Regélő, 1838. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)
1838-03-22 / 22-23. szám
kás és lármás mulatságokhoz. Nem akartam neki időt engedni, hogy gondolkozzék, vagy régi szokásaira visszatérjen. Ezen bánás mód sikerrel biztatott. Rosintól gyakran vevék levelet; de óvakodám azokat a’ gróffal közleni. E’ szerencsétlen nő csaknem meghalt bánat miatt magányában. Meg nem fogható, hogy jelenléte miért lehetne férjére veszélyes. Nagy fáradságomba került megfoghatóvá tenni előtte, hogy ha igen hamar látja őt meg, szerelme akár milly csudás és szívbeli is, az által a’ beteget csak megölheti, ’s igy a’ csak most hegedő sebet felszakasztja. — Rosin nem vágyott többé Montd’orba; megelégült velem levelezésben maradni ’s imádkozni. A’ gróf egéssége ez alatt láthatólag helyre jött. Mult ’s jelen élete köztt a’ gondtalanság ’s feledésnek áttörhetlen falát vonnom sikerült. Most már csak az utósó csapásnak megtételén, ’s e’ hirtelen vázolt gyógymódnak eldöntő próba alá húzásán kelle munkálkodnom; t. i. Alfrédot ’s Rosint ismét egyesitni. Egy estély előkészületeivel foglalatoskodom, mellyen kinézéseim szerint a’ próbának meg kellett történnie. Olly személyeket hivtam meg bele, kiket Marne gróf házassága előtt ismert, hogy az által ezekkeli ismeretségét megújítván, elméje lassanként felderüljön, és azon eldöntő indulathoz készítse , mellynek megváltozhatlan következményűnek kelle lenni. — Mondjam-e ? én magam megijedtem e’ fontos órától; mert Alfréd helyre jövetele csak valami csalékony álom is lehetett. De mit lehete tenni ? Már egy év folyt le. Rosin a’ végetlen várakozás miatt magán kívül volt, ’s kért, könyörüljek rajta. Erőm nem volt tovább ellent állni. Meghatározóm a’ napot. Az összejövetel helyén Rosin volt az első. Képzelni sem lehet érzékenyitőbbet azon gyöngéd megelőzéseknél, melylyeket a’ jelen volt urak ’s hölgyek a’ grófnét Montd’orba érkeztekor elhalmozák. Keze hideg volt, ’s alig tartható magát; egy pillanatot vetett az őt vágygyal néző tömegre, ’s minden szemben e’ bűvös szót olvasó: „Remélj!44 Hálát akart mondani; tie szivetelvebb, keble szorultabb volt. — ,Csak bátorságot!44—súgom távozva. „A bátorság — volt válasza — szenvedéseimben sem hiányzott, szerencsémben sem fog rajta múlni.44 A’ teremet azon ígérettel hagyám el, hogy a’ beteg kíséretében közvetlen visszatérek. E’ pillanat óta mindenki szivét kínos látvány fogá el. Gróf Marie megjelent. — Észrevehetlen borzadás futá el az összegyülteket; két három régi barátját elébe hozom ; tökéletesen megismerte őket, ’s velek nagy könnyedséggel és belátással társalkodóit. Csinos finom társalkodása, emlékezetének csudálatra méltó pontosságát és hűségét ámla el. Minden arezon öröm mosolygott