Reform, 1874. július (6. évfolyam, 178-208. szám)
1874-07-01 / 178. szám
/ I 178. szám./ Előfizetési föltételek: Vidékre postám vagy helyben házhoz hordva . Egész évre házbol hordTB . 24 írt Fél évre ...... 12 Negyed évre Egy hóra . Hirdetmények dija: 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél . . • • • A nyílttéri petitsor............................ ........................ Bélyegdij ............................................................................. 6 írt 2 frt Szerda, julius 1. 1874. mii 10 kr. 30 kr. 30 kr.REFORM ^/2 ’ <33/ V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utcza 2. sz. a. I. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: BelTárca« I_lpAt>ntcsa S. az. a. I. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, junius 30. Csata előtt tompa nyugalom terül el a térségen, mely az ellenséges táborok közt fekszik s vontatva halad az idő, mig fölvirrad a nappal, mely az erők birkózását látni fogja. Ilyen szélcsend uralkodott a politikában a három napig, mely a választási törvényjavaslatok vitáját megelőzte. Békés hangulat uralkodik a természetben, s a csapatok robaja, a pörgő dob és a riadó kürt, sem pedig a sortüzelés ropogása még nem zavarják a szünetet, de a táborok kebelében, a csatavonalak mögött élénken folynak az előkészületek a támadásra. Nem mint Caesar serege Pontusban, nem jönni, látni, győzni fog a kormány választási javaslatával, mert kemény küzdelmet kellene vívnia az ellenzékkel, olyan küzdelmet, melynek árán a Deák-párt jobb és erősb reformot is keresztül vihetett volna. Bebizonyul, hogy akik alku útján reméltek olcsó diadalt aratni, sem a békét megvásárolni, sem a háborút elkerülni képesek nem voltak. Milyen lesz a vita, ki tudná előre megmondani, hogy mi lesz eredménye, az is bizonytalan még. A jobboldaltól függés a kormánytól, hogy a vita a tárgyhoz méltó, és az eredmény kielégítő legyen. Ha a kormány kiáll s nem vonul félre, s a párt, ha összetart s nem szakadoz, a végeredmény kétes nem lehet, mert a szavazat többsége a jobb párté. De ez nem elég, nem a hatalmi túlsúly egyedül, inkább a vita erkölcsi fölénye kell nekünk. Azt kívánjuk, hogy kitűnjék, miszerint a kormány meg tud felelni állásának a parlamenti többség élén mint vezetője, és hogy a párt nem sok, de nyomós beszéddel ellenszegülni tud és akar az ellenzéknek. Óhajtjuk, hogy a vitát Szapáry nyissa meg s jelentse ki a kormány álláspontját és részletesen tudassa az országgyűléssel akaratát, nehogy a jobboldal s az ellenzék is tájékozatlan tapogatózzék s a vitában ne a kormány vezessen, hanem kormány és központi bizottság versenyezzenek egymással, hogy melyik képes nagyobb konfúziót előidézni a jobboldalon? Nem ámítjuk magunkat a reménnyel, hogy a Deák-párt példás fegyelmet fog tanúsítani , de reméljük, hogy a balpártnak szolgálni nem fog. Ennek szolgálna pedig, ha megoszlanék és elfogadná a követeléseket, melyeket Tisza pártja tegnap fölállított. E pártról azt hitték sokan és többi közt a kormány maga is, hogy nem fog erélyesen opponálni, mert hisz úgy is nekik kedvez a törvényjavaslat eleget. Azt gondolták, hogy a balközép soraiból kevesen fognak szólni s a vitás kérdések főbbjei a klubb által nyílt kérdéseknek jelentetvén ki, nem fognak komoly viszályra vinni jobb párt és balközép közt. Hányan fognak beszélni s hányszor a balközépről, azt gyanizni sem vagyunk képesek, de még reméljük, hogy nem túlságos sokat beszélnek, mert érik a búza, hanem hogy a főkérdések körül komoly lesz oppozícziójuk, az tegnap óta bizonyos, mivel a párt elhatározta, hogy városokban a három lakosztályú ház czenzusát el nem fogadja s két lakosztályt kiván s továbbá elveti, hogy a befizetett adó legyen csak jogalap a választásokra. E határozatokkal a balközép éles ellentétbe helyezte magát a jobboldallal, s azonos álláspontot foglalt el a szélsőballal, mely az adónak rendes befizetésétől függővé tett választói jogban saját pártjára mért halálos csapást gyanítván, a törvényjavaslat e pontja ellen élet-halál harczot folytatni elszánta magát. * J_ü!" Röviden végezni a tárgyalást a mi kedves házszabályaink uralkodásának tizedik évében, remélnünk nem lehet, ha egy olyan hatalmas párt, mint a szélsőbal, nem akarja. Ki kételkednek hatalmukban, mikor (negyvennégyszáz közül) hatalmaskodhatnak. Őket az aratás nem sokat zsenírozza, ők készek meghozni a házi oltárára az áldozatot, hogy öt forint napidijért augusztus elejéig eldisputálnak. Ha nem teszik s megkegyelmeznek a háznak, a jobboldal s talán a balközép egy része is köszönettel tartoznék az uraknak. A jobboldalra akár türelemben, akár küzdelemben nehéz napok várnak. Türelemben, mert kínos dolog a forróságban órákon át a padokban ülni s hallgatni a sok galiba beszédet ; küzdelemben, mert némán maradnia nem szabad, ha az ellenfél részéről egyikmásik szónok komoly argumentumokkal támad. Ilyenekre megfelelni a kormánynak s jobb pártnak kötelessége, mert vagy igaz s helyes, mit az ellenzék állít, s akkor el kell fogadni, vagy állítása nem állja ki a kritikát s akkor meg kell czáfolni, nehogy a közvélemény egyoldalulag informáltassék és félrevezettessé. Kik az inkompatibilitásnál pártoltuk a mérsékelt szigort, pártoljuk a parlamenti reform második törvényjavaslatánál is. Látjuk a házon, hová visz a jelen választási törvény, ezt föntartani tehát nem óhajtjuk, s ha már változtatni kell rajta, lehetetlen, hogy még több tért nyissunk az értelmetlenségnek, a szabadosságnak és a visszaéléseknek. Ezért úgy vagyunk meggyőződve, hogy az osztályok és a központi bizottmány helyesen cselekedtek, midőn a belügyminiszter gyönge eredeti javaslatait a nagyobb szigor irányában módosították. Ahol nincs átalános szavazatjog, Európában ennél szabadelvűbb választási törvény nincs egy se, tehát illiberalizmussal vádolni nem lehet. Eddig is a bajok nem onnét származtak, hogy nem volt elég szabadelvű. Az ellenzéknek támadása tehát, ha ismét a liberalizmus vesszőparipáján lovagol s nem tud nyomósabb jogi, társadalmi vagy nemzetiségi argumentumokkal előállni, ránk az önérdek által sugallt vagy az u. n. szükséges hazugság benyomását teszi. E támadás elől megretirálni nem fog a Deák-párt. Ha a baloldal erősebb okokat fölhordani nem tud, s az agyonbeszélés „taktikájához“ nyúlni nem akar, aminthogy nem teheti és nem merheti, akkor bár heves legyen az ütközet és bosszú, diadalt aratni a baloldal nem fog. Az uj törvény pedig és az új választások határkövet és határvonalat fognak képezni parlamentáris és pártéletünkben. A képviselőház holnap kezdi meg a választási törvényjavaslat tárgyalását. Deákpárti körökben nem minden aggodalom nélkül néznek e tárgyalás elé. Tartanak attól, miként kiszámíthatlan esélyeket idézhet elő a párt igen sok tagjának valószínű eltávozása a fővárosól, főleg ha a tárgyalás nagyobb dimenziókat fog venni. Ehhez járul a szintén leginkább deákpárti képviselők közt uralkodó azon szokás is, hogy a hosszúra nyúló ülések folytán tömegesen eltávoznak a házból, ami különösen az ülések vége felé nem egyszer idézett már elő kellemetlen meglepetéseket. Az ellenzéki képviselők közt e tekintetben sokkal nagyobb kitartás uralkodik. Ez egyszer mi kissé túlzottaknak tartjuk a jelzett aggodalmakat. A választási törvényjavaslat sokkal mélyebben érinti minden egyes választókerület érdekeit, egyes fontos pontjainak miként leendő elfogadása sokkal nagyobb politikai horderővel bír, hogy sem föl ne volnánk jogosítva elvárni a Deák-párt minden egyes tagjától a hazafias kötelességérzetnek legalább azt a fokát, mely a választási törvényjavaslat tárgyalása alatti folytonos itt időzésben nyilatkozhatik. Egy másik tudósítónktól a következő sorokat vesszük: „Mihelyest a vasúti és pénzügyi egyesült bizottságok beadják a háznak jelentéseiket a hozzájuk utasított vasúti törvényjavaslatokról, az osztályok a jelentéseket valamelyik délután el fogják intézni. A központi bizottságnak a ház elé terjesztendő jelentésével egyidejűleg több képviselő indítványt készül tenni, hogy az ülések kilencztől három óráig tartassanak. Az átalános hangulatból ítélve meg van mind a jobboldal, mind a balközép nagy többségénél a szándék, a választó törvényjavaslat tárgyalásánál nem akadékoskodni s amennyire a tárgy érdemének kára nélkül történhetik, a tanácskozásokat siettetni. Mind amellett, ha július derekáig végezni akarnak, pedig mind a kormány érdeke ezt parancsolja, mind a képviselők nagy többsége mindenképen kívánja, akkor az üléseket okvetlenül szükséges lesz megnyújtani, különben el lehetünk rá készülve, hogy az országgyűlés nem indul haza július vége előtt, sőt amennyiben ismeretes több „előző esetből”, mély hajlandósága van a háznak az ülésszakot mindig valamely hónap első napjaiban zárni be, — nem valószínűtlen, hogy csak augusztus elején érjük meg apostolaink> oszlását*. A főrendek holnapi ülésükben tárgyalják az Ügyvédi rendtartásról szóló törvényjavaslatot. Jogügyi bizottságuk egy jelentékeny módosítást tett a képviselőház szövegén, amennyiben helyreállította a törvényjavaslat amaz eredeti intézkedését, mely szerint a jogi tanfolyamot most hallgató fiatalság szintén három évi joggyakorlatot tartozik kimutatni. A képviselőház a tanfolyamot már kezdettekre nézve tudvalevőleg csak két évet szabott. A bizottságnak idevonatkozó jelentése így szól: „A 112. §-nál végre a bizottság a 2-ik bekezdés elhagyását ajánlja a u mélt. főrendiháznak, mert az abban foglalt intézkedés a jelen törvény életbeléptekor a jogi tanfolyamot megkezdett ifjak tekintetében az ügyvédi képzettségre nézve bizonyos a törvényjavaslat szövegében körülírt föltételek alóli fölmentést illetőleg, mi által sem okadatolható előnyökben való részesítést vonna maga után, mely egyfelől a törvény életbeléptetését az által tenné illuzóriussá, hogy annak kihatása csak évek hosszú sora után jutna érvényre; másfelől pedig a törvény azonnal való alkalmazása egy ily átmeneti intézkedés elfogadása által nagyon is megnehezíttetnék ; s végre a törvény czéljával ezen intézkedés, különösen azon tekintetnél fogva sem állana összefüggésben, mert a törvényhozás feladata a jelen meghozandó törvénynél csak az lehet, bizonos elveken nyugvó s korlátok közé szorított eljárást állapítani meg, nem pedig attól ugyanegy alkalommal hason átmeneti intézkedések elfogadása által eltérni, azért a bizottság ezen bekezdés kihagyását javalja.* “ Andrásy gróf, a Karlsb.urg-nak írják, oda utasította a követségeket, hogy előforduló alkalomkor jelentsék ki, hogy a hadügyminiszterségben történt változást egyedül a katonai szervezet körül fölmerült teendők tették szükségessé, s hogy az távolról sem jelenti a politikában történt változást, mely most is csak úgy, mint azelőtt, nem ismer más törekvést, mint hogy a monarchia szövetségeseivel való egyetértésben a világbéke föntartassék, vajjon a törvényhozás eme jóazándékú intézkedése tettleg mily mértékben termette meg gyümölcseit? Fölhívom tehát ez okból a kir. törvényszéket: tegyen hozzám lehető legrövidebb idő alatt jelentést arról, hogy 1) területén hány községben indíttatott meg az 1871-iki 55 t. cz. életbelépte óta a birtokrendezési és fölosztási eljárás? 2) Mennyi azon községek száma, melyekben arra nézve még semmi sem történt? és 3) tekintettel a területén létező gazdálkodási viszonyokra, föltehető-e, hogy az 1871-iki 55 t. sz. hatályba lépte óta még aránylag rövid idő folyt le arra nézve, hogy a lakosság a birtokrendezés és fölosztás keresztülvitelének, a mezei gazdászatra való áldásos hatásait máris fölismerhette volna ? továbbá kapcsolatban ezzel : indokoltnak mutatkozik-e az 1871-iki 55. fer. 29. §-ban, a bélyeg- és illetékmentességre nézve kitűzött 3 évi határidőnek meghosszabbitása ? A m. kir. igazságügyminiszter a következő körrendeletét intézte a marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla területén levő összes elsőfolyamodású királyi törvényszékekhez: Az 1871-iki 55. t. sz. 29. §-ban, az ezen törvény életbeléptétől számított három év alatt megindított birtokrendezési eljárásokra nézve megállapított bélyeg- és illeték-mentesség a folyó év végével lejár. Minthogy a törvényhozás ezen kedvezményt azon czélzat által vezéreltetve nyújtotta , hogy az érdekeltek, a bélyeg- és illeték-mentesség által is ösztönöztetve, birtokaik arányosítása és tagosítása után az okszerűebb gazdálkodás előfeltételeit saját jól fölfogott érdekükben is létesíteni minél inkább hajlandókká váljanak, — tudomást kívánok szerezni arról: IV. 71- ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, június 30. A főrendiház ma derekasan működött, nemcsak több törvényjavaslat tárgyalását fejezte be, hanem egy oly határozatot is hozott, mely intésül szolgálhat a kormánynak a nemzetiségi politikában követendő irányára. .4 ®0. ..zágos statisztika ügyének szervezéséről, a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék kereskedői ülnökei számának szaporításáról, a hamis vagy vétkes bukás esetén követendő eljárásról s a bírói gyakorlati vizsgáról szóló törvényjavaslatok változtatás nélkül elfogadtattak. Hosszabb tárgyalást vett igénybe a közjegyzőségről szóló törvényjavaslat, melynek több szakasza módosíttatott. E módosítások közül kiemelendő a Keglevics Béla grófé, ki a hetedik szakasznál javaslatba hozta, hogy minden közokirat csak magyar nyelven készíttessék s a bármely nyelven eszközlendő fordítások csak hiteles másolatoknak tekintessenek. Keglevics Béla gróf indítványát hosszabban védte s indokolásában megtámadta a kormány nemzetiségi politikáját, mely nem egyéb, mint folytonos engedékenység. Leplezetlenül kimondta abbeli nézetét, hogy ha egy erélyes belügyminiszterünk volna, már rég indítványba hozta volna a szerzett szomorú tapasztalatok után a nemzetiségi törvény eltörlését, mely nem elégíti ki a nemzetiségeket s csak a magyar állam megrontására visz. Beszéde átalános helyeslésre talált, s midőn Pauler Tivadar az eredeti szerkezet mellett igyekezett a nemzetiségi törvényt is védeni, meglátszott, hogy tarthatatlan álláspontot védelmezett a miniszter s még csak egy frázist sem tudott olyant mondani, mely egy meleg helyeslést lett volna képes kicsalni a főrendek részéről. Nem is támogatta senki a kormányt, mert tulajdonképen e vita nem is a 7-ik szakasz, hanem az eddig követett nemzetiségi politika fölött folyt sa szólók: Tomcsányi József világos érveivel, Szögyényi László kimondott igazságaival, Szapáry István gr., Hertelendy József mind közreműködtek arra, hogy Keglevics Béla módosítványa mondhatni egyhangúlag elfogadtatott. A részletes vitában más pontnál nem történt nevezetesebb vita. Holnap tárgyaltatni fog az ügyvédi rendtartás, mely szintén hosszú vitára fog alkalmat adni. ____ A főrendiház ülése. Elnök :Sziráky János gr. Tudósításunk fonalát ott vesszük fel, hol azt az esti lapunkban megszakítottuk. Tárgyalás alatt van a közjegyzőségről szóló törvényjavaslat. Nyáry Gyula dr. nem fogadja el a törvényjavaslatot mindaddig, míg a miniszter a közjegyzőségre vonatkozó díjszabályzatot nem mutatja föl; óhajtja ezen díjszabályzatnak bemutatását azért, mert előtte ismeretlen, tudva nem lévő teherre és fizetésre sem magát, sem honfitársait kötelezni nem akarja. „Clara pacta boni emici.” Egyébként vannak ezen törvényjavaslatnak más hiányai és hibái is. Fő baja mindenesetre az, hogy túlságos bosszú és bonyodalmas kár, nagyon kár, hogy a magyar törvényhozás a tízparancsolatot nem választja törvényhozási mintául, mely nem hiába, hogy isteni származású, mindenesetre a legtökéletesebb, legvilágosabb és legrövidebb kódex, mely nem szorul sem kommentárra, sem novellára. Eltekintve jelenleg a törvényjavaslat minden egyéb Achilles sarkaitól, csupán a jelzett érveknél fogva nem járulhat hozzá átalánosságban. Pauler Tivadar igazságügyminiszter előadja, hogy a díjszabályzatot ezért nem foglalta a törvénybe, miután hosszabb tapasztalás szükséges arra, hogy az véglegesen megállapíttassék és ezért a törvény 3 év múlva teszi kötelességévé az igazságügyminiszternek, hogy ez iránt törvényjavaslatot terjesszen elő, időközben reá bízván, hogy valamely díjszabályzatot a körülményekhez képest állapítson meg. Miután az igazságügyminisztérium részéről történt a törvényjavaslat beadása, s miután teljesen meg van győződve, hogy ezen intézmény egyike a legszükségesebbeknek, miután továbbá a kényszer igen kevés esetre van szorítva, nagyon világos, hogy a díjszabályzatnak olyannak kell lennie, mely a feleket túl nem terheli, mert igen nagy díjszabályzatot állapítani meg, annyit tenne, mint az intézményt gyökerében megrendíteni, s előbb mintsem meggyökerezett volna, annak kora halálát előidézni. Aki tehát az intézményt pártolja, az nem fogja túlságos díjak által azt gyakorlati jelentőségéből kivetkőztetni. Tormcsányi Józsefnek aggodalmai vannak e törvényjavaslat irányában , nevezetesen aggályosnak tartja, hogy olyan fontos teendők, milyenek a közjegyzői teendők, egyes személyekre bízatnak, holott, hogy egyebet ne említsen, mint az autentikus transitist, melyet ezután kizárólag a közjegyzők fognak teljesíteni, eddig a káptalanokon és az erre fölhatalmazott konventeken kívül érvényesen senki sem eszközölhetett. Ez által tehát meg van mintegy változtatva az eddig követett jogi elv, hogy a hitelességi kérdéseknél, valamint más fontos teendőknél is, akár közigazgatási, akár törvénykezési ügyekben, a biztosítékot és visszaélések ellenőrzését nem egy személyre való rházásban, hanem mindig több személyre, illetőleg testületekre való ruházás által véltük elegendőleg elérhetni, úgy hogy magának egy szolgabirónak aláírása sem tekintetett elég hitelesnek, ha csak esküdttársa is alá nem irta. Itt azonban ezen elv megváltoztattatik és egyes személyre a hitelességnek oly foka ruháztatik, mint minővel — kivéve az országos birói legmagasabb méltóságokat — eddig csakis a káptalanok és konventek bírtak. Bőt még többel bizatik meg a közjegyző, mert az általa kiállított okmány végrehajtás tárgyét képezheti, anélkül hogy birói fölismerésre lenne szükség. Ez vághetlenül fontos. Ebből nem azt következteti, hogy ez szükségtelen, de igenis azt, hogy a szükséges ellenőrködés ezen egyének irányában a törvény által mondassék ki. Ez az, mire nézve a törvényjavaslatban kellő biztosítékot nem lát, mert ezen törvényjavaslat szerint az igazságügyminiszternek és minden bíróságnak teljes mellőzésével az illető közjegyzők ellenőrzése a fölállítandó közjegyzői kamarákra bizatik. Már ha a „corvus corvo“ ismeretes közmondást itt alkalmazni akarja, lehetetlen megnyugtatva érezni magát egy olyan kamara ellenőrködésével szemközt, mely ezen kamara tagjai fölött az ellenőrzést úgy gyakorolja, hogy minden más orgánum kizárásával csak ő intézkedik fölötte, ami olyanformán van, mintha önmagát önmagára bízná. Egy olyan testület, mely önmagát regenerálja, egy olyan testület, mely önmagát ellenőrzi, egy olyan testület, mely magát diszcziplinálja — igen nagy hatalommal bír ; pedig hogy ez így van, mutatja az általa idézendő §., hogy ez így van, mutatja a 179 §, ahol egyenesen meg van mondva, hogy a közjegyzőt a kamara meginti, sőt 50 frtig meg is bírságolhatja, tehát már diszcziplinát gyakorolhat fölötte. A 109. § szerint pedig magához a fegyelmi bírósághoz a mely bíróság hivatva lesz a közjegyzői eljárás fölött ítéletet hozni, két tagot nevez ki, és így arra nézve is némileg befolyást gyakorol. Mondotta továbbá, hogy önmagát ellenőrzi. Igenis, ellenőrzi, mert a 165 §. szerint a közjegyzők A REFORM TÁRCZÁJA. A szalon. — Lásd a junius 28-án megjelent tárczát. — Pári 8, junius hóban. Az idei szalon ránk nézve annyiban érdekes, mert minket nagy kitüntetés ért. Három magyar állított ki képeket, — legalább hosszú keresés után nem tudtam többre akadni. Ha többen volnának, amit nem hiszek, bocsánatukat kérem. Munkácsy az „éjjeli csavargókat” a „a zálogházat“ állitotta ki; Páll László ur tájképet s Weisy Adolf ur két kisebb genreképet. Az utóbbinak képei apróságok, melyekről nem igen találok mondani valót. Páll urnak tájképe szorgalmas tanulmányról tesz tanúságot. Szép fasor van előttünk, melynek végén a lenyugvó nap sugarait látjuk. Nincsen erős színhatás, nem is bántja a szemet. Egyébként sem bánt. A kép nagyon hideg, nagyon feszes, s nagyon keveset mond. A festő bizonyára nagyon szereti a természetet, de a képen nem igen látszik meg. Különben ifjú művésszel van dolgunk, akinek néhány igen szép tanulmányát láthattam. A fontainebleaui erdő mellett Barbizon faluban él, ahol ezen nagyszerű erdő szépségeit tanulmányozza. Ha képein tanulmányainak s vázlatainak lendületes szabadsága meglesz, bizonyára nagyobb figyelmet fog ébreszteni. Munkácsynak képe „Éjjeli csavargók” második osztályú érmet nyert. Ha tekintetbe vesszük a díjak kiosztásának belső történetét, még magasabbra becsülhetjük e kitüntetést. Első osztályú érmet csakis stylfestők nyertek, ezekből összesen csak három van. Művészeti becsre nézve Munkácsynak képei határozottan első sorban állottak. 1870-ben is nyert Munkácsy érmet. Az akkori nem volt semmi osztályú, mert más rendszabályok voltak érvényben. Utólagosan a harmadik osztályúval állították egy sorba. A katalógusban, hol a mai nap élő kitüntetett idegen művészek névsora van, csakis egy magyar névre akadhattam, melyet a szalon kitüntetett. Ez Madarász Győzőé, ki 1861-ben harmadik osztályú érmet kapott. Munkácsinak képei a tizennyolczadik teremben igen jó világításban láthatók. A kettőt egy idegen kép választja el egymástól. Ezt a képet nem hiszem, hogy sokan nézték volna. Munkácsynak képei azonnal magukra vonták a figyelmet. Akárhányszor voltam abban a teremben, mindig sűrűn állták körül. Mindig dicsérő s magasztaló kifejezéseket hallottam. Aki hibákat hozott föl, azt bizonyos módon tette. Nagy különbség van a között, ha mondjuk, ez meg ez hibás, azért mégis egészben szép, s ha mondjuk, nagyon szép, ámbár ez meg ez nem tetszik. Munkácsyról, ha hibáit említették, mindig az utóbbi módon szóltak. Mindenki érezte, hogy erős temperamentummal van dolga. Mindenki az egyéniséget látta. Lehetetlen észre nem venni, hogy fatális következetességgel ismétlődik az erős árnyékok használata. De azonnal föltűnik, hogy ezeket a tárgyakat nem lehet máskép festeni. Ha pedig igenis lehet, akkor más lélek volna a képekben. A szín az érzület tolmácsa; semmi sem adhat a képnek hangulatot, ha a szín nem adja, a képnek alapszíne, a színek összhangzata. Munkácsynak képei kiválnak a geureképek tömkelegéből. Nemcsak a technika bámulatos tökéletessége, hanem azon mód által, mellyel a genret fölfogja. A genre itt nemcsak karakterisztikus, az alakok nemcsak hogy reális élettel bírnak, hanem mindennek van nagyobb jelentősége is. Nem akarom azt mondani, hogy itt a bűn, a könnyelműség stb. van megtestesítve. Nem létezik a világon: a bűn, a könnyelműség, a genreképen nem keresünk allegóriákat, ha egyátalán keresünk, de ami meggyőző erejű: ezen képek előtt komolyakká leszünk. Ez nem játék, ez nem dib-dáb dolgok gyűjteménye, ez nem érdekes jellemző arczok csoportozata; ezek szomorú szcénák az élet színpadáról, ezek megható, hangos értelemmel bíró jelenetek, ezek olyan ember művei, ki az életet mély figyelemmel nézi, érti s érzi, s borongós magyar kedvvel tűnődik rajta. Az éjjeli csavargók jobban tetszettek, mint a zálogházból vett jelenet. Amabban több az erő s több az élet Az ellentétek drasztikusabbak. A szegény legény alakja a kép közepén oly befejezett s oly erős, hogy megható erővel állítja meg a nézőt. Az uj kép finomabb előnyökkel dicsekedik. A színekben jobban keresi a harmóniát s a világosságot. A fölfogás szabadabb, a kivitel nincs annyira hangsúlyozva. Azért látszólagosan s tárgya által vesztett erejéből. Örüljünk mindkettőnek. Mielőtt néhány szót szólnánk a szalon egyéb képeiről, legyen szabad egy fiatal magyar művészt megemlíteni, ki már a bécsi kiállításon állított volt ki egy képet , aki itt Párisban él s dolgozik. Neve Ebner Lajos. A szalonba nem küldött még semmit, de munkássága, szorgalma, finom érzéke s tehetsége szép reményekre jogosítanak. Ha tere nyílik, meg fogja állni a sarat. Olvasóinkat nem igen érdekelné, ha a szalonról igen részletesen kezdenénk szólni. Nem vagyunk erre hivatottak, s közönségünk nem venné nagy hasznát. A kiállított képek nagyobb részéről csak a párisi publikumnak lehet részletesen beszélni, mert ez látja a képeket. Legjobb leírása valamely képnek az, melyet az maga beír szemünk retinájába. Csak az egyes fajok legkitűnőbb képviselőiről koczkáztatunk néhány szót. A nagy tiszteleti érmet (médaille d’honneur) nem valami nagy stylfestmény nyerte meg. Sem a vallási, sem a történeti képek közül nem választhatták a megjutalmazandót. A nagy érmet Geroménak egy a genrehez igen közel álló képének ítélték oda. A kép czíme: A munkatársak (une collaboration). Moliére a Corneille egyszerű szobában egy hosszú asztal két ellentett oldalán ülnek. Corneille, a jó öreg, a kályha mellett ül, s mintha apja volna a fiatalabb költőnek, jóságos indulattal olvas valami kéziratban, mely bizonyára Moliereé. Moliére fejét bal kezére hajtja, szeretettel s figyelemmel lesi az öreg megjegyzéseit. A szoba bútorzata igen egyszerű, az öltözet az akkori időből való, az asztalon könyvek vannak. A nyitott ablakon keresztül nyugalmas tájképeket látunk. A kivitel finomsága, a rajz kelleme, a színek egyszerű s kellemes összhanga, a kép finom, egyszerű s mégis nagy hangulatja mindent fölülmúl, amit ebben a tekintetben a szalonban láthatni. A kép nagyon szép. Sokáig nézhetjük a két nagy költő halhatatlan alakját. A mi érzetünk azonban, amelyről különben tudjuk, hogy távolról sem az átalános, s különösen nem a franczia érzet, azt követelte volna, hogy némi ideális lendület legyen a kép alakjaiban. Ugyanazon festő még két képet állított ki. Nagy Frigyes, ki fuvolyáz különös bútorzata szobájában, kis remekmű a részletek kivitelének tekintetében. Nagyobb szabású azonban s a párisi közönség, valamint e sorok írójának kedvencze: A szürke eminenczia (L’fiminence grise) A híres József atyáról azt írja a krónika, hogy ha az udvaron ezek köszöntöttek neki, úgy tett, mintha breviáriumában olvasna s nem venné őket észre. Ezen szöveg szerint az eminenczia széles lépcsőzeten lefelé indul, mig ugyanazon lépcsőzet másik szélén az udvaron Czok fölmennek. Mindnyájan mélyen meghajtják magukat, majdnem földre borulnak. Az eminenczia arczának egy izma sem mozdul, olvas. Háta mögött azok, kik már elmentek mögötte, megállnak, visszafordulnak , dühösen tekintenek feléje. A kompozíczió, hogy vonja magára a főfigyelmet a páter, hogy szorulnak vissza a köszöntők s azok, kiknek hátat fordít páratlan. A kép fotográfiája bizonyára Pesten is látható lesz, minthogy igen sikerült, mindenki verifikálhatja ítéletünket. Aki a képeket láthatja, az a legkedvesebb művészt fogja megszeretni benne. A vallási képekről jobb ha nem szólunk semmit. Ahogy ezen a téren vétkeznek, azt alig lehet képzelni. A hibák két sorba állíthatók. Az ideális képek nem vallásosak, mert azokban nincsen sem vallás, sem élet. Vagy utánzások, néhány olasz, néhány bizanczi-i stylban, vagy akadémiai festmények, ahol mindenre vigyáznak, korrekt rajzra, jókorpozíczióra, szóval mindenre, csak egyre nem: a képekben nyoma sincs a vallási érzelemnek. Nem szólok a technikáról. Dicsérje a jury, jutalmazza meg, ha jónak látja, mi nem tudunk benne gyönyörködni. Ha valaki élettelen testet akar festeni s jól festi, nagy művész; ha valaki nagyszabású, nagy érzelmű képet fest s elragad bennünket, még nagyobb művész; de ezeket az élő holt képeket, melyekről nem tudni mit akarnak, minthogy maguk sem tudják, melyek hebegnek olyan nyelven, melyet valamikor, régen hallottak. bennünk visszatetszést szülnek. Azok a vallásos képek, melyek realisztikus szellemben vannak tárgyalva, érdekesebbek ránk nézve. A technikának ezekben valódi érdemei vannak, ámbár ezekben sem szabadulunk meg kínos érzelmektől. Legnagyobb föltünést okozott Bonna t Krisztusa, azaz olyan keresztre feszített ember, kit a sajátságos világítás B a katalógus Krisztusnak mondanak. Főérdeme az, hogy az idegek s izmok hihetetlen plasztikával vannak festve. A háttér sötét s csak egyes villámok hasítják át az élét. Krisztus testére felülről sötétvörös világosság ömlik. A fej fölfelé van fordítva s egészen közönséges. De a kivitelben kiváló erő nyilvánul, oly erős érzet, hogy egészen elfeledjük, mi a képnek a tárgya. Ez a művész többet tud, mint vallásos kollegái, erősebb s erőszakosabb náluknál, de vallás dolgában még kevesebbet érez. Nem hebeg, mint ők, hanem teljesen hallgat. De akkor minek festett Krisztust? Ugyanez a festő gyönyörű genreképet is állított ki „Az első lépés * Egy fiatal anya, tulajdonképen még leánynak látszik, gyermekét az első lépésekre tanítja. Az anya gyermekét maga elé tartja s fejét a gyermek feje fölé a elé hajtja, szeme boldogságosan nevet. A plasztikus festés ebben is megvan, csakhogy kevésbé felel meg a tárgynak, mert a testek nagyon nehezeknek látszanak. A történeti vagy mythológiai képekre többékevésbé ugyanaz illik, mit a vallásiakra mondottUj Blanchard, aki elsőrendű érmet nyert, de festette, amint a nimfik magukkal vonják. Hyle nagyon hideg s a nimfa asszonyságok nagyon hiséges arC U hajadonok. Nincsen meg sem Göjt Bzágnak szabad ege, sem a régi pogány életnt életkedve. A levegő nehézkes, s csodálatos, társaság benne lélekzetet vehet. Matejkónak képét már emlitettük, sem tagadja meg a festő virtuozitását,senki sem kétségbe erős individualitását. A kép a nagy rémben függ, véleményem szerint nagyon is eri|lágításban. A színek összehatása, életem e nyugtalanít. A vörös mentésű lengyel főúr s a pápai követ egymást zavarják. A kép nagy erdő világszerte ismerték el. Némileg történeti kép Charlotte Col arczképe Robert Fleury-től. Érzetünk szalonnak egyik legjobb képe. Charlotte Cordageli öltözetben, mely gyönyörűen illik finomj arczához, könyvvel a kezében sétál Egyszerrif megállt volna s gondolkodnék. Tulajdonkén gondolkodik, álmodik.'Valami nagy tettnek, leég el szeme előtt, szeme a képet kinos mével követi. Szelíd s mégis erős, finom s rajongás van az arczábam. Ez a nő meg Maratot. " Érdekes képtelene a hold, mint a nője. Üdvözlek istennő, mondja a férstő, és ki lassan fölszáll az a csillagos égbe s maga ijeszted fehér világosságodat. Fölszáll az éj teljes istennő s teste, a mint az ijat tartja szép vonalban hajlik meg. Ugyanazon lődik az ij alakjában s a vonalok ezen mondhatatlanul jól esik a szemnek. Az á vti