Reform, 1870. június (2. évfolyam, 167-196. szám)

1870-06-03 / 169. szám

. .. .­­Előfizetési felhívás „REFORM“­ Jiu­nius hóra.....................................1 frt 50 kr. Jun­ius—September..........................6 frt — kr. Junius—Deczember..........................10 frt 50 kr. A juniu­s havi uj évnegyedes előfi­­z­etőknek szintén mef.küldetik külön kedvez­m­­ényül : Garibaldi t­á­b­o­r­n­o­k „a szerzetes uralm­a“ czimű­ két kötetes regénye­, e regény előfizetési ára 4 frt. Pest, jimiu­s 2. Addig sürgették a lapok, a katonák fegyvertelen sétálgatását a szolgálaton kí­vül, hogy egy némely kapitány ócska és Ima nagyocska felsőbb napi parancs nélkül is teljesiti a „zsurnalistikai proletariátus“ ezen jámbor’ óhajtását. És nincs köszönet benne. Legalább a bécsi katonai lapokban — többször látunk a nyilvánosság előtt oly czikkeket jelenni meg, melyekben egy-egy vitéz ur hivatalának minden jelvényét szeg­re akasztva, sőt az uniformot is levetve, úgy áll előttünk mint valami sans-culotte forradalmár. Az „ Oesterreichisch-ungarische Wehrzei­­tung“ június elsei számának első czikke is így mutatja be magát. A határőrvidékről szólván bevallja, hogy mindenki egyetértett, s így maga czikkíró is, abban, hogy az ot­tani instituczió elavult, hogy az bekeble­­zendő Magyar-Horváthországba, hogy annak népe részeltetendő a monarchia többi népei élvezte alkotmányos szabadságban.­­ Ezt mind helyesli, de szerinte megbocsáthatlan, hogy magát az illető népet meg nem kér­dezték, kell-e neki mindez, s átalában, mi kell neki. A mi egyenruhátlan és névtelen embe­rünknek nyilván étvágya jött a „suffrage universelle “-re, mely az alkotmányosan konstituált törvényhozó testületek határo­zatait, még akkor is semmiseknek nyilvá­­nitja, midőn a koronás uralkodó is szente­sítette. Czikkíró­ véleménye oda megy ki, hogy a határőrvidéki kérdésben a szen­tesítő egyedül ama vidék népe lehet. Meg kell adni, ez több az alkotmányosság­nál — ez a demokraczia a maga legszél­sőbb alkalmazásában, melyet a ki vall, a la Ledru Bollin, tagadja egyszersmind a képviseleten alapuló alkotmányosság czél­­szerűségét. Csak az enyhíti némileg a „Wehr- Zeitung“ czikkét, hogy nálunk még újdon új theoriájába föl látszik venni a monar­chiai formát is. Ámbár azt is igen sajátsá­gos módon. Sehol sincs szó a czikkben sem császárról, sem királyról, hanem csak áta­­lánosságban a felséges dinasziáról, — holott különösen alkotmányos monarchiák­ban az uralkodó személyében látják ösz­­pontosulva a felségi hatalmat, ennek eskü­szik hűséget a hadsereg, ennek nevében történik egy Angliában is minden hivatalos tény. Az újkori Magyarországban, hol a koronázásnak mélyebb jelentősége van,mint bármely országában a világnak, még fénye­sebb nimbus öve­zi az uralkodót. Meg vagyunk győződve, hogy akarat­lanul, s mintegy a kelleténél többet mond­va jutott a „Wehr Zeitung“ ezen nem elég szabatos kifejezésre, de a szavak óvatos­ság nélküli használata gyakran tévedésekre vezethet másokat. Merőben eltekintvén „Wehr Zeitung“-nak buzgalomból túlhajtó a esetétől, — s csak in theoria véve a dol­got, minő monarchia lenne az, a hol nem egy’’ uralkodó uralkodik, hanem egy egész dynastia minden tagja kollegialiter vezetné az ügyeket ? — Vagy ha egy uralkodó van is , de egy egész dynastia iránti hűsé­get hirdetve minden pap, minden újság s minden ember, nem képzelhető-e oly eset, midőn némi ellentétbe jön az előbbi iránti hűség az utóbbi irántival . A „Wehr Zeitung“ ezen „lapsus ka­­lami“-ján kívül van neki egy sokkal ko­molyabb s máig szándékos ferdítése. Azt mondja, hogy csupán a határőrvidék népe az, mely a dynastiához rendületlen hűséggel ragaszkodik. Ezen állításban foglalt s az ő felsége uralkodása alatti minden más népet mélyen sértő vádban ha csak­ egy szemernyi igaz­ság lenne, bizony hajszálon függene ama népek sorsa. — De van ezen különben ne­vetséges túlzásban egy nagy ellenmondás is. Mert ha a határőrvidék vak mességgel és rendületlen hűséggel enged el­van a dynastia iránt, — a czikkíró által óhaj­tott megkérdezése a népnek más eredmény­re nem vezethet, minthogy ama nép tér­det, fejet hajtson a felség által szentesített törvénynek. A „Wehr Zeitung“ czikkírója a dae­­magogok egyik fogását jól eltanulta. Az izgatás egyik erős eszköze szokott lenni, hogy a népnek nem mondja az em­ber egyenesen : ez meg ez káros és czél­­szerűtlen. Ez okoskodás-szagú lenne, mi a népnek nincs ínyére. Hanem azt hir­­­deti magának a népnek : ezt meg ezt te utálod, ez előtted népszerűtlen. — Ma­gyarországon már az elkoptatásig használ­ták más ügyekben az ily fogást, vagy­is rófogást. A „Wehr Zeitung“ is azt mondja, hogy a „határőrvidék népének gyűlöletes gondolat a Horvát-Magyaror­­szágba kebleztetés.“ így szoktak az emberek szélsőségekben járni. Meg lehet, hogy ama czikkírója az absolutizmus leghívebb szolgái közé tarto­zott, s most szabaddá lévén a vásár, nem képes közép uton megállapodni. Ezen kö­zépút pedig az alkotmányosság és törvény tisztelete volna, mi hogy eléggé meg van a népek és hadsereg többségében erős hitünk. A­mig­a elég lojálisak vagyunk megtartani és elég erősek megtartatni a törvényt, nem kell félni a katasztrófáktól. Csak az vezethet ide, ha a törvény tisztelete a nép­ben és hadseregben ingadozó lábon áll. Sajnáljuk, hogy a „Wehr Zeitung“ egész erejét nem ezen tisztelet minél erősebbé gyökereztetésére fordítja, s igyekezni fo­gunk a „Wehr Zeitung“-ot megtanitani reá. 169. szám: egész évre és évre Előfizetési föltételek: Vidékre postás vagy helyben házhoz hordva Negyed évre Egy hóra : 18 frt — kr. ft­­ — _ h­irűetm­én­yek dija: 10 hasábos j­etitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. A nyilt-téri petit sor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Péntek, június 3. 1870. 1­4 frt 50 kr , 50 .REFORM I. élet folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főnt, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlem­­ény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogatatnak el! Kiadó-h­ivatal: Ráth Mór .könyvkereskedésében régi szinháztér 5. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadó-h­ivatalhoz intézendők­­ vényhatóságok részéről befolyt államadó arányában lenne kiszolgáltatandó, töröltetett; a 15. §-t pe­dig, mely a törvényhatóságoknak megtiltja, hogy az országgyűlés, vagy az egyes képviselők tör­vényhozói működését közgyűlési­­ vita tárgyává te­gye, az I. osztály oda módosította, hogy a tör­vényhatóságok csakis az országgyűlés működését ne tehessék vita tárgyává. A II. osztály a törvényjavaslat négy első,­­ a JII-dik pedig az I. és II. szakasz tárgyalását fejezte be s élénk vita után nagy­részt azon mó­dosításokkal fogadta el, melyek a Deákpárt 27-es bizottságának javaslata alapján a jobboldal által már korábban elfogadtattak. A 27-es bizottság módosításait annak idején közöltük. Az V. oszály a tvjavaslat 12. §-áig haladt. Az ellenzék részéről a törvényjavaslat ellen Be­­niczky Gyula szólalt fel, azonkívül Csengery Antal is hozott javaslatba egy n tvjavaslat lénye­gébe ható módosítást, mely azonban nem fogadta­tott el. A jobboldalról Horváth Döme és Tö­rök Sándor (gömöri) védték a javaslatot. A VI. osztály, mely még tegnapi ülésében a tvjavaslat I­ II. és III. fejezetét végezte be, a 47. §-ra nézve Ernuszt Kelemen azon mó­dosítását fogadta el miszerint a tisztviselők az őket érdeklő kérdésekben döntő szavazattal nem bírnak. Ma ülésében a IV. fejezetben a 68 §-ig haladt, mely a kijelölést szabályozza. Az élénk vitában az ellenzék részéről Ivánka J., B­a­n­k­o­v­i­c­h Gy., a jobboldalról Széll Kálmán, Bánó József, Sz­i­l­á­g­y­i V. és E­r­n­u­s­z­t Ke­lemen vettek részt. A VII. osztály Várady G. és Simonyi E. támadásai ellenére mai ülésében a tvjavaslatot átalán­osságban elfogadván, részletes tárgyalásá­nak megkezdését f. h. 11-ére halasztotta. Kányi A IX. osztály ma a báttaszék-dombovár­ zá­­vasútról és a kir. kúria személyzetének szaporítására az igazságügyminiszter által kért póthitelről szóló törvényjavaslatokat tárgyalta s minden jelentékenyebb vita nélkül el is fogadta. Ugyan­ezen törvényjavaslatokat ma d. u. 4 óra­kor tartott ülésében a központi bizottság is elfogadta.­­ A határőrvidéki deputáczió történetéhez érdekes adatot közöl velünk zágrábi tudósítónk. Szerinte a deputáczió alakulására és Bécsbe me­netelére maga König ezredes hadügyminiszteri osztályfőnök adta az impulzust s erre S­z­u­b­a­ 1­i­t­s ezredest és bizonyo­s Urica úr közvetitését használta. Az úti költség a „Zatocznik“ szerkesztő­ségéből került ki , kinek zsebéből azonban ? — azt eféle szerkesztőségeknél nem lehet tudni. —■ A pénzügyi bizottság ma az érsekujvár­­nyitra-tren­cséni vasut­ ra vonatkozó előterjeszté­seket vitatta meg s beható tárgyalás után a nyit­­r­a V­ö­l­gy­i vonalra adta szavazatát, ezzel kapcso­latban egyúttal a komárom-érsekújvári vasútra vo­natkozó s a minisztérium által tegnap beadott elő­terjesztését is elfogadta. A bizottság ezután a pesti postaépületről szóló törvényjavaslat s a felépítésére, szükséges póthitel kérdését tárgyalván minden vita nélkül elfogadta. Mindkét tárgyra nézve előadóul Széll Kál­mán választatott meg, ki a képviselőház holnapi ülésén fogja megtenni jelentését.­­ Mint a „P. Correspondenz“ Írja a szélső­­baloldal memoranduma a muniiczipális törvény­­javaslatt­ól legközelebb szintén napvilágra kerül. A szélsőbaloldal a minisztérium javaslatát — a­mi egyébaránt természetes — a tárgyalás alap­jául, átalánosságban sem fogadja el. Egyes pont­jaiban lényegesen eltér ezen párt nézete a balkö­zépétől. A párt egy része a választási jogot az írni és olvasni tudástól akarta függővé tenni, oly formán azonban, hogy a­kik eddig választók voltak, ezentúl is azok maradjanak s hogy jövőre katonai iskolákban tanittassék az irás és olvasás, hogy minden embernek legyen alkalma mind­ket­tőt megtanulhatni. Utólag azonban eltértek ettől. A suffrage univeEadl mellett azonban következesen megmarad a párt. A bizottmány s a tisztviselők szabadon, kandidáczió és kijelölés nélkül válasz­tassanak; a főispán csak néző s esetleg a kor­mány tudósítója legyen,­ sem az ellenőrzés sem a felügyelet joga ne illesse. A repraesentáczió joga teljes szélességében fontaztatnék, az államtanácsot azonban a képviselőház válas­sza. — A memoran­dumon erősen megérzik annak a szaga, hogy ké­szítői prófétai bizonyossággal látják előre javas­lataik sorsát.­­ A képviselőház holnap pénteken d. e. 10 órakor ülést tart , az utolsót az ünnepek előtt. Tárgyalás alá a Ferencz csatornákról szóló törvény­­javaslat fog kerülni. Az osztályokból. — jan. 2-án. A képviselőház osztályai nagyrészt tegnap kezdették meg a köztörvényh­atóságok rendezésé­ről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az események több napi általános vitára nyújtottak kilátást, e tekintetben azonban a számítások csaltak, mert ha­bár az ellenzék erős csatát vívott a javaslat el­len, a legtöbb osztály ma már annak részleteivel foglalkozhatott. Az I. osztály az általános vitát még tegnap befejezte. Mai ülésében a törvényjavaslat I. fejezetét végig­tárgyalta s két lényeges módosítással a 1­1. és 15. §-ban el is fogadta. A 11. §-nak második bekezdése, mely szerint a köztörvényhatóságok házi adója a kezelő adóhivatal által az illető tör­ A felső­házról. — Egy felsőházi tagtól. — Elmondtuk eddigelé, miért nem tartjuk czél­­szerűnek a felsőházi reformot valamely bármily alakban jelentkező kiváltság alapján. De ép oly kevéssé szeretnénk a kormányt vagy koronát felruházni azon joggal, hogy kinevez­hesse a felsőház tagjait. Mert a törvényhozás csak akkor képes lépést tartani a nemzet fejlő­désével, csak azon föltétel mellett várható, hogy működése valóban meg fog felelni az ország érde­keinek, hogyha lehető leghívebben kifejezi, a köz­véleményt. Hogyha az alsó­háznál ezen összhangzást gyakori megújítása közvetíti; hogyha másrészt a koronának egyik eszköze a közvéleményt megkér­dezni, az országgyűlés eloszlatásában és új válasz­tások megrendelésében áll, nehéz megérteni, min­­előnyt nyújtson olyan rendszer, mely a felsőház­­nál ezen elővigyázati rendszabályok alkalmazásá­nak lehetőségét teljesen kizárja. Miért gyengítessék a felsőház mérséklő be­folyásának hatályossága az által, hogy izoláltatik a nagy­közönségtől, hogy minden összefüggés és összetartozás jeleitől m­egfosztatik ?­­Ez okvetlen a legjobb eszköz ellene bizal­matlanságot és azon gyanút felkelteni, hogy vagy idegen érdekeket vagy legalább túlnyomóan az ön­érdeket mozdítja elő. Maguk a fejedelem alkotmányos tanácsosai hajolnak meg a közvélemény előtt és másoknak engednek helyet, köz­vetve a fejedelem maga minis­­z­teriumának cserélésével alkalmazkodik hozzá, csak a felsőház tagjai képezzenek kivételt ? Ez talán ki­­elégítheti egyesek hiúságát, de nem növeli a felső­­h­áz befolyását, mert mennyivel inkább vonatik ki az alkotmányos élet leglényegesebb törvényeinek hatása alól, annál idegenebbnek, utóbb alkalmat­lannak vagy feleslegesnek fog tekintetni. Felső ház ilyen állapotban haszonnal bajo­san működhetik közre; ha ellenszegül, szemére lobbantják, hogy nem képviseli a közvéleményt, sem valamely legitim érdeket; — h­a enged, gyen­geségnek tulajdonítják vagy felesleges voltát ma­gyarázzák ki belőle. Ez ellen csak egy orvoslás van : a a választás. Miután Laboulayenak e részben polgártársai­nak adott tanácsát haszonnal mi is értékesíthet­­jük, főleg mivel municipális rendszerünk tökélete­­sítése esetében alkalmazhatásuk legszerencsésebb feltételeinek birtokában leszünk, álljanak itt saját szavai: „Midőn Francziaországban nemzeti képvise­letet szervezünk, mindig csak a számot látjuk. Úgy látszik nekünk, mintha a számtani egyenlő­ség tartoznék a demokráczia és szabadság lénye­géhez. Azt his­szük elégséges két kamara létesíté­sére, két külön terembe utasítani ugyanazon vá­lasztók kétféle képviselőit. Ezt tette a franczia forradalom III. évében készült alkotmány. Nagy óvatosságot gondoltak tanúsítani azon kikötés által, hogy a vének „Anciens“ 40 évesek legye­­nek és nősek vagy özvegyek, a törvény nem viseltetvén bizalommal az agg­legények irányában. Más országokban kívántatik, hogy a választók ma­gasabb czen­sust fizessenek. Megkettőztetni a képvi­seletet nem teszen­ annyit, mint megadni neki ama súlyt és változatosságot, melyet szükséges a szabadság megtartása. Két kamara megválasztva ugyanazon választók által, ugyanazon szenvedélyek nyomása alatt, versenyezhet a népszerűségért, félt­heti egymást; ezen kölcsönös féltékenység szol­gáltathat jó alkalmat a végrehajtó hatalomnak túlsúlyának érvényesítésére; de mit nyerend vele az ország ? legfelebb bizonyos garancziát, hogy a törvények kétszeres megvitatás által jól fognak szerkesztetni ; ez nem elég. Másrészt magasabb czensus megalapításával koczkáztattatik a Senatus népszerűsége. Népszerütleníteni a Senatust, nem megoldása a kérdésnek.“ „Hol van a soluezió ? a­hol az Amerikaiak találták. Ha­ csak a nép számát akarjátok kép­viselni, mindig hibás alkatú kormánytok teend. Nemzetnél más is érdemel tekintetet, mint a szám. Léteznek fontos jogosult érdekek: például a vidéki, tartományi és municipális érdek ; az ipar, hajózás, művészet, tudomány, iro­dalom ; szóval különféle érdek , mely kép­viselet nélkül maradhat az átalános szavazat, vagyis a szám által választott alsó házban. Hogy­ha ezen érdekeknek képviseletet adtok, veszélyes leend-e a felsőház ? Nem. Képviselni fog mást mint számot, de nem olyat, mi veszélyessé vál­­hatik a szabadságnak; meg fognátok adni az érde­keknek a biztosságot, melyre szükségök van, nyer­nétek érdemleges diskussió­t é­s különböző nézpon­­­tokat. Feltéve, hogy megajándékoztatnék az or­szág Senatussal, mely alakulna megyénkint meg­választott Senatorokból, továbbá néhány az állam nagy testületeit — az ipart, irodalmat, a tudo­mányt , a művészetet képviselő Senatorból és leend 120 vagy száz­harmincz Senator, ki az or­szág életérdekeit személyesíteni fogja. Lesznek-e kevésbé népszerűek, mint a választó­kerület által megválasztott képviselők ? Én az ellenkezőt hiszem. A „REFORM“ TÁRCZÁJA. N­ew­ York története. Amsterdam nagylelkűségében a vallási ok miatt menekülteknek szabad kiköltözést és meg­­telepedési jogot engedélyezett; ennélfogva, midőn a la­ rochellei protestáns egyházak leromboltattak, a kálvinisták tömegesen kivándoroltak Uj-Belgium­­ba s itt megalapiták Uj-Rochellet hazájuk emlé­kére, mely Őket kebléről eltaszitotta. E kivándor­­lottak száma oly nagy volt, hogy a nyilvános okiratok bizonyos ideig nem csupán angol és hollandi, hanem egyszersmind franczia nyelven is szerkesztettek. Ide vándoroltak ki a zsidók is, kiket a többi gyarmatok visszautasítottak, végre jelentékeny számú egyéb számüzöttek, részint Francziaország­­ból, Belgiumból, a Rajna mellékéről, Csehország­ból közvetlenül, részint pedig Hollandból, az ül­dözött lelkiismeretek és fenyegetett élet e kö­zös menhelyéről, hol már hosszabb ideig tartóz­kodtak. Ugyanezen türelmesség és a tartomány ter­mékenysége számos puritánt is vont a gyarmatra. — Manhattanban a legelső naptól fogva angol telepedett meg, hogy a törvények és annyi ren­deletek azonnal két nyelven lettek szerkesztve. Az angolok egész városokat alapítottak a hollan­diak beleegyezésével és pártfogása mellett. Egy elkerülhetlen forradalom csírája rejlett itt. 1652-ben Uj-Amsterdam már oly helyható­sági kiváltságokkal bírt, mint a hollandi városok, ez azonban minden inkább volt mint szabad­ság az Uj-Angolországban divatozott értelmezés szerint. Léteztek polgárok, a szó legkorlátoltabb ér­telmében, de szabad polgárok nem.’ A sherifet a kormányzó nevezte ki, a taná­csot­­íz igazgató választotta meg azon névjegy­zékből, melyet a polgármester és öt tanácsnok terjesztett eléje. A törvényhozói hatalom, a köz­tisztviselők kinevezése, az adó megszavazása, az uj-angolországi polgároknak ezen szabadságai, a társulat által kinevezett igazgatót és tanácsot illették. Ily rendszert a puritánok szabad szelleme nem helyeselhetett, csakhamar meg is tanították a hollandiakat, hogy kormányzat dolgában csakis önmagukra számoljanak. 1853-ban az igazgató ellenzésének daczára egy nemzeti convent-félét szerveztek, mely azt követelte, hogy a telepít­­vényeseknek joguk legyen részt venni az adó megszavazásában és a tisztviselők megválasztá­sában. A kormányzó, Stuyvesant megharagudott túlzott követelések miatt, melyeket egy, alig né­­­hány ezer lakóval bíró gyarmat terjesztett elő, az uj-angolországiak visióit látta azokban, a régi hollandi szellem helyett. A kiküldöttek nem tágí­tottak és így szóltak: „Mi csupán az ország köz­javát és a szabadság fentartását kívánjuk. A ter­mészet megengedi minden embernek, hogy társa­dalommá alakuljanak és a tulajdon­jog megvé­­delmezése végett egybegyülekezzenek.“ Stuyve­sant az érvekből kifogyván, erőszakos módokhoz nyúlt és elrendelé­­ a gyülekezet feloszlatását. „Én“ — úgymond — „az istentől és az indiai társulattól bírom hatalmamat, nem pedig egy ma­roknyi tudatlan ember kényétől.“ A társulat helyesli a kormányzó eljárását; kijelenté, hogy az önkényes adó irányában tanú­sított ellentállás minden polgárisult kormány maximáival ellenkezik. „Mi helyeseljük az ön ál­tal inditványozott adókat“ — így írtak az igaz­gatók Stuyvesanthoz — „ne legyen ön legcse­kélyebb tekintettel sem a nép beleegyezésére. Ne engedje lábra kapni azon ábrándos agyrémet, hogy az adók csak az ő hozzájárulásukkal vettet­hetnek ki.“ De a nép ragaszkodott agyréméhez; az adókat nem lehetett beszedni, a telepitvényesek azon remén­nyel kezdték magukat kecsegtetni, hogy ugyanoly szabadságokat fognak nyerhetni, milyenekkel a szomszéd gyarmatok bírtak, ha Angolország védelmének és hatóságának vetik alá magukat. Angolország soha sem ismerte el Holland jogát; 1664-ben öc­csének a yorki és albanyi herczegnek egy kiváltságlevelet adott, mely a herczegnek, newyorki terület czim alatt egész Uj-Belgiumot adományozta, sőt még Massa­chusetts és Connecticut ter­ületi épségét is megtá­madta. A kiváltság­levél feljogositá a herczeg­et, kormányozni és büntettetni az önmaga által kibo­csátandó törvények és rendeletek értelmében, melyeknek azonban az angol királyság törvé­nyeit és statútumait lehetőleg meg kell közelít­­niök ; a korona csupán a fellebezések elfogadá­sának és elintézésének jogát tartotta fenn magá­nak. Ez által a tulajdonos csaknem királyi hatal­mat nyert, míg a telepítvényesek a hazai szabad­ságok birtokában maradtak. Mielőtt még a hollandiakat értesítették volna az őket fenyegető veszélyről, 1664-ki September hóban egy angol hajóraj jelent meg Manhattan előtt, hogy a yorki herczeg elismertetését ki­erőszakolja. A kormányzó egy öreg és vitéz katona volt, de semmiféle erő sem állt rendelkezésére. Az angol telepítvényeseket segítségül hívni, Stuy­vesant kifejezése szerint annyi lett volna, mint a falovat bevinni Trója falai közé. „Önök nem kép­zelik“ — így irt — „mennyire kárhoztatják és megvetik a társulatot; a lakosok kijelentik, hogy Hollandnak soha semmiféle joga sem volt ezen or­szághoz.“ És nem csupán az angolok nem voltak hajlandók a hollandi gyarmatot földjeik ellen vé­delmezni, hanem még a társulatra és annak igaz­gatójára féltékeny hollandiak is elejtették e kor­mányt.­­ A meghódolás Új-Amsterdam helyható­sági testületének auspicziumai alatt ment véghez. A kapituláczió értelmében a lakosok magtartották tulajdonukat, helyhatósági szabadságaikat és örö­kösödési törvényeket, mely az egyenlő örökösö­dést állapítá meg. A Hollanddal való szabad kereskedés jogát szintén fentartották maguknak. A hollandi reformált egyház kiváltságait és a többi telepítvényesek vallási szabadságát megerő­sítették ; végre megígérték, hogy az adók csak a közgyűlés beleegyezésével fognak beszedetni. Más szókkal, a tágasabb, szabadelvűbb an­gol szervezet lépett a Hollandból átültetett testületi rendszer helyére. Az eddigi intézmények közül csupán a patronatus, a helyettesítések és az örök­bérek maradtak fen: az előbbiek 1776-ig, az utóbbiak pedig napjainkig. A gyarmat sokkal többet nyert e változás által, hogysem a hódítás reá nézve sérelmes lett volna. Nagyon csekély számú ültetvényesek vissza­tértek Hollandba , a többi elfogadta az angol pártfogást. Stuyvesant maga haláláig a gyarmaton maradt, így lett New-Amsterdamból New-York. A bredai békekötés 1667-ben megerősíté a hódítók jegyzimét. Az úti possidetis jogelv alapján az angolok megtartották New-Yorkot, a hollandiak Surinamot. A Holland elleni háborúban, mely nem­sokára kitört, a gyarmat újra vissza lett foglalva, de az 1674-ki békekötés alkalmával ismét vissza­adatott a yorki herczegnek és azóta az Alleghany hegyek és a tenger közt fekvő tengerpart az ango­lok birtokában maradt. A herczeg, némi kételyeket táplálván enge­délyokmányának érvényessége iránt, azon percz­­ben, midőn uradalmát ismét átvette, újabb enge­délyokmányt eszközölt ki bátyjától, 1674-ki június­tól keltezve; ezen okmány értelmében és alapján kormányzá a tartományt trónraléptéig. De a yorki herczeg minden inkább volt mint szabadelvű és a népies gyülekezetek nem nagyon voltak kedvére. Az elégületlen gyarmat ismételve a kormányzóhoz jársult, kinek nevét már említettük, kieszközlendő a megígért szabadságokat, az adó­­megszavazási és törvényalkotási jogot. — Jakab király válasza nagyon jellemző. »Nem tartóztathat­o meg magamat azon vélemény­től, hogy a gyülekezetek veszélyes következményeket vonandnak maguk után, nagyon is ismeretes lévén e testü­­leteknek a hajlandósága, azon kiváltságokat követelni magoknak, melyek ha egyszer megadatnak, csakis a kormányok béké­jének­ megsemmisítésére vagy megzavarására szolgálnak. Ezenkívül szükségét se látom. Ha visszaéléseket kell orvo­solni, ott vannak a rendes hatóságok, ott van a rendes törvényes út, végre a feledkez és hozzám. Mindamellett meg fogom vizsgálni az e részben teendő előterjesztéseket. Azonban mégis engedni kellett, mert a nép makacsul megtagadta az általa meg nem szavazott adókat és 1683-ban a gyülekezetre összehívott ültetvényesek egy charte of libertiest sza­vaztak meg, mely semmivel s­e áll hátrább Vir­ginia vagy Massachusetts alkotmányánál. E manifesztum napjaink nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy a telepitvényesek vallási és egyéni szabadságot, törvényalkotási és adómegsza­­vazási jogot követeltek. Jakab királytól, nem mint kiváltságot, hanem mint minden angol alattvalót természet szerint megillető jogot. Azon peremben, midőn a gyarmat végre ma­gát önsorsa urának tekintette, II. Jakab trónra lépvén, visszavonta az általa kiadott engedmé­nyeket, rendeletek által adókat vetett ki és nyug­­talanítá a lakosokat birtokezimeik tekintetében. Átalános elnyomatási rendszer volt ez, mely fő­végrehajtója András kormányzó által valamennyi gyarmatra kiterjesztetett. Midőn az oraniai herczeg expedicziója (az angol trónért) köztudomásra jutott, e gyarmat is felkelt mint Új-Angolország összes telepei; az angolok követelték igazságtalanul­­ ■ megtagadott szabadságaikat; a hollandiak diadalmaskodtak a fejedelem személyében ; földiek volt az, a­ki az angol trónt elfoglalá s ez nem tagadhatta meg tőlük polgári kiváltságaikat. Ennélfogva a telepít­vényesek mindjárt legelső közgyülésökben meg­­ujiták manifesztumukat, melynek megerősítését azonban Vilmos király megtagadta, nem mintha az angol polgárok jogait kétségbe vonta volna, hanem azért, mert akkoriban még kétkedtek a fe­lett, hogy a gyarmatok az angol szabadságok bir­tokában lettek volna. A wh­igpárti államférfiak, mint Sommers és Locke, a gyarmatokban még elismerték a királyi előjogok azon kiterjesztését, melyet az anyaország­ban többé nem voltak hajlandók megengedni; nem kívántak a telepítvényeseknek egyéb jogo­kat adni azokon kívül, melyeket a királyságtól különösen nyertek. Mindamellett a forradalom, mely orániai Vilmost Angolország trónjára emelte, örökre meg­szűnteté a királyi hatalom azon visszaéléseit, me­lyek Amerikában úgy mint Angolországban elnyo­mással fenyegették a nemzet jogait és szabadságát Ezen időtől fogva a telepitvényesek, származásuk­ra való tekintet nélkül angol alattvalókul tekintet­tek, kik a britt birodalom­­ egyik tartományában laknak. Semmiféle külön charta sem engedélyezte­tett számukra, de élvezték az összes nemzeti jogo­kat és kiváltságokat, és e jogokat oly makacsság­gal követelték, mely a legelső kormányzók egyi­két, ki az elvégre is nem breton eredetű nép szabadságszeretetén csodálkozott, a következő nyi­latkozatra ragadta: „Nincs köztetek senki, ki ne lenne angol polgári előjogaival és Magna­ Chartá­­jával egészen eltelve.“ Ezentúl a gyarmat királyi tartomány módjára kormányoztatott: a kormányzót a korona, a közgyű­lés tagjait a tulajdonosok nevezték ki; e kormány­forma fönmaradt a forradalomig. A vallási szabadság je lén megzavarva, vallási türelmesség az 1688-ki forradalom vívmá­­­nyainak egyike volt; szomorú kivételt csak a pá­pisták vagyis a kath­olikusok képeztek. A tizennyolczadik század kezdetén a törvény

Next