Reformátusok Lapja, 1992 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1992-01-05 / 1. szám
1992. január 5. „Hálával áldozzál az Istennek” Az évforduló hálaadásra és reménnyel teljes előretekintésre készteti a hívő keresztyén embert. Lehet, hogy sokan vannak, akik azt mondják: nincs miért hálát adni a mögöttünk levő év eseményeiért. A református keresztyén ember azonban a hálát Istentől kapott feladatának tekinti és lehetőségként él vele. ..Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a Felségesnek fogadásidat” (Zsolt, 50,14). Van okunk a hálára, mert békességben élünk a körülöttünk dúló vihar ellenére. Ez ajándék. Sőt Isten mindent felülmúló békessége legyőzi belső indulatainkat is oly sokszor. Ez is ajándék. Egyházi életünkben is a változások útjára léptünk. Új, szabadon választón zsinata és vezetése van egyházunknak. Elindulhatunk a presbiter-zsinati úton, ahol meghatározó szerepe van nemcsak az igehirdető, hanem minden szolgálatot vállaló presbiternek. Ezért üdvözöljük örömmel és jó reménységgel a megalakult Presbiteri Szövetséget, hiszen egyházunk jövendője Isten után rögtön a hittel szolgáló presbiterek munkáján nyugszik. Örömmel fogadjuk,hogy egyre-másra térnek vissza elszakított egyházi iskoláink, melyekben egyre több gyermek lelkébe ültethetik Isten Igéjét. Tudjuk, hogy súlyos anyagi terhet, sok munkát és gondot jelentenek, de hálásak vagyunk Istennek, hogy ismét ránk akarja bízni ezt a szolgálatot. Bár tudjuk, hogy most nincs anyagi tehetségünk szépen felöltöztetni a megkopott, sokszor tönkretett épületeket, mégis a régi szeretettel nézünk rájuk. Református népünk imádkozó szeretetének fokozott anyagi áldozatvállalásban kell megmutatkoznia, hogy ismét tanító, nevelő egyház lehessünk. Köszönet van a szívünkben azért is, mert külső ellenőrzés nélkül tervezhetjük jövendő egyházi életünk rendjét. Szeretnénk, ha az új törvénykönyvben maximális érvényre jutna Isten Igéjének szelleme, így dolgozunk új egyházi alkotmányunkon is. Hálával tölt el az iskolai hitoktatás megnövekedése. Tudjuk, hogy rengeteg kívánnivalót hagy maga mögött alkalmatlanságunk és a hitoktatók hiánya, de felelősen akarunk élni ezzel a lehetőséggel. Sok mindenért vagyunk még hálásak. Jó lenne felsorolni az új templomokat, lelkészlakásokat, gyülekezeti házakat stb., erre azonban nem lenne elég ez a levél. Az évforduló azonban előretekintésre is kötelez. Hogyan nézzük jövőnket? Nos, „teljesítve a Felségesnek tett fogadásainkat”. A református keresztyén ember fogadalma pedig az, hogy „mind testestől, mind lelkestől nem a magáé, hanem hűséges Megváltójának tulajdona”. Ha Ő rendelkezik velünk, akkor nincs más feladatunk, mint Isten akaratát megvalósítani. Odaszentelt élettel harcolni a saját gonoszságaink ellen, hiszen van Szabadítónk, aki új életre és életformára hívott el. Jézus az övéire bízta a békéltetés evangéliumát. E háborgó világban csak Istennel kibékülve lehet békességben élni és áldozatot hozni egymásért és a világért. Szórni az evangélium magját és megalkuvás nélkül hirdetni Isten kegyelmes ítéletét, így lehetünk Isten királyi gyermekei, prófétái és papjai, akik nem önmagukért élnek, hanem Urukért és az Ő országáért. Ebben a hitben segítsen előbbre bennünket a mi teremtő és megváltó Atyánk. A kegyelem Ura legyen mindnyájatokkal 1992-ben is. Czövek Olivér A titkok az Úrés Nagyon sok embert érdekel az utóbbi időben a múlt sok „titka”, de nem kevesebben szeretnék feltárni és tudni a jövendő titkait. Szinte várjuk, hogy lehulljon egy-egy hivatalról vagy személyről a lepel és végre fény derüljön a régi titkokra. Isten Igéje örök érvényűen kijelenti: „A titkok az Úréi" (V. Mózes 29:28). A mi feladatunk tehát teljes szívvel, teljes odaadással Isten előtt élni az életünket, mert sem a múlt, sem a jövendő nem az ún. titkokban rejlik, hanem a mi életünk az élő Úr kezében van. Amikor Sámuel próféta meghal és Saul király, akitől elfordult az Úr, a jövője titkát keresi, s elmegy egy halottidéző asszonyhoz álruhában, felidézteti Sámuel próféta lelkét. Ez csak ennyit mond neki: „Miért háborgattál és idéztél fel engem? ... az Úr eltávozott tőled ..., mivel nem hallgattál az Úr szavára. (2. Sámuel 28,15kk). Nincs tehát fény a homályban levő jövendőre egyetlen földi embernél, sem egyetlen emberi tudománynál, csak az Úrnál. Nekünk tehát a titkok feszegetése helyett a kijelentett igazságokat, a kijelentést kell tanulmányoznunk, mert ebben mindaz meghatott, ami fontos földi életünkre és az örök üdvösségre nézve. Semmi más, csak Jézus Krisztus fénye sugározza be a titkainkat. Engedjük ezt a fényt a szívünkbe, az életünkbe mi is. Az új esztendő kezdetén különösen kell éreznünk, hogy Jézus Krisztusban a legnagyobb isteni titok vált láthatóvá és szemlélhetővé. Amint Pál apostol a Biblia központi titkának látja Krisztus megváltó művét és az isteni üzenet meghirdetését: „Valóban nagy a kegyességnek ez a titka: megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, meglátták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben” (I. Tim. 3:16). Egy gondolkodó összeszedte, hogy mi modern emberek megépítettük a legmagasabb tornyot, kiástuk a legmélyebb árkot, összekaparnánk a legtöbb pénzt, megragadnánk a legnagyobb hatalmat. Szeretnénk a legmagasabb szinten élni, megteremtjük a legnagyobb bőséget, előállítottuk a legnagyobb zajt és a legtöbb szemetet termeljük. A legmerészebb álmokat álmodjuk, igyekszünk a legtávolabbi célok felé, s ezért a legnagyobb elvakultságban robotolunk, s közben szenvedünk, mert rideg és hideg marad körülöttünk minden! Valahogy úgy, ahogy Ady írja: „Vagyok, mint minden ember: fenség. / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces messze fény”. Urunk azt szeretné, hogy mi ne boncolgassuk a múlt titkait, ne keressük a jövendő titkait, mi magunk se legyünk titok senki számára, hanem úgy induljunk az új esztendőbe, hogy tudjuk biztatni a reményt vesztetteket: „Fény vagy te is, lobogj hát, / Melegíts és égess. / Hinned kell, hogy a világ / Te veled is ékes!” (Tóth Árpád). Sándor Endre A tudományos munka nem peremfeladat Beszélgetés Sipos Gábor levéltárossal Mivel olvasóink kevéssé ismerik-ismerhetik az Erdélyi Református Egyházkerület különböző tudományos gyűjteményeit, kezdjük egy - legalább vázlatos - bemutatással. Elsőként a Teológiai Intézet könyvtárát szeretném megemlíteni. Az intézményt 1895-ben alapították, a lelkészképzésben az enyedi Bethlen Kollégium jogutódja, de annak könyvtárát természetesen nem örökölte. 1948-ig az Erdélyi Református Egyházkerület Theológiai Fakultása néven működött. Könyvtára ennek következtében nem századokon keresztül fejlődött, történeti jelentőségű „bibliotéka”, hanem alig százéves múltra visszatekintő, adományokból-vásárlásokból összeállt gyűjtemény. 60 000-en felüli kötetszámával így is igen értékes, RMK-gyűjteménye 200-on felüli, kézirattára szintén figyelemre méltó. Itt őrzik az egykori szászvárosi Kun Kollégium könyvtárának unikum példányait is. A könyvtár használatára az Intézet rektora ad engedélyt a hozzánk látogatóknak, semmi akadálya nincs vendégkutatók fogadásának. A jelenlegi - meglehet, mechanikus-legfontosabb feladat a hatalmas anyag katalogizálása. Tudományos kiadványokat a következő években, az Intézet közelgő centenáriuma jegyében terveznek, feltétlenül szükséges egy könyvtártörténeti munka kiadása is. A könyvtár gyűjtőköre, az Erdélyi Egyházkerületben megjelent teológiai munkák, folyóiratok és könyvek, egyleveles nyomtatványok (például gyülekezeti meghívók) teljességre törekvő gyűjtése. Fejlesztenünk kell továbbá az együttműködést, a cserekapcsolatokat a magyarországi egyházkerületek könyvtáraival. Melyik intézmény lehet fontossági sorrendben — a következő? Anélkül, hogy „hazabeszélnék”, munkahelyem, az Egyházkerületi Levéltár. 1959 óta létezik nálunk a gyűjtőlevéltári rendszer, az egyházkerületben 3 levéltár létrehozását tervezték eredetileg: Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön; az utóbbi, sajnos, nem jött létre. Nálunk, Kolozsvárott, a Gyűjtőlevéltár a központi igazgatás (Főkonzisztórium, püspöki hivatal) és 5 egyházmegye történeti iratait, teológiai tanárok hagyatékát (Kolozsvár, Szászváros, Fogaras), levéltárait őrzi. „Székhelyünk” a Farkas utcai templom csonkatornya és kerengője. Az utóbbi másfél évtizedben kézikönyvtára is jelentősen bővült. A kolozsvári és marosvásárhelyi református levéltárak ugyancsak nyitva állnak minden érdeklődő kutató számára! Milyen a két erdélyi levéltár kapcsolata a magyarországi tudósokkal? - Magyarországi testvérintézményeinkkel egyelőre személyi kapcsolatok révén működünk együtt, közös munkák, kiadványok tervezése, az együttműködés intézményessé tétele még a jövő feladata. Most, amikor egyetemes magyar református zsinat egybehívásán gondolkodnak, a tudományos munka összehangolása sem lehet „peremfeladat". Kutatók, levéltárosok cseréje megoldandó és megoldható. E kapcsolat egyébként főleg másik egyházkerületünk, a királyhágómelléki számára égetően sürgős, hiszen történeti iratanyaga Debrecenben található. Fénymásolókkal egyébként egyházunk jól el van látva, így kutatási anyagokat máris igény szerint rendelkezésre tudunk bocsátani. Addig is, míg az erdélyi és itthoni reformátusok tudományos műhelyei, műhelykezdeményei megerősödhetnek, Erdélyben is, nálunk is a szellemi élet teljes jogú részeseivé válhatnak, bízzunk a ma is élő, a peregrinusi hagyományokat követő tudós-testvériség határokat, anyagi gondokat lebíró erejében. Petróczi Éva Melyik út vezet az örök életre? Jézushoz azzal érkezik egy fiatal ember: „Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem?” (Mk 10,17.) Ennek kapcsán, ezt a történetet is nyomon követve vizsgáljuk meg az örök életre vezető utakat. Három ilyen útról tudunk. Egyik a vallásos út, a másik az ördög által ajánlott út, a harmadik a Jézus követésének útja. 1. A vallásos út. A gazdag ifjú által képviselt szemlélettel bizonyos mértékig egyező a vallásos ember elképzelése az örök életről. Eszerint az örök életért tenni kell az embernek, még inkább jónak kell lenni, mert az örök élet a jóké. Ezt az életet oda kell adni, sőt fel kell áldozni érte. Magas erkölcsi teljesítmények lépcsőfokain vezet el az út odáig. Gyakorta választani kell az erkölcs és a boldogság között, és ha az ember az örök életet akarja, akkor - úgymond - le kell mondanunk a boldogságról az erkölcs javára. A tudatlan emberek tudatában az él, hogy az egyház az örök életet a jelen életről való lemondás, a boldogság feladása árán hirdeti. Éppen azért nem kívánatos ez az út az ember számára. 2. Az ördög által ajánlott út. Ez az elképzelés főleg a Faust-drámában nyert megfogalmazást. Ennek klasszikus és modern változatában egyaránt ez az út tárul elénk. René Clair Az ördög szépsége című filmjében fogalmazta ezt újra a mai kor embere számára. Faust professzor megöregedett, de nem találta meg az élet titkát és a boldogságot. Az ördög fiatalságot és szerelmet, sikereket és minden elérhető földi jót ígér, ha aláírja a szerződést, hogy lelkét a halálban az ördögnek adja. Ez az út tehát az előbbinek az ellentéte, mert itt éppen a földi boldogság megtalálása a cél, az örök életről való lemondás árán, illetve azon az áron, hogy az ember nem Istennel tölti az örök létet. Az ember örök létének, sorsának egyfajta értelmezéséről van itt is szó. A film azonban éppen azt mutatja be, hogy amiért Faust mindent feláldozni kívánt, azt mégsem találta meg, így egyszerre veszíti el a földit és az örököt is, hiszen megcsömörlött a pénztől, a sikertől, a szerelemtől, a hatalomtól és nem találta meg benne a teljességet. Szerencséjére sikerült a szerződést felbontani, mielőtt örök sorsával fizetett volna a rossz üzletért. 3. A Jézus üzenetében feltáruló út. Jézus az örök életet nem „majd” a halál után adja, hanem már a jelenben. Jézus megtölti az embert isteni élettel, a Szentlélek által adott kincsekkel és erőkkel, és az ember ebben a megtalált Isten-közösségben boldoggá válik, hiszen létének teljességéhez jut el. Ezért fogalmazza Jézus az Istennel való közösséget az örömnek a képeiben. De az ember ebben a boldogságban, újonnan megtalált életében lemond „régi önmagához” való jogáról és szeretetben átadja magát Istennek, magát az emberek előtt is megnyitja, így a legmagasabb erkölcsi követelményt, Isten és a másik ember iránti szeretetet önként, újonnan kapott életének természetes megnyilvánulásaként tölti be. Az örök élet jézusi ajándékában a boldogság és az erkölcs tehát nem válik el egymástól, nem kell egyikről vagy a másikról lemondani. Az ördög ezért nem talál helyet, melyet neki kellene betöltenie. Az örök élet teljes egészében a Jézus követéséhez kapcsolódik. Jézust úgy ragadhatom meg, ha kezemből mindent kiengedek, ami ott van és Jézus maga lesz a ragyogó és vonzó cél, akiért „régi önmagamat” is otthagyom. Aki önmagával tele van és gazdag a szónak valóságos és átvitt értelmében, azt Jézus nem tudja önmagával megajándékozni és abban nem tudja véghezvinni az átalakulás nagy csodáját. Pedig csak az átalakult, új értékeket talált ember lehet az ő követője, aki arra segíti, hogy a „halálon” átmenve jusson el az élet eddig nem ismert magaslataira. A gazdag ifjú ezen a ponton válik alkalmatlanná a Jézuskövetésben feltárulkozó örök életnek a megragadására, mert örök élet nincs átalakult élet nélkül. De a tanítványok maguk is megtorpannak egy pillanatra. Felteszik a kérdést maguknak: Nem túl nagy-e az ár, amit ők máris adtak Jézusért? Megéri? Péter meg is fogalmazza kérdésüket és ezt mondja: íme, mi mindent elhagytunk és követtünk Téged. Jézus megérti a számító és jövőjét féltő ember gondolkozását, aki nem akar veszíteni, és megnyugtatja övéit: „Bizony mondom nektek, senki sem hagyta el házát, fiútestvérét vagy nőtestvéreit, anyját, atyját vagy feleségét vagy gyermekeit énéreztem és az evangéliumért úgy, hogy ne kapna ... a jövendő világban örök életet” (Mk. 10,29-30). Jézus „százannyit” ígér viszonzásul a jelenben azért, amit az ember érte elhagyott. És örök életet. Az örök élet tehát arra az életre való válasz és ráadás, amit az ember ebben a világban Jézusért élt. A Jézussal való közösség és a Jézusért végzett munka végső megdicsőítése. Dr. Szathmáry Sándor