Reform, 1996. január-április (9. évfolyam, 1-17. szám)
1996-04-30 / 17. szám
BELFÖLD A kelet-európai rendszerváltás ifjúsága nem az eltökélt forradalmárok nemzedéke volt. Szavakban még néha felidézhették a Saint-Just-i radikalizmust és elszántságot, de intésükre nem zuhantak le a bárdok, ők maguk sem akartak Ügyért, Hazáért, Emberiségért mártíromságot vállalni. A civil társadalom csak politikai jelszó, a jövő a polgári társadalomé: a polgár az, akinek vagyona van, s ez a vagyon adja személyes méltóságát és tartását. Tőle pedig mi sem áll távolabb, mint a forradalmi lobogás. Hiába, nehéz lenne barikádra vezetni a népet olyan zászló alatt, amelyen Margaret Thatcher vagy Ronald Reagan képmását lobogtatja a szél. Nagy Imre újratemetésén, 1989. június 16-án Orbán Viktor a magyar ifjúság nevében hívta tetemre a szocializmust s annak negyven évét. Nemzedéke eltékozolt ifjúságát, a kilátástalan jövőt, a szabadság hiányát kérte számon. A múlttal való szellemi leszámolás, az apák esendő bűneitől való végleges búcsú minden új generáció szájából hatásos. A beszédnek óriási sikere volt, Orbán Viktor nélkül nem lehetett többé elképzelni a „jobb magyar jövendőt”. Néhány fanyalgónak persze túl profi, túl jól időzített, túl kimunkált volt ez a beszéd. Kifogásolták, hogy Orbánnak nincs joga egy egész generáció nevében szólni, hiszen a KISZ is ezt erőltette. S aki unja a banánt, nem biztos, hogy szereti a narancsot. A tárgyalásos forradalom robotos napjaiban kiderült: Kelet-Európa ifjú hőse nagyon is ott akar lenni annál a kerekasztalnál, ahol a „kicsit sárga, kicsit savanyú” magyar narancsot gerezdekre bontják. S tudja: a bűntelen nemzedék erkölcsi és politikai tőkéje hatalommá s pénzzé váltható át. Persze azzal nem számolt a Fidesz, hogy mi kelet-európaiak túlságosan provinciálisak és szegények vagyunk, s olyan hatalmat szeretünk, amely a mi képmásunkat hordozza. Az ifjú Napóleon tanult olyan szorgalmasan, ahogyan Orbán Viktor. A „népből jött”, de a jogi karon az agg professzorok korán megcsodálhatták az ifjú oroszlánkörmeit. Orbán Viktor a Bibó István Szakkollégium egyik alapító atyja, s a Fidesz bölcsőjét ez a szakkollégium ringatta. A kiválasztottak ezoterikus iskolája volt ez. Szakismeret, vitakészség, tudás: a szellem csakhamar egy folyóiratban (Századvég) ölt alakot. E tudásra van piac is, külföldi ösztöndíjak s kutatóállás segíti felkészíteni a tudomány ifjú yuppiját a kreatív életre. A várakozásokkal ellentétben a hatalom nyílttá lett városát 1990-ben nem sikerült menetből meghódítaniuk. A Fideszt csodálták ugyan, de radikális liberalizmusa riasztott is, szívesebben könyvelték volna el a liberális Nagy Testvér ifjúsági klubjaként. A pártnak 1990 után már az új előítéletekkel kellett megküzdenie. Folyamatosan vezetik a népszerűségi listákat, szakértelmük tapintatlanul erős, megnyerően beszélnek az ország dolgairól. Igazmondásra és cselekvésre ösztönzik a kormányt. Míg az SZDSZ a jövőre tekintve szorgosan élesztgeti szociális lelkiismeretét, a Fidesz nem követi. Orbán a liberális gazdaságot propagálja, a liberális szövetséget építi. Profizmusuk ellenállhatatlan. Antall József a jövő reményét fedezi fel benne. Amikor azonban a Fidesz a nyugdíjasok ellen szavaz, a nagymamák párás szeme villan egyet. Kiderült: a radikális liberalizmus és a választási profizmus idegen errefelé. A narancsos szimbólum egy új világ üzenete, de nekünk itt kell élni. Orbán előremenekül: a hatékony párt igézetében vezéri szerepbe merevedik. Míg néhány alvezére kitart mellette, Fodor külön útja fényes karrierhez vezet. A választási vereségben Orbán magára marad. De megrázza magát. Nagykorúsított pártjával (Fidesz-MPP) polgári szövetség összekovácsolásán dolgozik. De végül itt is kosarat kap: míg a Nagy Testvér balkézről (néha szégyenkezve kicsit) a házasság biztos révébe evez, a felkínált jobb kéz üresen marad: a menyasszonyok még gyűjtik a kelengyét, a menyegző még odébb van. Thoma László Sem rokona, sem boldog őse ZSOLDOS PÉTER KARIKATÚRÁJA ne reform FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP