Regélő, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1839-03-28 / 25. szám
szünet nélkül előttek fusson. Szegény kínzott lelkek emberi ’s egyúttal nagylelkű tett is volna próbát tenni ezeknek meggyógyitásával: emberi, mivel szenvednek, — nagylelkű, mivel illy cselekedet nem minden veszélynélküli arra nézve, ki azt merészli. 1813-ks esztendő első hónapjai valónak. A’ franczia hadseregek gyors és győzedelmes útjokon tökélyesen elsöpörték azon haramia csoportokat, mellyek eddig a’ pyrenei hegyeket nyugtalaniták. A’ derültség ismét visszatért az utazók elméjébe, és számtalan utazókocsi vágó keresztül ezen azelőtt annyira rettegett utakat. Martius közepe volt; a hideg élénk és csípős, a’ föld hóval borítva, ’s a’ nap hanyatlani kezde. Csak néha lehetett egy pásztort — ki nyáját haza vezetvén , ebeit összefüttyenté — vagy pedig a’ vámosok nyugtalan kiáltásait hallani, kik a’ két határon mint őrök felállitvák. Delmone nevű völgy egyik szűk átjárásán könnyen gördült egy csinos úti kocsi , négy gyors lótól huzva, ’s a’ postakocsis ezreknek szorgalmas hajtásuk mellett egy népdalt zengő biscayi kiejtéssel, egészen durva bélyeges melódiával. A’ legmélyebb csend uralkodék a kocsi helyében. Honne fond ur, gazdag pénzváltó Toulouseból, bő köpönyegébe burkolódzva, csendesen szunnyadott neje mellett, kinek egéssége már egynél több hires orvost ejtett kétségbe, kik utasó segélyül, mint mindig, az utazást ajánlók, ama közönséges szert, mellyet orvos uraimék használnak, hogy betegeik a’ távaiban haljanak meg. — Alfred, öreglakijok, hasonlóan aludt. Egyetlen személy volt ébren , elmélyedve azon tárgyak vizsgálatában , mellyek őt környezek. — Eliza 22 éves fiatal személy vala, ki ama szépséget birá, mellyet minden iró kész még hős nejének is kölcsönözni. Gyenge szőke fürtéi egy kellemes és nemes arczot árnyéklának ; élénk tüzes szemei heves lelket, regényes képzelő tehetséget árultak el; szomorú gyümölcse azon régi elbeszéléseknek, mellyekkel gyermekségét ringatták, ’s mellyeknek nagyon is sikerült kifejteni ama képzeményességet, mellyet a’ természet úgy is bele növesztett. „Milly szép és nagyszerű mind ez!4*— gondola az alatt, mig homloka a’kocsiajtó üvegére támasztva, ’s tekintete elmélyedve volt a’ sötétbe, hogy kapva az alkalmon a’ homályban valami sziklacsúcsot, vagy mélységnyilást vehessen észre; figyelmesen hallgatózva az éjszakkeleti szél füttyentésére , a’ jegenye-fenyő ágáról lehulló levelek susogására, egy messze fekvő vízesés morajára. „Milly szép és nagyszerű mindez! — a’ lélek mennyire el van fogadva egy illy fölséges látvány által! Milly szerencsések, kik éltöket tölthetik e’ hódolatra ébresztő természet keblében , ’s men-