Reform, 1848. április-augusztus (1. évfolyam, 1-31. szám)

1848-06-11 / 20. szám

— 156 — minthogy a monarcha, magában véve az államegyetem képviselője. S csak mint ilyen bírhat királyi hatalommal. Aztán az egyes ember igen ki van téve környezete’ befolyásának, — és a királyt, legjobb, legszentebb akarata mellett is alacson, csalárd tanácsadók félrevezethetik — és a nép’ java egyes személyeknek eshetik áldozatul. Szükség tehát, hogy létezzék egy közvetítője úgy a királyi mint népi érdekeknek. A minisztérium. — Ez nem arra való. Ez végrehajtó hatalom , tehát nem bírhat egyszersmind törvényhozóival is. — Kell tehát lenni egy háznak, mely a nép elemeiből állva, hatalma és jogánál fogva a király és nép között álljon, hogy úgy az elsőnek mint utóbbinak jogait egyenlőn óvja. E felsőház minden évben újra választatnék az alsóházból, és állana annak átalános többség által választott egyhatodából, a mostani képviselőszám szerint (a volt Erdélyt is beszámítva) 74 tagból. Ezekkép alakult felsőház elé jőnének meghányás végett az alsóház minden határozatai, joga lenne azokat visszautasítni vagy egyszerűn módosítani. Mind a visszautasított, mind a módosított javaslat az alsóházban még egyszer vita alá kerül. Ha ez a visszautasítás vagy módosításba bele nem egyezik, akkor a két ház közös ülésben egyesül és együtt tanácskozik a törvényjavaslat fölött. Ha ez egyesült ülésben a javaslat szótöbbséggel elfogadtatik, akkor az mint törvény egyenesen királyi szentesítés alá bocsáttatik. Ámde a királyi hatalomnak is módosíttatni kell e tekintetben. Ennek csak annyira szabad legfölebb terjedni, hogy két egymásután következő évben gyakorolhassa vétóját. Ha valamely törvényjavaslat a harmadik évben is átalános szótöbbséggel keresztülmegy, akkor az törvénynyé vált, s többé királyi szentesítésre szüksége nincs. Minthogy föl nem tehetni, hogy az országgyűlés oly nagy szótöbbséggel következetesen ragaszkodjék egy törvényjavaslathoz, ha az a népnek valódi üdvös javára, tehát a közállam boldogságára nem szolgál. Ezzel a király' jogai legkisebb csorbát sem szenvednének , minthogy a király akarata sohasem lehet egyéb, mint népe' javát előmozdítani. Ha tehát látja, miben központosul a népakarat' többsége , maga sietend az oly törvényt szentesíteni. — Alkotmányos országban pedig fődolog, hogy minden önkénynek, minden népjogmegtámadásnak törvényes gát emeltessék. A király tehát oly törvény által, mely neki csak a népakarattak gyorsabb s határzottabb megismerkedését eszközli, magát sértve nem érezheti, ha csak az állam’ java iránt nem közönbös — mit valódi királyról nem gondolhatni. A törvényhozótest ily organizálása által egység eszközöltetik a törvények’ hozatalában ; semmi sem fogna történhetni, mi a nép valódi kivánataival ellentétben állana. És ez czélja minden alkotmánynak. Budapest, jun.’ 7. Politikánk Ausztria’ irányában. A szabadságérti harcz Ausztriában mind bonyoltabb, mind hevesbbé kezd válni, — végre véressé leszen. Vér szabadságért! A legdrágábbat a legdrágábbért! — A reactionarius camarilla perse máskép gondolkozik. Ott a szabadság’ neve féktelenség, ott a szabadság nem egyéb, mint a fosztogatás, rablás, anarchia s végképi államfeloszlás’ szövetségese. E vakbiltól (‘bogulva a camarilla minden erővel igyekszik a szabadságért lángoló Ausztriát — s élén Bécset — elnyomni. Azt hírlik, hogy szándéka fegyveres erővel is véget szakítni a szabadságösztön’ lábadozásainak. Fegyveres erővel régi bilincseire verni e népet, s oda vinni, hogy a polizei és papi nyomás alatt újra mindattól megfosztassék, mi egy népet boldogíthat. — Lehet-e, sőt szabad-e ezt tűrnünk? Állásunk súlyos. S valóban minden diplomatikai erőnket össze kell szednünk, hogy fölléptünk által a pragmatika sanctiót meg ne sértsük. Az osztrák kabinet a mi minisztériumunkkal szemben mindig az osztrákok lázadását fogja emlegetni, minisztereinket igyekrend arról meggyőzni, mikép az osztrák a legszabadelműbb institutiókat nyerő, s most mégis elégedetlen, mikép az osztrák oka annak, hogy a csehek oly hevesen mozognak, hogy a csehek egy szláv birodalom alapításának gondolatára vetemültek. Magát igen szerencsétlennek fogja tettetni, hogy ismert nagylelkűségünket megindítsa — sőt tán épen hogy felszólítson fegyveres segélyt nyújtani neki, a végre, hogy azt a féktelen osztrák népet, mely szabadsága által az egész birodalmat veszélylyel lényegére, eszére térítse. — Eszünkbe juttatandja a dicsőséges moriamur pro rege nostro-t; ámde szabad-e minden rábeszélésekre hallgatnunk, szabad-e fegyvert ragadnunk nép ellen, mely nem császárja ellen, ki a mi királyunk, hanem a szabadság mellett kelt föl, megrázó, hódító lelkesedéssel, hogy megbuktasson egy camarillát, mely egyenlő ravaszság és alávalósággal rablá el tőlünk egyik törvényes szabadságot a másik után ? Mi lesz belőlünk, ha azon camarilla győzni találna? Valamint most Ausztriában megkísértő minden lehető módon megbuktatni a szabadelvű minisztériumot, nálunk is megkísértendi azt. Nem szünend meg, mint eddig tévé — a nemzetiségeket egymás ellen bőszíteni. Testvért testvér ellen , fiút apa ellen lázítani, csakhogy a régi igazgatást visszaállítsa. E camarilla nem oly ostoba, hogy be ne látná, miszerint a nép’ szabadságával az ő bünteljes uralkodásuknak vége van. Az fájni fog a camarillának — de ki tehet róla. — Ha a népek eltűrnék is — a korszellem mégis megfojtaná őket ... A korszellem többé nem tűr jezuitikus bűnösöket népelnyomokul. Ausztria tehát teljes jogában van, ha fegyverrel kezében kész kikergetni országából azokat, kik okai voltak századok ótai rabszolgaságának és pénzügyi tönkrejutottságának. Bármit mondjon a camarilla — Ausztria erőhatalommal teszi azt, mit mi eszméink által tenni czélozunk. Nekünk nem kell zsarnokság, nem kell absolutismus, nem kell gyalázatos önkény többé. Egy Kolowrat, egy Bombelles’ csillaga letűnt már. — Ily emberekért a sorompókba lépni annyit tenne, mint szégyenbélyeget sütni liberalismusunkra, annyit tenne, mint hazánk’ esküdt ellenségeinek emléket emelni kivívott szabadságunk’ gúnyára. Sőt ellenkezőleg, diplomatiánk’ feladata mindent elkövetni, hogy a királyt az osztrák népek valódi ügyállása iránt felvilágosítsa. Kötelességünk nem csak tiszteletet szerezni magunknak, hanem minden idegen népnek is — név szerint ha az szabadságáért néhány udvaroncz ellenében kel föl.