Reformátusok Lapja, 2012 (56. évfolyam, 1-53. szám)
2012-10-21 / 43. szám
tu)»« um Tanárkonferencia Csurgón Az Országos Református Tanáregyesület (ORTE) évenként megrendezett konferenciája minden esetben a találkozás különleges alkalmát teremti meg a református iskolák pedagógustársadalma számára. Ez a néhány napos együttlét a legkülönfélébb kérdéseket felvető előadások meghallgatásán túl lehetőséget nyújt a személyes és intézményi eszmecserére is. A közös igei alkalmak, a konferenciákhoz kapcsolódó kirándulások, a sokszor éjszakába nyúló, jó hangulatú disputák vagy a felhőtlen kikapcsolódást jelentő közös éneklések a szakmai programokon túlmenően igazi tanév eleji testi-lelki feltöltődést biztosíthatnak. Szeptember utolsó hétvégéjén a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium látta vendégül az egyesületet és az éves konferenciára érkezőket. A péntek estére összegyűlt közel ötven pedagógust Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Egyházkerület püspökének szolgálatát követően Kovács József gimnáziumi igazgató köszöntötte. A gimnázium különleges hangulatú közösségi terében, a Csokonai-pincében az ORTE elnöke, Korsós Bálint irányításával az egyes iskolák delegációi mutatkoztak be. A szombati napon az egyesület tagjai a vendéglátó iskolával és a belső-somogyi táj földrajzi, kulturális nevezetességeivel ismerkedhettek meg. A csurgói lelkipásztor, Szászfalvi László áhítatát követően két helyi pedagógus, Vidám Bakonyi Ibolya és Viola Ernő vezette körbe a konferencia résztvevőit a hatalmas területen elhelyezkedő iskolaudvaron, illetve a különleges ritkaságokat őrző iskolai könyvtárban. A gimnázium bemutatását egy egész napos buszkirándulás követte, amely során a megye talán legszebb vidékére látogatott el az ORTE-delegáció. Szennán és Zselickisfaludban Bellai Zoltán püspöki főtanácsos kísért bennünket: a szennai falumúzeumról, az ottani kazettás templomról, illetve a kisfaludi gyülekezetről szóló beszámolója nemcsak ismereteket közlő tájékoztatás volt, hanem a szülőföldjét minden ízében ismerő, szerető és ahhoz ragaszkodó ember példaértékű hitvallása is. A nagybajomi gyülekezetet Fejér István lelkipásztor, a kisbajomit pedig Oláh Lajos lelkipásztor mutatta be - ez utóbbi helyen Végh Gábor polgármesternek a térség mindennapjairól tartott ismertetése után a helyi ízekből is kóstolót kaphattak a kirándulók. Az estét az ORTE-közgyűlést követő, immár hagyományosnak tekinthető fogadás és kötetlen együttlét zárta a gimnáziumban. A konferencia programja a csurgói templomban tartott vasárnapi istentisztelettel fejeződött be, ahol Nagy Csaba esperes hirdette az Igét. A konferencia három napja alatt az említett programokat egy-egy ismeretterjesztő, problémafelvető előadás egészítette ki, amelyek igen változatos témákat körüljárva késztették együttgondolkodásra a hallgatóságot. Klisz Andrásné, a Csurgói Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa olyan szabadidős lehetőségekről, kezdeményezésekről számolt be, amelyek a hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlőségének megteremtésében igen hasznos megoldásokat kínálhatnak (nem csak) a református pedagógusok számára. Horváth/orsz/gazdagon dokumentált irodalomtörténeti előadása Csokonai Somogyban eltöltött hónapjairól és a költő ide kötődő munkásságáról nyújtott részletes áttekintést. A humán tudományokban való elmélyülés mellett a természet fontosságára Kodácsy-Simon Eszter teremtésvédelemről szóló összefoglalója irányította rá az egyesület tagjainak figyelmét. Az előadó a környezettudatos életmód és a teológiai gondolkodás egészen különleges összekapcsolódásáról adott számot, hangsúlyozva, hogy a keresztyén embernek Istentől elrendelt kötelessége az őt körülvevő világ értékeinek megóvása is. A Református Pedagógiai Intézet igazgatója, Márkus Gábor pedig a református oktatás távlatairól szóló eszmefuttatásában nemcsak az egyházi oktatás jövőjét érintő kihívásokról, nehézségekről szólt, hanem egy holland pedagógiai szakkönyv rövid ismertetéséhez kapcsolódva azokat az értékeket is számba vette, amelyekre követendő példaként kellene tekintenie a keresztyén pedagógusoknak a mindennapi munka során. Az ORTK konferenciája idén is teljesítette azt a célját, hogy kapcsolatteremtési lehetőséget kínáljon az ország református oktatási intézményei és pedagógusai számára. Köszönhető mindez a színes programkínálatnak, a pedagógusok érdeklődő részvételének és mindenekelőtt a csurgói gimnázium vendégszeretetének. Mert igaz ugyan, hogy az ország különböző, távoli pontjairól érkezve a hosszú út során megtapasztalhatóvá vált, hogy - stílusosan Csokonaival szólva - ide bizony „Debrecen és Patak /Messze estenek”, de a közös együttlét során az is nagyon gyorsan világossá vált, hogy - hála a minket összekötő keresztyén értékek- nek és a közös igei alapoknak - ez a távolság csakis földrajzi, de semmiképpen nem szellemi vagy lelki természetű, így pedig annak tudatában térhetett haza mindenki, hogy Csokonai egykori jövendölése az első somogyi oskoláról mára bizonyossággá vált, s eljött immár az az idő, amikor nemcsak a csurgói reformátusok, hanem egy hétvége erejéig az ORTK tagjai számára is új Helikonná lehetett ez a vidék. BARANYAI NORBERT Kirándulás a múzsáknak szentelt kies tartományban 2012. OKTÓBER 21. ^ jj- £g |\U|tyra _9 Megbetegítő hit? Kiutak a válságból Húsz év - húsz könyv A Magyarországi Református Egyház 1992-ben alapította könyvkiadóját, a Kálvin Kiadót. A huszadik évfordulón az eltelt két évtizedre egy-egy jellegzetes, értékfelmutató, hitgyarapító könyv felidézésével emlékezünk - a Kiadó segítségével. A Kálvin Kiadónak ez a kis könyve olyan témát jár körül, amiről nem szoktunk beszélni, de amivel a keresztyén segítő szakmabeliek időnként találkoznak. Azzal, hogy sok emberben a hit nem felszabadítóan hat, nem tudnak örvendezni a megváltottságuknak, hanem a fenyegető, büntető istenképük nyomása alatt szoronganak, az énképük mélyen negatívvá válik, és az emberi kapcsolataikban görcsökkel, gátakkal küzdenek. Az ekkleziogén neurózisokról írva a könyv idézi Tilmann Moser emlékiratait, amelyben a szülők viselkedéséből a gyermekekre ható „istenmérgezésről” beszél. Egy labilisabb karakter talaján a bűntudati szorongások akár pszichiátriai megbetegedés formáját is ölthetik, elemzi a könyv. Olyan példákról is szól, amikor a hit útján elindult ember elfordul Istentől, de hamarosan valami pótlékra van szüksége, s ilyenkor beleveti magát valamilyen „pörgésbe”, aktivitásba, s akár függővé válik. A könyv a problémafelvető gondolkodást bátorítja, de a kiutak megkeresésében az olvasónak a Biblia talaján állva kell mérlegelnie a bemutatott németországi példákat. KOMLÓSI PIROSKA (Kálvin Kiadó, Bp. 2006.,158 o.) www.kalvinkiado.hu Rendeljen webáruházunkból, fizessen bankkártyával! Gyors, kényelmes, költségkímélő. Belföldi csomagok házhoz szállítása a GLS futárszolgálattal. Magánszemélyek esetében 15 000 Ft-os megrendelés felett átvállaljuk a postaköltséget. Személyes átvétel könyvesboltjainkban (Budapest XI., Bocskai út 35., XIV., Abonyi u. 21.) vagy országszerte több mint négyszáz Pick Pack Ponton. Állandó kedvezmények, akciós ajánlatok egész évben! Látogasson el hozzánk! Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója 1113 Budapest, Bocskai út 35. Tel.: 06-2-386-8267, 06-30-276-7343. E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu. in KÁLVIN KIADÓ Elke Endrac • Siegfried Kratzer Megbetegítő hit? Kiutak a válságból A Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség és felújított temploma AJÁNLÓ Régi adósságot törleszt ez a könyv: a Szabó Sándor-Mózes Huba szerzőpáros által szerkesztett kiadvány a miskolci reformátusok egyik élő örökségébe enged bepillantást, bemutatva a Kossuth utcai kakasos templom történetét. A könyv a templom teljes belső és külső felújításának szentelt hálaadó istentiszteletet követően látott napvilágot az idén nyáron. Szabó Sándor lelkipásztor és Mózes Huba irodalomtörténész, az egyházközség egyik presbitere nemcsak a templom építésének és felújításának rövid történetét foglalja össze, hanem áttekinti a gyülekezet múltját és jelenét is. A reformáció korától a peregrinusokon át az egyházszervezet átalakulásáig a szerzők figyelemmel kísérik a gyülekezet fejlődését, a régi templom, valamint a később készült torony építésének történetét, és nem feledkeznek meg a miskolci református egyház intézményfenntartó szerepvállalásáról sem. A könyv másik értéke a múltidézés és a jelen bemutatása mellett, hogy számos jó minőségű, színes fotót tartalmaz, ami arra sarkallja az olvasót, hogy még nagyobb érdeklődéssel és kíváncsisággal böngéssze a lapokat. „A műemléképület teljes körű felújítása után a templomépítés igazi munkája a lelkekben folytatódik. Kívánjuk, hogy a szépen felújított templom még nagyon hosszú ideig legyen ünnepi hajléka az Isten tiszteletére összesereglő híveknek”- olvasható az előszóban. Szolgálja ez a könyv is a fentebb említett lelki épülést a hívek és a könyvet olvasók körében ! SOMOGYI BOTOND Zenés áhítat jótékony céllal Segítséget kérni, cserébe szépet hallani, azt érezni, átélni hívta meg a Szekszárdi Református Egyházközség presbitériuma az érdeklődőket a gyülekezet templomába. A zene általi gazdagodás helyszínéről, a templomról Csillagné Szánthó Polixéna presbiter a köszöntőjében elmondta, hogy rendkívüli jelentősége van, hiszen a résztvevők Isten jelenlétét, közelségét is érzik. Az áhítatot tartó Lemle Zoltán Csokonai Vitéz Mihály alkotódíjas református lelkipásztor hangsúlyozta, aki énekel, muzsikál az Urának, az duplán magasztalja őt. A gyönyörűséget adó zenei élményt a Környei gitártrió biztosította profi játékával, jól szerkesztett műsorával. A lelkeket magas színvonalú előadása révén elsőként az idősebb fivér, Környei Miklós gitárművész hangolta rá az elmélyülésre J. S. Bach alkalomhoz illő zenéjével. Őt követte az egyre inkább művésszé érő öccse, Környei Attila, aki Barrios Katedrálisával bizonyította tehetségét. A szólisták sorát a gitárművész édesapa, Környei Miklós Pál bővítette, aki az i. e. 3. századba varázsolta vissza a közönséget, indította meg a képzeletet Nagy Sándor című szerzeményével. Kinyitotta egy régi világ ablakát. A nemzetközi és hazai sikereket elérő Környei fiúk közül ismét Attila következett ezután, aki a reneszánsz korba vitte el a hallgatóságot. Összeült remekelni a trió is, hogy előadja Popper Pál Manók táncát Környei Miklós Pál átiratában, majd ugyancsak az ő értő feldolgozását dicsérte a két mohácsi népdal, szerzői talentumát pedig Mese című zeneműve. A zenés áhítatot Mozart Polonaise-ével zárták. A fellépők az adományokat az egyházközség Bezerédj utcai közösségi házának felújítására ajánlották fel. V.S. A BIBLIAREVÍZIÓ MŰHELYÉBŐL Az apostolok cselekedetei • Kilencedik rész 19. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, 20. és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. 21. Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? 22. De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. 23. Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. 24. Saul azonban megtudta, hogy mire készülnek. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék. 25. de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban. 26. Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték el, hogy tanítvány. 27. Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, beszélt is vele, és milyen bátran szólt Damaszkuszban Jézus nevében. 28. Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében. 29. Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, azok pedig arra készültek, hogy végeznek vele. 30. Amikor azonban megtudták ezt a testvérek, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba. Mint mindig, most is arra bátorítjuk a Reformátusok Lapja olvasóit, hogy az új fordítású Biblia legújabb revíziójának szövegével kapcsolatos javaslataikkal, észrevételeikkel vagy kérdéseikkel keressék fel a Magyar Bibliatársulat munkatársait (info@bibliatarsulat.hu).