Regélő, 1836. július-december (4. évfolyam, 53-104. szám)
1836-10-23 / 85. szám
-------—— ---------mii iiiiiiiii ..................................................................................................................................... . . h .m Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjra helyben képekkel á ft. boritéktalanul , postán 6 ft. pengőben. Budapestiek évnegyedenként is válthatnak példányt. A’folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p.p. 85. Pesten vasárnap October 23— ELBESZÉLÉS. Szökevény sorsa. (Folytatás) Már a’ nap többet mint pályájának felét megtevé, midőn Anselmo kábulásából feleszmélt, mellybe őt egy fejére kapott csapás ejté. Lassan emelé föl szemeit,’s félkábultan fel akart állani; de homlokának fájdalma ismét lenyomá őt. Most ugy tetszett neki, mintha egy angyal csüggne feje fölött; két fekete csillagnak mélyébe nézett; szelíden boltosait rózsaarczok és sötét hajfürtök lebegtek kábult érzékei előtt, sőt ugy rémlék előtte , mintha egy kedves szózat hangját hallotta volna távalról, ’s ismét bezárá szemeit, hogy tovább álmodozhassék. Ekkor két nehéz és meleg csepp esett arczára; ezen elsőket több követé, egy gyengéd arcz érinté az övét, ’s a’ testi aléltság ennyi varázsra eloszlott. „Terka te vagy? — szollá a’ felocsúdó, ’s ép karjával a’ siró leánykát közelebb voná melljéhez“ — Jól látok-e? te nálam maradtál? ’s könyűid érettem omlanak ?“ —Először látjuk most Terkát azon asszonyi gyengédségbe olvadva, melly a’szépnemnek olly felette nagy hatalmat ad; ’s barátjával együtt meg kell vallanunk, hogy ez őt sokkal jobban ékesíti, mint a’ bátor önállóság. Zokogva simult Anselmóhoz: ,,hisz meg valál sérülve — suttogó — talán halálra sebesitve; miként hagyhattalak volna el illy állapotban?“ — „Azt gondolom, attól félek-------“ de mielőtt magával megegyezhetett Anselmo, hogy aggodalmát nyilvánitsa-e, Terka sebesen tévő kis kezét kedvesének ajkára: „Hagyj fel minden faggatódzással — mondáén jegyesed vagyok , ’s megfogadtam , hogy az élet minden terhét veled megosztom, el nem hagylak. Hogy itt maradtam ’s kész vagyok szolgálatodra mindent megtenni, nyugtassa meg kétségeidet. Tehát egy szót se többé róla!“ — Anselmo élesen nézé meg a’ leányt; de a’ leány beszédje ’s tette nem sokára féltékeny keblének utósó romját is megsemmisité. Megengesztelődve ’s megbocsátva voná magához a’ kedves leányt, csak adalék és viszonoztaték, melly talán minden előzőjét benségével fölülmúló. De alig vala elintézve az ifjú.