Reformátusok Lapja, 1990 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-07 / 1. szám

4 400 éves a Vizsoly Biblia A szellemi nyitottság évszázada Beszélgetés a reformáció koráról Az elmúlt négy évtized hazánkban nem kedvezett bizonyostudományoknak. Ebben az időszakiban ritkaságszámba ment, ha valaki például egyháztörténet kutatására szánta el magát, hiszen az nem volt „elismert” tudományág. Nem csoda hát, ha a jelentéktelenné sorvasztott, igazi fontosságát csak mostanában visszanyerő területtel e korszak „gyermekei” közül mára csupán néhányan foglalkoznak. Egyikük: dr. Szabó András. Végzettségét tekintve ő sem egyháztörténész. 1978-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar—latin szakán szerzett diplomát. Egy évig könyvtáros az aszódi gimnáziumban, 1979-től egy évtizeden át az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában dolgozik, magyar és nemzetközi egyháztörténetet kutat. Közben, 1982-ben egyetemi doktori címet szerez. 1984—1987 között tudományos továbbképzési ösztöndíjjal az MTA Irodalomtudományi Intézetében van. 1989 januárjától a Ráday Gyűjtemény tudományos munkatársa. Hogyan is kezdődött? — A családi háttér, az indíttatás meghatározó volt. Édesapám dr. Szabó Andor hencidai lelkipásztor, öten vagyunk testvérek, mindnyájan a Debreceni Református Gimnázium diákjai voltunk. Később sokat jelentett számomra, hogy az egyetem magyar szakán kiemelt szerepet kapott a XVI. század irodalma. Ott köteleztem el magam végleg e terület mellett. Egyetemi éveim alatt fordítottam le latinból Szenei Molnár Albert naplóját, ami 1976-ban a „Szenei Molnár Albert válogatott művei” című kötetben látott napvilágot. E fordításom később Erdélyben is megjelent. Miért éppen a XVI. század? — Ez a század: a középkori Magyarország utóvirágzása. Mind egyház-, mind irodalom- és művelődéstörténeti szempontból sokkal színesebb, izgalmasabb, mint a későbbi évszázadok. Gondoljunk csak arra, hogy ez a század a reformáció, a könyvnyomtatás elterjedésének, a magyar nyelvű irodalom megjelenésének ideje. Az akkori szellemi nyitottság csak mintegy 150 évvel később folytatódik. Voltak-e olyan területek, amelyekkel kiemelten foglalkozott? — Károlyi Gáspár alakja és a Tiszáninnen vidéke. Ez utóbbi „feltérképezése” Károlyi-kutatásomból „nőtt ki”. Károlyi Gáspár szakdolgozatom, s később doktori disszertációm témája volt. Utóbbit az ELTE Régi Magyar Irodalmi Tanszéke kiadta. 1981-ben a Vizsolyi Biblia hasonmás kiadásához kísérő tanulmányt írtam. Három évvel később a Magvető Kiadónál jelent meg „Károlyi Gáspár, a gönci prédikátor” című kötetem. Károlyi-kutatása során mi mindent tanulmányozott át? — Károlyi életrajzát, Biblia-fordítását, s a korszak egyház- és művelődéstörténetét, amelyben élt. Hogyan készülhetett el Károlyi Biblia-fordítása? — E munkája során Károlyi egyrészt azokat a Biblia-részfordításokat használta, amelyeket korábban mások készítettek, másrészt a humanisták latin nyelvű kiadásait, s persze előtte állhatott az eredeti héber és görög szöveg. Ugyanakkor a Biblia előszavában Károlyi utal arra, hogy a fordítást munkatársakkal együtt végezte. Károlyi aktív lelkipásztor, abaúji esperes volt. Egész embert kívánó szolgálata mellett aligha képzelhető el, hogy három év alatt készült el munkájával. Ez az idő valószínűleg az egybeszerkesztésre vonatkozik, amit valóban egymaga végzett el. A Károlyi Bibliát 1590-ben, 400 esztendővel ezelőtt adták ki első ízben. Mivel készül az évfordulóra? — Előadások megtartására kértek fel Budapesten egy közös egyházi—világi szervezésű konferencián, valamint Göncruszkán és Göncön. Az évforduló alkalmából a Zsinati Iroda emlékkönyvet ad ki. Ebbe a kötetbe írtam egy tanulmányt, amelyben azok az adatok is benne lesznek, amelyek a Vizsolyi Bibliával kapcsolatosan 1984 óta kerültek napvilágra. Milyen módon dolgozza föl a tiszáninneni terület egyháztörténetével kapcsolatos kutatásainak eredményeit? — Most adtam be kandidátusi disszertációmat, amelynek témája: A késő-humanizmus irodalma Sárospatakon 1558—1598. Melyek az ön tudományos kutatásainak főbb módszerei? — A reális láttatáshoz meg kell ismerni, hogy a kutatott időszakban mi hogyan történt. Sajnos, sok utólagos belemagyarázást látok a mai és a múltbeli szakirodalomban egyaránt, amit el lehetne kerülni. Mire gondol? — A kutatónak minden más előzetes elgondolástól függetlenítenie kell magát. Mindig a tényekhez kell visszanyúlni. Figyelembe kell venni az elődök munkásságát, de kritikátlanul semmit sem szabad elfogadni, hiszen mindenkinek a munkájában van bizonyos hibaszázalék. Arra kell törekedni, hogy ez a lehető legkisebb legyen. Véleménye szerint miért vállalkoznak egyre kevesebben tudományos kutatásra? — Hogy a saját szakterületemnél maradjak: ahhoz, hogy valaki egyház- és művelődéstörténeti kutatásokat végezhessen, elengedhetetlen a latin és/vagy a német nyelv ismerete. A magyar nyelvoktatás helyzetét ismerve, az egyik magyarázat valószínűleg ebben rejlik. Azután jó évtizede, úgy kezdhettem egyáltalában egyháztörténettel foglalkozni, hogy az a terület, amit kutattam, az irodalom-, az egyház- és az iskolatörténet határterülete volt Nem szólva az elismertség hiányáról, amire mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az egyháztörténészek az elmúlt évtizedekben egyáltalán nem kaphattak önálló fórumot... Mi lehetne a megoldás? — Elsősorban az egyetemek közötti „áthallgatás” engedélyezése. Az, hogy a történelmi érdeklődésű teológiai hallgatók járhassanak történelmet hallgatni és viszont teológiai érdeklődésű, egyháztörténet iránt is fogékony történelem és irodalomszakos hallgatók látogathassák a teológiát. Tudom, hogy ma már lehetséges ilyesmi. A hangsúly most már ennek és az eddiginél magasabb színvonalú nyelvoktatásnak az általánossá tételén van. Min dolgozik most, itt a Ráday Gyűjteményben ? — Feladatom régi magyar könyvek gondozása. E mellett a Ráday Gyűjtemény Évkönyvének végső formába öntésén dolgozom és rám vár a következő évkönyv szerkesztése is. S a tervei? — Svájci kutatómunkám során sok érdekes levelet találtam. Egyebek mellett egy baseli professzor, Johann Jakob Grynaeus (1540— 1617) magyarországi levelezését, s a XVI—XVII. század fordulóján azokkal váltott levelet, akik annak idején a svájci reformációhoz vonzódtak, például sárospataki tanárokkal. Ezekből a levelekből számos, eddig ismeretlen adatot tudtam meg Patakról és a kor egyháztörténetéről. A Grynaeus-levelezés még az idén megjelenik a szegedi egyetem régi magyar irodalmi tanszékének gondozásában. Ugyanakkor számos egyháztörténeti vonatkozású levelet találtam a kassai levéltárban, ezek kiadatását is tervezem. Kutatásaim során valóságos adathalmaz gyűlt össze, ezt szeretném még bővíteni és rendszerezni. Továbbá összeállítani egy, a XVI. századi magyar református értelmiségről szóló gyűjteményt, adattárat. G. Nagy Ágota Nem volt hiábavaló az áldozat Közös protestáns,katolikus felhívás imádságra A romániai forradalom kitörésekor, december 22-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Kar az alábbi közös felhívást adta ki: „Az elmúlt órákban Romániából érkező hírek mindnyájunkat avval a reménységgel töltenek el, hogy ennek az országnak népei számára is megnyílt a szabad és igazságos élet útja. Ezek az események igazolták, hogy nem voltak hiábavalóak amúlt szenvedései, főleg az utóbbi véres napok életáldozatai. Megerősödtünk abban a hitünkben, hogy a Mindenható Örök Isten, a történelem Ura, meghallgatta imádságainkat. A Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa együttérzéséről és szolidaritásáról biztosítja Románia sokat szenvedett népeit. Mindnyájan együtt imádkozunk a tragikus események elhunyt áldozataiért és gyászoló hozzátartozóikért. Hisszük, hogy az a reménység, amelyért oly sokan életüket áldozták, Isten kegyelméből minél teljesebben és hamarább megvalósul.” A felhívás további részében arra kérték a papokat, lelkészeket, gyülekezeteket, hogy a karácsonyi ünnepek során ,-saját egyházuk rendje szerint imádkozzanak sokat szenvedett testvéreikért, és azért, hogy Isten adja meg a békés fejlődés ajándékát és az emberi jogok érvényesülését Románia egész népének, az ott élő magyar és más nemzetiségű testvéreinknek.” toRMÁMOKIM „Bűnbánatot kell gyakorolnunk” A Keresztyén Békekonferencia nyilatkozata A KBK 1989. december 16-án Prágából az alábbi nyilatkozatot adta ki és küldte el szerkesztőségünknek közlés céljából: „Tekintettel a Kelet-Európában végbemenő gyors és radikális változásokra, a Keresztyén Békekonferencia vezetősége kötelességének tartja néhány alapvető nyilatkozat megtételét. A béke iránti keresztyén elkötelezettség és a békéről való keresztyén bizonyságtétel indítékainak alapjai változatlanok. Ezek mindig Jézus Krisztus evangéliumában és a bibliai üzenetben gyökereznek, és rájuk most is érvényes, hogy „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsidókhoz írt levél 13:8). „Ő a mi békességünk” — ahogy Pál apostol mondja (Efézusiakhoz írt levél 2:14). Ö volt és ő marad a békességszerző, aki ránk bízta a világban a békéltetés szolgálatát, „mert tetszett az Istennek, hogy őbenne lakozzék az egész teljesség és hogy ő általa békéltessen meg mindent magával, békességet szerezvén az ő keresztjének vére által” (Kolossébeliekhez írt levél 1:20), és ez ma érvényesebb, mint valaha. A Keresztyén Békekonferencia indulása óta állandóan igyekezett azt a meggyőződést képviselni, hogy a keresztyén hit és Jézus Krisztus egyházának szolgálata nem tehető függővé egyetlen politikai vagy társadalmi rendszertől sem. A megfeszített és feltámadott Urban való hit a keresztyéneket szabadokká teszi bármilyen társadalmi rendben az evangéliumot hirdetni és a szeretet tetteit cselekedni. Volt egy időszak, mikor fennállt a veszélye annak, hogy a keresztyén hitet egy bizonyos nyugati-liberális társadalmi renddel azonosítják, s ezáltal elveszíti missziójának hatékonyságát, s veszélybe kerül az egyház küldetése. Ez volt a fő oka annak, hogy a Keresztyén Békekonferencia alapító atyái nyitottak voltak az új társadalmi rend felé. Ez a nyitottság azonban semmiképpen sem jelentette azt, hogy ne látták volna ennek az újnak a veszélyeit és hibáit. Különösen a néhai Hromádka professzor, —, akinek századik születésnapjáról 1989-ben történt megemlékezés —, a kritikai nyíltság szellemében tekintett a szocialista társadalomra. Most mutatkozik meg, hogy az új társadalmi rend iránt táplált reménységek nem tudtak megvalósulni. Ezért a demokratizálásnak, a valódi szocializmusra való áttérésnek és a sztálinizmus teljes összeomlásának a jelenlegi idejében a Keresztyén Békekonferencia hangsúlyozni kívánja, hogy a békéről való keresztyén bizonyságtétel parancsa és annak megvalósítása sem nem volt, sem nem lesz kötve a szocialista társadalmi rendhez, de a szociális igazságosság eszméi továbbra is érvényesek maradnak mozgalmunk számára. Ugyanakkor arra is emlékeztetnünk kell, hogy a Keresztyén Békekonferencia több mint 30 évvel ezelőtt, olyan időben jött létre, mikor Európa, sőt az egész világ szétszakadottsága a teljes teremtettség nukleáris megsemmisítésével fenyegetett. Akkor a Keresztyén Békekonferencia a Szentháromság Istenbe, a Teremtőbe, a Megváltóba és a Vigasztalóba vetett hitben minden erejével azon fáradozott, hogy ezt a szétszakadást megakadályozza. A ma tapasztalható örvendetes enyhülés Kelet és Nyugat között — ami a Keresztyén Békekonferencia célkitűzéseinek tökéletesen megfelel — az egész erüberiséget bizalommal és reménységgel tölti el. Ugyanakkor azért nem szabad megfeledkezni arról, hogy az élet megsemmisítésének a veszélye még mindig fennáll, és az igazságtalanság struktúrái, mint eddig, még most is működnek. Jézus Krisztus evangéliuma mindenekelőtt attól óv meg bennünket, hogy saját problémáink miatt éppen most megfeledkezzünk a Harmadik Világban élő testvéreink szenvedéseiről, és az irántuk való szolidaritásról. Ezekből kiindulva a Keresztyén Békekonferencia most abban látja feladatát, hogy erre az új helyzetre nézve hirdesse Jézus Krisztus evangéliumát cselekedetekkel éppúgy mint információkkal, a keresztyének és egyházak mobilizálásával, minden jóakaratú emberrel való együttműködéssel és a világméretű keresztyén békemunka integrálásával. Ezek a fontos feladatok ma éppúgy ránk vannak bízva, mint eddig. A Keresztyén Békekonferencia vezetősége úgy véli, fontos miszsziót kellett betöltenie, amikor az egyházak számára Keleten és sokhelyütt a világon, ahol szocialista államok alakultak ki, egy ökumenikus fórumot biztosított, és igyekezett a keresztyén hitet jelen valóvá és láthatóvá tenni ezekben az országokban is. Való igaz, hogy a hidegháború nehéz éveiben, az erős ideológiai nyomás légkörében kompromisszumokat is vállalt, hibákat is követett el és egyes esetekben engedett a nyomásnak, ezért bűnbánatot kell gyakorolnunk, és az idők új követelményeinek szellemében meg kell változtatnunk munkamódszereinket éppúgy, mint terminológiánkat. E cél érdekében a Keresztyén Békekonferencia elnöksége egy bizottságot hozott létre, melynek feladata a mozgalom múltját kritikai vizsgálat alá venni. A Keresztyén Békekonferencia továbbra is az egyházak, a keresztyének közösségét, sőt az egész emberiséget kell, hogy szolgálja, mivel a béke és igazságosság utáni világméretű vágy nagyon is időszerű. Ezért az új, szabadabb körülmények között a Keresztyén Békekonferencia vállalja az újrakezdést, hogy a jövőben is hallassa hangját Jézus Krisztus egyházának és gyülekezeteinek ökumenikus együttesében. A Keresztyén Békekonferencia vezetősége meg van győződve arról, hogy a mozgalom tagjai éppúgy, mint testvérszervezetei nem fogják megtagadni tőle segítségüket. Advent idején, Jézus Krisztus születésének ünnepére készülve, a Keresztyén Békekonferencia hirdeti Isten békeüzenetét: „Megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, ... Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését, aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól és tisztítson önmagán kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” (Titushoz írt levél 2:11, 13, 14.). Dr. Lubomir Mirejovsky főtitkár Dr. Tóth Károly püspök elnök Filaret Kijev és Galícia metropolitája, a Folytatólagos Bizottság elnöke” ■m. 1990. január 7. Az EVT főtitkára Budapesten Dr. Emilio Castro, az Egyházak Világtanácsa főtitkára január 13— 15. között Budapestre látogat. Részt vesz a január 14-én este 6 órakor a Kálvin téri református templomban tartandó ökumenikus, istentiszteleten, amely az Egyetemes Imahét megnyitó alkalma lesz.