Regélő, 1836. január-június (4. évfolyam, 1-52. szám)

1836-05-08 / 37. szám

Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi dijja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul, postán Oft. pengőben. Budapestiek évnegye­­denként is válthatnak példányt. A’folyóiratnak egy­es száma, vagy képe 12 kr. p.p. 37. ELBESZÉLÉS.­ Ida. (Végzet.) ■*. A’ szerencsétlenség soha sem jár egyedül! — Már egészen csak a’ sorsra bizám dolgom kimenetelet, mivel szépemnek kinyomozására elkövetett minden tettem szerencsés kime­netel nélkülivé lett; midőn egyszer bizonyos félig hízott, veres rézszintű arczú, fekete ruhás közép termetű fér­ii­alak hozzám min­den kopogtatás nélkül betoppan. Alig vetem reá szemeimet, tüstént gyanú lövelt elmémbe, m­elly a'következendőből, hogy nem minden alap nélküli volt, még bővebben ki fog tetszeni.—A’ köszöntést, a’ becsület ’s emberség előkövetét, egészen elmellőzte; sőt ezen kívül lángarcza felett visitó tarka szemeit merőn rám meresztvén illy sza­vakat mormolt: „Nekem a’ törvénygyakorlóval számvetésem van. Tudja­ meg, én vagyok kedvesének vélt Idájának jegyese, még pedig elsőség jogán; mert annak keze, még bölcsőjében, nekem ajáltatott. Mint­hogy pedig az urnák meggondolatlan vakmerősége dugába akarja dönteni tapasztalásom szerint tervemet, tessék az öngömb, kard vagy örökös lemondás közül valamellyiket választani.“ „„Szívesen kedves­­ elejtik ur!—viszonzám neki minden meg­­indulás nélkül— még tán egészen ki sem tetszett ajkain ejteni, mi­dőn az óngömböt választani, mint legczélirányosabb eszközt pörü­nk eldöntésére, de csak egy feltétel alatt.“ “ „Hadd halljam!“ — viszontá előbbi zordon hangján. „„Csekélység, kedves úr!—Minthogy éppen kegyed által tör­tént a’kihívás, kétséget sem szenved, hogy az első lövési jog az enyim; — úgy van-e?““ „Természetes!“ — válaszoló helybenhagyólag. „„Azonban én nem tagadhatom gyávaságomat—folytatom tovább hogy a’ czéltalálásban, es lévén ifjúságom más foglalatosságokkal lepve, nagyon gyakorlatlan vagyok. Ennélfogva csak úgy minél

Next