Reform, 1874. július (6. évfolyam, 178-208. szám)

1874-07-01 / 178. szám

/ I 178. szám./ Előfizetési föltételek: Vidékre postám vagy helyben házhoz hordva . Egész évre házbol hordTB . 24 írt Fél évre ...... 12 Negyed évre Egy hóra . Hirdetmények dija: 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél . . • • • A nyílttéri petitsor............................ ........................ Bélyegdij ............................................................................. 6 írt 2 frt Szerda, julius 1. 1874. mii 10 kr. 30 kr. 30 kr.REFORM ^/2 ’ <3­3/ V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utcza 2. sz. a. I. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: BelTárca« I_lpAt>ntcsa S. az. a. I. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, junius 30. Csata előtt tompa nyugalom terül el a térségen, mely az ellenséges táborok közt fek­szik s vontatva halad az idő, mig fölvirrad a nappal, mely az erők birkózását látni fogja. Ilyen szélcsend uralkodott a politikában a három napig, mely a választási törvényjavas­latok vitáját megelőzte. Békés hangulat ural­kodik a természetben, s a csapatok robaja, a pörgő dob és a riadó kürt, sem pedig a sortü­zelés ropogása még nem zavarják a szünetet, de a táborok kebelében, a csatavonalak mö­gött élénken folynak az előkészületek a tá­madásra. Nem mint Caesar serege Pontusban, nem jönni, látni, győzni fog a kormány választási javaslatával, mert kemény küzdelmet kellene vívnia az ellenzékkel, olyan küzdelmet, mely­nek árán a Deák-párt jobb és erősb reformot is keresztül vihetett volna. Bebizonyul, hogy a­kik alku útján reméltek­­ olcsó diadalt aratni, sem a békét megvásárolni, sem a háborút el­kerülni képesek nem voltak. Milyen lesz a vita, ki tudná előre meg­mondani,­­ hogy mi lesz eredménye, az is bi­zonytalan még. A jobboldaltól függ­és a kor­mánytól, hogy a vita a tárgyhoz méltó, és az eredmény kielégítő legyen. Ha a kormány kiáll s nem vonul félre, s a párt, ha összetart s nem szakadoz, a végeredmény kétes nem lehet, mert a szavazat többsége a jobb párté. De ez nem elég, nem a hatalmi túlsúly egyedül, in­kább a vita erkölcsi fölénye kell nekünk. Azt kívánjuk, hogy kitűnjék, miszerint a kormány meg tud felelni állásának a parla­menti többség élén mint vezetője, és hogy a párt nem sok, de nyomós beszéddel ellensze­gülni tud és akar az ellenzéknek. Óhajtjuk, hogy a vitát Szapáry nyissa meg s jelentse ki a kormány álláspontját és részletesen tudassa az országgyűléssel akaratát, nehogy a jobbol­dal s az ellenzék is tájékozatlan tapogatóz­zék s a vitában ne a kormány vezessen, ha­nem kormány és központi bizottság verse­nyezzenek egymással, hogy melyik képes na­gyobb konfúziót előidézni a jobboldalon? Nem ámítjuk magunkat a remén­nyel, hogy a Deák-párt példás fegyelmet fog tanú­sítani , de reméljük, hogy a balpártnak szol­gálni nem fog. Ennek szolgálna pedig, ha megoszlanék és elfogadná a követeléseket, melyeket Tisza pártja tegnap fölállított. E pártról azt hitték sokan és többi közt a kor­mány maga is, hogy nem fog erélyesen oppo­nálni, mert hisz úgy is nekik kedvez a tör­vényjavaslat eleget. Azt gondolták, hogy a balközép soraiból kevesen fognak szólni s a vitás kérdések főbbjei a klubb által nyílt kérdé­seknek jelentetvén ki, nem fognak komoly vi­szályra vinni jobb párt és balközép közt. Hányan fognak beszélni s hányszor a balközépről, azt gyanizni sem vagyunk képesek, de még re­méljük, hogy nem túlságos sokat beszélnek, mert érik a búza, hanem hogy a főkérdések körül komoly lesz oppozícziójuk, az tegnap óta bizonyos, mivel a párt elhatározta, hogy vá­rosokban a három lakosztályú ház czenzusát el nem fogadja s két lakosztályt kiván s továbbá elveti, hogy a befizetett adó legyen csak jogalap a választásokra. E határozatokkal a bal­közép éles ellentétbe helyezte magát a jobb­oldallal, s azonos álláspontot foglalt el a szélső­ballal, mely az adónak rendes befizetésétől függővé tett választói jogban saját pártjára mért halálos csapást gyanítván, a törvényja­vaslat e pontja ellen élet-halál harczot foly­tatni elszánta magát. * J_ü!" Röviden végezni a tárgyalást a mi ked­ves házszabályaink uralkodásának tizedik évé­ben, remélnünk nem lehet, ha egy olyan ha­talmas párt, mint a szélsőbal, nem akarja. Ki kételkednek hatalmukban, mikor­­ (negyven­négyszáz közül) hatalmaskodhatnak. Őket az aratás nem sokat zsenírozza, ők készek meg­hozni a házi oltárára az áldozatot, hogy öt forint napidijért augusztus elejéig el­disputál­nak. Ha nem teszik s megkegyelmeznek a háznak, a jobboldal s talán a balközép egy része is köszönettel tartoznék az uraknak. A jobboldalra akár türelemben, akár küz­delemben nehéz napok várnak. Türelemben, mert kínos dolog a forróságban órákon át a padokban ülni s hallgatni a sok galiba beszé­det ; küzdelemben, mert némán maradnia nem szabad, ha az ellenfél részéről egyik­másik szónok komoly argumentumokkal tá­mad. Ilyenekre megfelelni a kormánynak s jobb pártnak kötelessége, mert vagy igaz s helyes, mit az ellenzék állít, s akkor el kell fogadni, vagy állítása nem állja ki a kritikát s akkor meg kell czáfolni, nehogy a közvéle­mény egyoldalulag informáltassék és félreve­­zettessé. Kik az inkompatibilitásnál pártoltuk a mérsékelt szigort, pártoljuk a parlamenti re­form második törvényjavaslatánál is. Látjuk a házon, hová visz a jelen választási törvény, ezt föntartani tehát nem óhajtjuk, s ha már változtatni kell rajta, lehetetlen, hogy még több tért nyissunk az értelmetlenségnek, a szabadosságnak és a visszaéléseknek. Ezért úgy vagyunk meggyőződve, hogy az osztályok és a központi bizottmány helyesen cseleked­tek, midőn a belügyminiszter gyönge eredeti javaslatait a nagyobb szigor irányában módo­sították. A­hol nincs átalános szavazatjog, Európában ennél szabadelvűbb választási tör­vény nincs egy se, tehát illiberalizmussal vá­dolni nem lehet. Eddig is a bajok nem onnét származtak, hogy nem volt elég sza­badelvű. Az ellenzéknek támadása tehát, ha ismét a liberalizmus vesszőparipáján lovagol s nem tud nyomósabb jogi, társadalmi vagy nemzetiségi argumentumok­kal előállni, ránk az önérdek által sugallt vagy az u. n. szükséges hazugság benyomását teszi. E támadás elől megretirálni nem fog a Deák-párt. Ha a baloldal erősebb okokat föl­­h­ordani nem tud, s az agyonbeszélés „takti­kájához“ nyúlni nem akar, a­minthogy nem teheti és nem merheti, akkor bár heves le­gyen az ütközet és bosszú, diadalt aratni a baloldal nem fog. Az uj törvény pedig és az új választások határkövet és határvonalat fognak képezni parlamentáris és pártéle­tünkben.­­ A képviselőház holnap kezdi meg a válasz­tási törvényjavaslat tárgyalását. Deákpárti kö­rökben nem minden aggodalom nélkül néznek e tár­gyalás elé. Tartanak attól, miként kiszámíthatlan esélyeket idézhet elő a párt igen sok tagjának való­­színű eltávozása a fővárosól, főleg ha a tárgyalás nagyobb dimenziókat fog venni. Ehhez járul a szin­tén leginkább deákpárti képviselők közt uralkodó azon szokás is, hogy a hosszúra nyúló ülések folytán tömegesen eltávoznak a házból, a­mi különösen az ülések vége felé nem egyszer idézett már elő kelle­metlen meglepetéseket. Az ellenzéki képviselők közt e tekintetben sokkal nagyobb kitartás uralkodik. Ez egyszer mi kissé túlzottaknak tartjuk a jelzett aggo­dalmakat. A választási törvényjavaslat sokkal mélyeb­ben érinti minden egyes választókerület érdekeit, egyes fontos­ pontjainak miként leendő elfogadása sokkal nagyobb politikai horderővel bír, hogy sem föl ne volnánk jogosítva elvárni a Deák-párt minden egyes tagjától a hazafias kötelességérzetnek legalább azt a fokát, mely a választási törvényjavaslat tárgya­lása alatti folytonos itt időzésben nyilatkozhatik. Egy másik tudósítónktól a következő sorokat ves­szük: „Mihelyest a vasúti és pénzügyi egyesült bizott­ságok beadják a háznak jelentéseiket a hozzájuk uta­sított vasúti törvényjavaslatokról, az osztályok a je­lentéseket valamelyik délután el fogják intézni. A központi bizottságnak a ház elé terjesztendő jelenté­sével egyidejűleg több képviselő indítványt készül tenni, hogy az ülések kilencztől három óráig tartas­sanak. Az átalános hangulatból ítélve meg van mind a jobboldal, mind a balközép nagy többségénél a szándék, a választó törvényjavaslat tárgyalásánál nem akadékoskodni s a­mennyire a tárgy érdemének kára nélkül történhetik, a tanácskozásokat siettetni. Mind a­mellett, ha július derekáig végezni akarnak, pedig mind a kormány érdeke ezt parancsolja, mind a kép­viselők nagy többsége mindenképen kívánja, akkor az üléseket okvetlenül szükséges lesz megnyújtani, különben el lehetünk rá készülve, hogy az ország­gyűlés nem indul haza július vége előtt, sőt a­men­­nyiben ismeretes több „előző esetből”, mély hajlan­dósága van a háznak az ülésszakot mindig valamely­ hónap első napjaiban zárni be, — nem valószínűtlen,­ hogy csak augusztus elején érjük meg apostolaink> oszlását*.­­ A főrendek holnapi ülésükben tárgyalják az Ügyvédi rendtartásról szóló törvényjavaslatot. Jogügyi bizottságuk egy jelentékeny módosítást tett a képviselőház szövegén, a­mennyiben helyreállította a törvényjavaslat amaz eredeti intézkedését, mely sze­rint a jogi tanfolyamot most hallgató fiatalság szintén három évi joggyakorlatot tartozik kimutatni. A kép­viselőház a tanfolyamot már kezdettekre nézve tudva­levőleg csak két évet szabott. A bizottságnak idevo­natkozó jelentése így szól: „A 112. §-nál végre a bizottság a 2-ik bekezdés elhagyását ajánlja a u mélt. főrendiháznak, mert az abban foglalt intézkedés a jelen törvény életbelépte­kor a jogi tanfolyamot megkezdett ifjak tekintetében az ügyvédi képzettségre nézve bizonyos a törvényja­vaslat szövegében körülírt föltételek alóli fölmentést illetőleg, mi által sem okadatolható előnyökben való részesítést vonna maga után, mely egyfelől a törvény életbeléptetését az által tenné illuzóriussá, hogy annak kihatása csak évek hosszú sora után jutna érvényre; másfelől pedig a törvény azonnal való alkalmazása egy ily átmeneti intézkedés elfogadása által nagyon is megnehezíttetnék ; s végre a törvény czéljával ezen intézkedés, különösen azon tekintetnél fogva sem állana összefüggésben, mert a törvényhozás feladata a jelen meghozandó törvénynél csak az lehet, bizo­n­­os elveken nyugvó s korlátok közé szorított eljárást állapítani meg, nem pedig attól ugyanegy alkalommal hason átmeneti intézkedése­k elfogadása által eltérni, azért a bizottság ezen bekezdés kihagyását javalja.* “ Andrásy gróf, a Karlsb.­urg-nak ír­ják, oda utasította a követségeket, hogy előforduló al­kalomkor jelentsék ki, hogy a hadügyminiszterség­­ben történt változást egyedül a katonai szervezet kö­rül fölmerült teendők tették szükségessé, s hogy az távolról sem jelenti a politikában történt változást, mely most is csak úgy, mint azelőtt, nem ismer más törekvést, mint hogy a monarchia szövetségeseivel való egyetértésben a világbéke föntartassék, vajjon a törvényhozás eme jóazándékú intézkedése tettleg mily mértékben termette meg gyümölcseit? Fölhívom tehát ez okból a kir. törvényszéket: tegyen hozzám lehető legrövidebb idő alatt jelentést arról, hogy 1) területén hány községben indíttatott meg az 1871-iki 55 t. cz. életbelépte óta a birtokrendezési és fölosztási eljárás? 2) Mennyi azon községek száma, melyekben arra nézve még semmi sem történt? és 3) tekintettel a területén létező gazdálkodási viszonyokra, föltehető-e, hogy az 1871-iki 55 t. sz. hatályba lépte óta még aránylag rövid idő folyt le arra nézve, hogy a lakosság a birtokrendezés és föl­­osztás keresztülvitelének, a mezei gazdászatra való áldásos hatásait máris fölismerhette volna ? továbbá kapcsolatban ezzel : indokoltnak mutatkozik-e az 1871-iki 55. fer. 29. §-ban, a bélyeg- és illeték­men­tességre nézve kitűzött 3 évi határidőnek meghosszab­­bitása ?­­ A m. kir. igazságügyminiszter a következő körrendeletét intézte a marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla területén levő összes elsőfolyamodású királyi törvényszékekhez: Az 1871-iki 55. t. sz. 29. §-ban, az ezen törvény életbeléptétől számított három év alatt megindított birtokrendezési eljárásokra nézve megállapított bélyeg- és illeték-mentesség a folyó év végével lejár. Minthogy a törvényhozás ezen kedvezményt azon czélzat által vezéreltetve nyújtotta , hogy az érdekeltek, a bélyeg- és illeték-mentesség által is ösz­­tönöztetve, birtokaik arányosítása és tagosítása u­tán az okszerűebb gazdálkodás előfeltételeit saját jól föl­fogott érdekükben is létesíteni minél inkább hajl­an­­dókká váljanak, — tudomást kívánok szerezni arról: IV. 71- ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, június 30. A főrendiház ma derekasan működött, nemcsak több törvényjavaslat tárgyalását fe­jezte be, hanem egy oly határozatot is hozott, mely intésül szolgálhat a kormánynak a nem­zetiségi­ politikában követendő irányára. .4 ®­0. ..zágos statisztika ügyének szervezé­séről, a budapesti kereskedelmi és váltótör­vényszék kereskedői ülnökei számának szapo­rításáról, a hamis vagy vétkes bukás esetén követendő eljárásról s a bírói gyakorlati vizs­gáról szóló törvényjavaslatok változtatás nél­kül elfogadtattak. Hosszabb tárgyalást vett igénybe a köz­­jegyzőségről szóló törvényjavaslat, melynek több szakasza módosíttatott. E­­ módosítások közül kiemelendő a Keglevics Béla grófé, ki a hetedik szakasznál javaslatba hozta, hogy minden közokirat csak magyar nyelven ké­szíttessék s a bármely nyelven eszközlendő fordítások csak hiteles másolatoknak tekintes­senek. Keglevics Béla gróf indítványát hosszabban védte s indokolásában megtámadta a kormány nemzetiségi politikáját, mely nem egyéb, mint folytonos engedékenység. Leple­zetlenül kimondta abbeli nézetét, hogy ha egy erélyes belügyminiszterünk volna, már rég indítványba hozta volna a szerzett szo­morú tapasztalatok után a nemzetiségi törvény eltörlését, mely nem elégíti ki a nemzetisége­ket s csak a magyar állam megrontására visz. Beszéde átalános helyeslésre talált, s midőn Paul­er Tivadar az eredeti szerkezet mellett igyekezett a nemzetiségi törvényt is védeni, meglátszott, hogy tarthatatlan álláspontot vé­delmezett a miniszter s még csak egy frázist sem tudott olyant mondani, mely egy meleg helyeslést lett volna képes kicsalni a főrendek részéről. Nem is támogatta senki a kormányt, mert tulajdonképen e vita nem is a 7-ik szakasz, hanem az eddig követett nemzetiségi politika fölött folyt sa szólók: Tom­csányi József világos érveivel, Szögyényi László kimon­dott igazság­aival, Szapáry István gr., Her­telendy József mind közreműködtek arra, hogy Keglevics Béla módosítványa mondhatni egyhangúlag elfogadtatott. A részletes vitá­ban más pontnál nem történt nevezete­sebb vita. Holnap tárgyaltatni fog az ügyvédi rend­tartás, mely szintén hosszú vitára fog alkalmat adni. ____ A főrendiház ülése. Elnök :­­S­z­i­r­á­k­y János gr. Tudósításunk fonalát ott ves­szük fel, hol azt az esti lapunkban megszakítottuk. Tárgyalás alatt van a közjegyzőségről szóló tör­vényjavaslat. Nyáry Gyula dr. nem fogadja el a törvényja­vaslatot mindaddig, míg a miniszter a közjegyzőségre vonatkozó díjszabályzatot nem mutatja föl; óhajtja ezen díjszabályzatnak bemutatását azért, mert előtte ismeretlen, tudva nem lévő teherre és fizetésre sem magát, sem honfitársait kötelezni nem akarja. „Clara pacta boni emici.” Egyébként vannak ezen törvényjavaslatnak más hiányai és hibái is. Fő baja mindenesetre az, hogy túl­ságos bosszú és bonyodalmas kár, nagyon kár, hogy a magyar törvényhozás a tízparancsolatot nem vá­lasztja törvény­hozási mintául, mely nem hiába, hogy isteni származású, m­indenesetre a legtökéletesebb, legvilágosabb és legrövidebb kódex, mely nem szorul sem kommentárra, sem novellára. Eltekintve jelenleg a törvényjavaslat minden egyéb Achilles sarkaitól, csupán a jelzett érveknél fogva nem járu­lhat hozzá átalánosságban. Pauler Tivadar igazságügyminiszter előadja, hogy a díjszabályzatot ezért nem foglalta a törvénybe, miután hosszabb tapasztalás szükséges arra, hogy az véglegesen megállapíttassék és ezért a törvény 3 év múlva teszi kötelességévé az igazságügyminiszternek, hogy ez iránt törvényjavaslatot terjes­szen elő, idő­közben reá bízván, hogy valamely díjszabályzatot a körülményekhez képest állapítson meg. Miután az igazságügyminisztérium részéről történt a törvény­javaslat beadása, s miután teljesen meg van győződve, hogy ezen intézmény egyike a legszükségesebbeknek, miután továbbá a kényszer igen kevés esetre van szorítva, nagyon világos, hogy a díjszabályzatnak olyannak kell lennie, mely a feleket túl nem terheli, mert igen nagy díjszabályzatot állapítani meg, annyit tenne, mint az intézményt gyökerében megrendíteni, s előbb mintsem meggyökerezett volna, annak kora halálát előidézni. A­ki tehát az intézményt pártolja, az nem fogja túlságos díjak által azt gyakorlati jelen­tőségéből kivetkőztetni. Tormcsányi Józsefnek aggodalmai vannak e törvényjavaslat irányában , nevezetesen aggályosnak tartja, hogy olyan fontos teendők, milyenek a köz­jegyzői teendők, egyes személyekre bízatnak, holott, hogy egyebet ne említsen, mint az autentikus tran­­sitist, melyet ezután kizárólag a közjegyzők fognak teljesíteni, eddig a káptalanokon és az erre fölhatal­mazott konventeken kívül érvényesen senki sem esz­közölhetett. Ez által tehát meg van mintegy változ­tatva az eddig követett jogi elv, hogy a hitelességi kérdéseknél, valamint más fontos teendőknél is, akár közigazgatási, akár törvénykezési ügyekben, a bizto­­sítékot és visszaélések ellenőrzését nem egy sze­mélyre való rházásban, hanem mindig több sze­mélyre, illetőleg testületekre való ruházás által vél­tük elegendőleg elérhetni, úgy hogy magának egy szolgabirónak aláírása sem tekintetett elég hitelesnek, ha csak esküdttársa is alá nem irta. Itt azonban ezen elv megváltoztattatik és egyes személyre a hitelesség­nek oly foka ruháztatik, mint minővel — kivéve az országos birói legmagasabb méltóságokat — eddig csakis a káptalanok és konventek bírtak. Bőt még többel bizatik meg a közjegyző, mert az általa kiállí­tott okmány végrehajtás tárgyét képezheti, a­nélkül hogy birói fölismerésre lenne szükség. Ez vághet­­lenül fontos. Ebből nem azt következteti, hogy ez szükségtelen, de igenis azt, hogy a szükséges ellen­őrködés ezen egyének irányában a törvény által mon­­dassék ki. Ez az, mire nézve a törvényjavaslatban kellő biztosítékot nem lát, mert ezen törvényjavaslat szerint az igazságügyminiszternek és minden bíróságnak teljes mellőzésével az illető közjegyzők ellenőrzése a fölállítandó közjegyzői kamarákra bizatik. Már ha a „corvus corvo“ ismeretes közmondást itt alkalmazni akarja, lehetetlen megnyugtatva érezni magát egy olyan kamara ellenőrködésével szemközt, mely ezen kamara tagjai fölött az ellenőrzést úgy gyakorolja, hogy minden más orgánum kizárásával csak ő intéz­kedik fölötte, a­mi olyanformán van, mintha önmagát önmagára bízná. Egy olyan testület, mely önmagát regenerálja, egy olyan testület, mely önmagát ellen­­őrzi, egy olyan testület, mely magát diszcziplinálja — igen nagy hatalommal bír ; pedig hogy ez így van, mutatja az általa idézendő §., hogy ez így van, mu­tatja a 179 §, a­hol egyenesen meg van mondva, hogy a közjegyzőt a kamara meginti, sőt 50 frtig meg is bírságolhatja, tehát már diszcziplinát gyakorolhat fölötte. A 109. § szerint pedig magához a fegyelmi bírósághoz a mely bíróság hivatva lesz a közjegyzői eljárás fölött ítéletet hozni, két tagot nevez ki, és így arra nézve is némileg befolyást gyakorol. Mondotta továbbá, hogy önmagát ellenőrzi. Igenis, ellenőrzi, mert a 165 §. szerint a közjegyzők A REFORM TÁRCZÁJA. A szalon. — Lásd a junius 28-án megjelent tárczát. — P­ári 8, junius hóban. Az idei szalon ránk nézve annyiban érdekes, mert minket nagy kitüntetés ért. Három magyar ál­­lított ki képeket, — legalább hosszú keresés után nem tudtam többre akadni. Ha többen volnának, a­mit nem hiszek, bocsánatukat kérem. Munkácsy az „éjjeli csavargókat” a „a zá­logházat“ állitotta ki; Páll László ur tájképet s W­ei­sy Adolf ur két kisebb genreképet. Az utóbbi­nak képei apróságok, melyekről nem igen találok mondani valót. Páll urnak tájképe szorgalmas tanul­mányról tesz tanúságot. Szép fasor van előttünk, melynek végén a lenyugvó nap sugarait látjuk. Nincsen erős színhatás, nem is bántja a szemet. Egyéb­ként sem bánt. A kép nagyon hideg, nagyon feszes, s nagyon keveset mond. A festő bizonyára nagyon sze­reti a természetet, de a képen nem igen látszik meg. Különben ifjú művés­szel van dolgunk, a­kinek né­hány igen szép tanulmányát láthattam. A fontaine­­bleaui erdő mellett Barbizon faluban él, a­hol ezen nagyszerű erdő szépségeit tanulmányozza. Ha képein tanulmányainak s vázlatainak lendülete­s szabadsága meglesz, bizonyára nagyobb figyelmet fog éb­reszteni. Munkácsynak képe „Éjjeli csavargók” máso­dik o­s­z­t­ályú érm­e­t nyert. Ha tekintetbe ves­­­szük a díjak kiosztásának belső történetét, még ma­gasabbra becsülhetjük e kitüntetést. Első osztályú ér­met csakis stylfestők nyertek, ezekből összesen csak három van. Művészeti becsre nézve Munkácsynak képei határozottan első sorban állottak. 1870-ben is nyert Munkácsy érmet. Az akkori nem volt semmi osztályú, mert más rendszabályok voltak érvényben. Utólagosan a harmadik osztályúval állították egy sorba. A katalógusban, hol a mai nap élő kitüntetett idegen művészek névsora van, csakis egy magyar névre akadhattam, melyet a szalon kitüntetett. Ez Madarász Győzőé, ki 1861-ben harmadik osztályú ér­met kapott. Munkácsinak képei a tizennyolczadik teremben igen jó világításban láthatók. A kettőt egy ide­gen kép választja el egymástól. Ezt a képet nem hi­szem, hogy sokan nézték volna. Munkácsynak képei azonnal magukra vonták a figyelmet. Akár­hányszor voltam abban a teremben, mindig sűrűn állták kö­rül. Mindig dicsérő s magasztaló kifejezéseket hal­lottam. A­ki hibákat hozott föl, azt bizonyos módon tette. Nagy különbség van a között, ha mondjuk, ez meg ez hibás, azért mégis egészben szép, s ha mond­juk, nagyon szép, ámbár ez meg ez nem tetszik. Munkácsyról, ha hibáit említették, mindig az utóbbi módon szóltak. Mindenki érezte, hogy erős temperamentummal van dolga. Mindenki az egyéniséget látta. Lehetetlen észre nem venni, hogy fatális következetességgel is­métlődik az erős árnyékok használata. De azonnal föltűnik, hogy ezeket a tárgyakat nem lehet máskép festeni. Ha pedig igenis lehet, akkor más lélek volna a képekben. A szín az érzület tolmácsa; semmi sem adhat a képnek hangulatot, ha a szín nem adja, a képnek alapszíne, a színek összhangzata. Munkácsynak képei kiválnak a geureképek töm­kelegéből. Nemcsak a technika bámulatos tökéletes­sége, hanem azon mód által, mel­lyel a genret föl­fogja. A genre itt nemcsak karakterisztikus, az ala­kok nemcsak hogy reális élettel bírnak, hanem min­dennek van nagyobb jelentősége is. Nem akarom azt mondani, hogy itt a bűn, a könnyelműség stb. van megtestesítve. Nem létezik a világon: a bűn, a könnyel­műség,­­ a genreképen nem keresünk allegóriákat, ha egyátalán keresünk, de a­mi meggyőző erejű: ezen képek előtt komolyakká leszünk. Ez nem játék, ez nem dib-dáb dolgok gyűjteménye, ez nem érdekes jellemző arczok csoportozata; ezek szomorú szc­énák az élet színpadáról, ezek megható, hangos értelem­mel bíró jelenetek, ezek olyan ember művei, ki az életet mély figyelemmel nézi, érti s érzi, s borongós magyar kedvvel tűnődik rajta. Az éjjeli csavargók jobban tetszettek, mint a zálogházból vett jelenet. Amabban több az erő s több az élet Az ellentétek drasztikusabbak. A szegény le­gény alakja a kép közepén oly befejezett s oly erős, hogy megható erővel állítja meg a nézőt. Az uj kép finomabb előnyökkel dicsekedik. A színekben jobban keresi a harmóniát s a világosságot. A fölfogás sza­badabb, a kivitel nincs annyira hangsúlyozva. Azért látszólagosan s tárgya által vesztett erejéből. Örül­jünk mindkettőnek. Mielőtt néhány szót szólnánk a szalon egyéb képeiről, legyen szabad egy fiatal magyar művészt meg­említeni, ki már a bécsi kiállításon állított volt ki egy képet , a­ki itt Párisban él s dolgozik. Neve Ebner Lajos. A szalonba nem küldött még semmit, de mun­kássága, szorgalma, finom érzéke s tehetsége szép reményekre jogosítanak. Ha tere nyílik, meg fogja állni a sarat. Olvasóinkat nem igen érdekelné, ha a szalon­ról igen részletesen kezdenénk szólni. Nem vagyunk erre hivatottak, s közönségünk nem venné nagy hasz­nát. A kiállított képek nagyobb részéről csak a pá­risi publikumnak lehet részletesen beszélni, mert ez látja a képeket. Legjobb leírása valamely képnek az, melyet az maga beír szemünk retinájába. Csak az egyes fajok legkitűnőbb képviselőiről koczkáztatunk néhány szót. A nagy tiszteleti érmet (médaille d’honneur) nem valami nagy stylf­estmény nyerte meg. Sem a vallási, sem a történeti képek közül nem választhat­ták a megjutalmazandót. A nagy érmet G­er­omé­nak egy a genrehez igen közel álló képének ítélték oda. A kép czíme: A munkatársak (une collabora­tion). Moliére a Corneille egyszerű szobában egy hosszú asztal két ellentett oldalán ülnek. Corneille, a jó öreg, a kályha mellett ül, s mintha apja volna a fiatalabb költőnek, jóságos indulattal olvas valami kéziratban, mely bizonyára Moliereé. Moliére fejét bal kezére hajtja, szeretettel s figyelemmel lesi az öreg megjegyzéseit. A szoba bútorzata igen egy­szerű, az öltözet az akkori időből való, az aszta­lon könyvek vannak.­­ A nyitott ablakon keresz­tül nyugalmas tájképeket látunk. A kivitel finom­sága, a rajz kelleme, a színek egyszerű s kellemes összhanga, a kép finom, egyszerű s mégis nagy han­gulatja mindent fölülmúl, a­mit ebben a tekintetben a szalonban láthatni. A kép nagyon szép. Sokáig néz­hetjük a két nagy költő halhatatlan alakját. A mi érzetünk azonban, a­melyről különben tudjuk, hogy távolról sem az átalános, s különösen nem a franczia érzet, azt követelte volna, hogy némi ideális lendület legyen a kép alakjaiban. Ugyanazon festő még két képet állított ki. Nagy Frigyes, ki fuvolyáz különös bútorzata szo­bájában, kis remekmű a részletek kivitelének te­kintetében. Nagyobb szabású azonban s a párisi közönség, valamint e sorok írójának kedvencze: A szürke eminenczia (L’fiminence grise) A híres József atyáról azt írja a krónika, hogy ha az udva­ron ezek köszöntöttek neki, úgy tett, mintha breviáriu­mában olvasna s nem venné őket észre. Ezen szöveg szerint az eminenczia széles lépcsőzeten lefelé indul, mig ugyanazon lépcsőzet másik szélén az udvaron­ Czok fölmennek. Mindnyájan mélyen meghajtják ma­gukat, majdnem földre borulnak. Az eminenczia ar­­czának egy izma sem mozdul, olvas. Háta mögött azok, kik már elmentek mögötte, megállnak, vissza­fordulnak , dühösen tekintenek feléje. A kompo­­zíczió, hogy vonja magára a főfigyelmet a páter, hogy szorulnak vissza a köszöntők s azok, kik­nek hátat fordít páratlan. A kép fotográfiája bizo­nyára Pesten is látható lesz,­­ minthogy igen sike­rült, mindenki verifikálhatja ítéletünket. A­ki a képe­ket láthatja, az a legkedvesebb művészt fogja megszeretni benne. A vallási képekről jobb ha nem szólunk sem­mit. A­hogy ezen a téren vétkeznek, azt alig lehet képzelni. A hibák két sorba állíthatók. Az ideális ké­pek nem vallásosak, mert azokban nincsen sem val­lás, sem élet. Vagy utánzások, néhány olasz, néhány bizanczi-i stylban, vagy akadémiai festmények, a­hol mindenre vigyáznak, korrekt rajzra, jó­kor­po­­zíczióra, szóval mindenre, csak egyre nem: a képek­ben nyoma sincs a vallási érzelemnek. Nem szólok a technikáról. Dicsérje a jury, jutalmazza meg, ha jó­nak látja, mi nem tudunk benne gyönyörködni. Ha valaki élettelen testet akar festeni s jól festi, nagy művész; ha valaki nagyszabású, nagy érzelmű képet fest s elragad bennünket, még nagyobb művész; de ezeket az élő holt képeket, melyekről nem tudni mit akarnak, minthogy maguk sem tudják, melyek he­begnek olyan nyelven, melyet valamikor, régen hal­lottak. bennünk visszatetszést szülnek. Azok a vallásos képek, melyek realisztikus szel­lemben vannak tárgyalva, érdekesebbek ránk nézve. A technikának ezekben valódi érdemei vannak, ám­bár ezekben sem szabadulunk meg kínos érzelmektől. Legnagyobb föltünést okozott Bon­na t Krisztusa, azaz olyan keresztre feszített ember, kit a sajátságos világítás B a katalógus Krisztusnak mondanak. Fő­­érdeme az, hogy az idegek s izmok hihetetlen plaszti­kával vannak festve. A háttér sötét s csak egyes vil­lámok hasítják át az élét. Krisztus testére felülről sötétvörös világosság ömlik. A fej fölfelé van fordítva s egészen közönséges. De a kivitelben kiváló erő nyil­vánul, oly erős érzet, hogy egészen elfeledjük, mi a képnek a tárgya. Ez a művész többet tud, mint val­lásos kollegái, erősebb s erőszakosabb náluknál, de vallás dolgában még kevesebbet érez. Nem hebeg, mint ők, hanem teljesen hallgat. De akkor minek fes­tett Krisztust? Ugyanez a festő gyönyörű genreképet is állított ki „Az első lépés * Egy fiatal anya, tulajdonképen még leánynak látszik, gyermekét az első lépésekre tanítja. Az anya gyermekét maga elé tartja s fejét a gyermek feje fölé a elé hajtja, szeme boldogságo­­san nevet. A plasztikus festés ebben is megvan, c­sak­­ho­gy kevésbé felel meg a tárgynak, mert a testek nagyon nehezeknek látsz­anak. A történeti vagy mythológiai képekre többé­­kevésbé ugyanaz illik, mit a vallásiakra mon­dottUj Blanchard, a­ki elsőrendű érmet nyert, de festette, a­mint a nimfik magukkal vonják. Hyle nagyon hideg s a nimfa asszonyságok nagyon hi­séges arC­ U hajadonok. Nincsen meg sem Göjt Bzágnak szabad ege, sem a régi pogány életnt életkedve. A levegő nehézkes, s csodálatos, társaság benne lélekzetet vehet. Matejkónak képét már emlitettük, sem tagadja meg a festő virtuozitását,senki sem­ kétségbe erős individualitását. A kép a nagy rémben függ, véleményem szerint nagyon is eri|­lágításban. A színek összehatása, él­etem e nyugtalanít. A vörös mentésű lengyel főúr s a pápai követ egymást zavarják. A kép nagy erdő világszerte ismerték el. Némileg történeti kép Charlotte Col arczképe Ro­be­r­t Fl­eur­y-től. Érzetünk szalonnak egyik legjobb képe. Charlotte Corda­geli öltözetben, mely gyönyörűen illik finomj arczához, könyvvel a kezében sétál Egyszerrif megállt volna s gondolkodnék. Tulajdonkén gondolkodik, álmodik.'Valami nagy tettnek, leég el szeme előtt, szeme a képet kinos mével követi. Szelíd s mégis erős, finom s rajongás van az arczábam. Ez a nő meg­ Maratot. " Érdekes kép­telene a hold, mint a nője. Ü­dvözlek istennő, mondja a férstő, és ki lassan fölszáll az a csillagos égbe s maga i­jeszted fehér világosságodat. Fölszáll az éj teljes istennő s teste, a mint az ijat tartja­ szép vonalban hajlik meg. Ugyanazon lődik az ij alakjában s a vonalok ezen mondhatatlanul jól esik a szemnek. Az á vti

Next