Reformátusok Lapja, 2010 (54. évfolyam, 1-52. szám)
2010-09-12 / 37. szám
LIV. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 2010.szeptember 12..Ára: 125 Ft Évnyitók a református felsőoktatásban Örömünnep a főszövetségben Milliókat érő összefogás Egyetemi polgárrá fogadták az elsőéveseket a Károli Gáspár Református Egyetem ünnepélyes tanévnyitóján, Budapesten, a fasori református gyülekezet templomában, és új szerkezetben indult a főiskolaiegyetemi élet Debrecenben is... ►► Református szemmel, 3. oldal A Nőszövetség országos közgyűlésén, rendhagyó módon, hölgyek vették birtokba a zsinati üléstermet, hogy az örömről gondolkozzanak, és átadják a közelmúltban alapított Zsindelyné Tüdős Klára-díjat az ez évi kitüntetetteknek... ►► Egyházi élet, 5. oldal Enyingen a Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai, dolgozói a nyarukat áldozták fel azért, hogy önerőből felújítsák az iskolát, amely 1996-ban került vissza az egyházközség tulajdonába... » Közösségben, 7. oldal „Mikor tehát már látjuk, hogy az egyházban szörnyű pusztulásnak némely előjelei fenyegetnek amiatt, hogy a nép féken tartására semmi gond és mód nincs, maga a kényszerűség kiáltja, hogy orvoslásra van szükség. (...) Most tehát már jobban kezdjük látni, hogy az egyház lelki igazságszolgáltatása, amely Isten Igéje szerint a bűnökre fordítja figyelmét, miért oly jó támasza az épségnek, alapja a jó rendnek, köteléke az egységnek. (...) Ennélfogva mindazok, akik vagy a fegyelem megsemmisítését kívánják, vagy annak visszaállítását gátolják - tegyék ezt akár szántszándékból, akár meggondolatlanságból - bizonyára az egyház végső szétzüllését mozdítják elő." (IV. 12. 507.509.) Társadalmunk mélységes erkölcsi válsága mára azt az érzést kelti bennünk, hogy Kálvin egyházfegyelemről szóló tanításai mind magánéletünkben, mind a közegyház életében betarthatatlanok. Átjár valami idegen szellemiség, amikor ezt sulykolják belénk, és már-már el is hisszük. Kálvin diagnózisa tökéletes a beteg állapotát tekintve. A mai helyzetünkből adódó szükség pedig a kálvini egyházfegyelem, tanfegyelem és lelki igazságszolgáltatás után kiált. Új lehetőséget kaphatunk az Úristentől mindezek komoly véghezvitelére most, amikor megalakult, illetve folyamatosan alakul a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház. Bizalmat kell szereznünk Isten Igéje iránt a ma élő emberekben, akik szomjazzák, esetenként talán nem is tudatosan, de óhajtják a fegyelemben, lelki igazságszolgáltatásban élő Egyházat. Ezt csak végtelen alázatban, Isten elve elrendelő kegyelmében, a Jézus Krisztusban tehetjük meg. „Minthogy pedig mindenképpen szükséges, hogy legyen az egyházban fegyelem és a régieknél hajdan szokásban volt (...) az egyház szolgáinak az is a feladata volt, hogy ezt a fegyelmet a tagok épülésére az időkhöz, a közállapotokhoz és a szükséghez szabva gyakorolják. Ebben a tekintetben is mindig szem előtt kell tartanunk azt a szabályt, hogy mindenek ékesen és jó renddel legyenek (Ikor 14,40), zsarnokoskodás és pártoskodás nélkül (Mt 13,29 sk). ” (II. Helvét Hitvallás, XVIII. fej.) Most zajló nagy missziós munkáinknak, prédikációinknak, lelkigondozásunknak ez adhat hitelt. SÍPOS CSÖRSZ CSANÁD ÚJ 2009-2014 (1\ KÁLVIN V! EMLÉKÉVEK Teljes erejükkel futottak a zsámbéki jótékonysági templomfutás résztvevői a cél felé- ami a leendő református óvoda elindítása volt. Beszámolónk a 9. oldalon BÉKÉSI SÁNDOR Szeptember elején megnyílnak az iskolák kapui. Évnyitó ünnepséget tartanak az általános iskoláktól kezdve a szakiskolákon, gimnáziumokon át a főiskolákig és egyetemekig egyaránt mindenhol. Azonban kevesen tudják, hogy ez az őszi kezdés az egyházi év nyitányával, a keresztyén élet tartalmával függ össze. Már a bibliai gyökerek is bizonyítják ezt. A Példabeszédek könyve a bölcsesség lényegét az Úristen tiszteletében látja (Péld 1,7), s folytatván a gondolatot, a deuterokanonikus Jézus, Sirák fia könyve pedig az Istenhez kapcsolódó viszony minőségét a bölcsességben és a nevelésben (paideia) jelöli ki (Lir 1,27). Jézus Krisztus missziói parancsa minden népet és egyént tanítvánnyá kíván tenni és a tanítást és a tanulást hangsúlyozza az ő közösségébe tartozás eszközeként (Mt 28,19-20). Az evangéliumokból tudjuk: Krisztus az egyszerű, írástudatlan halászokat a felszabadított élet apostolaivá emelte, és nem vetette alá a bigott vallásos törvénykezésnek. A reformátorok hitvallása az oktatást és a nevelést kiemelten a szombatnapi parancs magyarázatába és ezzel az új teremtés fényébe foglalja: „Mit kíván Isten a negyedik parancsolatban? Először azt, hogy az igehirdetés szolgálata és az iskolák fenntartassanak...” (HK 103) Az igazi istentiszteletnek tehát nemcsak következménye, de egyben feltétele is az iskolák fenntartása, gyermekeink minél magasabb szintű oktatásának és nevelésének biztosítása. Az oktatási intézmények létrehozása és fenntartása azonban sohasem volt egyszerű feladat, sok-sok anyagi áldozatot, szellemi felkészültséget és fáradságos odaadást követelt. Ezért ezt csak olyanok tehették meg, akiknek módjukban volt adakozni nemcsak tehetős vagyonukból, hanem nemes gondolkodásukból és intelligenciájukból fakadóan is. Ezeket az önzetlen iskolaalapítókat és fenntartókat nevezzük patrónusoknak, akikről sajnos egyre inkább elfeledkezik elanyagiasodott korunk embere. Pedig az alma mater, a tápláló édesanya gondoskodó patrónus nélkül kiapad, egyszerűen elveszti identitását, tájékozódását, és előbbutóbb elsorvad, mint a gyermekeit gondozni képtelen, elszegényedett, beteg özvegyasszony. Az isteni eredetű paternitást, az atyát, a családfenntartót képviselő patrónusnak és az alma maternek jó házassága nélkül elképzelhetetlen a bölcs embereket nevelő, harmonikus iskola léte. Ha a történelem hosszmetszetén végigtekintünk, akkor látjuk igazán e kapcsolat elevenségét, virágzását és nagyszerűségét. Nélkülözhetetlen patrónus volt Perényi Péter várúr, aki a reformáció szellemében szervezte újjá a pataki scholát, hogy az majd később I. Rákóczi György és hitvese, Lorántffy Zsuzsanna patronálása által Európa-hírűvé váljék. Nem feledkezhetünk meg gróf Esterházy Károly püspökről, aki a bécsi féltékenység és gáncsoskodás ellenében létrehozta az egri Líceumot, elsőként nyitva meg a magyar nyelv és irodalom tanszékét, illetve a természet tanulmányozásának kapuját a csillagvizsgáló megépítésével. Kimagasló patrónussá lépett elő Festetics György gróf azzal, hogy igényes könyvgyűjteménye mellett helyet biztosított a magyar poézis alkalmainak Helikon néven, s megalapította Európa első mezőgazdasági főiskoláját, a Georgikont. Önzetlen és lelkes patrónusok voltak a Telekiek, a Rádayak, a Lónyayak, a Zay grófok, a Bánffyak és a Bethlenek. Csak néhány név, s nem is szóltunk még gróf Széchényi Ferencről és fiáról, Istvánról, a modern magyar kultúra megteremtőjéről és tanítómesteréről, valamint más nemes patrónusokról, óriásokról, akiket számba sem lehet venni e szűk hasábokon. Valamennyien egyházuk hűséges támogatói voltak, akik azt tartották a legfontosabbnak, hogy udvarházuk ablakából népük templomára és iskolájára legyen kilátásuk, rálátásuk és gondjuk. Mert nem hagyták a templomot és az iskolát. Többek között ez volt a bűnük a kommunizmus évei és évtizedei alatt, ezért likvidálták ezt a patrónus réteget 1945 után. Pedig a félrevezető propaganda a mágnások mellett a tradicionális társadalom valamennyi munkásának is ártott: a vállalkozóknak, az iparosoknak, a kereskedőknek, a gazdálkodóknak, a parasztoknak, a polgároknak, akiket saját tulajdonuktól fosztottak meg, akiket kitelepítettek, s akiknek életét ugyanúgy ellehetetlenítették. Végső soron ebből az országból a patrónust irtották ki az ő sorsukban úgy, hogy mi, koldus utódok, máig keressük szegény és szerény álmainkhoz a szponzorokat, a támogatókat. Tulajdonképpen a patrónusszellemet, a küldetés- és felelősségtudatot semmisítették meg lelkünkben a kastélyok kirablásakor, a könyvtárégetésekkor, az üzemek és üzletek szocializálásakor, vagy a földek, kisgépek és háziállatok beszolgáltatásakor, nem is beszélve közelmúltunk kapitalista köntösben végrehajtott privatizációs ügyleteinek gátlástalan rablásairól. E megváltozott tulajdonviszonyok között is csak azt mondhatjuk, hogy az iskolák és egyetemek tekintetében a patrónus szerepét az önzetlen, együttműködő közösségek vehetik át, mint az állam, az egyház, az önkormányzat vagy az alapítvány. De bármelyikük is tartson fenn iskolát vagy egyetemet, felelősségük igen nagy Isten és ember előtt, ezért ugyanazon értékrendben kell tevékenykedniük, mint elődeiknek. A fenntartásban ugyanis feltétlenül szükséges az arisztokratikus igény, amely a legjobb minőséget akarja és biztosítja anyagiakban, szellemiekben és erkölcsiekben egyaránt. Aztán nemesnek kell lennie, terveiben és lépéseiben reálisan nagyvonalúnak, kreatív módon szárnyaidnak, az emelkedettség magasából sohasem hagyva, hogy a pitiánerség silányságába rántsa le a rábízottakat. Lényeges, hogy a fenntartó intelligens legyen, ne csak nemzetközileg legyen tájékozott, de disztingválni is tudjon eszköz és cél között, talmi és maradandó között. S talán a legfontosabb a patrónus áldozatvállalása azon a bizonyos oltáron, amelyre például az egyetemalapító Kálvin János lángoló szívét helyezte. Vajon az idén kapuit kinyitó oktatási intézmények fenntartói megfelelnek-e ezeknek az alapvető követelményeknek? Vajon Közép-Európa egyetlen református egyetemének, a Károlinak patrónusa, a Magyarországi Református Egyház mennyiben folytatja régi kurátorainak hagyományát arisztokratikus igénye, nemessége, intelligenciája és áldozatvállalása tekintetében? Az alma mater kebelén nemcsak diákok vizsgáznak, nem is csak tanárok, hanem elsősorban mindig a fenntartók. Ma is ők tesznek fogadalmat az egyházi és iskolai év kezdetén, és ők felelnek a reájuk bízottak sáfátságával Isten és emberek előtt. « (A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja) Patrónusok