Reform, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)
1874-11-08 / 307. szám
307. szám. B«lvároH, I.l|>AUntcza 9. atm. a. l. eiuelet. A lap anyagi részét illető koalomónyok (hirdetményok, előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre postán vagy helyben háashoas hordva : Égés» érre bii»bo» hordTo . 24 frt PM éTru.................................12 frt Negrád .....................6 frt Egjr hóra.................................2 frt Kiadóhivatal: T. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utcea 2. sz. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak iámért kezektől fogadtatnak el. Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat megsemmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztőség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés V REFORM politikai és közgazdasági napilapra, — 1874. V. évfolyam. ~ Egy hóra......................................2 frt. Három hóra......................................fj frt. Hat hóra....................................12 frt. _ _ Az előfizetési pénzek beküldésére legczélszerübb a postai utalványlapokat használni. A ,REFORM* kiadóhivatala Bülviros, Lipót utcsa 2-ik as. o. 1. emolet. V Vasárnap, november 8. 1874. Budapest, november 7. Az adóügyi bizottságot a közönség úgy tekinti, mintha az a 21-es bizottság második kiadása lenne. S ez annyiban természetes, mert e bizottságba is a legkülönbözőbb pártnézetű vezérférfiak választottak, kik az államháztartás egyensúlya rendezésének czége alatt elveket árulnak és magas politikát űznek. Ha Magyarországot nem egy erős akarat és egy adag jó szerencse, hanem tanácskozások volnának hivatva megmenteni, úgy nem volna okunk kételkedni a boldog jövőben. A bölcsek kövét is kitalálták volna a filozófus alchimisták, ha annyit tanácskoztak és annyi kisérletet tettek volna, amennyi Magyarországon történik, hol az államférfiak serege évek óta töri fejét, disputál és próbál azon, hogy minő legyen a magyar állam. Tanács annyi van, hogy sok, és ülés annyi tartotik, hogy azok következtében Marienbad minden évben megtelik magyar államférfiakkal, hanem minisztertanács, országgyűlés, enquéte és bizottságok daczára Magyarország nem lesz gazdagabb csak jegyzőkönyvekben, s nem lesz szegényebb csak államférfiakban. Ha egy öntudatos és erélyes kormány átalános fölhatalmazások alapján nekifeküdnék a dolognak, igen hamar több éretnék el, mint fog eléretni, ha komissziókban össze nem egyeztethető doktrinák és össze nem férő államférfiak versenyt rendeznek a közvélemény előtt, hogy kicsoda milyen rendszer szerint fog hivatva lenni Magyarországot újra megteremteni, miután a honalapítás óta folyton azon dolgozunk, hogy alkotmányosan tönkretegyük és megmentsük, mely turnusban ma ismét a megmentés volna szükséges, rrdeták ne legyünk, de alig hisszük, hogy a honmentés a 1503 adóbizottságnak fog sikerülni. Három nap óta hét paragrafus fölött tanakodnak egy törvényjavaslatnál, melynek 179 paragrafusa van s azonkívül tízt javaslat fekszik a zöld asztalon. Hanem ki tagadhatná, a vita érdekes. Nagyon az. Minden paragrafusnál elvi diskusszió. Nem ám egy elv fölött, hanem egy tuczat elv fölött, mely minden oldalról buján tenyészik s Ghyczy terveinek és törvényjavaslatának megannyi gáncsot vet. Különben az a mulatsága, a mi Ghyczynek megvan, megvolt minden magyar pénzügyminiszternek s meglesz ezentúl is, s bizony Ghyczy is, mikor az oppoziczió nagy szorgalmú és nagy bölcseségü vezére volt, szintén nem cselekedett jobban a kommissziókban, mint teszi most vele szemben. Tisza Kálmán, midőn a pénzt kereső Ghyczynek az adófelügyelők helyett a megyei autonómia pénzügyi minákulumait ígéri s javasolja és az adószedés kérdését a megyei tisztviselők választási jogának ősi és szabadelvű szempontjából ítéli meg. De más az kormányon és más oppozíczióban lenni. Majd másként ítél Tisza is a megyerendezésről, ha belügyminiszter találna lenni. Majd csak akkor veszi észre, hogy mekkora nézetközösség van közte és Sennyey meg Lónyay között, kik a megyei tisztviselők kinevezését pártolják, mig Ghyczy és mások beérik azzal, hogy konstatálják, miszerint az országos adók adminisztráczióját nem lehet oly közegekre bízni, kiket nem az állam nevez ki s jövőre nem is ő fizet. És ezért — mert államot közigazgatás és közigazgatási közegek nélkül képzelni nem lehet — sürgeti Sennyey oly nagyon, hogy mondja meg a kormány, mint tervezi az adminisztráczió reformját, mert fél tőle, hogy az adótörvényjavaslatok az adminisztráczió szervezésének végkép praejudikálnak. .. ha a belügyminisztérium költségvetéséből két millió töröltetik s áthárittatik a házipénztárról szóló , még ezután benyújtandó törvényjavaslattal a megyékre, nincs-e ezzel praejudikálva az egész adminisztráczió rendezésének s nevezetesen annak, hogy a megyei tisztviselők mint a bíróságiak rendes, kinevezett és felelős államhivatalnokokká tétessenek ? Bizonyos tehát, hogy a szervesség hiányzik a javaslatokban s ezért fél tőlük minden árnyalat képviselője, mert a saját eszméit látja általuk veszélyeztetve. Ennek következése, hogy az adóbizottság vitái pénzügyi szempontból meddő irányt vesznek, noha később, ha az urak beleuntak a tűzijátékba, talán gyors és gyakorlati menetnek fognak örvendeni. — Csak egy dolog ijeszthette meg e tekintetben is a kormányt, s ez Tisza Kálmán ismételt föllépése és kormányellenes nyilatkozatai. Tisza jelezte, hogy az adótörvényeknél is alkalmazni fogja az appropriáczió kérdésének fölvetését, vagyis más szóval ő az új adókat megvitatja, de ennek a kormánynak meg nem szavazza, hanem megszavazza csak egy oly kormánynak, melyben ő is pártjával együtt részt vesz. Ezzel Tisza Kálmán bejelentette, hogy ő még ez ülésszak alatt meg fogja kísérteni a kormányt megbuktatni. Fog-e ez neki sikerülni, a viszonytól függ, mely a további debattok alatt a kormány és jobboldal közt létesül. Ma e viszonyt ez egy szó jellemzi: „laza“. A Parlamentárií^^budai esei esélyei azonban oly sokfélék, hogy a mai állapotokról az ülésszak további folyamára következtetni alig lehet. Tisza tudja mit akar és mit tervez, azt nem vonjuk kétségbe, de egyet ne feledjen : hogy az eldöntés nem az ő kezében, sőt nem is a parlament hatalmában fekszik, hanem egyebütt, nagyrészt a viszonyokéban. Nehogy fölidézze a vihart s aztán ne tudjon benne kormányozni. Azzal, hogy megbuktatta a kormányt s talán a Deák-pártot is fölbontotta, még nem állítá helyre az egyensúlyt, sem Magyarországnak erős kormányt nem biztosított. Azzal, hogy koalícziót tervez, még nem teremtett jó közigazgatást. Mindez csak pártpolitika, nem országos szempont. És ami tán szinte tekintetbe veendő: az adóügyi bizottságnak nem az a czélja, hogy pártpolitikát és magas politikát csináljon, — annak megvan a helye másutt— hanem hogy az adótörvényeket nemzetgazdasági és pénzügyi szempontokból megvitassa s ezzel a financziális kérdés megoldását elősegítse. Oly tárgyalások, mint az eddigiek, igen alkalmasak lehetnek arra, hogy politikusaink e bizottságban szerepet játszanak, de nem emelik a bizalmat, hogy államunkon pénzügyileg és politikailag egyhamar segítve lesz. = Az ország törvényhatóságainak legnagyobb részénél élénk visszatetszést szült azon tapasztalás, hogy a képviselőház tagjainak igen nagy része a fővárostól távol tartózkodik ff ketességének megsértésével nem vesz részt a ház tanácskozásaiban. E visszatetszésnek kifejezést is adott a képviselőházhoz intézeti fölterjesztésében számos törvényhatóság, nevezetesen legújabban Doboka-, Borsod-, Vas-, Marmaro S-, M 080 n-, Trencsén-, Nyitra-, Nógrád- és Alsó-Fehér megyék, a jászkun kerület és Három- és Miklósvár- szék. Lényegileg egészen megegyező fölterjesztéseik tartalma legjobban ki van fejezve Borsod megye kérvényében, melyből kiemeljük a következő sorokat : „Bajnosan kelle tapasztalnunk, hogy utóbbi időkben a haza érdekeire mélyebben beható fontos kérdések tárgyalásánál számos országos képviselő távol tarta magát a kürdtértől, indokolatlanul vonult vissza az ügyek eldöntésénél szavazati jogának s kötelességének gyakorlásától. Hogy e sűrűn előforduló mulasztások az országos ügyek elintézésére s a közvélemény hangulatára mily káros hatással vannak , felesleges bővebben indokolnunk. Teljes elismerésünket s hálánkat érdemlik ki a t. képviselőház azon tagjai, kik feladatukat mindenkor pontosan s hűségesen betöltik ; másrészről azonban súlyos aggodalom szállja meg keblünket az alkotmányosság követelményeinek föntartását illetőleg amiatt, hogy az országos képviselők közül számosan magasztos hivatásukról megfeledkezve, a választóközönség által bennök helyezett bizalommal mit nem törődve, kötelességeik teljesítését mellőzik. E mulasztások lehető megszüntetését óhajtván, kérjük a mélyen tisztelt képviselőházat, méltóztassék intézkedni az iránt, hogy a ház üléseiből engedély nélkül , indokolatlanul huzamosb ideig távollevő képviselők napidíjai s lakbérilletményei aránylagos részben levonassanak.A vényhatóságokban ne legyen a központi kormánynak közege, ki az állami közigazgatás közvetítésére ügyeljen, a szükséges felügyeletet azonban sokkal jobban gyakorolhatja a legtöbb esetben ugyanazon városban lakó megyei főispán. Kivételnek csak ott lesz helye, hol a szab. kir. vagy törvényhatósági joggal fölruházott városok nem egyszersmind a megye székhelyei, továbbá ott, hol az állam érdekeinek megóvása esetleg külön főispán föntartását teszi szükségessé (ilyenek Budapest, Szabadka, Versecz, Újvidék), Debreczen és Szeged, melyek részére nagy jelentőségüknél fogva külön főispán volna föntartandó. Ezen intézkedés által a közigazgatás minden hátránya nélkül évenkint mintegy 50,000 frt megtakaritás esik az állam javára “ = Az írói és művészeti tulajdonjog védelme tárgyában az osztrák-magyar kormány részéről több külföldi állammal kötendő államszerződésre vonatkozó diplomatikai tárgyalások, melyek közbenjött akadályok következtében ideiglenesen függőben hagyattak, — amint értesülünk — újabban fölvetettek és egyúttal az azok végleges befejezésére szükséges intézkedések is megtétettek. A közvetítő javaslat, melyet gr. Szapáry belügyminiszter az erdélyi CZenzUS ügyében hajlandó elfogadni, s amely — mint halljuk — a főrendek tárgyalása alkalmával meg is fog tétetni, abból áll, hogy az adóösszeg helyett a katasztrális jövedelem nagysága vétessék a választási qvalifikáczió alapjául. Természetesen ez még csak formai különbség, minden attól függene, hogy mekkora lenne a jövedelem amaz összege, amely meg fogná adni a választói jogot. Mint halljuk, e jövedelemösszeg a megállapítandónak:]!a”mi‘'min3«fil a képviselőház megállapodásától a főrendek előbbi álláspontjához, de csak közeledés. A hadi jog és szokások tárgyában megállapitandó nemzetközi egyezmények tervezete — mely a folyó nyáron Brüsselben egybegyült nemzetközi bizottság által javaslatba hozatott, amint értesülünk, a közös külügyminisztérium által a magyar kormánynak azon megkereséssel küldetett meg, hogy minekutána a tervezetben számos oly rendelkezések foglalnék, melyek az átalános nemzetközi jog körén kívül eső szempontokból bírálandók meg, — eziránt nézetét a magyar államérdekek szempontjából mielőbb vele közölje. A N. Fr. Presse ismét jelenti, hogy értesülései szerint a magyar kormány komolyan gondol a fiatal vasutak kamatbiztositéki összegének fölemelésére, mert e vasutak csak szállító eszközeik szaporítása által juthatnak oda, hogy az állampénztárt kevésbé vegyék igénybe kamatpótlékokkal. Egyebek közt a kassa-oderbergi vasútnak a miniszter állítólag 900,000 frtot ígért. E társaság törzsrészvényeinek kamatai nem fognak csökkenni, mint Berlinből jelentették, hanem legroszabb esetben is nem egészen l“/|.-kal. ” A belügyminiszter által a képviselőház mai ülésében beterjesztett törvényjavaslat a városi főispáni intézmény megszüntetéséről következőleg szól: „1. §. Az 1870. XLH. t. ez. 52. §-a akként módosittatik, hogy a vármegye főispánja egyszersmind a megye területén fekvő szabad kir. vagy törvényhatósági joggal fölruházott városok főispánja is lehet. — 2. §. E törvény végrehajtásával a belügyminiszter bizatik meg“. Az indokolás előadja, hogy „a városi főispánok intézménye, miként ezt a tapasztalást az ez irányban történt több rendbeli fölszólalás igazolja, nem felelt meg a kitűzött czélnak. Továbbá nem mutatkozik szükségesnek, hogy egy törvényhatóság területén, a gyakran ugyanazon városban a központi kormánynak két képviselője legyen. Ez okoknál fogva a városokra kirendelt külön főispánok megszüntetését a miniszter czélszerűnek tartja, de evvel nem az a czélja, hogy a városi tör= A jogügyi bizottság ma délutáni 5 órakor tartott ülésében megkezdd működését. Mindenekelőtt rövid eszmecsere folyt a bizottságnak miképen megkezdendő munkálkodására nézve a abban történt megállapodás, hogy a bizottsághoz utasított négyrendbeli tárgy, név szerint : a büntetőtörvénykönyvi tervezet, — a polgári perrendtartás, — a fizetési meghagyás és a váltótörvénykönyvi tervezetre vonatkozó, törvényegyes előadóknak, s azok érdemleges megvitatása az illető előadók jelentéseivel együtt történjék, megjegyzendő azonban, hogy ezen eljárás a javaslatok elvei utólagos megállapításának semmi tekintetben nem praejudikál. Ezen megállapodás értelmében kiadatott a büntetőtörvénykönyvi tervezet Horváth Lajos bizottmányi tagnak, — a polgári perrendtartás és az ezzel összefüggésben levő fizetési meghagyásról szóló törvényjavaslat Teleszky Istvánnak, — és a váltótörvénykönyvi tervezet Máday Sándor bizottsági tagnak. A bizottság e szerint üléseit bizonytalan időre elhalasztván, a tárgyalás megkezdését azon időtől tette függővé, amelyben az egyik vagy másik előadó egészben vagy részben jelentésével elkészült, s azt a bizottság elnökével tudatja. Az ülésen — mely már órakor eloszlott — jelen volt az igazságügyminiszter Panner Tivadar és Csemeghy államtitkár. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délután 5 órakor folytatta a vallás- és közoktatási minisztérium költségvetésének tárgyalását. Következett a középtanodai tanárképezde, előirányozva van 1875-re 34,300 írt, 1874. volt 34,800 írt; némi észrevételek után a 20 előadói tanár száma ellen, miután csak 50 tanítvány járja a tanodát, az előirányzat helybenhagyatott. Kolozsvári egyetem 75 re 197,570 frt, 74 ro 198,245 frt volt az előirányzat, tehát kevesebb 645 frttal; töröltetett a két könyvtári díjnoknak 1095 frtos tétel. A gondnok, quaestor és tanácsjegyző, kik összesen 2200 frtnyi dijat húznak, az előadó javaslata folytán egy személyben lennének egyesitendők. A miniszter ezt ellenezte, miután ezen állomások rendszeresítve vannak. Itt élénkebb vita támadt az iránt, vájjon az ország jelen helyzetében, midőn kiki áldozatokat hozni kénytelen, örökösök lehetnek-e az úgynevezett szisztemizált hivatalok. Végre abban történt megállapodás, hogy a személyes járandóságoknál 5700 frtnyi átalány levonassék. A dologi kiadásoknál átalában 16,865 frt töröltetett. Kolozsvári középtanodai tanárképezde 1875 re 16,000, 1874-re volt 15,500 frt. Miután az utóbbi évi 10 tanár mellett alig van 20 tanítvány, azon indítvány tétetett, hogy az újonnan előirányzott három tanári állomás (1500 frtban) töröltessék, végre a bizottság 1000 frtot törölt. József-műegyetem 1875-re 198,368 frt, 1875-ben volt 188,234 frt. A tárgyalás folytában különös visszatetszéssel fogadtatott a házbérre előirányzott 49,518 frt. (Ugyanis a Nagel-féle házért 43,800, a Kerkopoly-ház földszinti helyiségeiért 3000 frt, a többi házbérkrajczár és szemétbordási költség fejében ) Miután a szerencsétlen Nagel-féle szerződés mint kiemeltetett, még 9 évig tart, ezen segíteni sem lehetett. Az egész összegből töröltetett 8368 frt. Országos rajztanárképezde 875 re 39,940, 74 re 39,640 frt; az utóbbi összeg fogadtatott el. Nagy-szebeni jogakadémia 75-re 18,135, 74-re 18,285 frt, az előirányzat megszavaztatott. Középtanodák 75-re 129,971, 74 re 96,843 frt. Miután a Karánsebesen és az ország felvidékén fölállitandó gymnázium ellen az ország pénzügyi helyzete miatt több kifogás tétetett, az ezekre előirányzott 20.000 frt töröltetett. Reáltanodák 75-re 327,598, 74 re 301,655 frt; az előirányzat 316,000 frtra szállíttatott alá. Középtanodák közös költségei 75 re 10,000, 74-ben ugyanannyi, ebből szavazás utján 6000 frt töröltetett. Bábatanodákra 75-re 9225, 74-re ugyanannyi, az előirányzat megszavaztatott. Tanitóképezdék 75 re 319,637, 74-re 335,503 frt töröltetett 4631 frt. Tanító nőképezdék 75-re 156,752, 74 re 128,820 frt, ezen 27,932 frtnyi többlet ellen kifogás tétetett azon okból, mert az ország mostani helyzete új képezdék fölállítását nem engedi. (A miniszter Győrött és Kassán új tanítónőképezdék fölállítását javasolja.) A bizottság többsége e kérdésnek függőben hagyását határozta azon esetre, ha netán utóbb nagyobb megtakarítások lennének eszközölhetők. A tanitóképezdék közös költségeire i 1--1---xk ín A QA JiX/iíüQ. Torna póttanfolyamokra előirányzott 20.000 frtból 5000 frtot töröltetett. Tanitóképezdei tanárjelöltek kiképzésére előirányzott 2000 frt töröltetett. (74-ben 5000 frt szavaztatott meg e czimen.) A budai polgári iskola tanítóképezde 75 re 15,350, 74-re 15,350 frt; a budai polgári iskola tanítónőképezdére 75-re 8900 frt, 74-re 8500 frt, ez utóbbi összeg szavaztatott meg. Népnevelési szükségletre előirányzott 960,000 frt, 74-re 929,900 frt, az előirányzatból az előadó 100,000 frt levonást ajánl, a bizottság azonban a törlést 160,000 frtban állapítja meg, s ennek folytán Győrött és Kassán két tanítónő képezde fölállitását engedélyezni, mi által a fentebb függőben hagyott kérdés eldöntetett. A „magasabb erkölcsök" birodalmából. Berlin, november 3. Arnim gróf, mióta szabad lábon áll, sokkal jobban érzi magát, betegsége, amely kibocsátatásának A REFORM TÁRCZAJA. Vasárnap. [Az evésröl.] (Kecskeméthy Aurél barátomnak.) Budapest, november 7. Enni vagy nem enni — Ez itt a kérdés ! Dicséretre, vagy legalábbis elismerésre méltó azon elszántságom, hogy olyan perczben, midőn az ínséges bizottság ülésez, meg az adótörvényjavaslat rémalakja kísért minden konyhán, az evésről akarok szólni; arról például, hogyan szeretem a zöld babot, a borsikát vagy a jubezombot. Talán jöhet nap, midőn, mint a lovagkor aranyos romantikájáról, a bánatos emphasis egy nemével fogunk megemlékezni a hajdan dicső konyháról is, az ízes múltnak csontjain rágódva s egy lehanyatlott időszak szegett szárnyának hegyét szopogatva. _ Dante szerint az az igazi boldogtalanság, midőn keserves napokban jut eszünkbe az egykori jólét. Engedje meg a nagy olasz, hogy a megszorított , minőségileg is vékony menü sorai közt betűzvén, épen a kedves visszaemlékezésben keressünk némi kártalanítást a Ghyczyben boldogult dús választékú hazai étlapért. Szakítsuk a jelen virágait. Jöhet éra, amidőn nsgyehető Magyarország a takarékosság Banting-kurájában sanyargatva magát, nem fog többé fuladozni enzsirjában s megfogyva bár, ha törve nem is, él majd nemzet e hazán. Csak az a kérdés, miből? „Utálom a könyvek és prédikátorok vastag morálját“, mondja Karr. S vele együtt teljes szivemből utálom én is azon nagyképü téritőket, kik az erényt oly magasra tartják, hogy bizony megvigasztalódunk rajta, ha el nem érhetjük. ,,Non licet omnibus adire Corinthum.“ Tehát ne menjünk Corinthusba mi, kik Abderában is jól érezzük magunkat. A legtöbb ember úgyis csak utánozza, de nem követi az erényt. Aki mai nap magánhasználatra öblös sisakot , széles pánczélt árulna, melyben fejünk, testünk csak úgy lődörög s az olyan kardot, melyet két karral sem bírunk fölemelni, azt bizony még akkor sem vennénk meg, ha maga Vulcanus kovácsolta, maga Minerva rajza szerint czizel hozták volna is. A forgalomban levő rézpénzen kapsz zsemlyét; kérdés, a Titus arczélével diszeskedő ezüstpénzért adna-e a sütő? Az embertől csak emberi munkát szabad követelni ; az igazi erkölcs ismerje el a gyarlóságot és szenvedélyt. Ám igazgassa azután [és tisztítsa meg a földi salaktól — de ha kitépi, magát a fát is ledönti vele. Ha van is patak, azért a csatornát nem okos bedugni. Az ember saját görgeségeire és szenvedélyeire úgy rápazarolja minden elnézését, hogy a más fia gyöngeségeinek és szenvedélyeinek nem is jut már belőle. Azelőtt valóságos megvetéssel beszéltem a gourmandiseról mindazon perczig, hogy Brillat Savarin pompás könyve, „Physiologie du Goül“, akadt kezembe. E perczig a gourmandiseban (nincs rá magyar szavunk) a legbrutálisabb, a legönzőbb, a legalantibb szenvedélyt láttam . Brillat Savarin olvasása után reszeltem, szinte pironkodtam érte, hogy nem vagyok gourmand. Valóban, ha az ember annyi finomságot, elmésséget, vidámságot és bölcseséget talál egy professzionátus gourmandban, sajnálja, hogy az asztal gyönyöreinek élvezésére nincsen elég képessége. Olybá vesszük, mintha valami testi fogyatkozásunk volna, mintha érzékeinkből hiányoznék egy ; s ha e testi fogyatkozásunk nem is akkora, mint a világtalanság vagy siketség, bizonyos tekintetben rövidlátók és nagyothallók vagyunk mégis. Azon gőg, mely abból származott, hogy nem vagy gourmand, körülbelöl hasonlít azon buta hiúsághoz, mely, mert arany szemüveget hord, lenézi azt, ki nem szorult a pápaszemre. Nincs-e meg mindnyájunknak a maga gourmandiseje ? Nem kéjeleg-e mindegyikünk a színben és illatban ? Nem e gourmandise, ha az alkony ragyogványaiban gyönyörködöm ? Vájjon a zene nem billenti e ki nyergéből a józanságot, nem olvasztja-e meg az értelem fagyát ? S mámoritó hatása alatt nem esik-e meg rajtad, hogy szűk neked a mindennapiság gyalog ösvénye, a realitás országutja, — szóval, hogy „kicsi neked ez a ház ?“ Tudom azt is, hogy a nyalánkság falánksággá nőhet, s hogy ez a torkosságba csap át. A rómaiak vomitivuma egész undokságában mutatja, a szenvedély hogyan fajul dobzódássá. Bizonyára, azon császár, ki halait rabszolgáinak testével hizlaló, melyet földarabolva hintett a medenczébe, messze túlhajtott az asztali örömök határán. De azon római gourmet, hi izéről legott fölismeré a Tiber torkolata körül halászott pontyot s jól megtudá különböztetni attól, melyet a két hid között fogtak — a ki megérzé, melyik liba hízott ócska, sajtolt fügén s melyik a frissen — az ily finomra nevelt ízlelésben semmi visszataszitó. Az ilyen müvelt ing van oly nemes orgánum, mint azon karmester füle, ki százötven zenész hangversenyében meginti a nagybőgőst, mert a hüvelyk- B nem a mutató ujjával szorítja le a d-hurt? Mily nemes idegzet az, mely ize után meg tudja különböztetni a perigordi szarvasgombát attól, mely a Haute-Provenceban, Bugyben, a Bourgogneban a Dauphinéban vagy Piemontban terem! De ne a szarvasgombáról! Az asztali élvek ezen „fine flture"-je iránt lelkesülni nem érdem. Az ép és jószerkezetű ing élvezni fogja a bablevest is. A te autoritásodra hivatkozom, a midőn ily vakmerőséget látszom állítani. A jó bableves jobb a rész turtlesoupnál. Nem csupán anyagja válogatja, hanem az elkészítés mikéntje is. Hogy a bablevesről szóltam, eszembe jut a magyar konyha. Dicsekedünk vele, hogy a világon a legjobb. Minden esetre; legjobb nekünk. Valami ázsiai van e fölfogásban, mely a nőt is annál szebbnek tartja, mentül kövérebb. Az idegen eleinte rázkódva úszik velünk azon zsírtengerben, mely ételeinket átjárja s szájához kap az igazi paprikás Sus első falatjánál. Csakhamar megszokja azonban, ha köztünk él, sőt kitűnőnek is találja idővel. De azért honi konyhánkat mégsem lehet kimenteni a bujaság s túlzott fűszerzés vádja alól. Ami zsiros, az még nem szubsztancziózus; ami leves, az még nem szukkulens. Azonban: őseinknek nyereg alatt puhult ló-steakje óta máig nagyot haladtunk , s valamint a magyar viselet is megmaradt magyarnak, jóllehet nem tigrisbőrt lobogtat vállán a késő unoka, sem tehénbőrnadrágba nem bujtatja lábaszárát, azonképen a magyar étel is, bár nem tábori tűz mellett tőr már, eredeti és jóízű. Mindaz, aki életében nem evett halászlét, gulyásos húst, fordított kását, tarhonyát, töltött káposztát, turéslepényt és csuszát, az bizony ugyanennyi élvezettel szegényebb. Van olyan két „különlegességünk“ (magyarul speczialitásunk), melylyel külföldön ember nem is él s csak a hízásra szánt állatok elé kerül: — ez a tök s a kukoricza. Pedig a jól fölszerelt tökkáposzta s a selymében főtt csüves kukoricza izes volta fölötte áll minden dicséretnek. A kovászos uborka, (a nemzeti magyar czitrom, ha a csüves tengeri a nemzeti magyar ananász,) csak néhány év óta részesül a bécsiek elismerésében, kik addig a „sós uborkát“ vallották savanyúnak. Legnagyobb elterjedésnek örvend a gulyásos, alias „gollasch“, míg a „hergeli” alig hatott el Budapest sorházi konyháinak gőzköréből a külföld areopágja elé. „Gollasch“-t nem csak Bécsben, de Münchenben, Kölnben, Hamburgban is főznek már, hol „Ungarfleiseb“ név alatt kísért, vastag pépben rekedet s feketéllik a köménytől. Ez is úgy járt, mint a „huszár,“ mely csak névben származott ki az ország határain túl. Tiszta eredetiségben csak a „magyar nemzeti bajuszkene“ kerül a külföldre. A olyan kölni gulyásos után méltán tarthat bennünket barbárnak a német, nyílván az a rut kotyvadék, melyet mártásul ráeresztett a pállott busdarabokra, képezi azon forrást, melyből adatait meríti sok alapos doktor, midőn magyar állapotokról ir. Egy ízben vendége voltam egy német családnak. A kedvemért csináltak paprikás csibét, szakácskönyv nyomán. Óvatos voltam s a gyanús kabarékból keveset szedtem tányéromra. Barnapiros leve már előre nyugtalanitott, de nevelt vendég létemre, kit hazai étellel tüntetnek ki, egy falatot bekebeleztem. Irtóztató volt. Eczettel föleresztett lőpor a kéksav lehetett benne. Majd fölvetett. A nyelvemet, éreztem, hogy lepi el egyszerre száz apró hólyag. Lélekzetem elszorult. Szemem könybe lábadt s hangosan csuklottam; de tanult emberséggel csak legyűrtem a rettenetes falatot. Ekkor látom, hogy a többiek hozzá sem nyultak a madar csibéhez. — Valóban bámulom idegeit, mondja hízelgő nyájassággal hozzám fordulva a gazdasszony, lássa, mi képtelenek volnánk ilyesmit enni. Hanem ugye, hogy jól is van elkészítve a Fbongroise. Jó német szóval oda kívántam őt szakácskönyvestül, mindenestül, a hol az a Cayenne-bors terem, melyben a csikét meghempergette. Északon meg az édes iránt tapasztaltam erős hajlamot. A fredensborgi (dán királyi) nyaraló mellett az ezromi tó padján, harmadmagammal egy előkelő kopenhágai családnak voltunk elragadó szívességgel látott vendégei Sok apró jelből látszott, hogy a híres dán vendéglátás ki akar tenni magáért. Bekezdőnek ettünk édes szardinát. A leves, mely ezután következett, czukros volt; a bus, a burgonya, a spenót, a kenyér, mind, mind édes volt az émelyig. Mennyit adtam volna egy kis puskaporos, cyanicális paprikás csirkéért! A jó az ételben sokszor a faji dispoziczión fordul meg, vagy égalji dolog. Hildebrandt, midőn egy ötvenfogásos, bő japáni ebédre volt hivatalos, félénken szedett az ételekből s csakis olyanokból, melyekre ráismert, hogy ez tyúk, récze vagy hal. A többi, titkos mártásokban bujkáló kommedencziákhoz nem is nyúlt, pedig ugyancsak biztatták. Főleg egy pompás giliszta-pástétommal, melyet különös kedvezésből maga a gazda tépett föl előtte saját körmüleg. A vendég megrendült, mig a többi az ujját megszopta a kedvencz étel evése közben.[Ki tudja, nem-e pompás ize volt a giliszta-pástétomnak? Mily szertelen éhség vagy eszeveszettség bánthatta azt, a ki első ette meg a rákot, osztrigát, békát vagy csigát! Egy rut, barnazöldes, iszapazinü nagy bogár, mely maga is féregből táplálkozik — és gyöngéd fehér busa által elragad. Kagylóban vonagló, nyálkás kölöncz, melyet élte virágjában nyelsz el, mint fecske a legyet, s még meg is csemcsegteted utána a szádat ! Egy rut, dülledt szemű, nyirkos, ragadós bőrű hüllő, gyermekek és hyszterikus nők réme — s kirántva vetekedik a gyöngéd csibehussal. Vagy azon csont és borda nélkül való, meztelen kocsonyadarab, mely nedves nyomot hagyva maga után, mászik levélről levélre — s tormába ütögetve részün bekspod .... Mennyivel különbek ezek a japáni giliszta-pástétomnál? Lám a franczia chasseur is, kinek bajor gazdája rák helyett leforrázott tücsköt adott vacsorára, mily jóízűen ette meg a szokatlan bogárkákat, azon hiszemben, hogy ere vettek.. Hagyján az emberi étvágy azon nehéz megpróbáltatását, midőn — mint a legutóbbi párisi ostrom alatt is — a patkány kotlett és kutya-gigát járta. A szép madame Thénieux, kinek restaurantjában oly felséges kis dinereket lehetett kapni, sírva panaszlá nekem harmadéve: „oui, monsieur! Telle, que vous me voyez, j’ai mange du ethien et du rat!“ Pedig nem is tartozott a „bouche inutile“-k sorába. Vannak emberek, akik azért esznek, hogy éljenek — s vannak olyanok, akik élnek, hogy egyenek. Mindkét species egyaránt érdemetlen arra, hogy foglalkozzam velők, lm, az elmés Brillat Savarin, a munkáját megelőző aforizmákban, e dofinlczióval hint kellemes derűt a kérdésre: „A teremtő, rászoriíván az embert, hogy evés által gondoskodjék életéről, az étvágy által hívja föl erre s a gyönyör által jutalmazza meg.“ S hova lenne az emberi nem, ha szaporodásáról is nem a legédesebb ösztön gondoskodnék ? Az éh , a szerelem — ez tartja fen a világot, mondja Schiller. Az, aki csak azért eszik, hogy éljen, ki válogatás és ítélet nélkül hányja magába az ételt, ki arra képes, hogy mig eszik, még közben olvasson is, vagy „gondolatokba mélyedve“ addig egyék, míg lélekzete elszorul: hasonlít ahhoz, ki a hegyban nem lát egyebet nagy dudornál, a virágban fűnél s a folyóban víznél, föltéve, ha egyátalán észreveszi a „vidéket“. Ez a „gondolkozó“ férfiú, aki sokkalta nagyobb elme, semmint azzal is foglalkozzék, amit eszik. —