte meg benne, mint annyi nyilvános emberben, a kedélyességet: a hírlap nem csak az emberiség barátja, hanem az emberé is, ki szívesen elviszi a legbensőbb körbe, a házi tűzhely megbízott közelébe. S ha igaz, hogy a legjobb társalkodó az, ki egyaránt jól tud beszélni és hallgatni, akkor a hírlapnál jobb társalkodó nem képzelhető, mert az igazán csak akkor szól, amikor kívánod, és mélyen hallgat, ha félre teszed. Ily baráttól nem eshetik roszul az új évi üdvözlet, már azért sem, mert az „extern“ üdvözletek közül talán a legönzéstelenebb, mert csak annak szól, aki már fizetett, s nem annak, aki — fog. Ismételve tehát vígünnepet a pihenőknek, erőt és hitet a küzdő egésznek és boldog esztendőt az olvasónak ! [Hivatalos.] (Kinevezések.) — A nemzeti színház ügyeinek vezetése, id. gr. Eudai Gedeon betegsége miatt, egy, b. Révai Simon, b. Podmaniczky Frigyes és Zichy Antal urakból álló bizottságra ruháztatott át. Bömhes Frigyes legfőbb itélőszéki rendes bíró, saját kérelmére, nyugalomba helyeztetett. — Müller József gyárigazgató a budai műegyetemben az iparműtani tanszékre, Kberndl Antal a viz-, út és vasutépitészeti tanszékre, Szily Kálmán a kísérleti természettani és Fö 1ser Istvánt a leirati mértani tanszékre neveztették ki. —• Ő felsége Schweinitz vezérőrnagyot, a porosz király rendkívüli követét, f. hó 22-én külön kihallgatáson fogadta, mely alkalommal megbízólevelét tőle személyesen átvette. — Adományok. Egy magát meg nem nevező pesti nagykereskedő, a Dalmácziában működő csapatok számára 25 akó bort ajándékozott. Nitsch Alfred Bécsből, ugyan ezen csapatok számára 6 db függőágyat adományozott. — Irányi Dániel, a „Magyar Újság“ szerkesztője, a „M. U.“ mai, ez évben utosó számában elbúcsúzik közönségétől. Helyét, holnaptól kezdve, Simonyi Ernő foglalja el a „M. U.“ szerkesztőségében. — Ellenindítvány. A legközelebbi városi közgyűlésen — mint a „P. Lt.“ hallja — Seregi József, Királyi Pál azon indítványával szemben, hogy a városi hatóság újból választassák, egy másikat fog előterjeszteni, miszerint terjesszen kérvényt Pest városa a törvényhozáshoz és a minisztériumhoz, a municzipiumok lehetőleg gyors rendezése iránt, s e kérvény pártolására, egy körirattal az ország valamennyi törvényhatóságait szólítsa fel. — Sáros megye a belügyminiszter által, a rablók és bűntársaikra nézve, egy év tartamára rögtönitélő bíráskodásra ruháztatott fel egyleti parlamentben való népképviselet eszméjétől ?“ Ebből láthatni, mennyire elvált ekkor Bismarck a „Kreuzzeitung“ pártjától, s a konservativ doctrinerségtől. Igen, de a liberális eszméknek Poroszországban göröngyös utjuk van, kivált a felsőbb régiókban. Az olasz háború Vilmos királyt csak azon egyre tanította, hogy a hadsereg újjászervezése, illetőleg szaporítása szükséges. Bonin, ki a király tervének nem hódolt, elbocsáttatott, s helyébe Boon neveztetett ki. A hadi budget 32 millióról 40-re fogott rúgni. Az innen eredeti alkotmányos konfliktus ismeretes; mi csak annyiban említünk némely részletet, amennyiben Bismarck carrierejére visszahatott. Az alsóház elvetvén az imigy felemelt hadügyi budgetet, és a pénzügyminiszter von der Heydt e határozat ellenére nem mervén cselekedni, lemondott, s vele Bernstorff is, és az időközben már párisi követnek kinevezett Bismarck hivatott meg külügyi- és első miniszternek. Állása nehéz volt Bismarck a ház határozatával szemben, melyet eredmény nélkül törekedett megmásíttatni, habár a liberális párt vezéreivel traktálni igyekezett, sőt azokkal hazafiai nagy terveit sejteté, — azon alternatívában volt: vagy elejtvén a hadügyi reformot, lemondani e nagy tervekről, vagy a parlament ellenzésével dacolni, és önkényes budgettel kormányozni. Ő az utóbbit választá, s az eredmény igazolta őt. Itt kezdődik Bismarck ama tevékenysége,mely valódi penelopei kitartással, újra meg újra felfogva az eltévedt vagy megszakadt fonalat,a cselszövények oly hálóját hozta létre, melybe az impotens államférfiak által kormányozott Ausztria csúfosan bebonyolult, és csak nagy veszteség után bírt kibontakozni. A két német nagyhatalom folytonos súrlódásban élt már. Mert Bernstorff alatt kijelenté Poroszország Drezdában, hogy magát feljogosítva érzi egy szűkebb politikai szövetség létesítésére, a vámszövetség mintájára. Ausztria, s a közép államok a híres „identikai“ jegyzékben ellenzék ezen igényt, mely a német szövetségi aktával csakugyan ellenkezett is. Bernstorff azzal boszulta meg magát, hogy elismerte az olasz királyságot, s Francziaországgal kereskedelmi szerződést kötött. Viszont Ausztria befolyása következtében a Zollverein középállamai visszautasíták a franczia vámszerződést. Ily helyzetben Bismarck alig lépett kormányra, kijelente gróf Károlyinak, hogy igy soká nem mehetnek a dolgok. Károlyi azon megjegyzésére, hogy Ausztria le nem mondhat Németországra való befolyásáról , azt válaszolá, Ausztria német politikájának tulajdonítandó, hogy Poroszország nem segíti Ausztriát az olasz hadjáratban ; jövőre még ily semlegességet sem fog javalyi királyának, sőt egyesülni fog Ausztria ellenségeivel, ha Ausztria Németországban barátságosabb állást nem foglaland el Poroszország irányában. A bécsi követhez Wertherhez intézett sürgönyében pedig, már tovább ment Bismarck, és oly ügyesen, amely gunyorosan insiruálta, hogy Ausztriának Budán kell keresnie súlypontját. Ausztria mindezt legfelebb insultusnak tekintő, de megszokván Poroszország erejét megvetni, nem készült a jövőre. Ellenkezőleg Bismarck minden oldalon nyílt, vagy titkos szövetségeket keresett. Oroszország felül teljesen biztositá magát az 1863-ki szerződés által, melyben megengedi Oroszországnak, hogy a netán Poroszországba menekülő lengyel fölkelőket ide is üldözheti. Erre nagy zajt ütvén a nyugati hatalmak, valamint a porosz kamara is. Bismarck egyenesen eltagadta, e szerződés létrejöttét. De tények tanusszák az ellenkezőt. — E politika következése vala, hogy 1863-ban Metternich Bécsbe jővén, Napoleon részéről azon ajánlatot terjesztő elő, miszerint kész Németországban azt támogatni, szabad kezet adni Ausztriának, sőt ha Ausztria közreműködni akar Lengyelország helyreállítására. De Rechberg képtelenségén kivül Velencze volt azon akadály, mely a császár szemeiben katonai becsület kérdése volt. Ausztria részéről mit sem várva Napoleon, igen természetes, hogy Bismarck közeledése, s insinuatiói nála kedvező hangulatra találtak; ha mindjárt nem is oly könnyen vezettek eredményre, mint hinnék. Bismarck autecedencziái, s kivált a lengyel fölkelés irányában viselete, gyanút gerjesztettek ellene. Poroszország épen ennek következtében izolálva volt. Oroszország rajta nem segíthetett, magának is elég baja lévén. Ausztria pedig nagy sakkozást tön ellene, Frankfurtba hiva a fejedelmeket, a szövetségi gyűlés reformját eszközlendő, természetesen saját érdekében. A porosz király Gasteinban fürdött, s Ferencz József által meglátogattatott; s a fejedelmi gyűlés tervébe beavattatván, maga is meghivatott. A király nem utasíta el a tervet, csak azt kérte, hogy októberig halasztassék el. A császár erre nem válaszolt, hanem elutazott, s két nap múlva a porosz király megkapta az ünnepélyes meghívást Frankfurtba. — Hogy meg nem jelent, és hogy ez által meghiusítá a gyengén fogalmazott, s a kivitelben elejtett frankfurti reformot, az tudva van. De a Napóleonnal kezdett alkudozások szálai szaporodtak. Napóleon a kongressus eszméjével állván elő, Rechberg megijedt, s elszigeteltségét észrevéve Poroszországhoz közeledésre eszmélt, midőn egy esemény jött közbe, mely a dolgok állását teljesen megmásítá. Dánia királya meghalt, s a sokat, az unalomig hánytorgatott*schleswig-holsteini kérdés gyakorlati megoldásának mellőzhetlen szüksége állt be. Ismeretes mily ügyességgel fonta be Bismarck Rechberget ez ügyben; miképen segité Ausztria Poroszországot a herczegségek elfoglalásában ; később miként tűztek össze a győzelmes felek, nem tudva kiegyezni a zsákmány birtoka, s tulajdonjoga fölött. E közben csapott le a villám a szeptemberi convenczió képében, melynek szinteg Róma kiürítése, de tettleg revenge volt a czélja, Ausztria ellen, mely a congressust lehetlenné tette makacssága által, mint Lengyelország felszabadítását — gyengesége által. Bismarck mind kedvezőbben látta fordulni esélyeit. Olaszországgal véd és dacz szövetséget kötni, és így Franczia részről fedezve, azonkívül Napóleonnak területi kárpótlásokat helyezve kilátásba, — egész biztossággal kardot húzni a német szövetségi reformnak porosz értelemben kivitelére ; herczegségek, és ki tudná még minek, annektálására , ez volt a czél. Igen de Vilmos király, a conservatio, a legitim Vilmos király scrupulusait legyőzni — a forradalmi olasz királylyal való szövetség ellen ez volt a nehéz feladat. Annál még nagyobb nehézség volt más oldalról a gasteini és az 1864-ben, Manteuffel által Bécsben kötött titkos szerződés, melyben Poroszország garantirozta Ausztria minden birtokait! szerződés, melyeknek közbejötte előtt és alatt az olasz szövetség már alku tárgya volt. Napóleon és az olasz kabinet magukat megcsalatva látták. Mind e nehézséget Bismarck erélye e és ravaszsága letudta győzni. De e részben legjobb szövetségese volt — az ausztriai kabinet ügyetlensége. Bismarck másodszor ment — Biaritzba. Rábeszélő tehetségének sikerült annyira megverni Napóleont, hogy ez a két német hatalom közti háború esetében biztosítá semlegességéről, és még csak területi kárpótlást sem kötött ki magának . . mit csak onnan magyarázhatni, mert Napóleon nem hihette, hogy Poroszország megverendi Ausztriát, s azt hitte, hogy a két német hatalom háborúba keveredvén, majd eljő Francziaországra nézve az alkalom! A hétnapi háború meglepte Napóleont, ép úgy, mint egész világot. — Ami már eredményeit illeti — azon angol publicista, kinek előadását az Edinburgh Review után követjük, — Ausztria kizáratását Németországból véglegesnek tartja, de minden egyebet befejezetlennek, és a jelen állapot átmenetének, tarthatlannak. Különösen a déli államok izolált, rendezetlen viszonya megoldásra vár. —Bismarcknak a jövendő transakczióba nagy szerepet, és a külügyi téren sikert jósolhatni. De a belügyi nehézségeken aligha fog győzedelmeskedni. A szabadság elleni gyűlölete (?) és közigazgatásban járatlansága ezen hitet kelti. — A parlamentáris kormányzat iránt érzéke nincs, és épen úgy, mint Napoleon — hajlandó a néptömegre támaszkodni, a mivel a középosztály alkotmányos aspiráczióit megvetni, a demokrácziára absolutismust alapítani. Mind Napoleon, mind Bismarck éles látással bírnak a nép anyagi szükségei észlelésében, s kielégítésére törekszenek. De parlamenti kormányzás nem fér a fejébe. Ennélfogva minden nagy tulajdonas mellett is — valóban nagy államférfinak nem tarthatjuk. Korunkban ő nincs helyén. Ő nagy diplomata, s alkudozó. Senki sem ért ahhoz jobban, megnyerni az embereket, kikre szüksége van, mint ő , vagy a maga idején egy csapást vinni ki, vagy várni, míg az ellenkező áramlás elvonult. Személyes physikai, mint erkölcsi bátorsága nagy. Semmi eszköztől nem ijed vissza. Természetes ékesszólással nem bir, de beszédei hatályosak. —■ Társaságban kellemes, elmés, élezés, szikrázó. Magánélete feddhetlen, senki sem gyanusithatja, hogy magas állását anyagi előnyére használja. Természetes, hogy ily tulajdonok fékezhetlen akarattal, önmagához való erős bizalommal, s egészséggel párosulva nagy dolgokra képesek. De e jeles tulajdonoknak vannak árnyoldalai. Becsvágya annyira megy, hogy az állam érdekeit a magáéival azonosítja. Ő személyeskedő, s ki őt egyszer megbántotta, azt méltatlan malicziával üldözi. (?) Erős akarata makacssággá fajul. Alárendeltei félnek tőle. De senki se szereti. A leghidegebb közönnyel elfogadja a valót; ellenben gyakran elmondja az igazat, midőn tudja, hogy nem hiszi el senki. Ő nagy színész, s csodálatosan játsza azon szerepet, melyet választani tetszett neki. Tud hízelegni a vele szólónak, s őszinte csodálkozást színlelni talentuma iránt. Háta mögött pedig kineveti. Mély megvetést érez az emberek iránt; nem szereti az egyéni függetlenséget, ámbár hihetőleg becsüli. Egyetlen jellemes embert sem tűr meg a minisztériumban vagy hivatalban, s nincs kit ne gúnyolna. Jelenleg jónak látta bizonytalan időre visszavonulni oly nehéz helyzet elül, melyet maga idézett elő. Senki se tudja, mely irányba inditandja hajóját. Ő szereti a közképzelődést meglepni valamely hirtelen elhatározással. Senki sem tudná megj jósolni mi lesz eredménye azon nagy kisérletnek melybe beereszkedett; mert az sok kiszámithatla tényezőtől függ. Mi életének s pályájának cíj körvonalait rajzoltuk; de azt hiszszük e rendkivül férfiról való ítéletünk nem egy pontját elsajátitani a történet. E. R.