Reform, 1872. szeptember (4. évfolyam, 239-267. szám)
1872-09-16 / 254. szám
254. szám. Előfizetési föltételek i Vidékre pontAn vagy helyben hírsikoiB hordva KgÖH» éTrr F'él ÍTfü -kr. Nygyod érro Egy hóra . 20 frt- 10 „Hirdetmények (iija: lO-hrtBobos DotitMort gyitori hirdetésnél A nyilttóri putitsor.............................. Bélyeg.tij külön ..... 5 frt—kr. 1 . 80 . Hétfő, szeptember 16.1872. 8 kr. 25 n ^0 r> REFORM E STI kia.i>Jls. ■ SK^BüNBS aBtgwMrgsawasaigrepaciggtBBgJgswfiP'^THr^tassyyiWRftTOsgcwgic^^ l m. évi folyam. Szerkesztési Iroda: I%oVv&rom, ^rí^^eam^a.fíx-iér 3. X. udvar, X. K Inp HluUomi réa.ét illotA minduD kOiloménj a workmutdaéghu. intóiondd. nórniuatoilon luTulok csak iamort k-oiuktdl fogudkntaak el. Kladí-hivatal: Sátli lór könyvkereskedésében, régi ailuliántér i. es. A lap anyagi réssét illető közleményük (ülőfixütési pénz, kiadás körüli panassuk, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési fölhivás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. októ-Folyó évi október—deczemberre 5 frt, — október—novemberre 3 frt 60 kr., bérre 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a B0z Dickens „Barnaby Rudge“ czimű 3 kötetes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt — igényt tarthat. Az előfizetési összegek beküldésére legczélszerűbb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. 99 A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé kegyült 5917 frt és 2 db. .cs. és kir. arany. Pest, szeptember 16. A külügyi hivatal egy része, élén Andrásy gróffal ma reggel érkezett Pestre. A delegácziók délben tartották első ülésüket, az osztrák az akadémiában 12 órakor, a magyar a múzeumban 1 órakor. Ez utóbbi tegnap tartott tanácskozásában elnökének Majláth Antalt, alelnökének Perczei Bélát, jegyzőknek Széll Kálmánt, Bujanovics Sándort és Zichy-Ferráris Viktort jelölte ki. Szóba hozzátett ez értekezleten a delegáczió szokásos négy külügyi, hadügyi, pénzügyi és tengerészeti bizottságának megalakítása is. Ez alkalommal Éber Nándor inditvánnyal lépett fel, mely a delegácziók tanácskozásának új beosztását s nagyobb nyilvánosságát czélozza. Az indítvány ma vagy holnap a delegáczió nyilvános ülésében is elő fog terjesztetni. A vörös könyv, melynek politikai jellege ezúttal alig lesz s szerkesztésében inkább hasznossági, és tanulságos szempontok szerint volt kénytelen alakulni, mint érdekeseknek és pikánsaknak, még alkalmasint nem kerülnek a delegácziók elé, hanem csak a hét folyamában. A Deák-párt tegnap este konferencziát tartott, melyben végleg megállapíttatott a tanügyi és a válaszfekrati bizottság tagjainak névsora. Felirati javaslat ezúttal alkalmasint négy — hanem ha öt — kerül a ház asztalára. Egy lesz a többségé, egy a balközépé, mint nekünk mondják, Ghyczy nézeteinek alapján, egy a reformpárté, mely az ország anyagi és szellemi szükségleteit fogja proklamálni, s a trónbeszédben maradt hézagokat enumeráczióval pótolni, s egy a nemzetiségeké. Az ötödik lenne, ha a 48-asok extra méltóságának megfelelne szóba állani a trónnal. A képviselőházban ma nagy ülésre készültek, s már 9 órára egybe is gyűltek, de a sok várakozásból semmi sem lett. Tudvalevőleg Lónyay gróf már a szombati ülésen akart Nikolics Sándor interpellácziójára a szerb egyházi kongresszus kérdésében felelni. Nikolics ur azonban elutazott volt s a miniszterelnök válasza mára halasztatott. Nikolics urnak párthívei utána sürgönyöztek, hogy siessen e végből mára haza. Nikolics ur a sürgönyre nem felelt, s reggel nem jelent meg a házban. Ekkor a ház elkezdett szavazni a fölirati s a tanügyi bizottságra, s Nikolics úr eközben megjött ugyan, de az idő már ekkorra (a delegácziók is ma nyilván meg) úgy előrehaladt, hogy a miniszterelnök válasza újra odább tolatott egy nappal. Holnap kedden fogjuk tehát e választ hallani; ugyancsak holnap várhatók a budget előterjesztések is Kerkapolynak pénzügyeinkre vonatkozó beszédével. A Deák-pártnak ez előterjesztések ma estére a pártértekezleten fognak megtétetni. A mai ülés rövid tudósítását alább találja az olvasó. Az osztályok a képviselőházi ülés után következőleg alakultak meg véglegesen: Az I. osztály elnöke : Muzslay Sándor, jegyzője: Kubinyi Árpád ; a II. osztály elnöke: Somssich Pál, jegyzője: Szögyényi László; a III. osztály elnöke : Prijesz Ag Tádé, jegyzője: Steiger Gyula; a IV. osztály elnöke: Zsedényi Ede, jegyzője : Kvassay László; az V. osztály elnöke: Sennyey Pál, jegyzője: Molnár Antal; a VI. osztály elnöke: Gorove István, jegyzője: Molnár Aladár; a VII. osztály elnöke: Petrovay Ákos, jegyzője: Eötvös Károly; a VIII. osztály elnöke : gr. Péchy Manó, jegyzője: Pulszky Ágost; a IX. osztály elnöke: Horváth Lajos, jegyzője: Hedry Ernő. Zimonyi levelezőnktől a következő sorokat vettük a tegnapi postával : Zimony, szept. 9. Belgrádból jelentik nekem a következő sajátságos dolgot. A magas szerbrendőrség elrendelte, hogy a vendégfoadók és korcsmák helyiségeinek tulajonosai ne merjenek német nyelven irt ételek jegyzéket (u. n. „étlapot“) tartani, valamint hogy megtiltsák pinczéreiknek németül beszélni a vendégekkel. Ezzel oly kizárólagosság dokumentáltatott szerb részről, minőre alig van példa. A vendéglősök érdeke ezáltal kárt szenved, mert fogyasztóik serege csakis idegenekből telik ki. De politikai szempontból is fontos ez az intézkedés. Nyilván hadat akarnak üzenni a német elemnek, s tán egy romániai hajrát indítani ellene. Így szól a levél, melyet mi tartózkodunk kommentálni, mert sérelmesnek tartjuk ugyan a rendeletet, de sérelmesnek tartjuk nemcsak Belgrádban, hanemalsassban is. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház X. ülése szeptember 16-dikán. (Napirend : a felirati és tanügyi bizottság megválasztása.) Elnök: Bittó István. Jegyzők: Szeniczey Ödön, Tombor Iván, Kiss Miklós, Széll Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Trefort Ágoston, Lónyay Menyhért gr., Pau 1er Tivadar, Szlávy József, Tóth Vilmos, Tisza Lajos. Ülés kezdete d. e. 9 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök kijelenti , hogy Wächter Frigyes és Trauschenfels Emil képviselők megbízó levele két külön osztályhoz utasittatott, holott mindkettőnek ügye egy, s ezért indítványozza, hogy mindkét megbízó levél egy bíráló bizottsághoz utasittassék. (Helyeslés.) Mindkét megbízó levél a II. bíráló bizottsághoz utasittatik. Elnök még bejelenti Pozsony megye kérvényét a megyei költségvetés tárgyában. Császár Bálint benyújtja 1500 fogaras vidéki aktivista román kérvényét, melyben a kormányt oda utasittatni kérik, hogy a fogarasi választást a kormány közegei által hajtassa végre, miután a központi bizottság nem hajlandó a választást elrendelni. Előzetes tárgyalás végett a kérvényi bizottsághoz utasíttatik. Szögyényi László, az állandó igazoló bizottság előadója jelenti, hogy Horváth Gyula, Küküllő megye felső kerületi képviselő megbízólevele kifogástalannak találtatott. Elnök: Eszerint Horváth Gyula, a szabályszerű 30 nap föntartása mellett igazoltatik, s az I. osztályba soroztatik. Következik a — napirend: — szavazás a fölirati és tanügyi bizottság tagjaira. A Deák-párt jelöltjei: fölirati bizottság: Csengeri Antal, Fáik Miksa, Gorove István, Horváth Lajos, Perczel Béla, Pulszky Ferencz, Sennyei Pál br.,Széll Kálmán, Torma Károly, Vancsina Iván, Zsedényi Ede, Horváth Boldizsár. Tanügyi bizottság: Bujánovics Sándor, Csengeri Antal, Hoffmann Pál, Kautz Gyula, Kemény Gábor br., Molnár Aladár, Patrubány Gergely, Pulszky Ágost, Schwarcz Gyula, Szathmáry Károly, Szilády Áron, Tisza Kálmán, Torma Károly, Urváry Lajos, Várady Gábor. Elnök: A szavazás eredménye a holnapi ülésen fog kihirdettetni, melynek napirendjét a kormányi előterjesztések képezik. Ülés vége ‘/4I órakor. A közös ügyek tárgyalására kiküldött osztrák bizottság I. ülése. Korelnök: Pascotini. Korjegyzők: Dr. Schaup és gr. Horosz. A miniszterek részéről jelen vannak : gr. András y,b. Kuhn és Holzgethan. Pascotini korelnök 12/é ó. után megnyitva az ülést üdvözli a delegáczió egybegyült tagjait, s elnök és jegyzőválasztásra szólítja föl. A 39 szavazat 36 Hopfen lovagra, 3 szavazat Auersperg herczegre esett. Hopfen eszerint az elnöki széket azonnal el is foglalja. Mielőtt hivatalos teendőihez fogna, rövid vázlatban festi a monarchia viszonyait pénz és külügyi közül tekintetben. A külügyekre vonatkozólag különösen hangsúlyozza a birodalomnak legjobb helyzetét, megemlékezvén az utóbbi berlini találkozásról, amely remélhetőleg a legkedvezőbb befolyással leend a birodalomnak békés fejlődésére nézve. Pénzügyi tekintetben kiemeli, hogy a helyzet szintén kedvező, újabb kölcsönhöz nem kellett folyamodni, és a pénzügyek, habár nagy áldozatok árán újonan erősbültek. Mielőtt teendői további folyamát fölvenné, fölkéri, hogy a gyűlés tagjai lojalitásuk kifejezését adják, ő felsége a császár irányában 3-szoros bochkiáltás által. A gyűlés tagjai ülőhelyeikről fölemelkedve 3-szor bochot hangoztatnak. Ezután megválasztattak : Alelnöknek Falkenhain gróf. Jegyzőknek Horosz gróf, Kotz báró, Weigel és Kübeck báró. — A delegáczió tisztviselőinek Thun, Pascotini báró, Korbb. és Kövenbüller gróf. Következik a bizottságok választása, melynek eredményét reggeli lapunkban fogjuk közölni. Esküdtszék! tárgyalás. — Szeptember 16. — [A közvádlott Tóvölgyi Titusz ellen.] Ma tárgyaltatott Tóvölgyi Titusz sajtópere az esküdtszék előtt. A tárgyalásra számos közönség, részben a legjobb osztályokból jelent meg, s a kis terem minden zugát betöltő, úgy, hogy még a birlapíróknak is alig jutott a szükséges hely. A vád alapját képező tényálladékból, s a vádlevélből a következőket vesszük át: A Tóvölgyi Titusz felelős szerkesztése alatt Pesten megjelenő „Szabadság mint a nép zászlója“ czimü politikai hetilap I. évi január 20-iki (3-ik) számában ezen felirat alatt: „A zsebmetszők hazája“ Tóvölgyi Titusz alapjegyzése mellett oly czikk jelent meg, mely az 1848-iki 18-ik t. sz. 10-ik §-ába ütközvén, ellene a megtorló keveset mondott t. sz. 19-ik §-a szerint a m. kir. minisztertanácsnak 6 évi junius 11-én hozott határozatához képest kiállított meghatalmazás alapján megindittatott. Az ugyancsak Tóvölgyi Titusz mint szerző neve alatt megjelent „A becsületes emberekhez szólok“ czimü röpiratban szintén a fönnebbi t czikkbe ütköző vétség foglaltatván, a közvádló ez alapból is megindította ellene a megtorló eljárást. A vizsgálat alatt a kihallgatott Tóvölgyi Titus előadta, hogy az inkriminált czikknek és röpiratnak ő , a szerzője és saját felelőssége alatt tette közzé. Az első a nyomtatvány következő első bekezdésében vádlott Magyarországról mint a zsebmetszők hazájáról szól, a másodikban és harmadikban folytatólag előadja, mit miveinek az országgal és a nemzettel, az ötödikben, kik azok, kik a nemzet ezen állapotját előidézték és kik a nemzettel ilyeneket miveltek. A következő kikezdésben a kormány működését részletezi, 3 szóról-szóra azt mondja, hogy „a kormány minden tagja rabló.“ A második rendű nyomtatvány a közvádló szerint — a közbéke és csend erőszakos megzavarására lázít. Itt a közvádló a következő helyeket, mint különösen kompromittálókat emeli ki: „Az ország pénzét elvitte a német, a fiát katonának elvitte a német, a sok élhetetlen idegen katonát elvitte a német, az ország főbb hivatalait némettel megtöltötte a német, mikor pedig jobbról vagy balról egyik vagy másik szomszéd elkezdett ütni bennünket, hát hogy védelmezzük magunkat, nem engedte meg a német.“ Ez állapot okát a röpirat így fejtegeti: Azért, mert a magyarok közül mindég voltak akik pénzzel ranggal, hivatallal és más egyébbel meghagyták magukat vesztegetni és mert a nép közt is voltak, kik e megvesztegetett ámitók szavaira hallgattak, kellett évszázadokon tűrnünk, hogy mi saját hazánkban, a mi saját vérrel szerzett országunkban a szolgák mi legyünk. „Az 1848 előtti állapot“ folytatja a vádlott, „nemcsak visszaállott, hanem megtartóztatóbbá tétetett. A német uralkodása Magyarországon törvényesen elfogadtatott. Törvények alkottattak, melyek szerint Magyarország a német nélkül nem tehet semmit, a nélkül nem lehet se pénze se katonája, se fegyvere.“ — Ezek elmondása után vádlott szerző azt kérdi az olvasótól : „azzal tartasz te is, aki bennünket a németnek eladott.“ Majd visszatérve ismét azokra, kik ez állapotot előidézték, úgy szól: „Az adónak egyik része az ő zsebüket tölti meg, a másik részét pedig odaadják a németnek, igy osztozván a népnek véres verejtyén. A jobboldal a népámitás, félrevezetés és lélekvásárlás mérgével működik. Ott vannak a hazaárulók, a némettel tartó gazok, a Schmerling és Bach által a nemzet nyakára erőszakolt hazátlan és élősdi idegen népségek stb.“ „Mit miveltek ez emberek“ czímű fejezetben így ir: „Mindjárt kezdetben elkezdték a törvénytelen rendeleteket küldözgetni, és mert azokat több vármegye, azok közt Pest és Heves nem is teljesítette, elhatározták a vármegyék eltörlését, amit meg is tettek. Csak úgy bánnak az országgal, mint valami bitangolt jószággal ?“ „Miért van ez igy ?” czímü befejezetben a következőket mondja vádlott : „Mindig találkoztak emberek, s így magyarok is, kiket a hivatal, a pénzszomj stb. arra az oldalra, ahol vágyainak ezen kielégítésére leginkább és legkönnyebb móddal számíthatott, ahova nem kellett se valami nagy ész, se valami nagy tudomány, épen semmi hazafiság, hanem hazafiatlanság nagyon sok, és ugyancsak annyi szolgaiság és lelkiismeretlenség.“ Mindezek alapján a közvádló két rendbeli sajtóvétség miatt Tóvölgyi Tituszt vétkesnek kéri kimondatni. A mai tárgyalásnál elnökölt Sárkány József. Bírák: Mirth Antal és Libann Szilárd. Jegyző Krenedics Gyula. A közvádló dr. Löw Tóbiás. Esküstek: Sebesberger Henrik, Unger József, Steiner Hermann, Pászthory Kálmán, Lányi Jakab, Guttmann Rudolf, Kuabe Ignácz, Simon Flórent, Friedrich Ferencz, Szénássy Károly, Varasdy Lipót és ifj. Novelli Antal. — Pótesküdtek : Róth Károly és Barcsay Nagy József. Vádlott: Tóvölgyi Titusz 34 éves, reform., egri születésű, nős; felolvastatván a „Szabadság mint a nép Zászlója“ czimű folyóiratban megjelent s föllebb említett inkriminált czikk, vádlott, még mielőtt az inkriminált röpirat fölolvastatnék, kérte a sajtóbíróságot, hogy az utóbbi nyomtatványra vonatkozó vád tárgyalására külön másnap tűzessék ki, mert az erre való védelemre nem készült. Közvádló e kérelmet megtagadtatni kéri. A bíróság a kérelemnek helyt nem engedett, ellenben elhatározó, hogy a felteendő kérdésekben a vádlott kérelmére tekintettel lévén a két inkriminált nyomtatványt határozottan elkülöníteni fogja. Vádlott e határozat ellen semmiségi panaszt nyújtott be. Erre a röpirat egész hosszában fölolvastatott. Ezután fölolvastattak az egyes kihallgatási jegyzőkönyvek. Berekesztetvén a bizonyítási eljárás, dr. Löw Tóbiás mint közvádló adta elő vádbeszédét, melyet itt bő kivonatban közlünk : T. esküdtek! A vád, mely e helyről emeltetik, nem a sajtószabadság ellen szól, hanem annak védelmére akar szolgálni, mert meg vagyok győződve, hogy elfogulatlanul képesek megbírálni oly merényletet, mely nem a sajtószabadság következménye, hanem a sajtószabadsággal űzött rut visszaélés. Politikailag érett nemzet, az alkotmányos katechizmus első czikkelyének vallja, hogy a szabadság biztosan csak úgy védelmezhető, ha a törvény és jog, mely alapját képezi, szent és sérthetetlen marad, ha minden megtámadása megtoroltatik. Az 1848-iki törvények értelmében ugyanis a sajtószabadság kiterjed azon pontig, ahol a büntetőtörvények kezdődnek, mert az 1848-iki sajtótörvények első fejezetében fölemlített vétségek a köztörvények szerint is, mint bűntettek vagy vétségek volnának fenyítendők. Ha valaki szóval rágalmaz, ha valaki szóval lázit, a köztörvények súlya alá esik; vajjon büntetlenül maradjon-e az, aki a rágalmazást, a lázizást egy nyomtatványban követi el, mely ezrek kezébe jutván, súlyosan fokozza a büntethetőség mértékét? A vád első részének tárgyát „a zsebmetszők hazája“ czimü czikk képezi, mely az ország kormányát a legdurvább rágalmakkal illetvén, az 1848. tcz. 10. §-ába ütközik. A ki ezen czikket végighallgatta, nem kételkedik azon, hogy a rágalmazások a magyar kormány ellen intézzék, habár a magyar kormány benne egyenesen megnevezve nincs. Átalános elve a fenyító igazságszolgáltatásnak, hogy rágalmazások esetében nem szükséges a vétség teljességéhez, mikép a megtámadott név szerint megneveztessék, hanem elegendő, ha oly képen megjelöltetik, miszerint fölismerhető legyen, kit illet a rágalmazás. A vizsgálat alkalmával a vádlott arra nézve, ki ellen van rágalmazása intézve, előadta: „A kérdéses czikkben kormányt említek ugyan, de hogy ezen kormány a magyar lenne, az czikkemben elő nem fordul.“ Ugyancsak a vizsgálat folyamában előadta a vádlott: „amennyiben a kormány a czikkemben előadottakat magára érti, szavamat visszavonni most már nem kívánván, kijelentem, hogy én czikkemben a magyar kormányt értettem.“ Hogy mit jelentsen szerző azon nyilatkozata, hogy a kormány magára vette a rágalmazásokat , nem szorul bővebb fölvilágosításra. Nem magára vette a kormány a rágalmazásokat, mert hiszen rágalmazásokat nem is lehet magára venni, miután azok magukban véve valótlanok, minthogy a rágalomban benrejlik mindenkor a hazugság fogalma. A kormány a vádlottról le akarja a törvény útján lebbenteni azon fátyolt, mely a vétket ugyan nem takarja el, hanem arra van számítva, hogy a törvény egy helyire fogással az igazság gúnyjára rutul kijátszassék. És midőn ezt teszi a kormány, nem magára vette a rágalmazásokat, hanem a vádlottra hárítja a felelősséet a törvény előtt azért mit gonosz szándékkal elkövetett. Milyen gálád maneuvre ez! Amig a kormány nem nyúl a sajtóperhez a merénylet megtorlása végett, ennek nyilvánosan oly értelmet tulajdonítanak, hogy hiszen találva érezheti magát a kormány, mert különben nem hagyná büntetlenül. Midőn pedig a törvény sorompója elé idéztetik a rágalmazó, azzal tetézi rágalmazását, ime a kormány magára vette a rágalmak tartalmát. T. esküdtszék! Ha a rágalmazó előállhat azzal, hogy a megtámadott magára vette a rágalmakat, midőn a törvény útján jogos elégtételt követel, akkor a rágalmazás büntetlenül marad mindig, akkor Magyarországban a rágalom nem vétek többé, hanem erény, nem az igazmondás dicséretes, hanem a hazug ráfogás. Igen, akkor fölforgattatik a jog és jogtalanság fogalma, akkor az adós beperelheti a hitelezőt, a csaló akit megkárosított. Maguknál a czikkben foglalt rágalmazásoknál nem szükséges sokáig időznöm. Midőn Magyarország a zsebmetszők hazájának neveztetik, midőn becsülete egy rimáéval helyeztetik párhuzamba, midőn a kormány működéséről azon kép használtatik, hogy a nemzet egy része úgy hempergettetik a sárban mint a disznó, midőn a kép folytán az mondatik a magyar nemzet egy részéről, hogy kormánya által saját szennyében fetreng, midőn a kormány legtöbb tagja rablóknak czímeztetik, midőn kormányzata czéljának az mondatik, hogy a legtöbb tagja rabolhasson , akkor megszűnik a közvádló szereplése a rágalom fokozatának kifejtése körül, akkor minden egyes szó egy súlyos vád a vétkes ellen, mely hatályosan fölhívja a törvény megtorlását azokban, kiknek becsületes tudata felzúdul a példátlan rágalmazási merénylet ellenében. Áttérek a vád tárgyát képező második nyomtatványra. „A becsületes emberekhez szólók“ czímű röpirat, a választások alkalmából íratott a nép számára. Azt akarja felvilágosítani az ország politikai állapotáról és azért kiterjeszkedik számos oly kérdésre, mely az utóbbi években az országot foglalkoztatta. Fejtegetését egy történeti visszapillantással kezdi meg, melyben Magyarország történetének utolsó századait röviden jellemzi. A történet az emberiség tanítója, hogy ez lehessen, szabadnak, igaznak, pártatlannak kell lenni. A kritika határozza meg, mi igazán történetírás, és mi pártszenvedélyből folyó pamphlet, a sajtóbíróságnak más feladata van, nem az, hogy megítélje, mi felel meg a történelmi valóságnak. Amit azért a röpirat Magyarország múlt napjairól szól, az nem tartozik a t. esküdtszék bírálata alá. A röpirat Magyarország utolsó három századát így festi: (5. 1.) „A pénzét elvitte a német, a fiát elvitte katonának a német, a sok élhetetlen katonát az országba behozta a német, az ország főbb hivatalait némettel megtöltötte a német, mikor pedig jobbról balról egyik vagy másik szomszéd elkezdett ütni bennünket, hát hogy védelmezzük magunkat nem engedte a német.“ Ezen állapotok pragmatikai okait így adja elő (7.1.) „Mert a magyarok közül mindig voltak, akik pénzzel, ranggal, hivatallal és más egyébbel meghagyták vesztegetni magukat, és mert a nép közt is voltak, kik a megvesztegetett ámitók szavaira hallgattak, kellett évszázadokon keresztül tűrnünk, hogy a mi saját hazánkban, a mi saját vérrel szerzett országunkban a szolgák mi legyünk.“ Azután az ily szörnyű színben feltüntetett múltat összehasonlítja a jelennel és az utóbbiról így szól (11, 1.): „az 1848. előtti állapot nemcsak visszaállt, hanem irtóztatóbbá tétetett. A német uralkodása Magyarországban törvényesen elfogadtatot. Törvények alkottattak, törvények, melyek ezelőtt nem voltak , hogy t. i. Magyarország a német nélkül nem tehet semmit, a német nélkül nem lehet se katonája, se pénze, se fegyvere. A magyar fiút igenis el lehet vinni német katonának és a magyar pénzt elviszik német adósságot fizetni. Szóval mit a német 1848 előtt csak erőszakosan tehetett rajtunk, mindazt elfogadta a magyarok azon része törvénynek kiadván kezéből az ország mindent, és mindent, mivel magát valaha védelmezhetné, hanem most már viszik tőlünk a pénzt, a katonát, a nemzet zsírját törvényesen, egészen a németnek adattunk el! Ugyan mondd csak édes polgártársam, helyesled te ezt, azzal tartasz te is, ki bennünket a németnek eladott?“ Az mi ebben a múltról mondatik, nem tartozik az esküdtszék bírálata alá, de igenis az, mit a jelenről mond, amennyiben az vétkes lazítást foglal magában, mert ez nem történet, hanem a történetnek elaljasítása vétkes czélokra. Ha az utóbbiak miatt büntetés szabatik a vétkes szerzőre, az nem a történetírót sújtja, hanem a lázitó pampleletirót. A történelmi alak csak fokozza az izgatás mérgét, mert az elfogulatlan kedély a történetben nem keres lázitó pártoskodást. Ezen bevezetés után az egyes kérdéseknél folytatja a röpirat lázitó fejtegetéseit. Az ország legnagyobb politikai pártját, mely 1867. óta folyton többségben van, mind az országgyűlésen, mind a törvényhatóságokban, mely a politikai párt fogalmán túl is terjeszkedve, a nemzet az állam alkotó elemét képezi, ezen pártot így jellemzi a röpirat (13. 1.) : „Az adónak egy része az ő zsebüket tömi meg, a másik részét pedig oda adják a németnek, igy osztozván a népnek véres verejtékén.“ A szegény nép így ellentétbe helyeztetik a kormánynyal és az uralkodó párttal, amaz, a röpirat szerint, véres verejtékével fáradozik, ez utóbbi csak zsebel, amaz áldoz, ez utóbbi csak élvez. Az pedig nem politikai pártküzdelem, nem politikai nézetkülönbség többé, midőn a nemzet egyik része zsebelőnek mondatik, mely a másik véres verejtékéből él, — ez az erőszak és lázítás körébe esik, nem a szabad politikai diskusszió határai közé. Ismét később így szól a röpirat ezen párt műműködéséről (23. 1.) „A nép félrevezetésének egyik eszköze az, hogy a balpártit hátra igyekeznek tolni, ha becsületes, a jobbpártit pedig emelni, ha hanez fut is.“ Vájjon ilyen lazítás hallatára a nép különbséget tehet-e az alkotmányos és nem alkotmányos fegyverek, a törvényes és nem törvényes eszközök között, és nem lesz-e hajlandó az erőszakoskodáshoz nyúlni azok ellen, kik előtte népárítóknak, hazaárulóknak, a bunezfutok pártolóinak, lelkiismeretlen kormánynak és szolgalelkű többségnek hirdettetnek. A társadalom különböző osztályai a röpiratban kiszámított szándékossággal uszitatnak egymás ellen. A röpirat ugyanis a törvényhatóságok újjászervezéséről szólván, ezeket mondja (18. 1.) : „Elhatározták, hogy a magyei bizottmányokból, hol minden szegénynek alkalma volt felkiálthatni, a szegényt kizárják, hogy még panaszkodni se legyen alkalma, nehogy a panaszt hallva, a többiekiis elégedetlenkedjenek.“ — Iszonyatos indok a gazdagok összeesküvése a szegények ellen a végből, hogy állatokká aljasítsák őket, melyek még csak nem is panaszkodhatnak, ha mások érdekeiben élvérzenek. Ezen szegények, kik előtt így festik a gazdagokat, nem fogják-e úgy meggyűlölni az utóbbiakat, hogy minden perezben valóságos kéjezettel nekik menjenek erőszakos boszut veendők ? Nem fognak-e oly hangulatba ejtetni, hogy jogosan vélik az erőszakot gyakorolhatni azok ellen, kikről el akarják velők hitetni, hogy véres verejtékek munkájában osztozkodnak és hogy a törvényeket a szegények legvégső elnyomására hozzák. A társadalom különböző osztályai között szórja a röpirat a lázítás mérges magvait akkor is, midőn ezeket mondja a kath. papságról (16. 1.): „Ez a faj, mely a más ember családi boldogságának fördulását semmibe veszi, vagy a női erény megvesztegetését tartja főczéljának, az a faj, mely a papi jövedelmen kívül nem ismer semmi szentet, ez, mely a nép erényének oltalmára volna rendelve, és a nép elállatiasitását, lerészegitését, megvesztegetését legjobban űzi.* Mily érzelmeket kelt az ily lázitás a nép keblében, midőn hallja, hogy papjai, az egyház és vallás szolgái, kik őket a jóra, a nemesre, a szentre oktatni hivatvák, csak egy czélt ismernek, a nép „elállatiasitását!“ Végre ugyancsak a társadalom különböző osztályai között erőszakos összeütközésre lázít a röpirat, midőn a jobboldalhoz tartozó zsidó vallásu állampolgárokról így nyilatkozik : (16, 1.) „Hol van a zsidóság embert nyúzó része, és az a része, mely gazságról a többiek előtt is meg van vetve ? a jobboldalon!“ E szerint a jobboldalhoz tartozó zsidók, kiknek száma ezerekre rúg, megvetett embernyúzó gazok. Ezt korlátozás és megszorítás nélkül hirdeti a röpirat minden jobboldali zsidó állampolgárról. De nem csak a lakosság különböző rétegeit, a gazdagokat és szegényeket, nem csak a társadalom különböző osztályait és köreit, a politikai pártokat és vallásfelekezeteket zaklatja föl a röpirat oly módon, hogy a közbéke és rend erőszakos megzavarásának veszélye áll be, hanem az állam leglényegesebb intézményeit sem kíméli meg lázító támadásaitól. A magyar országgyűlést elentétbe helyezi a nemzettel, midőn azt mondja (11.1.), hogy a kiegyezkedés, mely 1867-ben megköttetett, „a nemzet a nép megkérdezése nélkül létesült.’“ Még súlyosabb mérvű lesz az állam intézményei ellen intézett lazítás, midőn a törvényhozás egyik külön művét, a bírósági szervezést bonczolgatja. Erről ugyanis így nyilatkozik: (19. 1.) „úgy intézték a dolgot, hogy a legfőbb ügy, vagyis a bíráskodás és igazságszolgáltatás azoknak az embereknek kezébe kerüljön, kiket ők fognak kinevezni. Ezek az emberek aztán kedvezzenek azoknak, kik melléjük állanak, és zaklassák azokat, kik nem állnak melléjük.“ Az mondatik e néhány sorban, hogy a törvényhozás az igazságszolgáltatást pártküzdelem eszközévé aljasította, hogy Magyarországban a bíróságok nem azért, hogy megfenyítsék a bűntettet, nem azért, hogy tiszteletben tartsák maguk is és tiszteletben tartassák mások által is a törvényt és a törvényes intézményeket, hanem azért szerveztettek a törvényhozás által, mikép üldözzék a más politikai meggyőződésű pártokat, hogy üldözzék a jogot, ha így kívánja a hatalom, hogy nyakát szegjék a törvénynek, ha az uralkoddpárt előnye úgy hozza magával! És hogy mindezen lazítások annál hatályosabbak legyenek, a szerző a fanatizmus legvégső eszközeihez nyúl az eskühöz és átokhoz. Tudja jól, hogy a romlatlan nép nem képes mérlegelni, mennyi valótlanság és tudatlanság, mennyi rágalmazás és ráfogás, mennyi erőszakoskodás és bűnös szándék rejtekezik az egyes állításokban, hanem fogékonyan csak arra hallgat, mi képzeletére hat, azért folyamodik az átokhoz és eskühöz. A bevezetésben így szól: (4. 1.) „Ne engedje pedig a magyarok istene, hogy még valaha tollat foghassunk kezünkbe, ha nem tisztán és úgy adunk elő mindent, a mint van“ ; a befejezésben pedig igy (26. 1.): „Úgy segéljen engem és utódaimat az isten, a hogy beteljesedik minden elősorolt jó, ha a balpárt jut többségre, és úgy verjen meg, mint be nem teljesedik minden elősorolt rész, ha a jobbpárt jut többségre.“ Nem okokkal barezol a szerző, mert nem szellemileg és erkölcsileg akar hatni az olvasóra; fanatikus esküvel és átokkal ad szavainak súlyt, mert czélja az anyagias fanatikus lazítás. A röpirat nemcsak tűrhetlennek rajzolja a nép jelenlegi állapotát, hanem midőn a nemzet egyik részéről, a törvényhatóságokról, a bíróságokról, magáról az országgyűlésről azt hirdeti, hogy ezek képezik a rajzolt állapotok kúlforrását, ezzel megfosztja a népet azon reménytől is, hogy állítólagos sérelmei a törvény útján orvoslást nyerhessenek. A következtetés igen egyszerű: ha sem a közigazgatási hatóságok, sem a bíróságok, sem maga az országgyűlés nem képesek rajta segíteni, csak egy marad: az erőszak útja. A röpirat ennek követésére lázít. A röpirat látszólag még egy más útra is utal, midőn azzal kecsegteti az olvasókat, hogy csak a baloldalra kell az országgyűlési választások alkalmával szavazni, és akkor megszűnik minden baj. Képzelhető-e azonban, hogy az előadott módon föllázított nép bírjon annyi lelki nyugalommal, hogy a választások alatt erőszakos kísérletek nélkül alávesse magát azon törvényeknek és hatóságoknak, melyek oly galád módon állíttattak elébe, mint ez a röpiratban történik, hogy alávesse magát erőszakos ellenszegülés nélkül a többségnek, a röpiratból azt tanulván, hogy azzal szégyenteljes rabszolgasága meg van pecsételve. A választások alatt előforduló vad kicsapongások, iszonyatos erőszakoskodások, véres összeütközések, teljes bizonyságul szolgálhatnak a lázítás hatályosságára. Mert kétséget nem szenved, hogy olynemű izgatásokra vitethetnek vissza, melyeknek bő forrása volt a vád tárgyát képező röpirat. Ezt mint okot és okozatot nem szükséges e helyütt bizonyítani, miután a lázítás teljességéhez törvény szerint nem kívántatik meg, hogy az erőszakoskodás tényleg beállott legyen. De ezen bizonyítás nélkül is mérlegelni fogják önök azon veszélyt, mely a lázításból épen a választások alkalmával az országra háramlott és háramolhatott. Vádlott a vizsgálat alkalmával a lázítás vádját magától elhárítandó ezeket hozá föl: (Vizsgálati jegyzőkönyv XH.) „Az előadottak, mindannyiszor mások által is számtalanszor fölhozott igazságok, s a menynyiben ezen igazságoknak puszta elősorolása közvádló ur által lázításnak vétetik, arról nem tehetek, s ekként nem én, mint a röpirat írója tekintethetik lázítónak, hanem inkább azon puszta igazságokon alapuló tények vétethetnek lázítóknak, mi pedig a lázítástól óriásilag különbözik, és egy írót, ki igazat ír, lazítással vádolni szerintem nem lehet.“ Ebben a megjegyzésben világosan el van ismerve, hogy a röpiratban fölhozott tények magukban véve lázitóknak vétethetnek. Tárgyilag véve tehát nem tagadta, sőt egyenesen elismerte a szerző, hogy röpirata lázitást foglal magában. Csak azt tagadja, hogy a lázitás alanyilag is megállapítható. Arra utal ugyanis a vádlott, hogy írét ki igazat ír, lázitással vádolni nem lehet, mert ha igazat ír és előadása mégis lázitó, úgy tőle független tényekben rejlik a lázizás, mely miatt alanyilag nem vonatkozik felelősségre.