Regélő, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-09-27 / 78. szám
Széchy Dénessel is, Hunyadinak még akkor barátjával. Ezek közbenjárásában egy részről, más részről a’ Magyaroknak diadalmas karjaiban bizakodván már mintegy előre bizonyos volt benne, hogy nemzetének szomorú ügye a’ Magyarok honában résztvevő keblekre ’s karokra találand. Még egyszer felment az ősz főpap Kürtiah hegy magos tetejére, honnét gyönyörű kilátás vala az egész városra, a’ thermei tengeröbölre, Macedonia végtelen térségeire, az ezeken kigyódzó folyókra, ’s messze éjszakán a’ kék távul ködjeibe elvesző hamvas hegylánczra, Xerolivadóra, és fájdalmasan vetékenyekkel eltelt szemeit a’ 360 oszlopokon álló szent Demeter templomára, mellyben ő annyi évektől óta hirdette ősei vallását, most pedig hitetlen Törökök kezeibe jutván, benne az Islam leczkéji hangoztatnak; ’s innepélyesen öszszekacsolván reszketeg kezeit, csendes áhitattal állott, mintha egész nemzetére mondaná az áldást. „Nemzetem Istene — igy fohászkodék azután — ne engedd, hogy a’szabadon született Görögnek a nyaka idegen zsarnok igája alatt görbedjen , ’s adj ősz szolgádnak elég erőt czéljához, elég malasztot czélja kivitelére. Hiszen te az embert szabadon teremted,’s a’szeretet Istene vagy!“ — Imigy imádkozok az ősz pap Kurtiah magos tetején, ’s az ormok szele ezüst sugárok gyanánt lebegtető feje körül ősz haja szálait, és mellig leomolt szakálla tisztes havát. Elvégezvén ezen végfohászát, mindenével, mije volt, egyetlen egy leánykájával útnak indult, és számos viszontagságok után elérkezett oda , hova hő reményei hivták, magyar országba. Szép reményei azonban nem valósulhattak ; mert magyar ország é s Hunyadi a’magok részéről is úgy el valának foglalva a’ Törökkel, hogy minden erejöket ön védelmükre valának kénytelenek fordítani. Fájt, kétszeresen fájt az archimandritának ezen csalatkozása reményeiben , de átlátván annak lehetetlenségét, megnyugodt a’végzés rendelésében. Azonban ereje napról napra fogyván, részint elaggott öregsége részint a’háborgó idők végett hazájába visszatérni többé nem akart. Hatalmas barátjainak minden ajánlatit eltolá magától, ’s a’ nagy világ piaczától félrevonulván Buda ormai közé rejtezett, és ott a’ rengeteg mélyében egy magos tetőn felüté laktanyáját, a’ csendnek és leányának élendő. Csak az legszükségesbeleség beszerzéséért ballagott néha néha leányával, akkor is nem Budára vagy Pestre, hanem a’ közel fekvő falukba , nevezetesen a’ hegytanyája alatt fekvő kisded de jó szivű emberek-lakta Budaközre. Itt a’ csendes magányban, a’ szép szabad természet virányain — ha nemzete sorsán néha néha érzett fájdalmait kivesszük — csaknem boldogul és nyugodtan élt az ősz férjfia. A’ hegynek kúpja