Reform, 1870. június (2. évfolyam, 167-196. szám)
1870-06-10 / 176. szám
K7. szám. Szombat, junius 11. 18T0. Hirdetmények dija: 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. A nyilt-téri petit sor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva egész evre fél évre . 18 frt — kr. ® » j) Negyed évre Egy hóra 1 4 frt 50 kr . 50 . I, évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, fönt, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogatalnak el. Kiadó-hivatal: Ráth Mór könyvkereskedésében régi szinháztér 5. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadóhivatalhoz intézendők. Pest, junius 10. A nagyszerű gyászünnep, amely több napon át izgalomban tartá a fővárost, befejeztetett ; a végső requiem, amelynek hatalmas akkordjai egy ország szívén rezegtek át, elhangzott. A gyász érzete, amelynek sugallata vezette eddig tollunkat, helyet engedhet már a politikai számítás hidegebb pillantásának,amely a nemzetek minden tényében, legyen az a legszentebb fellángolás, vagy mély fájdalom közvetlen gyermeke, csak politikai életüknek egy mozzanatát és tényezőjét látja , amelynek csak egyetlen mértékét ismeri, a politikai hasznosságét. Örömmel vallhatjuk be, hogy még ez önző pillantás sem talál a két nap történetében egyetlen mozzanatot sem, amelyben megütközhetnék. A gyászünnep nagyszerű komolyságában méltó volt nemcsak a fiai iránt háladatos nemzethez, de méltó volt egyszersmind a politikai nemzethez, és ha megjelenésében reményünket felül nem múlta, az csak azért van, mert mi egy pillanatig sem voltunk kétségben sem kegyeletes érzelmei, sem politikai józansága felől. Az ünnepély komoly méltóságát nem zavarta meg egyetlen idegen hang sem. A nemzet, mint egy férfin állt a sírhalom körül, és így szólt: Eljöttem a sírhoz, leróni egy kis részét azon nagy hálának, a mellyel ért nem halt gyermekemnek tartozom; fájdalmam nagy, de e fájdalomba nem vegyül a keserű visszaemlékezésnek, a rég feledett boszunak egyetlen csepje sem ; nagy vértanúban nem csak mások bűneit, e saját tévedéseimet is siratom; és fájdalmamból egy nagy tanúságom van, az hogy minden erőmből elhárítsam a nemzetek sorsát intéző hatalmak azon szomorú összeütközését, amelynek zavarában felszabadul a bűn és oly könnyű a tévedés, és teljes erőmből ápoljam e bajnak egyetlen óvszerét, a kiengesztelődés békés szellemét! így szólt a nemzet és százezrek tömegében nem volt egyetlen kis csoport sem, amely egyszemöldeinek mozdításával, egy hanggal is ellentétbe helyezte volna magát a nemzet néma akaratával. E fővárosban összesereglett hazafias tömegek érzelmeinek ezen impozáns harmóniája nagy tanulságul szolgálhat — két oldalra, két szélső csoportnak, amelyek egyike hazafias szinű túlkapásaival , a másik a szabadság ellen irányzott intriguáival, mindketten egyformán vétkeikkel nyújtanak anyagot egymásnak, anyagot gyászos működésükre , amelynek végczélja nem tudjuk micsoda, de közvetlen eredménye folytonos megtámadása és lazítása a bizalom azon benső kapcsának, amely nemzetet és fejedelmet egymáshoz fűz. Az egyik csoportot másutt vörös forradalomnak hívák, nálunk nem fogadja el e nevet, hanem 48-as párt akar lenni; a másik csoport másutt reakczió volna, nálunk nincs neve. A legkeserűbb ellenségek, és a legnagyobb barátsággal szolgálnak egymásnak arra, hogy azok a nemzetet, ezek a fejedelmet gyűlölettel töltsék el egymás és azon egyesség iránt, a mely tán hosszú időre legfőbb biztosítékát képezi tételüknek. Mindkét oldal megszólalt Batthyány hamvai felett. A névtelen reakczió, amely a nemzet minden kegyeletes pillantásában, amelyet múltja eseményeire vet, egy-egy visszalépést lát a forradalomra, nem mulasztható el a fővárosban emelkedő gyászravatalt a nemzeti engesztelhetlenség kiáltó tanújele gyanánt tüntetni fel, és szélső atyánkfiai megadták e titkos suttogóknak azt az elégtételt, hogyhabár tán tartózkodva és elég mérsékelten — de megkísértették a nemzet gyászába a bosszú és visszatorlás hangjait belérezegtetni. Elismeréssel tartozunk nekik, hogy e hangokra maguk sem hallgattak, s így megkönnyítették a nemzetnek azt, hogy gyászünnepélyének egyszerű nyugalmával eltüntesse a gyanúnak minden árnyékát, amelyet a bizalmatlanság szava netán felidézett. Három évvel és egy nappal e gyászünnepély előtt kötött a koronázásban frigyet a nemzet fejedelmével; e frigy három éven át zavartalanul fenállt, és ha még megerősítésre volt szükség, úgy megszilárdította és megpecsételte azt a nemzet e gyászünnepéllyel; megmutatta, hogy múltja és nagy férfiai iránti kegyelete törvényei és fejedelme iránti tiszteletével párosulva élnek keblében; hogy nemzeti gyászában sem választja el magát fejedelmétől, és a nemzet legelső emberével örömet és fájdalmat egyaránt megoszt; hogy a mi múltunk, a mi történetünk, a mi veszteségeink és dicsőségünk az övé is, és élőink és halottaink egyaránt közösek; és hogy végre közös jövőnkért, alkotmányunkért és szabadságunkért egyetértésben, egyesült erővel akar és fog vele küzdeni bárki ellen is. A Batthyány-ünnepély. — Utolsó nap. — Az engesztelő szentmise, mely ma délelőtt a plébánia templomában a Batthány-ünnepélyt befejezte, a kegyelet áldozatához a művészet varázsát is csatolta. Mozart nagy requieme méltó a legmagasztosabb akalomhoz, s előadása méltó volt mindkettőhöz. E műben csak a túlvilág megdöbbentő lehellete, de nem az erő bágyadozása érezteti, hogy teremtőjének halálos ágyán született. Kezdete egy nagy jaj kiáltása a gyötrött kebelnek, szívdobogtató és szívkönnyitő. A pihenés nélkül hullámzó fuga, tengere a viharzó fájdalomnak : a kar férfihangjainak mély forrongása mintha kergetné a nőhangok megható panaszát, mind magasabbra korbácsolva a jajkiálltást. E rész hallatára mélyében van felkavarva a szív és magasra dobban, midőn e hatalmasolodik a második rész: „Uram, fölkiáltással kezkönyörülj ! — Kyrieleyson!“ A csendet, mely alatt a szent áldozat azután tovább folyik, harmadszor egyedül a kürt szakítja meg, egyedüliségével átjáró hangon vezetvén be a bassust, mely a „tuba mira‘‘ itélethirdető igéivel harsan meg, és sorban adja a szót a többi hangoknak. Nem kisérjük végig az egész művet, mely csak hatásában uj mindig; csupán a „Dies irae^‘ borzalmas magasztossága az, melyről nem tudunk szó nélkül megválni. A rémes erőt, a romlás harmonikus zűrzavarát, a vészt és pusztulást hirdető hangokat, melyek e részben egyesülnek, nem lehet remegő gyönyör nélkül hallgatni, s a ki hallotta, sokáig nem bírja felejteni. Nem mű magyarázatul, mely a fenséges alkalomhoz nem illik, s melynek e sorok be sem válnának, hanem csak kulcsul adjuk az olvasónak e leírást azon hangulathoz, mely a város egy házában Batthyány ravatala körül összegyülteken uralkodott, s ellenállhatlanul erőt vett volna azokon is, kik netalán az ünnepély áhítata nélkül, csak nézőkül jöttek volna az utolsó tisztelet áldozatában részt venni. Már a templom belseje maga is megadta az érzelemnek a mély hangot. A ravatal fekete pompáját, mely a hajó központját elfoglalta, borúsan emelte a sűrű körben felállított fáklyák lobogása. Fekete mennyezet alatt állott az emelvényen az aranyozott koporsó, mely az elhunyt jelenlétét képviselte. Az oltáron s a hajót beszegő oszlopokon s pilléreken fehér keresztekkel hímzett gyászlepel volt. Jóval az ünnepély kitűzött órája előtt zsúfolásig megtelt a templom s csak a fő- és olodalajtóktól a ravatal közelébe szolgáló bemenetelt sikerült a rendezőknek nagy nehezen nyitva tartani. Még igy is sokan állották körül az egyházat, kiknek nem volt bejárásuk. Valamivel tíz óra után érkeztek azok, kiknek a ravatal közelében volt fentartva a hely: a boldogult radottjai, s nejével gróf Andrásy Gyula, hátramaA közönség közt foglalt helyet Horvát Boldizsár nejével, a ravatal előtt Pest megye küldöttsége, közülte pedig Pest városa polgárai. A képviselőházat számos tagja képviselte, többek közt elnöke Somssich Pál. A gyászszertartásban Szabó József püspöknek Schwendtner pesti és Ráth budai plébános segédkeztek. A requiemet a megerősített kar megrázó erővel adta elő, de mégsem oly erővel, hogy ne hallatszott volna a közönség közt a régens chori zavaró pisszegése. A magánénekek felülmúlták a várakozást. Neszveda Anna k. a. oly hatalmas szárnyalással, oly kerek, kitartó kivitellel énekelt, hogy bámulatra ragadott mindenbenkit, különösen azokat, kik énekét a színpadról ismerik. Kvassayné asszony kitűnő biztonsággal és erővel vitte ki nehéz feladatát s különösen mély hangjaival hatotta meg a közönséget. Hajós úr is érvényre juttatta erőteljes hangját, már nem oly mesteri nyugalommal és biztonsággal, mint Kőszeghy ur. Mosonyi Liberá-ja, mely az ünnepélyt befejezte, hangulatteljes, ünnepélyes zenemű s bár nem épen gazdag eszmékben, de az alkalomnak eléggé megfelelt. E szivemelő szertartással véget ért a Battyány-ünnepély hivatalos sora, de nem maga az ünnepély. A nap folytában még seregesen zarándokoltak ki azok, kik a temetkezésben részt nem vehettek, a sirkertbe, meglátogatni az uj nyughelyét, mely az elhunytnak adatott, s még a délután folytában sűrűén megtelt társaskocsik közlekednek a temetőre. Egy másik sajátságos ünnepélyről, melynek a hivatalos tervben nem volt helye, tudósít a Pester Lloyd. Színhelye azon gyászos emlékű tér, hol Battyány két évtizeddel ezelőtt kimúlt. Az új épület megett a fatér felé nyúló ákáczsor ez. Azon a helyen, hol Battyány térdelt, a fasor egyik fájára egy babérkoszorút, a másikra egy gyászfátyollal bevont nefelejtsfűzért illesztett egy ismeretlen kéz. A babér felett kicsi deszkán egy üvegpohárból készült kis mécs lobog. A két fa ezen egyszerű jelentős díszét csak tegnap vették észre a temetkezés órájában, de még ma is látható volt. A szabad ég alatt, a katonai laktanya közelében nem találkozott kéz, mely hozzá akart vagy mert volna nyúlni a nagy halottnak szentelt békés áldozathoz, s helyesen emeli ki az említett lap, mily uj bizonyítéka ez azon átalános kegyeletnek, melylyel a nép az ünnepélyt megülte. A balpártról, a balpárthoz. Ridegnek ösmertük. Hazafi erőnek és dacznak pártja volt, makacsul ragaszkodó az ősi joghoz és ősi hazához. Tüzesebb mint óvatos, több érzéssel mint számítással, inkább patheticus mintsem következetes: ez volt a baloldal régen. Régen a nemzetnek nagy szolgálatokat tett s a nemzet hálával tartozik ezért férfiainak, sőt meg is adta nekik az elismerést, midőn ha sorsát nem bízta reájok megbízta őket mindig, hogy sorsa törvényes intézésében részt vegyenek. Soraikban — a balközépen — nem egy érdemdús történelmi individualitással találkozunk az óriási népküzdelem korából, nem egy jeles tehetséggel, parlamentáris erővel és tiszta szívveréssel. Közreműködésök a nemzet tusakodásai korában, régen és újabban, az elfogulatlanok előtt jelenkorunk fényét emelte s érdekeinknek használt. Ilyen volt a balpárt, midőn 1861-ben nem kis önmegtagadással nyújtotta többségének támaszát oda Deák Ferencznek — s ennek feliratában a hazának. Ilyen volt a balpárt, midőn az elnyomás súlyos éveiben nem lankadt daczczal éleszté a magyarok bizalmát, reményét, bátorságával erőt kölcsönzött a törvényes oppozicziónak, mely az alkotmányt mutatta paizsaként a hatalomnak. Ilyen volt végre a balpárt akkor, midőn a haza kívánsága előtt meghajolva a kiegyezést zászlajára tűzte, hevesen követelte nemzet jogát s az ugyanazt követelő jobb oldallal közreműködve, vitázva bár, de egy iránt haladva a jobb többséggel létesíteni segíté a nemzet ujjáalkotását, s a királyban dicső megkoronáztatását. A pártok ekkor is versenyeztek, miben? a nemzet az alkotmányosság és a fejedelem iránti lojális buzgalomban. Ezután történt, hogy a jelenet változott. A nemzetnek hivatása az lön hatalmi tényezőit kifejteni. Ha elfoglaltuk újra hazát, melyet vérrel szereztünk s védelme ezénk, ha miénk volt a föld, a nép, a nyelv, miénk a törvény és miénk a kard: munkálni kelle földet, népet, nyelvet, törvényt alkotni s honvédtesteket, — ezt kelle tenni s nem vitázni újra; ezt egyetértve, s nem meddő viszályban fogyott erőben hagyni nemzetünket. Az óra nem vár, az idő lejár. Az országot ármány környezte meg. Az ellenség határán, ben veszély, irigységben, bizalomhiány alant. E chaoszba dörgött bele Kossuth izgató szava. Az uj kor krystallizáczióját akarta meggátolni. Egy ideig a chaosz megrendült, s az ifjú élet a zsenge alkotmány megingott — de kiállotta a belülről jövő zendülést s gervnczeinek megkérgesedett hegylánczai nem félik többé a mozgó tilajt. E válságos időkben és ezen időktől máig a baloldal nem úgy viselte magát, mint ahogy a nemzet tőle megvárta volna. A forradalomhoz csatlakozni nem mertek — ezt hazafiságuk tiltá, a forradalom ellen síkra kelni sem mertek — mi tiltá ezt ? kisszerű okok; vezérségi ambicziók, választási aspirácziók, szélsőbali pajtáskodó befolyások, a balhit Kossuth vizével hajtani malmukat, a félelem Kossuth árja ellen elsodortatni, a ferde felfogás, hogy a kormánnyal és pártjával kezet fogva a baloldal elveszthetné egyéniségét és ellenzéki jellegét, szóval a baloldalban először ekkor, de végzetesen a nagy hazafietések felett győztek a kicsiny és legkisebb párttekintetek. Ezóta a balpárt silány és gyönge volt s az is maradt! Egy törvény van — a delegácziók — a balközépnek ellenére hozva. A balközép hasonlót — deputácziókat akart. A balközépnek törvénytisztelői beléptek a delegácziókba, a népkegykeresők nem, a párt megszakadt. Majd ismét összeforrt — a választás közelgő — s mind kimaradt a népszerűtlen instituczióból. Hogyan törvényhozók ? Ez-e a törvénytisztelet ? Az okadatolást , mit kitaláltak , minden rabulista ügyvéd kigondolhatta volna. E lépés alkotmányszegéssel volt határos; határos azzal, midőn a kisebbség az ország terméből kifut, s a parlamentarizmust megbuktatja. Még néhány ily cselekvény s az alkotmány bedől. S hogy volt tovább ? A párt rideg, daczos, jogtartó s ősies. E tulajdonságok a kisszerűvé lett pártot, mely mindinkább a frakcziók jellemét ölte magára, még inkább hibás politikára vezették. Közjogi oppozícziójával nemcsak fel nem hagyott, azt fel sem függesztette. Akadály lett a nemzet haladásában, aztán epés, keserű, majdnem engesztelhetetlen. Amint a baloldal elmérgesedett, elidegenedett tőle a jobboldal, s már-már ott állottunk, hogy a hazában nem pártok vannak, de pártoskodás, s ami vele jár nem hazafiság, de visszavonás. A honvédügy számos pázisa erre illustráczióként szolgálhat. Személyes czivódást hall az ország a képviselők gyűlésében. Temesvári fakérdés és hasonlóak vesztegetik a honalkotásra szükségel időt. A pártok közt nincsen érintkezési pont, nincs bizalom, nincs annyi korszellem sem, hogy a nemzet sorakozása a közös veszély per A „REFORM“ TÁRCZÁJA Türr tábornok válasza Bertani „Bosz 11 a síron túl“ czimü müvére *) Türr tábornok mlasm Bertani „Boszu a síron tul'‘ czimü müvére. Pal1anza, 1869. szept. 10. A nemzeti comité elnökének, Lafarina leveleinek idő előtti és káros közlése megsérté Bertaniit és másokat. Bertani, bár a hibák javításának szándékából, szintén mindazokat megsérti, kik pártjához nem tartoznak, s a piemonti kormány ugyanannyi eszközeiül tünteti őket elő. Engem is czélba vett s úgy irt le, mint az annexió szolgai pártolóját. Kilencz év óta a legkülönbözőbb színben festették némelyek működéseimet; mindeddig hallgattam, mert ha szólok, talán Olaszország ügyének ártottam volna. Most azonban, miután ezen ok megszűnt, s miután Bertani műve az olasz ügyben való részvétemet hamis színben tünteti fel, jogosítottnak hiszem magamat köztudomásra hozni, miben állt „káros közreműködésem“ az 1860-ik évi hadjárat alatt, s ha okom volt-e az annexió mellett harczolni. I. Midőn Garibaldi tábornok véleményemet kéré ki a siciliai expedíczió felöl, nem ismervén Sicilia benső viszonyait, nem felelhetek neki egyebet, mint azt, hogy ha az indulás meghatároztatnék, vele megyek én is. Már háromszor került az indulás szőnyegre, és mindannyiszor ingadozott, míg végre Czispi egy számokban szerkesztett távsürgönnyel megérkezék (dicséretére legyen mondva, e sürgöny saját gyártmánya volt.) E sürgöny azon biztos hirt hozá, hogy Siciliában a forradalom folyton működik; mire a tábornok ez t mondá: segítségükre kell sietnünk. így jön határozattá az expedíczió. A csónakosoknak vagy tudatlansága , vagy részakarata volt oka, hogy a hajóraszállás órájában a töltényekkel terhelt csólnakok hiányzottak, s ez okból kénytelen valánk Talamone-nál megállni. Itt, mielőtt partra szállottunk volna, Garibaldi felölte tábornoki egyenruháját, s így mentünk a talamonei kis erőd megvizsgálására. De itt csak igen kevés puskatöltést és egy Colombrina-ágyút leltünk; kénytelenek volánk tehát Orbitellóban keresni lőfelszerelést. Néhány tiszt habozott oda menni, s ekkor a tábornok így szólt hozzám: „Kedves barátom, kérem szedje össze egész diplomatikai tudományát és szerezzen nekünk municziót Orbitellóban ; az ön küldetésének sikerétől függ vállalatunk sorsa.“ Szekérre ültem és mintegy két órára rá megérkeztem az erődben. A parancsnok után tudakozódom. Giorgini alezredes volt a parancsnok, így szólltam hozzá: „Tegnap két gőzhajón Garibaldi vezénylete alatt Genuában tengerre szálltunk, s most Sicilia segítségére sietünk. A lőpor, melyet nekünk a kormány adott, a csónakosoknak vagy tudatlansága, vagy rész akarata miatt kimaradt. Most tehát ide jöttem, és kérem önt a tábornok nevében: pótolja ki hiányunkat az itt kezei közt levő municzióból.“ Az ezredes ekként válaszolt: „Ön katona, s így igen jól tudja, hogy kívánságát előleges parancs nélkül nem teljesíthetem.“ — „Hogy e parancsot megkaphassa ön, válaszolom viszont, csak azt az egy szívességet tegye meg: küldje el egyik tisztjét e levéllel Trecchi őrnagyhoz, ő felsége a király segédtisztjéhez.“ Ezzel leültem s a következő levelet írám: „Édes Trecchi ! Mondja meg ő felségének, hogy az expedicziónkra szánt lőpor és felszerelés Genuában maradt; kérjük tehát ő felségét, küldene rendeletet az orbitellói erőd parancsnokának, hogy minket hadiszertárából annyi muníczióval lásson el, amennyivel csak hir,“ stb. Amint a levelet átadtam, így szóltam a parancsnokhoz : „Arra, hogy a választ az illető rendelettel együtt megkaphassák, (szerencsénkre nem volt e vidéken akkor még távirdai vonal) legalább is öt nap szükséges, és ha ez időközben a diplomáczia a kormányt arra kényszerítené, hogy az expedícziót visszatérítse, szegény Sicilia fel lesz mészárolva, s a hiba öné lesz, mert a lőport és felszerelést megtagadta tőlünk, daczára annak, hogy teljes meggyőződéssel bír ön a felől, miszerint a király beleegyezésével indultunk el, különben egyetlen egy napig se maradhatnánk békével egy tengeri kikötőben, anélkül, hogy a kormány üldözőbe ne venne bennünket.“ Ezen okok felrázták a parancsnokot, ki így felelt: „Ezredes, ön engem irtóztató helyzetbe hoz, de miután ön engem biztosít arról, hogy a vállalat a király védlete alatt történik, mindent amit hadi szertáramban találunk, átadok önnek.“ Együtt mentünk a szertárba. Nem találván elég kész töltényt, a lőport hordóstól együtt átvettem, és megpillantván négy 6 fontos ágyút, ezeket is lefoglaltam, és méghozzá 300 töltényt minden ágyúhoz, s az egészet szekerekre rakattam. Ez alatt mindenkép azon voltam, hogy a parancsnokot az ügy iránt fellelkesítsem s rábírjam, hogy jöjjön velem Talamoneba, és ott győződjék meg a tényállásról. Csakugyan, a parancsnok és két tüzértiszt elkísérték a felszerelvényt Talamoneba, hol a tábornok őket nagy örömmel és szívélyességgel fogadta. Én megelőztem őt néhány órával, és midőn a tábornok megtudá, hogy minden szükségessel el vagyunk látva, megöleli. Nagy részben előkészítem már az egész munkát, mely az ezer bajnok vállalatának történetét írja le, és közölni is fogom annak idejében, de most csak röptiben jelölöm ki annak némely főpontjait. Mielőtt Talamonéból elhajóztunk volna, Zambeccari elküldetett mintegy 60 önkéntessel a római államok felé, az ellenséggel elhitetni, hogy azon irányba vonultunk; mi egészen ellenkezőleg San Stefano felé indultunk két gőzössel. Itt egy egész napig időztünk, s így történt, hogy három egész napig Genua közelében hajózunk. Május 19-én Sicilia felé vevők tengeri utunkat. Midőn a sík tengerre értünk, Garibaldi így szólt hozzám: „Most, miután senki se fecsegheti ki többé titkainkat, összehívom Siciliában született bajtársainkat is, és tanácskozni fogunk a kikötés legalkalmasabb pontja felett.“ S rendelete szerint össze is hívám Crispit,, Castigliát, Orsiuit, és másokat, sok véleménycsere után San Polo (Sciacca közelében) szemeltetett ki, mint legczélszerübb helyiség a kikötésre. Május 11-kének hajnalhasadtával a hajó fedélzetén állottam a tábornok mellett (épen Isola Marittima közelében valánk.) A tábornok így szólt hozzám: „Pár óra múlva Marsalában lehetünk, — menjünk oda!“ És rögtön meghagyá, hogy legelső én szálljak partra. Délutáni egy óra tájban értünk Marsala közelében, hol rögtön kiszálltam M rsalában a guidekkel és az ezer bajnok 8-ik századával; elfoglaltam a várost, és itt bizony kényszeríteni kellett a halászokat s a hajósokat, hogy a puszta szállításra is segédkezet nyújtsanak. Merő koholmány azon állítás, hogy partraszálltunk az angol hajók segítők elő; volt ott ugyan két bourbon hadihajó, mely alig hogy lőtávban ért, azonnal ránk tüzelt, de kevés komoly kárt okozott; a két ott állomásozó angol hajó semlegesen nézte az egészet. Másnap a salemi-i után tovább haladtunk. Garibaldi szokott módja szerint a helyiség szemléléseket maga tette és engem mindig magával hivott. Tizennegyedikén Sicilia szabad közönségeit felhivá. (Igazat szólva, Salemi-n kivül egyetlen szabad közönség se létezett akkor.) Felruházá magát (s jól tévé) a kormányzósággal Olaszország és Viktor Emmanuel nevében. Már Marsalában megbízott a tábornok, terjesztenék elő neki egy törvényjavaslatot nemzeti hadsereg alakításáról. Sokan kifogást tettek első javaslatom ellen, de Crispi mellette volt, s az első diktátori rendelet nemzeti hadsereg felállítását állapítá meg. Május 14-kén csak keveset toborozhattunk; a Sta. Anna fitestvérek, és Copola fzcziliai gnerillák csatlakoztak hozzánk. Közlöm a napi parancsot, melyet a tábornok nekem május 14-én küldött, hogy az olvasó annál könnyebben felfoghassa akkori álláspontunkat: „Türr Ezredes! Meg kell hagyni, hogy éji megrohanás esetében a mieink ne lőjenek, hanem bármily ellenséget szuronynyal támadjanak meg. Minden századnak egy bizonyos gyülpontja legyen kitűzve, s egy század készen álljon bárhova indulóra. Mindez ne hátrálja, hogy a katonák reggeli 2-2 óráig pihenjenek. Ekkor fuvassék riadó. . J. Garibaldi. U. i. A nyerendő értesülések szerint, vagy a Vita — vagy a Marsala felé vezetendő utakat választandjuk a hegyeknek azon helyszínei szerint, melyeket mi ketten ma reggel kijelöltünk.“ Május 15-én a Vita i uton haladtunk s alig értünk ki e helységből Calatasini részéről az ellenséget fölfedeztük. A tábornok parancsot adott: állitanám föl csapatunkat. Az ezer bajnok e napi működése felért ötezerévet. Ugyanaz nap megtudtuk, hogy Rosolino Pilo Carini környékén tartózkodik. Garibaldi azon volt, hogy Alcamanó-n és Partinió-n át haladva a Renai táborhelyt elérhesse. Cristoi és La Masa azon működtek, hogy’ a' sicziliai közönségek Garibaldi diktatúrájához való csatlakozásuk nyilvánítását küldjék be. Haladtunkban számos ficziliai népcsoportozatokkal találkozunk, melyek ünnepélyesen fogadtak, egy darabig utunkban kisértek, s azután újra elmaradtak; mindazonáltal a renai a szicziliaiak guerrillái szaporodtak, és jó táborban hasznunkra voltak annyiból, hogy a mieinkkel vegyést előőrsi szolgálatot tettek. Itt esett hírünkre Rosolino Pilo hősies védelem utáni halála. A mieink és a bourboniak közti napontai csatározások között észrevehettük, hogy Monreale meglehetős erősen el van foglalva a miért a tábornok elé terjeszteni azon tervet, hagynék el a renai tábort és vonulnánk Parcoba. Monreállal szemközt, mondván, hogy a térséget megvizsgáltatom, s minthogy csak egy keskeny utacska vezett oda, mely alig alkalmas gyaloglók számára, kénytelenek volnánk az ágyukat ember hátán szállítatni át. Garibaldi elfoglalta tervemet, és rögtön elrendeltetett az éjeli menet. Midőn Orsinival a rendeletet közlöm, ő ágyúinkat szétszedette és az ágyucsöveket távfürgönyfákra kötözve vitték siciliaiak. Ha nem csalódom, e napon történt, hogy a tábornok, egy siciliai ifjonczot küldvén azzal d’ Astemarquis-hoz, ki egy szardíniai hadihajót vezényelt, küldene nekünk kevés lőport, — tagadó választ nyert. Parlot azonnal megerősítettük. Ezen merész mozdulatunk az ellenséget egészen zavarba hozta: eleinte azt hitte, hogy ez egészen új hadcsapat. — Május 23-án a tábornokkal felmentünk a’ Pizzo del Fico hegyre, honnan Palermot igen jól kivehettük, sőt látcső segélyével a sereg mozgását is láttuk, valamint a hegyről lejöttünkben, szintén kivettük azt is, hogy a bourboni hadsereg Monrealéböl felénk tart, így tehát 24-én már napkelte előtt készen állunk. A tábornok észrevette, hogy a bourbonok Piano de’ Greci felé való visszavonulásunkat el *) Safarinának halála után közlött leveleiben Bertani a Mazzinisták egyik legtúlzóbb embere, szintén megtámadva lévén e levelek közlése áll, egy védiratot szerkesztet, melyb n 1 mét Türr I tván is megtámadt (ott. Bertani munkájára jutott válaszul ezen általunk közlött mű, még mintegy 3—4 tárczát fog igénybe venni, s melyet az egész olasz sajtó nagy elismeréssel fogadott; sőt z ellenzéki ,,Scolo" egyenesen Türr Istvánt íárja ezen munkája folytán ,annak, a ki hivatva lenne ,amíz évek történetét megirni, mire egyenesen fel is szólítja őt, kiemelvén a higgadt objektivitást előadásában, melyre most élő s az eseményeken érdekelt honfitársait nem tartja képesnek Mi a magunk részéről Türr munkájának előnyeiből, tárgya érdekességén kívül, melyet az actió-párt ismét megújult mozgalmai csak fokoznak, különösen pragmatikus voltát emeljük ki, mely az események nyomán halad mindig szubjektiv reflexiók helyett a történteknek engedi át a szót. — A szerk,